|
Témaindító hozzászólás
|
2010.10.07. 18:54 - |
Ez a hely egy macskalénynek se biztonságos, ez a híd köti össze a menny és a pokol kapuját, itt dől el, hogy ki hol végzi, vagy esetleg ki ragad a szellemvilágban, vagy ezen a kóbor helyen. Belépni csak azok tudnak bűntetlenül akik valamilyen mentális képességekkel rendelkeznek!
|
[27-8] [7-1]
Az eddigi hozzászólásokat másoltam az eredeti helyükről, adatokkal és mindennel együtt, a dátumok alatti dátumok az eredti beírási időt jelzik, illetve az eredeti felhasználót, stb...
További kellemes játékot kívánok!
Taly |
|
Yowaiko engedelmesen bújik Milához, csókját apró örömmel fogadja. Ezek után nem hitte volna, hogy képes lesz még örülni, boldog lenni, mintha ezeket az érzéseket magába szippantaná a hely, megölné a reményeit és elvenné a lelkét. Ha nem lenne itt ez a nőstény, aki annyira szereti, s akit ő is annyira szeret, elképzelni sem merné, mi történne vele. Szorosan átfogja a nőstényt, nem akarja elengedni. Szeretne kiborulni, sírni, zokogni és üvölteni a fájdalomtól, amelyeket mind magába zárt, míg csend nem lett újra ezen az átkozott területen, de tudja, hogy ezeket most nem teheti meg. - Menjünk innen. - javasolja csendesen, nem csak Milának. - Utána pedig... - fogja suttogóra - bújjunk el. - ez egy kis simogatás felzaklatott lelkének. Amikor Yahto elindul, Yowaiko is követni akarja. Kibontakozik az ölelésből, s Mila kezét fogva indul el a fiú után. Samui felemelkedik a guggolásból, kezeiben Atsuival, aki teljesen eszméletlen és száz égési sebből vérzik. Romokban hever a kandúr, s ő azon kapja magát immár sokadszorra, hogy félti, aggódik érte, korholja magát, amiért nem jött vele, pedig a kettejük ereje nem csak ellentétes, de kiegészíti is egymást. Talán megmenthette volna ettől a bátyját, talán gyorsabban legyűrhették volna ellenségeiket, talán... Megbotlik valamiben és majdnem hasra esik, de szerencsére még pont időben szerzi vissza egyensúlyát.
  
|
|
|
*Mila elkapja a lány egyik kezét, magához húzza , másik karjával lágyan karolja és rövid csókot ad Yowaikonak* - nyugodj meg... minden rendben lesz... Ne aggódj... nem menekülhetünk el... most nem... ha rendbe jöttek a fiúk, utána elbújhatunk *súgta az utolsó mondatot a lánynak, Yahto eközen még figyeli a fiút aki békésen vesz a levegőt, a folyamat közben leesik a Nantanra terített kabátka, így Yahto megpróbálja bele bújtatni, majd ha sikerül neki, kicsit megigazgatja és elindul vele*
- Mehetünk... *néz Yowaiko felé* - Rendben lesz, ne féltsd őt... Atsui nlkül úgy se megy sehova tőlünk... *magyarázza, majd elindul Nantannal a búra felé* - halona biztosan segít majd mindenben... csak innen érjünk ki végre... *kezdi kicsit nyomasztóan érezni magát ezen a helyen*
  
|
|
|
- Annyira szeretnék elfutni ebből a helyzetből. - suttogja Milának Nantan megmenekülése után a lány. - Nem futunk el innen messze, messze mindentől? - kérdezi reménykedve és félve egyszerre. Nem akarja ezt látni, de ha elrohanhatna, nagyon aggódna a fiúkért, ezért Milára bízza a választást.
Samui és Atsui is kiolvadnak. A foltos macska eszméletlenül hever öccse kezei közt. A jégúr felnéz Yahtora, majd a nőstényekre. - Azt hiszem, vissza kéne térnünk Halonához. Muszáj meggyógyítania őket, mi többet nem tudom, hogy tehetünk-e. A bátyám lehült, most már muszáj lenne begyógyítani a sebeit, mielőtt elfertőződnek. - jelenti ki.
Yowaiko egyet ért a fiúval, de nem moccan még meg. Képtelen rá. Yahtora néz, várakozó és kérdő a tekintete, szeretné tudni, mi van Nannal.
|
|
|
*Yahto hol a testvérpárra, hol nantanra néz, nem tudja mit tegyen, a kezei között haldoklik a fiú, nem tudja képes e ezt végignézni, lefekteti a fiút* - Sajnálom, nincs más lehetőség... *hátra dönti a fiú fejét, száját összenyomja és erősen tartja, orrába fúj, s látja ahogy emelkedik mellkasa, nem hagyja abba, figyeli mit tesz Nantan, s egy idő után abbamarad a fuldoklás, kezéről lehullik a fiú farkincája* - Talán rendben lesz.... *Mila csak aggódon nézi végig a jelenetet s nem tudja most kire is figyeljen, mindkettő eset nagyon megrázza*
|
|
|
Yowaiko felfigyel rá, hogy Nantanért aggódik Yahto. Szeretne felállni és odamenni segíteni, de tehetetlen, fogalma sincs, mi történik a fiúval és nincs gyógyereje. Atsui is kínlódik, a hideg őrületes fájdalmat okoz neki, egyre jobban szenved tőle. Ezért Yowaiko még szorosabban bújik Milához. Még tartja a kandúrt, bár ereje végleg fogytán van, de nem akarja feladni. Szipog kicsit, nagyon bántja, amit látott, amit átélt, s a végkifejlet. - Nem értem... nem tudom... Mikor lesz már vége? - fakad ki csendesen a lány.
- Yowaiko, tedd le. - szól neki ekkor Samui. A nőstény engedelmesen beleengedi a vergődő Atsuit öccse karjaiba, majd Nantanra néz, hogy ne kelljen látnia a foltos kandúrt, akit Samui valósággal jéggel von be. Megfagyasztja ruháit, önmagát és átöleli bátyját. A két kandúr egyszerre üvöltenek fel, sistergés hangja hallatszik, s gőz száll fel a magasba. - Atsui... ne égess el... segítek... az öcséd vagyok... - kéri őt a fekete macska. - Nekem is fáj. - suttogja. - Érzem, amit te. - azzal igazi testvérként bújik bátyjához, s jégburok veszi őket körül.
- Ne fagyassz meg... Samui. - suttogja viszonzásul a tűzúr. - Őrülten fáj.
- Nem látsz semmit, Yahto? - kérdi egyszeriben Yowaiko.
|
|
|
- Haragudtam Atsuira, hogy magára hagyta Nantant... nem voltam igazságos... *közli még Yowaikoval, de közben megérkeznek a többiek is, s miközben ők Atsuival vannak elfoglalva, ő furcsálkodva nézi nantant* - Mi bajod úrficska? Mi történik? *rázza meg a testet, a kandúr végtelen kiskölyöknek tűnik Yahto mancsaiban* - Nantan! *üvölti neki, de az nem hagyja abba, farkincája Yahto kezére tekeredik, s szorítja, mintha attól várna levegőt, Yahto pánikba esik*
- Nem tehettél többet... *túr a lány hajába, s puszit ad neki, reméli h ez nem tereli el túlságosan a feladattól, hogy Asuit tartja* - Sajnálom, hogy nem tudtam jobban a hasznotokra lenni... végül az mentett meg minket akit meg akartunk menteni... *néz Nantanra, s neki is feltűnik a fiú viselkedése* - Mi történik nantannal? *pattan fel*
|
|
|
Yowaiko végighallgatja Yahtot, s halványan elmosolyodik. - Aranyos tőled. - mondja csendesen a fiúnak. - Én is remélem, hogy most már nem lesz ennél rosszabb. - teszi hozzá, aztán meglátja Milát és nyomában a jégurat. Megörül a nősténynek, egy mosollyal üdvözli őket.
- Atsui! - suttogja ijedten Samui és megbotlik a rémülettől, mikor felsejlik előtte bátyja ernyedt teste. Féltérdre rogy, ahogy megcsuklik mindkét térde, de gyorsan felugrik és odaszalad fivévréhez. Közelebbről még szörnyűbb a látvány, s még arcába csap az égett szagok keveréke is. Prüszkölve hátrál el, könny szökik szemébe az erős szagtól. - Hogy történhetett ez? - kérdi fuldokló hangon.
- Nem teszem le. Jó? - kérdi bátortalanul Yowaiko. - Nem tudom... - felel, mikor a fekete macska türelmetlenül rá pillant. - Lángra kapott... elvesztette az eszét... tűzgömbbé vált. - szipogni kezd, majd leül Mila mellé és hozzábújik. Úgy érzi, vádolja őt Samui, amiért nem állította meg bátyját ebben a harcban. De valójában csak saját bűntudata marcangolja, a jégúr már jéggé változtatja mancsait és nagyon óvatosan elkezdi lehűteni a foltos kandúr testét. Atsui arcán fájdalom jelenik meg, vicsorog, ráng a szája, a kezei, ki-kiugranak karmai, farka tekereg a levegőben. Yowaiko már nagyon fáradt, de kitartóan tartja, nem akarja letenni a földre, hogy sebeibe ne mehessen piszok. Liheg kicsit, de erősen koncentrál. A kínlódástól Atsui lassan magához tér. Kitisztul a látása, nyögni kezd a fájdalomtól, s öccsét szólítja. Fogalma sincs, mi történt, miután meglátta Nantant megkínozva.
|
|
|
- Igen... utálta ha így hívtam... azt hittem, ha most így szólítom... felébred és képen vág... vagy csak ad egy kokit... de nem történt semmi... azt hiszem... most csak az amegoldás ha várunk... sajnos nem tudom mi az... remélem, hogy nem valami démon fog kikelni belőle... *sóhajtja, majd észreveszi a távolból érkezőket*
- Magát égette el... gyorsan történt, nem tudtunk mit tenni.... *közli közben Samuival a történteket Mila, s oda is érrnek a macskékhoz, Mila Yowaikora néz, majd lerogy valahova, mert kimerült a futástól*
*Nantan teste lassan rángani kezd, mintha fuldokolna valami fekete pocsojában, nem vesz levegőt, hörgő hangok jönnek fel a torkából, kezei össze vissza kalimpálnak, tátog valamit amit nem lehet érteni...*
|
|
|
Atsui meg-megrándul, ahogy Nantan kiejti a nevét, de nem tér magához. Félig van csak jelen, egyébként saját sötétjében rohangál és keresi a fényt, a kijáratot, a magyarázatot, mindent.
- Úrficska? - kérdi Yowaiko. Egyetért azzal, hogy túl nagy trauma volt ez a két kandúr számára. Szeretne segíteni is, de nem tud. Mikor Mila elrohan a válasza nélkül, kissé megszorítja lelkét valami nem jó érzés. - Mi történik most velük szerinted? És mi volt az a tojás?
|
|
|
- Atsui... *nem tisztul a homályos kép, könnyek szöknek a macska szemébe, s ez csak még jobban elhomályosítja*
- Nantan...! Rendben vagy Nantan? *próbálja szólogatni, nantan hallja de képtelen felleni, csak Atsui nevét ismételgeti, mint aki megbolondult*
- Túlságosan is nagy trauma volt ez nekik... remélem rendbe jönnek... aludj csak úrficska... pihend ki magad... ne aggódj, rendbe jöttök mindketten... *de a fiú csak a foltos macska nevét ismételgeti, Mila hozza a tojást kezében, bár nem tudja, hogy mi is rejlik benne, jó avgy rossz... de úgy érezte kötelessége magával hoznia*
- Előre megyek... megkeresem Samuit... rendben? *néz kérdőn a lányra, de meg se várj a választ, futásnak ered az éden felé, nem is sejti, hogy ott sem uralkodik most a béke*
- Atsui... *fekete és fehér képek villanak, fekete tollak körbe ölelik képzeletében Nant* ~~ Atsui... Atsui!!!! *kiálltja neki erőtlen gondolataiban* ~~ Atsui.... ~ Mi történhetett... annyira homályos minden... az a két lény... apa... és anya.... vajon az egész életem csak ilyen előre megalkotott kép? Létezik Atsui? Létezik az amacska akit szeretek? *elnyeli a sötétség, nem szólongatja már a foltos macskát*
|
|
|
Yowaiko aggódón pillant néha hátra Atsuira. Mindig elszörnyed a látványtól, s nem meri kimondani, mert azzal végképp elismerné, de a kandúr égett szagú, büdös. Megpörkölődött a kabátja, a nadrágja, a bőre, a haja, a szőre, s ettől orrfacsarónak érzi őt. Lebeg mögötte az elernyedt test, Yowaiko látni véli, ahogy még füstöl, gőzölög, pedig a valóságban nem tesz ilyet, csupán még rettentően meleg. - Először Samuit kell megkeresnünk, s csak utána Halonát. - mondja komoran Milának a lány. - Talán le kell hűteni, vagy van olyan dolog, amit nem szabad vele tenni. Nem tudom... csak arra gondoltam, hogy Samuit muszáj megkeresnünk. És... most már Minakonak is elő kellene kerülnie. - aggódik a lányért is, bár azt suttogták róla a szellemek, hogy jól van, boldog, s új élethelyzethez jutott. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire durva lesz... Felkészültem rá, hogy kemény harc lesz... de arra nem számítottam, hogy Atsui ennyire begőzöl... - mondja inkább a levegőbe, mintsem társainak Yowaiko. - Talán nem kellett volna elhoznunk... Nem tudom... Nantan hogy van? - kérdezi azért, hogy elterelje a témát, no meg gondolatait.
|
|
|
*Mivel Atsui nem moccan, Nantan félni kezd a két alaktól... ~ Félek... kik ezek... mit akarnak tőlem?*
- Kisfiam... *az angyal kitárja karjait Nantan felé, de Nantan csak Atsuit szorongatja* - Gyere... gyere velünk... *kéri a macskafiút, de Nantan nem tesz egy tapottat sem* - Megszabadulhatsz a világtól... nem kell szenvedned többé, eljöttünk érted, végre eljöhettünk érted.
- Kik vagytok ti?
- A szüleid... még mindig nem fogtad fel kölyök? *ércesen vágja rá a fekete macska*
- Mi avgyunk az igazi szüleid... minden ami a másik családodhoz köt csak álca... mi adtuk neked azokat az emlékeket... nem tarthattunk meg téged, egy démon és egy angyal gyermeke nem volt megengedett... de nem tusdtunk megölni téged... nem tudtk volna elviselni ezért a földet választottuk neked menedékké amíg fel nem fedezed a képességeidet....
- Az emlékeim? Mondjátok akkor mi igaz és mi nem? Atsui... ugye Atsui nem csak egy emlék? Ő valós nem igaz? *Az angyal elmosolyodik*
- Végig követtük az életed, nem igazán akartam, hogy avval a kandúrral légy... aztán elfogadtam és megszoktam... de mostmár szeretném ha haza jönnél....
- Haza?
- A menny és pokol közé... ott boldogan élhetnénk mint egy család...
- Család... mi van Halonával?
- Nincs köztetek testvérség... csak az emlékeidet állítottuk át, hogy azt hidd... de... már velünk lehetsz.... gyere haza Nantan... kisfiam... *az apa csak állt, mégis úgy tűnt ő is szeretné, de Nantan csak nem engedte el a kandúrt*
- Sajnálom... én... addig akarok Atsuival lenni amíg csak tehetem... nem érdekel más, csak ő... kérlek ne nehezteljetek rám ezért... *Nantan szemeiben könynek gyűltek, s egyik kezével megérintette a felé nyújtott kezet, hírtelen az apjáé is csatlakozott, nem is tűnt oylan komornak* - Sajnálom...
- Felnőttél kisfiam... mondd meg az unokánknak, hogy legyen jó kislány... *engedték el egyszerre a fiú kezét* - Legyetek boldogok... *az angyal szemei könnyesek lettek, a démon átölelte, látszott rajtuk, hogy tényleg nem votl akkor más választásuk és hogy tényleg szeretik egymást*
- Igen... viszlát.... Haza megyek Atsui... *evvel megszorította a foltos macska ingjét, majd lehunyta szemeit, s a valóságban nyitotta ki... nem látott vele rendesen, minden homályos volt... valaki vitte őt a karjaiban... érezte, hogy nem Atsui az... Yahto...
- Remélem halona tud valamit kezdeni ezekkel a sebekkel... nem valami szépek és biztosan fájni fognak majd Atsuinak... *sóhajtott Mila*
|
|
|
Atsui mozdulatlan, ha meg is történt tényleg a találkozás, a tudatába nem férkőzött be a dolog. Csak öleli Nantant. Yowaiko bólint Yahto szavaira, s hátrapillant Milára, menjenek és segítsenek neki. Odasiet a fiúkhoz. Meglátja a tojást, de nem mer semmihez se érni.
- Ez mi? - kérdi a tojásra. - Mikor és honnan került ide? - aztán jobban megnézi Atsuit. Elszörnyed, mikor felfogja, hogy megégett húst, vért és nyers szöveteket lát. - Ne érjetek Atsuihoz. - szól elfordulva tőle. - Majd én... lebegtetve hazaviszem... - motyogja borzadva. - Élnek még ebben a világban?
|
|
|
*Mila csak szorítja a lány mancsát, nem engedné a világ minden kincséért sem, de amikor Nantan szárnyai kitárulnak, neki is tátva marad a szája, a plüss macska kis apróvá zsugorodik*
*Nantan szemei nyitva maradnak, nem csukódnak le, de a fiú eszméletlen, legalábbis nincs magánál... egy másik világban jár... talán lelke legmélyebb titkaiban kutat, egy fekete térben van, de itt hamarosan Atsui is megjelenik, itt semmi baja, hiszen ez egy védett hely.* - Atsui... *rohan hozzá nantan, s átfogja derekát* - én... én nem gondoltam komolyan, bocsáss meg nekem... Atsui... *szólongatja de a foltos macska nem biztos, hogy képes volt kapcsolódni ehhez a síkhoz, mégis lehetséges, hogy sikerel járt... két alak bontaskozik ki a sötétben még... valami fényes, ragyogása betölti a sötétséget, hófehér szárnyai csak ragyogtak, és egy komor fekete alak, kinek szárnyai a denevéréhez hasonlítottak, nem voltak valós szárnyak tán..., Nantan szorosan fogta össze Atsui kabátkáját, s nagyot nyelt*
- Mi történhetett velük... olyan élettelennek látsdzanak... gyertek, segítsetek... gyorsan vigyük haza őket! *kiálltott Yahto a két lánynak*
|
|
|
- Mila. - mondja csendesen a lány. - Én is veled leszek. - halvány, mégis szomorú mosoly jelenik meg arcán. Farka bojtjával megcirógatja a lány karját. Aztán olyan dolog történik, amire nem számított. Elámul, elfelejt támadni, csak nézi Nantan szárnyait, a démonok hullását. Pont elfáradt annyira, hogy az eszméletével játsszon. A piszkálódós szellem elszelel, fél, hogy őt is megsemmisíti a por.
Atsui tüze lassan kialszik. Újra látható válik a kandúr alakja, megégett bőre, megpörkölt kabátkája, megolvadt nadrágja. Van, ahol eleven hús látszik ki, annyira felperzselte őt saját ereje. Kialszik a láng szemeiben is, visszatér a megszokott zöld szín. Nem egészen tér magához, de karjaiba veszi Nantant. A tojást csak Yowaiko fogja fel, Atsui lassan a földre ereszkedik, s Nant tartva, eszméletlenül ül a felégetett föld közepén. Feje a kandúrka vállára borul, izmai elernyednek.
|
|
|
*Mila elkapja Yowaiko karját* - Én veled leszek akkor is ha nem sikerül legyőznünk öket... Yowaiko... ha ezt túléljük... áhh feletjsd el... *motoygja, s csak szorítja a lány kezét, hogy el ne veszítse*
*Nantan hátából mint két kés úgy hatol át két fekete szárny, nincs magánál, ösztönei vezénylik... a fekete szárnyak fehér port hintenek a tájra, minden csapásnál erősebben és több érkezik a démonokra... mindegyik hamuvá válik... mintha sosem léteztek volna azelőtt, elmossa a fekete árnyakat, Yahto szájtátva figyeli a jelenséget.... hallja amit Yowaiko mond, de jobban leköti most az amit Nantan csinál... a fekete szárnyak lassan a földre helyezik a fiút, aki éppen Atsui előtt ér földet, anélkül hogy az bármit is tehetne, átkarolja a folros macskát, a fekete szárnyak körbeölelik Atsuit, majd lassan visszahúzódnak viselőük hátába... mintha ott sem lettek volna... ~~ Atsui... *egy utolsó gondolat suhan át Nantan agyán és lehuppan a foltos macska mancsai közé, ha az elkapja, kezében egy tojás jelzi csak, hogy ez az egész nem álom volt... egy foltos, fekete fehér tojás, ami talán mindent elárulhat tulajdonosának múltjáról*
|
|
|
Yowaiko hálás, hogy Mila segít neki. Mindent belead, igyekszik kikerülni Atsuit és a plüssmacskát, úgy robbant, hogy csak az ellenségeket találja el, de nem tudja, mennyire hatékony. Azt viszont látja, hogy Mila mennyire alábecsüli magát. Farkával ráhurkol a nőstény kezére. - Van erőd. - mondja csendesen. Hangján halltszik szomorúsága. Atsui tovább tombol, hallja Nant, s ez tovább szítja tüzét. Egyre inkább a láng martalékává válik, lassan akkora lángok veszik körül, hogy alakja elmosódik, kezd nem látszani. Kabátkája megpörkölődik, nadrágja ráolvad bőrére, de a fájdalom, amiket nem csak a tűz okoz, hanem az ellenségei is, egyre jobban növelik erejét és dühét. Csapkod, támad, egy pillanatra sem áll meg. Egyre vadabb, kifordultabb önmagából. Hangja már eltorzul, bereked. Izmai kezdenek nehezülni. De nem adja fel, nem adhatja fel. - Mila. - szól Yowaiko. - Nem győzhetünk. - mondja komoran. - El kell vinni Nantant és Atsuit. Még egy ideig képesek vagytunk győztesként tetszelegni, de nem hinném, hogy ezt sokáig kibírjuk így. Nantan nagyon gyenge, Atsui pedig belehal a lángokba, ha ez megy tovább. - Yahtora pillant, mintegy megerősítésként, de látja, hogy a fiú is el van foglalva. - Yahto. - szólítja őt is meg. - Ha kell, tudod irányítani Atsuit? Nantanra nekem gondom lesz, de Atsuit nem tudom leállítani. - mondja neki halkan. Nem biztos benne, hogy meghallja, de nem tud hangosabban beszélni, torkát szorítja a látvány, a végkimenetel, a félelem. A démonok próbálják őket is támadni, de a védőpalyzsnak hála nem férhetnek hozzájuk. Ezután Yowaiko felrobbantja őket. - Kezdek fáradni. - szól komoran.
|
|
|
- Nekem... nincs ilyen hatalmas erőm... *motyogja Mila, majd előveszi a plüssmacskát* - Gyerünk... mutasd a hatalmad! *üvölti, s a kis macska hírtelen járni kezd, majd nagyobb lesz, akkora mint Mila* - Támadás! *adja ki neki a parancsot, s a szellem engedelmeskedik, Mila körül fekete lila villámok szikráznak...mely körbe veszi a fehér macskát is, kicsit furcsán mutathat a plüssmacska... XD de annál hatásosabb "fegyver" Milából nyeri az erejét, a démonok szétfoszlanak mancsa alatt*
- Elég... elég... ELÉG! *üvölti Nantan, s füléhez kapja két kezét, s akkor egy robbanás mellette... a macska neki vágódik a talajnak, s megint nincs ereje felkelni... felnéz az égre... gyönyörű... mégis halálszagú hely... könnycseppek haladnak végig arcán* ~~ Atsui... értem jöttél a halálba... miért? *kérdi magától, de üzenetként jelenik meg Atsui fejében* ~~ Én... nem fogom hagyni... NEM FOGOM HAGYNI HOGY MEGHALJ! *üvölti képzeletében, s lassan feláll... nehéz... nagyon nehéz... egyik mancs a másik után... majd a térdelésből felemelkedik két lábra, elrugaszkodik a talajtól...valami fekete... valami feketén villan Nantan felől, de egy fehér is megjelenik...*
*Yahto nem tud mit tenni, próbál harcolni, de ez nem az erőssége, elméjét a démonokra sugározza, így azok egymásnak is esnek páran, de ez édes kevés a győzelemhez...*
|
|
|
Yowaiko kissé kétségbeesetten néz Milára, mivel nem tudja, mit tehetnének, vagy mi történik Nannal. Megrázza a fejét, majd visszapillant Atsuira. A kandúr elborult aggyal, dühödten karmol a démonok felé, hogy eltalálja-e őket, nem tudja még maga se, de ha igen, égő karmok, forró fájdalom, vörös átokként jövő lávanyelvek tépázzák soraikat. Olyan dühös, hogy szeme zöldje eltűnik, szemeiből láng csap fel. Rúgja, amit csak ér, nem érdekli, ha rombol. Sziklák hasadnak meg támadásaitól, s a lány tudja, tennie kell valamit. Kiabál, érthetetlen szavakat mond, egy olyan nyelvet használ, aminek a létezéséről se lehetett eddig tudni. Nyomában a tűz alakzatok ír, majd robban, lobban, mozog, felcsap, vagy épp odasóz.
- Én robbantok. - szólal meg, azzal minden erejét beleadja, hogy segítse a foltos macska munkáját. Rápillant a Milától kapott medáljára, mire az védőburkot képez köréjük. - Félek... hogy eltalálom Atsuit. - mondja halkan. - És attól is... hogy nem tudjuk megállítani őt. Hogy... megőrült. - arcát Mila elvileg nem látja, s úgy gondolja, nem figyeli őt senki. Arckifejezése szomorúan üres, míg szemeiből egy-egy könnycsepp gurul ki.
- Ez szörnyű! - kiált fel a szellem. Nem tudja, hogy látható, ezért bátran vág pofákat. Alakja karikatúrához hasonlatos, göndör, hófehér haja kócosan szanaszét mered az égre, görbe orrán bibircsók ül, ajkai repedezettek, míg szemeiben a félelem és az öröm különös fénytánca jár, felváltja egymást, vagy párban. Vékony nyakán kidagadnak az izmok, bőre ráncos és kinyúlt, míg ruhája gyér, rongyos. Nem takarja el méretes bendőjét, fogpiszkálónyi karjait és lábait. Cipője lyukat és ócska. Grimaszol, fél, de most sem veszti el nem biztosan jó humorát. Ugrándozik, mint egy bakkecske, folyton izeg-mozog.
|
|
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
