|
Témaindító hozzászólás
|
2010.10.07. 18:51 - |
Nyílik a virág,múlik a perc,
E tóban időre lelsz.
Hervad a virág,gonoszság jő
Bizonytalanná válik az idő.
Tiszta szívű gyermek,
Add a lelked!
Védj meg a világtól,
S megkapod virágom...
Éjfekete tó.Van,mikor megfoghatatlan,van,mikor sűrű,mint az ingovány,máskor szinte légies.Az idő tavában nyílnak az idővirágok.Gyakori a hófehér és az ezüst szín,de van,hogy olyan színekben nyílnak,amilyeneket még soha az életben nem láttunk.Van,hogy egy óráig ott pompáznak,máskor fél perc múlva már elhervadnak.Rendeltetésük nyilvánvaló: Akinek kezébe kerül egy idővirág,az addig irányíthatja az időt kedve szerint,ameddig a virág el nem hervad.És akinek birtokában a tó...birtokában van maga az idő...
Csakhogy rossz célból keresik e helyet.És a tónak lelke van,megérezte ezt.Kirara lelkébe zárta magát,védelméül hívva a lányt,amikor az egyszer beleesett.Eljutni hozzá nehéz, és kimerítő lélekutazás,az út hosszú,és letérni róla könnyű...
|
[4-1]
Az eddigi hozzászólásokat másoltam az eredeti helyükről, adatokkal és mindennel együtt, a dátumok alatti dátumok az eredti beírási időt jelzik, illetve az eredeti felhasználót, stb...
További kellemes játékot kívánok!
Taly |
|
*Mint mindig,most is meglepődik,amikor az útvesztőben találja magát.A fehér ösvény ott kígyózik a lába előtt,belefut egy másikba,az megint egy másikba és megint és megint....Csepp! Hallatszik valahonnét.Kirara tétovázik.A háta mögött egy kapu döndülve bezárul.~Megint itt..?~ Aztán összerezzen. Gondolata hangosan cikázik a tájon,visszhangot kelt.Az ösvények megelevenednek,és helyezetet változtatnak.Kirara tágra nyílt szemekkel próbálja mozgásukat követni,aztán feladja.Amint megszűnik a kavargás,feléledő kíváncsisággal indul neki az egyik ösvénynek.Találomra kacskaringózik az útvesztőben.A korábban érzett szorongás elmarad,s ahogy kezdi élvezni a kóborlást,ahogy kezd egyre céltalanabbá válni,mintha az ösvények is kezdenének felhagyni az örökös változásokkal,kacskaringózással.Aztán meghallotta azt a vízcsobogásszerű kuncogást,a hívogató dallamot.Kirara nem sokat teketóriázott,rátért a legegyenesebb ösvényre,és futásnak eredt.A hang felerősödik.Dúdolása szívet melengető.A macskalény nem bír kíváncsiságábal.Tudni akarja hol van,mi ez a hely? És találkozni akar ennek a hangnak a tulajdonosával.~Ki vagy?~ Kiáltja gondolatban már messziről.Halk kuncogás a válasz.És akkor odaér.A tó peremén Kirara döbbenten megtorpan.Egy különös színű virág épp akkor kezdi szirmait bontani.A tó fölött egy ponton aranyló fény ragyog,mely mindig az éppen kinyíló virágokra vetül.A kacaj ismét felhangzik,csobogón,nedvesen.Mintha maga a tó nevetne.~Ki vagy~ Kérdi újra,makacsan. ~Én vagyok te~ ~Tessék?~ Újabb nevetés. ~Hallgasd!~ És ő hallgatta.Megbabonázta az újra felcsendülő ének.Letelepedik a tó szélénél,s szemeit lehunyva csak figyel. E kábulatából egyedül csak az ébredés ránthatja vissza...*
|
|
|
*A kapu kitárul,majd döngve becsapódik. Csönd van,hideg csönd. Egyedül van,sötétben. ~Hol vagyok?~ Összerezzen. Gondolatai visszhangot vernek. Ezernyi helyről,ezernyi hanggal érkezik vissza: Hol vagyok? Hol vagyok? Hol vagyok...?
Hátranéz.A kapu eltűnt.S ahogy ismét előre néz,meglepődik: Lábai előtt kacskaringós út tekergőzik. Innét-onnét új út ágazik le,és kacskaringózik másfelé,onnét megint új utak ágaznak le,és így tovább.Rálép az ösvényre,majd az út mellé néz.Sötétet lát ott,mintha az ösvény mellett feneketlen mélység tátongana.Szívében félelem éled,habár igyekszik elcsitítani,kevés sikerrel. Tesz néhány bátortalan lépést,de ahogy nő benne a félelem,úgy sötétedik el a táj. Összeszedve bátorságát tesz még néhány lépést,egészen az első kereszteződésig.Ott megáll,s tancsátalanul körülnéz.Már éppen áttérne a másik útra,amikor hirtelen megkavarodik minden,s az utak most egész másként helyezkednek el.A kis macskalény riadtan hőköl vissza,fúj egyet,de hagnszálai nem engednek el hangot. "Mi ez az egész?!" akarja kiáltani,de csak némán tátog. ~Nem tudok beszélni!~ gondolja kétségbeesve,de gondolatai ismét visszhangot vernek. Megzavarodva néz körül,ismét hátrál egy lépésnyit,majd leül.
Soká ült ott.Fejében kérdések vetülnek fel,melyek továbbvisszhangoznak e különös vidéken.Belefáradt.Elvágja gondolatainak folyamát.Nem gondol semmire.Csak fülel,elkeseredten.Vár egy hangra.Egy jelre.Valamire.
Halk kacaj.Csengő és tiszta,mint a víz csobogása.Kirara felkapja fejét.
"Nyílik a virág,múlik a perc..." Hallja távolról,halk énekkel.Talpra szökken.Feszülten fülel,és egyre határozottabban hallja az éneket: "E tóban időre lelsz" Lába elé egy új ösvény kúszik,hívogatón,egyenesen.Kirara rálép,és elindul rajta. "Hervad a virág,gonoszság jő" Futásnak ered.Az ének panaszossá válik.Végül az út egyszer csak elfogy talpa alól,s egy fekete,mégis gyönyörű tóhoz ér,melyen virágok nyílnak,s hervadnak el.Megtorpan.A hang kacag,s folytatja énekét:
"Bizonytalanná válik az idő.
Tiszta szívű gyermek,
Add a lelked!
Védj meg a világtól,
S megkapod virágom..."
*~Ki vagy?~ Visszhangzik a kérdés. De válasz nem ér el hozzá.Helyette hall valami döndülést: mintha egy kapu nyílt volna ki...s a következő pillanatban ismét saját testében találja magát...*
|
|
Nyílik a virág,múlik a perc,
E tóban időre lelsz.
Hervad a virág,gonoszság jő
Bizonytalanná válik az idő.
Tiszta szívű gyermek,
Add a lelked!
Védj meg a világtól,
S megkapod virágom...
Éjfekete tó.Van,mikor megfoghatatlan,van,mikor sűrű,mint az ingovány,máskor szinte légies.Az idő tavában nyílnak az idővirágok.Gyakori a hófehér és az ezüst szín,de van,hogy olyan színekben nyílnak,amilyeneket még soha az életben nem láttunk.Van,hogy egy óráig ott pompáznak,máskor fél perc múlva már elhervadnak.Rendeltetésük nyilvánvaló: Akinek kezébe kerül egy idővirág,az addig irányíthatja az időt kedve szerint,ameddig a virág el nem hervad.És akinek birtokában a tó...birtokában van maga az idő...
Csakhogy rossz célból keresik e helyet.És a tónak lelke van,megérezte ezt.Kirara lelkébe zárta magát,védelméül hívva a lányt,amikor az egyszer beleesett.Eljutni hozzá nehéz, és kimerítő lélekutazás,az út hosszú,és letérni róla könnyű...
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
