|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
- Renji... fogadalmat tettem... így ha Trialal akarsz harcolni, nekem előbb meg kell halnom! - mondja és elővesz egy tőr félét, majd nyakával egy színben tartja - Légy boldog Renji! - mozdítja meg a fegyvert torka felé, hogy azt elvágja, így Renji meg tud fizetni a kandúrnak sérelmeiért.
- Igen, igazad van! Renji nagyon szeretheti azt a lányt és ha lesz egy párja, az biztosan nagyon boldog lesz mellette! - mosolyog Yowaikora
- Megtartom a szavam mester... - lapítja le füleit, de valahol belül elmosolyodik, mert most érzi először, hogy Osoreru valahol mélyen szeretheti, szava is elakad amikor Kirara bemerészkedik, lép egyet a lány irányába, de megáll és visszalép - Nem tudom... de... nem fogok többé ellenszegülni neked... - nézi Kirarat de nem mozdul, képzeletében már úszna a lány után, de nem teszi, csak áll tovább némán.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Atsui! - kiálltja szerelme nevét még mielőtt kitörne, teste megfeszül, hasa görcsbe rándul, torka elszorul, de eközben boldogan mosolyog - Szeretlek... - susogja halkan pihegve ~~ Álmos... lettem... - hunyja le szemeit ~~ Normális ez ilyenkor? - kérdi gondolataiban, de nem biztos, hogy meghallja a választ, szíve erősen kalapál
   
|
- Egyetlen mester létezik a világon... az élet. - puszit ad a lány fejére, majd leguggol elé, mikor az a földre rogyik. Félig tartotta. - Nincs semmi baj. - megsimogatja a lány vállait.
- Én sem szeretem őket. - mosolyog. Nem tudja, hogy pontosan hogyan érti ezt Mila, de nem számít. - A kandúrok rosszak, kivéve párat. - az említett fiú felé néz. - Ő is a jók közé tartozik. Aranyos fiú. Nagyon tetszik, hogy bármit képes megtenni Halonáért. - álmodozásba merül. - Milyen szép lenne, ha igazak lennének a mesék... herceg fehér lovon... nem is! Nem kell, hogy herceg legyen, nem kell, hogy szőke legyen kék szemmel és nem is kell lovon jönnie! - nevetni kezd, majd szorgosan rázni a fejét. - Legyen olyan tiszta szívű, mint ő. - Renjire mutat. - Ha csak a fele igaz annak, amit elmondtak a szellemek, már nagyon jól jár vele bármelyik nőstény.
- Akard. Mert én nem akarlak bábnak adni. Sajátkezüleg végzem veled. - jelenti ki könyörtelen hidegséggel. Szemöldöke ráncolódni kezd, majd újra megrezzen. Radarként felállítja füleit, majd visszahelyezkednek rendes állásukba. Kirarát nézi, majd kárörvendő elmosolyodik, mikor az betondarabként ér a vízbe. Lenéz tanítványára. - Te ezzel a lánnyal lógtál eddig? - felhúzza egyik szemöldökét, kicsit lenézés van a szemében, majd minden eltűnik és csak figyeli, hogy mi lesz Kirarával. - Arra számít, hogy megmented? - kérdi ridegen Kokorot.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
Finoman viszonozza a szorítást, majd inkább elengedi azon mancsa izmait, mert másikkal már szétkaparta a köveket és a földet. Végigborzong teste az impulzusok hatására, orráról izzadság cseppen Nan hajára, amitől alap rózsaszínessége és kipirulása a hajszától még erősebb fokot ölt. Bocsánatkérőn lelapítja füleit, majd szemeit egy pillanatra becsukja. Még pár pillanatig csak felnyitja a pillákat gyönyörködni a legnagyobb kincsben, majd félig elvadult lökések következnek. De csak kevés, addigra a fiú kimerül és elérkezik számára a beteljesülés pillanata. ~ MOST! ~ - Naaaaaan! - felszakad belőle a hang egy kéjes kiáltás formájában, teste összes izma megfeszül, kőkeményre duzzad, s amennyire csak lehet, a fiúba nyomul ettől a szorítástól. Elönti őt belülről.
   
|
*Nézi ameddig csak tudja a tengeri élőlényt.Kicsit feltámad a szél,ami viszont kibillenti Kirarat az egyensúlyából.A két kandúr még láthatja eltűnni Kirarat a szikla túlsó végében,de egy árva hang,mégcsak csobbanás sem hallatszik.Aztán megláthatják Kirara egyik,aztána másik mancsát a szikla peremén,amint felkapaszkodik.A lány lihegve mászik föl,karmai karcolják a követ,kis kavicsokat szór a tengerbe.Nagy nehezen felhúzza magát,aztán lihegve néz vissza,majd megrázza magát négykézláb állva.*-Brrr...a szél is jókor támad fel...*Kicsit megnyalogatja mancsait,majd Négykézláb mászik vissza a szikla azon széléhez,ahonnét szembekerülhet a két kandúrral.*-Azt mondod nem vagy kalóz?Kár...de pedig tisztára úgy nézel ki..a köppeny..el van kötve a szemed...még a csizmád is olyan..márcsak egy kard kéne az oldaladra és egy hajó a lábaid alá és BUMM!*mancsával belekarmol a levegőbe.*-Száguldhtnál a vad széllel a szilaj hullámok hátán.*Hogy szavai nyomatékosítva legyenek feltámad a szél is,meglobogtatva a haját...és lefújva a fejéről a sapkát.*-Héjj!*Kap a sapekja után,de eltéveszti és a szél továbbfújja a tenger felé.*-Jaj ne!*Szalad oda a szikla másik végébe,ahol szintén a sapkájáért nyújtózik,ami ott lebeg szinte egy helyben,mintha a szél gonosz tréfát űzne vele.*-Mindjárt megvan..nyöff...*Karmai milikre vannak a sapkától,s már épp belemarkolna,mikor a szél mintha damilon rántaná odébb,úgy sodorja arréb a sapkát,Kirara a levegőbe markol,mire leveszti egyensúlyát és lebillen a szikláról.*-ÁÁÁááÁÁÁÁááá!MIjáááu!*Mancsaival a szikla oldalához kap.Fülsértően csikorognak a kövön karmai,ahogy végigkarcolják,de megállíthatatlanul csúszik lefelé.Végül a szikla legalján fél mancsának karmaival tartja magát és enyhén kileng,miközben nézi merre fújja a szél a sapkáját.A szél leteszi a tenger hullámjaira a sapkát,a tenger pedig megkaparintott zsákmányát elkezdi befelé sodorni.Segélykérőn néz a két kandúr felé,de aztán meggondolja magát és elkapja tekintetét róluk.Ez az ő sapkája,az ő feladata.*-Mégis kinek képzeli magát?!AZ AZ ÉN SAPKÁM!ADD VISSZA!*És hirtelen kirántja karmocskáit a sziklából,majd zuhan a tenger felé.Először úgy látszik egy gyönyörű fejessel fog érkezni...ám időközben megváltozik testtartása és hassal érkezik a vízbe.Mintha betonra esne,olyan keménységgel csapódik be,majd bugyborékolva elmerül.Kisvártatva azonban felbukkan és vizes haját kiszedve a képéből körülnéz.Épp eltűnik a sityakja az egyik hullám mögött,ami viszont már jól benn van.Kirara összeráncolja a szemöldökét,most nem törődik a következményekkel,meg sem fordul bugyuta agyában,hogy ugyan elúszik odaáig,de a következőkben visszafelé már nem lesz olyan egyszerű.Minden esetre elkezd tempózni a sapka felé.Annak ellenére,hogy az imént hogy oda volt,mikor beesett a szikláról a vízbe,megdöbbentően jól úszik.Néha eltűnik fejecskéje a víz alatt,de elő bukkan mindig és kitartóan úszik tovább.Ha 50 viziszörny ragadta volna el sityakját,valószínüleg akkoris a vízbe vetette volna magát érte.*
|
- Ren...ji.... - súgja halkan, majd egy fénygömb jelenik meg kezében, de aztán el is tűnik - Sajnálom mesterem, nem tudom megtenni... - sziszegi halkan és Trialra néz, összeroskad, szinte kiesik Renji kezeiből és a földre huppan, mancsaival fejét fogja, úgy érzi nemsokára szétrobban, ahogy a sárga gömb, melyet ő szokott teremteni.
- Hát ezt most hogy magyarázzam? - vakarja meg fejét, mint aki nagyon gondolkodna - Szóval... én... egyszerűen nem szeretem a kandúrokat és kész... - próbálja kivágni magát és zavartan kezd nevetni - Nézd közben Renji vissza változott - próbálja terelni a témát
- Igen... az... mindig... - húzza mosolyra száját, majd elé kapja kezét, nehogy mestere meglássa, nyel egyet majd hallgatja a beszélgetést, kezét már vissza tette alaphelyzetbe. - Mester... igyekszem majd betartani és tudom, hogy sikerülni fog... ha nagyon akarom...
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Épp... a...akartam... szólni! - préseli ki magából, majd inkább ő is üzen ~~ Nem vagy egyedül evvel, szerintem... ~~ - szorítja meg mégjobban Atsui kezét, mint aki sosem akarja elengedni ~~ Atsui azt hiszem most lesz az a... most! ~~ figyelmezteti ő is a kandúrt
|
- Nem megyek. Többé nem távozom mellőled. - elszántan Halona szemeibe néz. Szemében erősen lobog egy láng. - Meg akarsz ölni? - kérdi csendesen, de választ nem várva folytatja. - Tedd. - mosolyog, szelíden és boldogan. - De csak akkor, ha a szíved is ezt akarja. - még mindig öleli félig a lányt, nem képes elengedni.
- Harcok mindig lesznek, mert mindig lesz ellenség, ellenfél, vagy aki vadászik valakire. - erőtlen mosoly éled arcán. - Miért nem bánnád? - érdeklődése elnyomja feszültségét.
- Buta fiú. - csak hangjában érződik valami különös, arca érzések nélküli és rezzenéstelen. - Ha egyvalakit megkedveltél... már a többit gyerekjáték... de becsülöm, hogy olyat ígérsz, amit nem lehet betartani. - lassan kihűl a hangja, kiveszik belőle a fura csengés. Mikor Kirara elhasal, képzeletben akár megjelenhetne Osoreru fején az a bizonyos könnycsepp, amit a mangákban oly szeretettel alkalmaznak. ~ Ostoba, ügyefogyott, dinka kölyök. ~ gondolja a könnycseppecskék helyett. - Nem vagyok kalóz. - feleli csendesen és nyugodtan. - Mindig ilyen... bugyuta? - ridegen tanítványára néz. Dícséretesnek találja, hogy a fiú nem próbálta megvédeni. Így elgondolkodik azügyben, vajon életben hagyja a dinka leányzót. Még fontolgatja az ötletet, mint Kokoro jutalmát. ~ Annyira lüke... kezdem érteni, miért ked... ~ végig se tudja gondolni, összerezzen. Lassan húzza ki magát, majd újra hideg és méltóságteljes arcot vág.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
Fejét Nan nyakához fújra, hátán egyre inkább összehúzódik az izom, s egyre kevésbé enged ki. Össze-összerándul az érzéshadtól, ami éri. Nincs gondolat, nincs külvilág, nincs más, csak Nantan. Nincs félelem, gátlás, aggódás. Biztonság, szerelem, szeretet és tűz van. Égeti mindkettejük, jóleső hangokat csal ki belőlük. Magabiztossá vált teljesen, óvatosan lök nagyokat. - La... saaannn... öhhhh... - összeszorítja fogait, így nem tudja befejezni a mondatot. ~~ Lassan elégek... eljön... a most... ~~ mondja gondolataiban szerelmének. Nincs levegője kimondani, nyögdécsel csupán. ~ Kiszakad a szívem. ~
|
*Elhasal a sziklán,mancsát csuklótól lelógatja és úgy néz a két kandúrra.Szemében játékos,vidám és huncut fény csillog.*-Mi az,elvitte a macska a nyelved?Köszöntem!Hát milyen nevelést kaptál te?*Nyújt nyelvet Zoknira,majd visszanéz Ososerura.*-Pfuj,kösz nem.Azt hallottam,hogy a kalózoknak az a szeme,amit eltakarnak ki van szúrva vagy valami ilyesmi...én meg nem akarok egy üresen tátongó lukkal találkozni.*Vigyorog,aztán végigméri a kandúrt.*-De álljunk meg egy szóra...hol maradt a falábad?És a kampókezed?Minden valamire való kalóznak van falába meg kampókeze.*Nész rosszallóan Ososerura,úgy látszik azt hiszi róla,hogy ő egy kalóz.Lenéz a tengerre és meglát benne egy fényesen csillogó tengeri kígyót,amint épp eltűnik a lebegő szikla alatt.*-De szép!*Ragyog fel a szeme,majd gyorsan feltápászkodik és szinte csak egy százodmásodpercbe kerül,hogy a szikla másik oldalára szaladjon.Egész a széléig szaladt és nagy lendülettel,mégsem okozott neki gondot a megállás:stabilan áll és nézelődik lefele,farka ide-oda jár.*
|
- Renji... - áll megkövülten, nem is löki el, de nem is ölel vissza, csak áll mint a szobor, szeme sem rebben - én... - döfik át szívét úgy a szavak, mint kés a vajat. - Nem akarlak megölni Renji... menj távolabb, nagyon szépen kérlek... - remeg meg kicsit hangja
- Nem is arra gondoltam... mármint hogy a régi életedbe menj vissza, csak arra, hogy nem leszünk ilyen harcok közepette... és én szeretnék vigyázni rád, de majd úgy, hogy nem adom fel a szabadságom! - mosolyog a lányra - kandúr? hát... nem hiszem, hogy keresne és ha igen, akkor nem bánom, hogy nem talál meg! - mondja még mindig mosolyogva
- Mester.... sajnálom... igaz, hogy megkedveltem, de igérem többé senkit sem fogok! Azt hiszem megtetszett a vidám életstílulsa... vagy nem is tudom - beszél nyugodtan, hangja nem remeg, de mikor meglátja Kirarát, szava is elakad, nem felel neki, csak nézi és hallgatja miként sértegeti mesterét, s az épp arról beszél, hogy szeméről leveszi a kötést, felvillan előtte, hogy szóljon a lánynak, de nem teszi, nem akarja osorerut ismét feldühíteni és ha a lány úgy gondolja, hogy játszadozik az életével, hát had tegye, ő már régebben figyelmeztette
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- El.. égek! - szorítja meg Atsui kezét, tetse minden lökésnél rándul egyet, fejét néha hátra veti, arcáról lassan peregnek az izzadtságcseppek. Néha önkívületi állapotba kerül, mintha ellátogatna a mennybe, s le a pokolba, majd visszatér a földre.
|
- Nem mondok. - egy pillanat alatt terem a lány előtt. - Sosem tudnálak megalázni. Az, hogy nem veszem fel a fegyvert a legmélyebb szeretetem jele. Halona... - suttogja a lány nevét, szinte még most sem hiszi, hogy egymás ellen állnak, felnőtt az imádott csöppség, de az a véletlen baki, az a régi fogalmazás végleg ledönti a fiút a lábáról. Akkor is képtelen lenne felvenni a fegyverét, ha a lány tőrrel döfné át. Kihúzná és csak állna vele szemben és akkor is ezt tenné, amit a szíve ordít. Megöleli. Szorosan, féltőn, gondoskodó, szeretőn, védőn, mint valami takaró a fázót. - Szeretlek... - suttogja remegő hangon. Egy Halonával már végzett, az annyira betett neki, hogy az igazit soha nem lenne képes megölné, pláne, hogy az még emlékszik rá, s talán kezdenek az emlékei jó hatást gyakorolni a szívére. Nincs az kőből, sosem volt, s hiába Trial gondos munkája, a szeretet halhatatlan.
Az eltolásra Yowaikonak elapadnak könnyei, meglepetten néz Mila szemébe és issza szavait. - Sosem lesz olyan, mint régen... azt nem akarom... az rossz volt... de nem csak rajtam múlik, hogy olyan legyen... mint szeretném. - hagyja, hogy a lány letörölje könnyeit. - Nem, nem akarom. Neked is van saját, tőlem külön álló életed. Nem foszthatlak meg tőle. Ha folyton velem lennél és vigyáznál rám, olyanok lennénk, mint két testvér, ami jó, de ha túlzásba visszük, sosem talál rád az a kandúr, akivel mindig is kerestétek egymást. - motyogja picit zavartan Mila karjaiban.
- Helyes, fiú. - szól halkan arra, hogy tiszteli és becsüli őt Kokoro. - Azért kerültél ebbe a világra... azért hoztalak vissza a Szövetség területéről, hogy megállj a mancsodon. - lassan elengedi tanítványát, de nem távolodik el tőle. - Kérésed nem teljesítem. Sosem tudhatja a macska, mit töröl még. Megszeretted azt a lányt... - véli felfedezni a fiú szemeiben kérésének okát. - Pedig óva intettelek tőle. - meglágyul egy percre, s megérinti a finom bőrt, hova korábban ütést mért. - Egyszer talán az ellenséged lesz... vagy ami még rosszabb... a cinkosod... akár lelketlen senkiként... - odakapja tekintetét Kirarához, s a lágysága máris tovatűnik. Elszakad tanítványától és ridegen figyeli a macskalényt. A kandúrról leperegnek a lány szavai, nem törődik vele túlzottan. Egy gondolat megmarad fejében. - Akarod látni a takart szemem? - húzódik sötét és kárörvendő mosolyra szája. Ha igennel válaszol a lány, azonnali halál várja. Nem foglalkozik vele különösebben, hogy Kokoro kedveli Kirarát. ~ Megváltás lenne számára a halál... és tanítványomnak is. ~ jelennek meg benne a gondolatok. ~ Kíváncsi és szemtelen lány... talán ebben rejlik az ereje... először az őrületbe szekálja az ellenfelét, majd hirtelen legyilkolja. ~ kicsit eljászik a tényekkel, de amint észre veszi, hogy miken gondolkodik, befejezi. Shidosha mester túl hatalmas, számára Osoreru nyitott könyv.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Szeh... rhh... etl... ekkhhh... - nyögdécseli szerelmének. Örül, hogy a fiú meghallotta a bűvös szót kiabálni a lelkében, igazán örül. - Aahh... - egy pillanatra megáll, tátott szájjal és mereven előrenézve emeli meg fejét. - El... é... égekhhh... - próbál némi magyarázatot adni. Azzal a mancsával, amivel támaszkodik újabb darabokat kapar ki a földből. Mikor a lángolás hajszálnyira alábbhagy, visszanéz szerelmére, majd gyors csókot lehel orrára és folytatja a mozgást benne.
|
*Jókedvűen ugrabugrál vissza a sziklákon,megnézvén itt vannak-e még a tegnapi lnyecskék.Látja is őket,de elsőként Zoknit meg Ososerut szúrja ki.Elvigyorodik és megáll egy sziklán,valamivel odébb még tőlük.*-HAHÓ!*Integet feléjük,kiáltása visszhangzik.Kicsit gyorsabban kezd el feléjük ugrálni,mígnem elrugaszkodik az egyik szikláról,s a felé a lebegő szikla felé kezd repülni,ami ott lebeg szinte Zokni mellett,de már a víz fölött.A szélét sikerült elkapnia,karmaival próbál megkapaszkodni.Elsőre úgy néz ki a dolog,hogy Kirara mindjárt lepottyan,de valahogy csak sikerül felhúznia magát,kis sziklatörmelékeket lökve be a vízbe.Odafönn leül és letekint a párocskára.*-Szia Zokni!Azóta is itt vagy?*Vigyorog,majd Ososerura néz.*-Ő ki?A barátod?*Oldalra billenti a fejét.*-Miért kötöd be a fél szemed?Talán kalózosat játzol?Kis koromban én is játszottam,de ne hittem volna,hogy felnőttek is átszanak kalózosat,hehehe.És a szemed miért vörös?Fáradt vagy?Merthogy akkor szokott a szemünk vörös lenni,ha nem aludjuk ki magun....HÁPCI!....magunkat.*Szipog egy kicsit.Az arca kicsit piros és tüsszög,nyilván megfázott tegnap a vízben.*-És mért vágsz ilyen fapofát?Olyan képet vágsz,mintha orrba nyomtak volna.*Kuncog,majd meglengeti farkát a levegőben.*
|
- Ne mondj ilyen dolgokat! - küld felé egy gömböt, amit először rá irányít, de az utolsó pillanatban elrántja, hatalmas érzelmi viszályok kapnak szárnyra lelkében, a fény és a sötétség küzdenek egymás ellen, de még egyik sem áll nyerésre - Emlékszem... - most szíve szerint oda szaladna hozzá és letörölné a kandúr könnyeit, de a másik fele azt mondja, hogy gyerünk, öld meg! Így inkább nem tesz semmit - Ne alázz meg ennyire... gyerünk vedd fel a kardod vagy csinálj valamit... Halona szeretné, ha küzdenél ellene... - veszi elő kislányos zavarodását, melyet Trial már rég kiűzött belőle, de most előtört és evvel is figyelmeztetni szeretné Renjit, hogy emlékszik a 20 évvel ezelőtti életére
- Ide figyelj Yowaiko... - fogja meg a lány vállait és kicsit eltolja magától - Nem fogsz mindig így élni, ha ez a zűrzavar eloszlik, akkor majd minden olyan lehet, mint ezelőtt, de mégsem olyan... veled leszek... ha akarod el sem moccanok tőled többé, csak nyugodj meg és ne aggódj a bátyád miatt, nem fog bántani se engem, se téged, mert nem hagyom... - próbálja letörölgetni a lány könnyeit - Egy valamit jól jegyezz meg, mindenre képes vagy, csak akarnod kell! - húzza magához és megöleli
Kokoro reszketni kezd megint, hiába akarja, hogy ne, mégis fél és a pofon csak súlyosbítja remegését, de ismét megpróbálja türtőztetni magát - Nem... nem akarom és nem is foglak elárulni mesterem, mert tisztellek és becsüllek... mégis úgy érzem a saját mancsomon kell megállnom, különben nem leszel büszke rám... - mondja és hangja ismét nyugodt - Szeretnék kérni valamit - nyel hatalmasat - Mester meg tudod tenni, hogy kitörlöd Kiraráról az emlékeimet?
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
Nantan is nyugszik lassan, kezdi élvezni, szinte minden lökésnél felnyög, kezével még mindig fogja Atsuiét, teste hevül, csapkodnak a lángok amik nem akarnak nyugodni senki kedvéért. ~~ Szeretlek... annyira szeretlek... ~~ küldi Atsuinak, bár az sem biztos, hogy meghallja, mert gondolatai is kuszák, szájával pedig meg sem próbálkozik kimondani, tudja hogy úgy sem sikerülne.
|
| Yami a tengerpartra teleportálja magát. Körülnéz hogy vajon van-e itt valahol egy kis élelem vagy valaki aki befogadja legalább estére magához.Már napok óta nem aludt egy szemhunyásnyit se. Mikor megpillantja a macskalényeket akkor felcsillan a szeme és közelebb megy. Szinte már repül feléjük mikor látja hogy épp egy csata helyszíne felé rohan. Gyorsan elteleportálja magát onnan és egy fa ágára érkezik ahonnan feltűnés mentesen tudja figyelni az eseményeket. Mikor renji elkezd átváltozni, a kíváncsiságtól egyre odébb megy a faágon hogy jobban láthassa az átalakulást.~Hihetelen...Biztos ő a rossz fiú aki el akarja rabolni azt a szegény nőstényt...~Vonja le magában a téves következtetést mivel a hangokat nem hallja elég jól ahoz hogy megértse hogy mi történik. Még csak csendben ül és veszteg marad. De ösztöne egyre csak bökdösi belülről hogy kérdezze meg valakitől mi folyik itt vagy odateleportáljon. Aztán megpillantja Trilat is akit egy kicsit elnézeget mert nem mindennap lát ilyen bádogdobozt mint ő. Végül úgy dönt hogy Trial érdemes arra hogy megszólítsa ezért közvetlenül mellé teleportál-Elnézést! Ugye nem zavarok? Itt miért harcolnak?-Kérdezi meg és rászegezi a tekintetét. Olyan mit egy hatalmas kolosszus és szeméből is látszik hogy milyen hatalmas erővel bír. Kicsit régi tanítójára emlékeztette.... 
|
- Halona... - a fiú megtorpan, keze még mindig a levegőben hívja a lányt. - Kerestelek... a klónod sózta ez a... a nyakamba... olyan volt, mint te, de nem volt semmi, amitől te lettél volna... egy báb volt... emlékek és a jel nélkül... alszik, örökre. Nekem az igazi Halona kell, én őt szeretem. És ha megölsz, megteszed, de nem küzdök ellened. A legfontosabb, legszebb, legértékesebb ellen nem. - szívből beszél, könnyei elhomályosítják pár pillanatra a látását, majd megszületnek szemében, végigcsorognak arcán, egyik a földön szétplaccsan, míg másik a száján leli halálát. Fájnak neki a lány szavai, s leginkább azért, mert tehetetlen volt, mert nem tudta őt megvédeni, s mert szenvedett. - Azt kérted, végyjelek meg mindig és mindentől... én azt mondtam, nem tudom megígérni, hogy megteszem, azt igen, hogy megpróbálom... emlékszel? - megtörli egyik szemét, de esze ágában nincs a kardért nyúlni. Most látszanak testén az égési sérüléshez hasonlatos sebek. - Maradt számodra egy érzések nélküli, kegyetlen macskalény, akiről semmit nem tudsz és úgy igazán rólad se tud semmit? Maradt valaki, aki megtanított harcolni, de azt nem, hogy mikor és miért érdemes? Valaki... aki nem tudja... mi a szeretet?
- Nem élhetek örökké egy burokban... - elpityergi magát félelmében. - A lánc se bírja mindörökké fenntartani a palyzsot... - Milához bújik. - Te sem leszel mindig mellettem... Shirei sincs itt... - kitör belőle a zokogás. - Nem fél tőled... s veled is megteszi... amit velem tett... - megráng a borzongástól. Ízig-vérig reszket, könnyei szaporán mossák arcát.
- Vagy úúúgy... - mordul a kandúr. - Kicsit enged a macska, s neked a világ kell... - villámlik szeme a haragtól, mégis arca nyugodt. - Feladatod van, fiú. - közelebb lép hozzá, majd karmaira veszi állát. - Yowaikoért majd megdícsérlek, ha úgy áll, de egyenlőre az engedetlenséged van előtérben. - azzal hatalmas pofont kever le Kokoronak. - Nem szeretem bántani az egyetlen tanítványom, de hogy komolyan végy, engedelmes és titszelettudó macska légy, meg kell tennem. - színpadiasan megsajnálja a fiút. - Vagy akarsz olyan lelketlen bábú lenni, mint Shidosha-san többi tanítványa? - csillan a szeme, de nem kárörömtől, bár az illene rá. Haragból. A világért nem vallaná be, de ahhoz eléggé szereti tanítványát, hogy ne adja csak úgy át az ő mesterének, hogy kitépje a lelkét. - Azok a macskák olyanok, akár a robotok, láthattad, bármit megtesznek, szemrebbenés nélkül ölnek, nincsenek gondolataik, se érzéseik... - kis hatásszünetet tart, hogy ezzel is kihangsúlyozza a mondat végét. - Se lelkük. - leereszti a hangsúlyát. - Olyan akarsz lenni? Mert ha elárulsz, át kell adjalak Shidosha-sannak elszámolásra, ami ez lesz. Megfoszt a személyiségedtől, az életérzésedtől, mindentől. Test leszel, harciszerkezet. Talán a tudatod egy részét meghagyja és a szíved... hogy szenvedj. - végigsimít a fiú mellkasán. - Ezt akarod, Kokoro? - finoman magához húzza. Ez a kérdés sok mindent rejt magában, féltést és szeretetet, melyek ismeretlen és groteszk fogalmak a számára. - Megmentettelek, neveltelek, tanítottalak, etettelek, tudáshoz jutattalak, s te ellenszegülsz és szemtelenkedsz. - nem színpadizál, ridegen és kegyetlen hangon beszél, belül mégis érez valamit. Még gondolataiban sem teszi hozzá, mégis megfogalmazódik benne: fiamként bántam veled.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Édes... kíín... - ismétli meg most már nem szaggatva a korábbi mozdulatot. - Kínlódva... édess... - benne már csökken a fájdalom és nő az önbizalom. A nehezén, a legkétesélyesebb résznél túljutottak. Akárhogy hülyén jön ki, belül megdícséri magát, amiért bekenegette Nantant, anélkül iszonytató fájdalmakat éltek volna át. Nem is tudja igazán, honnan jött az ötlet, talán a nedü csúszóssága ihlete őt meg. Még mindig lassan, de már szorgosabban mozog kedvesében. Sóhajai egyre inkább apró nyögésekké kezdenek válni. Ujjait néha meg-megszorítja, másik mancsán pedig támaszkodik. Súrlódik teste a másikéhoz, egyre inkább alakulnak ki apróbb cseppek bőrén, de teljesen rátámaszkodni nem akar. Alig kap levegőt, nyeldekel, de mindez csak fűti tovább. ~ A tűz fia. ~ visszhangzik valakinek a szava fejében. Megérti, miért hívták többen így, a jóslat mégis beteljesült, csak épp lángokat nem tud igaziakat varázsolni. A szerelem viszont lángoló vele, a vágy hamuvá égető. Százszor hangzik el fejében a bűvös szó, de hangja nincs, hogy kimondja, szeretlek. Szíve hevesen ver, érzései egyre erősödnek, nyomásai lassanként lökések lesznek. Óvja szerelmét, visszafogja vad tüzét. Talán eljő még az az idő, mikor egymásnak esnek és hatalmas vadsággal szeretkeznek, de ez még csak az első. Elég, ha a szerelem lángol, s a vadság még távol marad.
|
Halona szemében nem gyűlnek könnyek, bár szeretne sírni, szíve nagyon fáj, de Trial kinevelte belőle a sírást, s az érzelmek nagyrészét,mégis hatalmas zuhatagként tör rá minden, s amikor Renji felé nyújtja kezét ijedten hátrál, szeme előtt ismét millió kép fut le. - Mindig csak vártam... - néz rá rideg szemekkel - Vártam hogy széttöröd az ajtót és besétálsz rajta, mint egy hős... de nem jöttél... hiába sírtam át az éjszakákat nem voltál mellettem... még a nevedet sem modhattam ki, pedig hányszor kiabáltam volna utánad... - tör rá hírtelen összes emléke - Így nekem csak Trial maradt... csak ő, így hát vedd vissza a kardod! Gyerünk! Küzdjünk ha nem akarod a vesztedet!
- Nyugodj meg... semmi baj, ide még ő sem tud betörni, hatalmas a nyaklánc ereje és ameddig bízol benne biztosan megvéd... - mondja és magához szorítja - Tudom, mert régebben én viseltem... csak annyira megnőlt az erőm, hogy a lánc nem bírta volna tovább, ezért mondtam Nantannak, hogy adja neked... - néz a burkon kívülre, ahol Yowaiko bátyját véli - Megmondtam neked, hogy mi lesz ha nem hagyod békén, jobb ha távol maradsz! - fenyegeti meg majd a lányra néz - Nem, egyáltalán nem vagy az! - fogja úgy a lányt, mint aki sosem akarja elengedni - Yowaiko, tud mást is az a lánc, csak ki kell tapasztalnod és ha sikerült nagy segítségedre lesz...
Kokoro összerezzen a kérdés hallatán, majd eszébe jut Kirara és hogy ő gyenge, gyáva macska, ökölbe szorítja kezét, feláll és mesterére néz - Igaz, irigyelem mert szabad... - hallgatja végig mestere szavait, nyel egyet, majd ismét bátorságot vesz magán - Rendben, megértettem - néz a macskára, hangja nem remeg, mint máskor és állja annak tekintetét
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Hogy.. is... volt? Ez... édes... kín... - préseli ki magából a szavakat - Én... is... az vagyok... boldog... nagyon... nagyon - mondja kicsit eltorzult arcal, mikor Atsui mozogni kezd benne.
|
- Halona... - mondja ki ugyanazzal a hanglejtéssel a szeretett lány nevét, mint egykor, míg kicsi volt. A sárkánnyal való összeolvadás nyoma elhalványulnak, a kard fénye is kicsit gyengül. - Én sosem akartalak elfeledni. Megígértem, hogy szeretni és védeni foglak, de utóbbit nem tudtam tartani... amit sajnálok és szégyellek. - leereszti a kardot, füleit lelapítja szomorúan, de a lány szemeibe néz. - Angyalka... - a kardot a földbe szúrja, a sárkánysága eltűnik, s kezét a lány felé nyújtja, hogy megsimogassa annak fejét.
- Tudom... nem is tudnánk... vagy legalábbis én biztosan nem... - tér vissza a visszafogottsága és a szerénysége. Radarozik tovább fülével. - Érzem, hogy jön... - görcsösen újra megkapaszodik Mila ruhájában félelmében. - Visszajön a gonoszság... - motyogja alig érthetően. - A... kard védte meg Renjit... egy kutyalénynél találta azt, mikor az övét simán szétcsapták... nem tudta, hogy milyen kard az, de a kutya csak kardnak használta, valószínűleg nem tudott az erejéről... - kezd visszamerülni a szellemek társalgásába, de reszketése a gonosz lélek közeledtére nem múlik. - A macskalény... - félig tátott szájjal Trialra néz. - Valami hatalmas és ősi macskalényből származik... megszökött, s mindenkit megölt... a tudósokat, akik létrehozták... valami titka van... de nem tudják, mi az... Kiképezte Halonát... a lány szerette Renjit... s most, hogy a fiú elengedte a kardot, helytelenül cselekszik a lelkek szerint... megbízik az ellenségben... De hisz ő nem is ellenség! - mondja az alakoknak. - Jó, akkor is csak ellenfél. Hiszem, hogy szereti még azt a fiút, ha annyira össze voltak nőve és vigyázott rá. - felesel vissza az egyiknek. - Nem is... - megrándulnak izmai, félelme azonnal elnyomja a korábbi szájalását. - Itt nem tudsz hozzám érni. - Milánra néz, ő már beígérte, hogy középsőn rúgja a bátyját, ha az próbálkozik. - A bátyám az... azt mondja, alapos fenyítést érdemelnék a tiszteletlenségemért. - segélykérőn és kérdőn néz a lány szemeibe. - Így van? Tiszteletlen vagyok?
- Irigyled a szabadságát, igaz Kokoro? - tűnik elő a sötét foltból a rideg mester. Megáll a fiú mögött. Kezében egy szíj van, szögekkel díszítve. De ahogy megszorítja azt, mozogni kezd, mintha kígyó lenne. - A nyálad gyógyít, a véred mérgez... - mondja elgondolkodón, s mikor a kígyó megpróbálja belemarni fogait, karmai közé kapja annak fejét. - Ellenszegülsz? - kegyetlenül átszúrja az "állat" fejét, ami szinte azonnal elernyed. Vér nem folyik fejéből, ami voltaképp csak egy csomó és két szem. - Megcserélem. Mostantól a véred gyógyít és a nyálad mérgez. Ez az első intézkedésem, engedetlen tanítványom. - jelenti, majd gonosz mosollyal méri végig őt, figyeli, mennyire fél tőle.
- Itt van! - sikkantja rémülten, s keresni kezdi a gonoszság forrását. - Itt van! Megtalál... elvisz... visszaad anyámnak... szét fog tépni... - megzavarodottan kapaszkodik Milába. - Még a szellemek is félnek tőle. - s egy kivételével mind eliszik. Egyedül mostohabátyja marad ott és nézi hugát kárörvendő mosollyal. Tetszik neki, ahogy fél Osorerutól a lány, s persze tőle is.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Nincs... semmi baj... - szuszogja, s újabb csókot ad a fiúnak. - Tudom... milyen... az első... fáj... és kellemetlen... de ha... szerelemből teszed... minden rossz... a legszebb... jóvál alakul... - bíztatja kedvesét. Már nem érzi annyira fájdalmasnak a szorítást, ahogy Nan nyugszik meg, úgy lazul is. Megtörli a fiú mindkét szemét. - Boldog vagyok. - dorombolja, majd lassan visszahúzza csípőjét, majd visszatolja.
|
- Igen, gyáva volt... mint én... - mondja, majd figyeli a lányt, kicsit elmosolyodik, aztán figyeli mi történik és látja maga előtt mestere hideg és érzéketlen tekinteté, leül és csak vár, kicsit talán remeg is, de Kirarára gondolva ismét elmosolyodik - bolond, lüke, szeles, aranyos, szabad lány... - mondja maga elé halkan.
|
*Kicsit meglepődik,mikor Zokni hátrébb vonszolja.Trialra néz.*-Hogy ő?erős?Ugyan!Nézz már rá!egy rakás ócskavas!Csakúgy csörög arozsdától!*Nyúújtja kia nyelvét.*-Hát igen végülis naggyából tőle kaptam...*Füleit hátrahúzza*-A vállamba úgy,hogy pajzs ként maga elé emlet gyáva módon,mikor egy lány rálőtt.Aztán meg nekidobott egy sziklának.*Grimaszol Trial felé,aztán hetykén kihúzza magát,elgyalogol a bakancsához,felhúzza ket,megköti a fűzőt,majd arrafelé fordul,ahol a harcolók vannak,mégis inkánn Triallra néz.*-Na én most megyek..nagyon álmos vagyok és nem ártana megszárítkoznom...*Mondja még Zokninak,majd háttal fordul,kipucsít Trial felé és seggrepacsit ad magának.*-A TOVÁBBIAKBAN MINDEN JÓT!CSODÁLJ MEG SOK MACSKAPOPÓT!BEEE!*Kiált oda Trialnak,majd röhögve elszalad,kb ugyanolyan sebességgel,mint amilyen sebességel Trial szállt a szigetre annak idején.Nem csak azért bolondozott most,hogy kárpótolja magát a séremekért...szeretné Zoknit újra nevetni hallani...és ha el is szaladt,még azért reméli,hogy sikerült legalább egy mosolyt,vagy egy kuncogát kihoznia belőle.A kis fészek felé szalad,ami a sziklás erdőben van.Ott bevackolja magát,s eleszi magát holnapra.*
|
~ Hogy feledhettél el? - búg fejében a kérdés, egymás után sokszor is, hírtelen sok kép pereg le szeme előtt - Renji... - néz fel rá, eszébe jut amikor lovacskáztak, s amikor halat sütöttek, az is beugrik neki, ahogy megöleli és Angyalkának hívja - Mert... el akartalak feledni örökre... - néz szemeibe - Mert az a húsz év hosszú volt... - fog fejére mancsaival, villodzó képeket, fel feltűnő alakokat fedez fel - És mert Trial lett a mesterem! - feleli Renjire nézve
- Szerintem ebbe ne follyunk bele... nem a mi harcunk hanem az övék... - mondja és feszülten figyeli a lány minden mondatát - Csendben maradok, fülelj csak...
- Tőle kaptad a sebeket? - néz kérdőn a lányra amikor végre megmoccan - Lüke! Ez úgy látszik nagyon erős és nem vagyunk itt biztonságban - fogja meg a lány karját és távolabb húzza - Azt hiszem itt már jobb, de nem sokkal...
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
- Próbálok Atsui... - enged lassan keze a szorításon, háta is lassan visszaáll a megszokottba, liheg és nem mozdul ~ Lazítanom kell... Atsuin látom, hogy neki is fáj, szóval csak lazítok lazítok lazítok... - gondolja magában
|
- Ezek a támadások esélytelenek ellenem. - mosolyog, majd egy szemvillanás alatt felugrik, vág egyet kardjával, majd mire földre ér, Halona egy tincse a levegőbe hull. - Nem akarlak bántani. - mondja a lánynak. - Hogy feledhettél el? - hiába hajszolja őt a sárkány, végezzen vele, Ren túlságosan szereti ahhoz Halonát, hogy akár bántsa. Hiába mondta, hogy a támadásai hatástalanok, égésnyomok keletkeznek testén, melyeket a sárkánytól kapott sárga fénytől nem látni, de ami sokkal komolyabb és mélyebb sérülés, az láhatatlan, az a lelkét éri.
Yowaiko belekapaszkodik Milába. - Vigyázok rájuk. Ha magunkra tudok, rájuk is. - sosem látott magabiztosság és elszántság uralkodik el a midig félénk és csendes lányon. A félelem nagy úr, sok mindent kihoz azokból, akiket sanyargat. - Annyira gyorsan és egyszerre beszélnek, hogy nem értek sokat abból, amit mondanak. - fülel a lány, de fintorai, arcának rezdülései egyenlőre nem bíztatóak. - A Sárkány-macskáról van épp szó... akkor hívnak így egy erős harcost, ha annak teste és lelke eggyé válik a sárkánnyal. - mondja Milának. - Két ilyen kard létezik... bár az egyikről semmit sem tudnak, sem a tulajdonosáról... még nem hallottak róla... ez az erősebb... A háború a kutyák és a macskák közt folyt... a területért, amiért a terület királyának és családjának meg kellett halnia... ám a herceg és ez a macska - utal Renre - megszökött. - füleli tovább, mit mondanak. - A kutyalényekről mondanak még valamit, de azt nem értem. - néz a lányra. - Juj! - odakapja fejét a nyolc fős társasághoz. - Kergetik a herceget azok a lények, hogy egyszer ne térhessen vissza, mint vezér. Beszéljetek a kardról, meg a többi kérdésemre is válaszoljatok! - utasítja a szellemeket, de azok meg se hallják. - A kard választ gazdát, nem jelenik meg mindenkinek a sárkány... évezredek óta létezik... egy Shidosha nevezetű macskalény készíttette egy nagyhatalmú sárkány fogából, s lelkét belezárta... miután ez a macskalény gonosz célokra akarta használni a kardot, a sárkány elveszett benne... csak egy tiszta szív, a szeretet, vagy a szerelem képes előhoz a sárkányt... arról beszélnek, vajon Renji szereti vagy szerelmes a lányba... - motyogja tovább, amit sikerül kimazsoláznia a beszélgetésből és a zsivalyból. - A sárkány most átadja minden hatalmát és tudását Renjinek... kevés macskával tette ezt, így nagyon felnéznek rá... mármint a szellemek. - elhallgat és füleit radarként mozgatva figyeli a beszélgetést.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
Ráborul szerelmére, hangosan szuszog. Nézi a fájdalmat és az örömöt váltakozni szerelme arcán. - Lazíts... - suttogja fogai közt. Egyik szemét lezárja szorosan, míg másikat csak félig tudja nyitva tartani attól a fájdalomtól, amit ő él át. Nantané persze nagyobb, ő viszont úgy érzi, kiszorul érzékszervéből az összes vér, melyet a vágy és az érintések belepasszíroztak. - Ne szoríts... - felhúzza mancsát, mellyel a célhez irányította vesszőjét és finoman cirógatni kezdi szerelme mellkasát. Gyengéd csókot lehel ajkaira, de többe nem bocsátkozik a szuszogása miatt. Tetse meg-megrezzen, farka pedig a szorító fájdalom hatására lassan kinyúlt és szőre szétborzolódtak.
|
*Megszeppenve hallgatja a fiút.Kissé talán meg is ijed tőle..olyan,mintha gyökerestől kitépték volna a lelkét,aztán hozzáhajították volna,és a lélek épphogy csa megkapaszkodott volna benne...ha nem sietett volna a segítségére,azt hinné nincs is benne lélek.*-Hogy mi?*Ezt a mondatát nem értette kristálytisztán.Aztá arra néz,amerre Zokni és meglájta a küzdőket,de elsőként Trialt veszi észre.*-Jé!Nézd már,Zokni!Ott a gépmarha akiről beszéltem neked,akinek az agya helyén fekete juk van és már úgy látom rabszolgatanár,bizonyám!*Lelkesül fel,hogy megmutathatta neki Trialt.*-Igen,ő az a Trillala..*Mondja félre még Trial nevét is:DAztán a sárkány-macsra néz..*-Jé..vele meg mi történt?Fejét oldalra billnti és úgy leseget a ura szerzet felé*
|
Halona végig nézi az átalakulást, de nem rezzen, bátran néz az átalakult macska szemeibe és megnyalja száját - Azok után a droidok meg lények után, sokkal izgalmasabb lesz ellened harcolni! - dob felé fénygömböket melyek egy robbanás kiséretében csapódnak "Renjibe", majd a magasba emelkedik, mert Trial a repülést és a teleportálást is megtanította neki, figyeli a reakciókat, először csak ki akarja tapasztalni az ellenfél erejét
- Jézusom... - motyogja Mila, majd Yowaiko mellé megy, leül mellé és átkarolja - Ők biztosan biztonságban vannak, ne félj... - húzza magához és végighallgatja a csevelyt, amiből csak Yowaikot hallja - gyerünk, nem érünk rá napestig, adjatok választ Yowaikonak! - kezd kicsit dühös lenni, de egyben fél is - Csak nehogy elpusztítsa ami számára a legkedvesebb... - mondja halkan "Renji" felé pislantva
- Ezért úgy érzem, még csúnyán pórul járok... - mondja és nem is figyel Kirara szavaira, csak áll maga elé nézve - Mikor lett nekem fontosabb egy szeles kislány, mint a saját életem? - teszi fel magának a kérdést, észre sem veszi, hogy kimondta a szavakat, majd a sárkány - macska kizökkenti őt gondolatmenetéből, dermedten nézi és csak nézi, de nem moccan.
(Még mindig él a 18-as karika! Atsui és Nan válaszát CSAK saját felelősségre olvashatjátok, nem vállalok felelősséget, ha megáll a szívetek vagy megtörik a lelketek)
Nantan szemei kitágulnak, Atsui kezét szorosan fogja, míg másikat összeszorítja, háta ívbe feszül, fogai is összeszorulnak majd egy hangos kiálltás keretében válnak el egymástól, úgy érzi azonnal szétszakad, de egyben elönti a boldogság is, Atsuival egyek lettek, most már igazán, teljesen. Apró könnyek hagyják el szemét, de ezek egyben a boldogság és a fájdalom könnyei is.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
