|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
-Nem úgy értem..csak a rosszakat...-Néz rá viccesen,majd elneveti magát Yowaikon.-Ne félj..már elmúlt.Tudod hogy jókat semmilyen alapon sem bántanék...-Néz őszintén a lány szemeibe.
|
- Kinyírni macskákat? - hüledezik. Kerekre tágulnak szemei és a döbbenettől ajkai is szétnyilnak picit. Belegondol, hogy számára mennyire rossz volt, mikor véletlen felrobbantotta apját, bátyját és két szomszédot. Beleborzong. - Parancsolgatni... - eszébe jut, ahogy anyja kiabált vele, hogy csináljon ezt vagy azt. Újra kirázza a hideg. - És te sajnálod, hogy elmúlt?
|
-Én..háth..feloszlott a híres bandám..tudod a maffia..sajnos.Pedig úgy szerettem csinálni.Kinyírni embereket,kiadni a parancsokat másoknak..én voltam a király ott kisanyám..igen..-Emlékezik,majd lehajtja fejét,és lesomja füleit.-De sajnos elmúlt.Néz szomorúan Yowaikora.
|
- Boldog akkor leszek, ha visszajön a bátyám és Eron eltűnik a közelemből. - motyogja zavartan. A fülébe súgás borzongtatja. Eszébe jut róla egy emléke. Megrázza fejét, majd igyekszik jó képet vágni. - Te hogy-hogy ide kerültél? Nem is meséltél. - tereli inkább a témát megint.
|
-Háht..csak úgy kérdeztem.Egyébként örülök hogy boldog vagy,és hogy vigyáznak rád.-Nevet a lányra,majd óvatosan odasúgja a fülébe.-Szeretnék én is ezek között lenni.-Mosolyog,majd óvatosan Yowaikora néz.
|
- Értem a kérdést. - mosolyodik el. - Igen. Atsui és Nan. Ők vigyáztak rám és Nantantól kaptam a ruháim. Illetve csak ő hozta, mert Milától vannak. A nyakláncom is Milától van. - mutatja a cicus alakú medaliont. - Shirei, a bátyám pedig lelépett egy fiúval... már régen. - lelapulnak fülei. - Azt hittem, hamar visszajön... de még mindig nem. - kicsit elszomorodik, hogy bátyja még semerre se nem nincs. - Miért?
|
-Ok..van itt valami fiú vagy lány aki közel áll hozzád,vagy fontos neked?-Kérdi tőle.-Mármint úgy értem hogy barátilag nagyon szereted?-Kérdezi kedvesen Yowaikot.
|
- Nem tudom... nem is akarok ezen gondolkodni. - motyogja kicsit idegenkedve a gondolattól, hogy a barátnője a párja lehet. Megrázza fejét. Mikor meglöki, érdekes arckifejezéssel néz rá. - Inkább mondj valamit. - tereli el a témát.
|
-Rendi..semmi gond.-Mondja,és visszatér az egy órával előtti igazi énje.-Örülök hogy így látod.MAjd ha megnövünk,esetleg majd eleht valami..de erről inkább még ne beszéljünk..mert még megrémülsz..-Nevet fel játékosan,és meglöki Yowaikot.
|
- Nem traktálsz... s nem tudom, mit követeltél... de... ha... szóval nem... barátságnál nem kell több. Senkitől. - motyogja. - Ha megnövök, majd talán... addigra talán elfelejtem... vagyis feldolgozom a történteket... - kényelmesen török ülésbe ül, majd megtörli szemeit. - Nem tudom, milyen szerelmesnek lenni... ha egy kandúrt látok... borzongom... lánnyal pedig nem gondoltam ilyesmire. - próbálja megmagyarázni a dolgokat, bár inkább magának, hogy tisztán lásson.
|
-Hátranéz Yowaikora,majd visszafordul,és elveszi a virágot.-Köszi.-Mondja,majd föláll lassan,és megfordul.-Sajnálom..-Néz a lányra,majd lesüti szemeit.-Én olyan esetlen vagyok a lelkizésben,és nem erősségem az ilyesmi..de bocsáss meg..-Csordul ki egy könycsepp szeméből.-Tudom min mentél keresztül,és az én hülye kis követeléseimmel traktállak itt....szóval sajnálom.-Nézett őszintén a lányra.
|
- Én nem tudok bízni... nem benned... úgy általában... Te mit éreznél, mikor az apád elad?! - csattan fel fájdalmában, s térdre rogyik. - A bátyád megteszi... az anyád megver... Ezek után képes lennél bízni és félelem nélkül élni? - sírja el magát. Nem akart fájdalmat okozni Oliviának, de képtelen követni. Mikor a lány elesik, felemeli fejét és nézi, de nem tud odamenni hozzá. Koncentrálni kezd, erőlködik, majd körülötte megemelkedik a homok. ~ Virágok! Gyerünk! Virágok nőjjetek! ~ egyre több homokszemcse kezd lebegni körülötte, majd egyetlen virág kibújik a homokból. ~ Ez az! ~ megörül neki egy kicsit, majd gondolkodás nélkül leszedi és Olivia felé kezdi reptetni az erejével. - Tedd a térdedre... - motyogja neki.
|
-Yowaiko..lehet hogy tetszel nekem..de ez nem mehet így..én bízom benned,és mindig is bíztam,és tudom min mentél keresztül,de ez fáj.-Mondja határozottan a lány,és elfordul.-Azthittem barátok vagyunk..-Indul meg,és elkezd szaporábban járni,szaporábban lélegezni,és amikor kitör rajta a sírás elbukik egy kőben ami felsérti térdét,és erősen vérzik,de ő csak ül és sír.
|
- Tehát tudsz róla... - suttogja megsemmisülten. Lángba borul arca a szégyentől, s egyszerre még ott a félelem is, a zavarodottság. ~ Képtelenség. ~ próbálja bemagyarázni magának. - A bátyámat... apámat... felrobbantottam... - súgja a levegőbe. Még kimondani is félt a szavakat, de megerőlteti magát, hogy tudja Olivia, nem játékszer többé. - Eronról sem hittem volna... mégis... megtette... először csak kedvesen, játékosan... aztán fájdalmat okozva... - újra fényleni kezd a titokzatos fény, mely egyre kivehetőbben haragra emlékeztet. - Tudod... a barátság és a tetszés nem fér meg együtt... szerintem. - teszi hozzá. Már kevésbé tartja Olivia felé a karmait, de még nem engedi le őket. - Akik megöleltek... éreztem, hogy csak barátságból... nem féltem... tudtam, hogy nincs mitől... de... ha tetszem... idő kérdése... és belőled is olyan lesz... - pityereg, ahogy a bátyja vadságára és kéjére gondol. - Nem küldelek el... csak... fel kell dolgoznom ezt... - sűrűn pislog, hogy a könnyek apadjanak végre. Egyszerre látja a barátnőjét és egy félelmetes állatot Oliviában. - Nekem is csak te voltál az élők közül... - motyogja. - De nem ismerhetsz úgy, mint a tenyered... azt sosem engedném senkinek... - a senkinek szót kihangsúlyozza, hogy ne sértse meg Oliviát. - De amit mondasz, igaz... most maradj távol kicsit... - csendesen beszél, de legalább már nem sír.
|
-Yowa...nem..nem úgy értem!!!-Mondja a lány,majd amikor hátrál tőle a barátnője, egy könycsepp csordul ki szeméből.-Yowaiko..én soha sem tennék ilyet veled..nem vagyok a bátyád..sem kandúr..lehet h tetszel,de az nem azt jelenti hogy én meg foglak erőszakolni..érted?-Mondja,teljesen kifordulva önmagából,majd kis könnypatak folyik végig arcán,és cseppen le a földre egyenként.-Én nem vagyok erőszakos,nem vagyok élvezkedő idióta..én nem vagyok..nem vagyok..gonosz!!-Mondta ki a szavakat,amelyek csak úgy jöttek maguktól kifele.-Yowa..-Mondta mostmár nyugodtabb hangon.-Én nem tudnám feldolgozni azt hogy végre megtaláltalak..és elküldenél..és ...-akad meg szava,majd újra belekezd.-És soha többet nem találkoznánk..érted?Soha életemben nem volt egy barátnőm sem mert gyűlöltem barátkozni,és te vagy az egyetlen!!És mindig az is maradsz!!Értsd meg..úgy ismerlek mint a tenyeremet,és tudom hogy most nem akarod hogy közel menjek hozzád és megfogjam a kezed,és megöleljelek,és hogy barátilag melletted álljak...és..de én ezt szeretném.BARÁTSÁGBÓL.-Mondja békésen a lány szemébe nézve tiszta őszinteséggel szemében.
|
- Nem, Olivia, nem értesz. - pillant kicsit szeppenten régi barátnőjére. - A szellemekre nem hat mindenféle erő, csak azok képesek bántani őket, akiknek képességükben áll, hogy fizikai kapcsolatot teremtsenek. - magyarázza zavarodottan. - Valamennyi palyzs nem nyújt védelmet szellemek előtt. Nekem olyan palyzsom van, ami megvéd tőle, de... nem rejtőzhetek életem végéig. - mondja csendesen. - Kandúr?! - beleborzong. - Nem... soha! Gyűlölöm őket. - szemében titokzatos tűz lobban a félelem mellett. - Évekig csak tűrtem, ahogy... kiráz a hideg, ha rá gondolok. - tényleg megborzong, ahogy felrémlik benne a sok érintés, markolászás, simogatás, bőrfelsértés, a csókok, a fájdalmas játékok, melyeket a kandúrok űztek vele kényükre-kedvükre... pénzért. S a bátyja, a szeretett és bízott macskafiú is elárulta őt... a mostohaapja verései... az anyja hajtóvadászata... - Nekem... nem lesz... barátom... - suttogja már félig sírva, mikor kizökkenti ebből az érzésből Olivia vallomása. - Ezt nem mondod! - felugrik és előre szegezett karmokkal méricskéli a macskalányt. - Ugye csak ugratsz?! - lélegzetvételei megszaporodnak, akárcsak gondolatai, melyek elárasztják a fejét és zakatoló felfordulást csinálnak odabent. ~ Meleg... tehát neki a lányok kellenek... én lány vagyok... NEM ~ szemeiben bocsánatkérés is van, mégis fél, hogy a kedvesség, a hátán való simogatás és az ölelés nem barátságból volt. Hogy talán tetszik a lánynak, hogy majd ő is használni fogja, mint a kandúrok. Életében először fél egy lány közelségétől.
|
-Yowa..nem hagyom hogy bántson..majd ha legközelebb jön akkora forgószelet kavarok neki hogy belegebed..és nem bánthat engem..van pajzsom..de ez titok..-Kacsint a lányra,majd leül mellé.-És hogy vagy?Lett azóta barátod?-Kérdezi kuncogva,majd megsimogatja Yowaiko hátát.-Szerintem nincs ahogy így elnézlek..de sebaj..majd lesz..De Yowa..mondanom kell neked valamit..szóval én..-Súgja a lány fülébe.-Lehet hogy megutálsz,de én meleg vagyok..-Mondja kissé pirosan,bár YOwáról enm képzeli hogy ezért megutálja őt.
|
Yowaiko csak néz meredten maga elé, ijedténben elhátrál Oliviától. - Te nem tudod őt bántani... de ő el tudja intézni, hogy neked bántódásod essen... - suttogja. - De nem hagyom. - feláll és fújva közelít a szellemhez. - Menj innen, vagy... - s hogy szemléltesse, felrobbant egy kődarabot. - Már tudom irányítani... - még minig fél a fiútól, de már nem annyira. Az jobbnak látja kereket oldani. - Elment. - megnyugodva lezuttyan a földre.
|
-Oli megijed,és reflexből előhúzza a kardját.-Nem engedem hogy bántsd!!-Kiáltja,hiszen ő sejti miért tesz így a lány.-Yowaiko!!Vigyázz!!-Kiáltja,majd amerre a lány a pofont csapta beledöf a kardjával a levegőbe,mintha átszúrna valakit.
|
- Mert miért emlékeznél? - lelapulnak fülei zavarában. - Nem maradhatok mindig kicsi. - szeppenten elmosolyodik, majd körbenéz. - Hijj! - felszisszen, mikor meglát valamit, majd gyorsan leguggol. - Megint itt van. Mármint nem az a gonosz lélek... a bátyám. - suttogja, s a fejére tapasztja kezeit. - Nem bánthatsz! Menj innen! - kiabálja a szellemnek. - A pékségben találkoztunk. - motyogja már félig sírva. Belemarkol valami a lány hajába, mire az ijedtében lekever egy pofont a levegőnek. Hátrább ugrik és fújni kezd. - Nem bánthatsz többé! - csillog szeme a fátyolos cseppektől, de azok a szemeiben maradnak.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
