|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:44 - |
Itt a fény megannyi darabra törik a törhetetlen üvegű leveleken. Minden színpompában úszik. Ideális búvóhely is lehet akár, vagy vadászmező, netán romantikus percek okozója.
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
-Nem csodálom, hogy sokan szerelmet vallottak neked. -kuncorászik, majd teljesíti a lány kérését. Lágyan, puhán és szeretetteljesen csókolja őt meg. -Igen, az első lépés a legnehezebb, de talán a legfontosabb is. Az esküvő még várat magára, annak még nincs itt az ideje, szerintem. -csókolja újra meg szerelmét.
|
- Mikor kisebb voltam és a fiúk szerelmet vallottak, egyszerűen csak megráztam a fejem és elszaladtam, most pedig amikor... ledermedtem... az első lépés a legnehezebb... de most megint megakarom tenni, meg akarlak csókolni Delsin! - néz a fiú szemeibe - Szerintem az esküvő... az még várhat! De szeretnék majd egyszer veled együtt az oltár elé lépni
|
-Nem akarom elhagyni, büszke vagyok rá és boldog vagyok, ha visszagondolok az emlékekre. S senki se veheti ezeket el tőlem. -nézi a lányt boldogságtól csillogó szemekkel. Letörli a könnyeket arcáról és rámosolyog. -Ott, ahonnan jöttem már biztos, hogy nem fog megvalósulni, itt meg úgy nem lehet. De ez nem jelenti, hogy semmilyen módon sosem fog megvalósulni. Még nem tudom, hogyan, de összehozom. A fagyi lesz a legnehezebb. -kuncogni kezd. -Mivel azt sem tudom, miből és hogyan készül. -teszi hozzá. -Mindaddig nem értettem, mire jó az esküvő, meg a királyi flanc, míg meg nem ismertelek. Kölyökkoromban sokszor vágytam arra, hogy ne legyek herceg, mert nem voltak barátaim igazán, mind csak egy pénzzel kitömt bábuként kezelt, de ahogy apu elmesélte, hogy kérte meg anyu kezét és ahogy végigvonulta a városon, kicsit megváltozott a véleményem. S most már én is vágyom erre. -mesél picit a lánynak.
|
- Miakoda szemeiben halvány könnyek kezdenek kicsordulni, de nem a bánattól, hanem a boldogságtól amit belül érez. - Igen, a múltad... de nem veszett a semmibe, mindig is benned él majd, az emlékeket nem tudod majd kiverni a fejedből és szerintem nem is akarod. A szüleid majd odafenntről vigyáznak rád és biztosan örülnek majd, hogy egy ilyen kedves és jószívű fiút neveltek. Lehet, hogy nem lesz az ami álmaidban, mégis úgy érzem ezek nélkül is boldogok lehetünk - simul a fiú karjaiba
|
A fiú számára most nincs külvilág, csak Miakoda egy álomnak tűnő szűk környezetben. Örömteljesen fogadja a csókot, majd megöleli a lányt. -Nem hiszem. Nem tudnám elhinni rólad, hogy megpróbálnál kihaszálni. -szelíden elmosolyodik. -Már nincs semmim, csak a múltam. A hercegségem is csak annyit jelent, valaha egy hatalmas király és egy jóságos királyné fia voltam, akiket elvitt a háború. Néha nagyon sajnálom, hogy csak ennyi, mert szeretném megkóstoltatni veled az összes fagyit, amit én ettem, csinálni neked esőt pici papirfecnikből, s ha benne vagy, oltár elé állítani hatalmas és pompázó ruhában, fátyolban, hogy összeköthessük az életünk, majd végiggurulni a hintóval az egész városon, hogy mindenki láthassa, mennyire szép párom van. -mondja ki őszintén minden gondolatát, amire vágyik még mindig, hiába nincs már palota, város, se semmi. -Ezekről egyszerűen nem tudok lemondani... olyan fontosak számomra, hogy nem tudom feladni az álmom.
|
 Milix feláll nem adja fel a reményt elindul
zajt hall és elkezd kiabálni -Hahó van itt valaki?! |
| Színes erdőbe érve elveszti a szagot nagyon megfázott az út alatt.~Soha nem találom meg a tesómat~Mondta magában, lekuporodott a fához és sírni kezdett. |
 Sapphire inkább elmegy onnan nem zavarja őkat el indul más felé. |
- Mia bólint és közelebbb lép a fiúhoz - Az enyém is... - csókolja meg, de most már bátrabban - De ugye nem hiszed azt, hogy azért mert herceg voltál... - mondja ki rögtön azt ami eszébe jut, de egy kicsit meg is bánja, hogy kimondta gondolatait
|
-Szerintem ismersz annyira, hogy tudd, képtelen lennék ilyen mély és fontos dologgal viccelni. -nyíltan néz Mia szemeibe. -Nem tudok tréfálni ezzel. Elérkezett az én mostom... és... szeretném, ha ez a most, a te mostod is lenne.
|
- Amikor Delsin mancsa arcához ér, egy kicsit megrezzen, majd kicsit hátra lép, megszakítva evvel a csókot - Delsin... ugye ez nem csak egy vicc, vagy tréfa... belehalok ha az - néz a fiú szemeibe, de ott nem lát ilyen szándékot, csupán tiszta érzelmeket
|
Egyik kezével a lány arcát érinti, másikkal izgalmában a fát markolja a csók közbe, amibe minden érzelmét belesűríti. Izgalom, öröm, boldogság, szeretetet, bizalom, szerelem, ezek bizonyosan ott vannak.
|
- Miakodában egy pillanatra minden megáll, amikor Delsin az ajkaihoz ér, érzi, hogy a fiú nem biztos a dolgában, így kicsit erőtlenül, de vissza csókol.
|
Mikor bólint a lány, akkor jön igazán zavarba, piros arccal mosolyog, majd lehunyja szemeit és Miakoda szájához érinti az övét. Nem folytatja, míg úgy nem érzi, tényleges és biztos választ nem kapott.
|
- Miakoda e szavak hallatán nem is tud mit szólni, torka elakad, szeretné rögtön rávágni, hogy igen, de nem megy, csak üres tátogás jön fel. Végül inkább lassan bólint egyet, de arca rákvörösen pompázik
|
-Azt hiszem... létezik olyan lépés... amire a macska évekig, akár egy fél vagy egy egész életen át vár... s tudja, hogy meglépheti, mikor eljön az ideje, mert az ösztönei vezérlik, súgják, ha nem ordítják neki, hogy itt van az idő, itt a most... -mondja halkan. -Én most úgy érezem... elérkezett számomra a most... -motyog egy picit, de céltudata megvan. Végül csak kiböki. -Megcsókolhatlak?
|
Miakoda most talán először életében bizonytalanná válik, nem akar könnyűvéri kis macskának látszani, viszont megmozdulni sem tud, Delsin szemei megbabonázzák és nem engedik, le akarja hunyni szemeit, de nem megy, Delsin szemei erősen fogva tartják.
|
Del olyan mély levegőket vesz, amilyet csak elbír tüdeje. -S nem is a tiedből. -mondja csendesen. Belül úgy reszket, mint még soha, szaporábbak lesznek ettől a lélegzetvételei, majd egy pillanatra visszatartja. Hallja saját szívverését, most már biztos benne, nem szalaszthatja el. Akadozva és lassan közelebb hajol a lányhoz. Nagyon figyeli, hogy az megijed vagy ellenkezik-e.
|
- Tudom, de az nem a te hibádból... - hagyja abba, szaporán kezdi venni a levegőt, amikor a fiú olyan mélyen kutakodik a szemeiben. Nem csinál semmit, csak vár és vár, talán valami csodára, de szíve is hevesen ver, ő maga pedig ledermed.
|
-Nem ér úgy. Te megijedtél, én pedig csak megnyugtattalak. Az nem volt játékban, ahogy betervezve se. -mondja kicsit zavartan. -Cserébe lehet neked egy kívánságod. -mosolyog, de még mielőtt meghallgatná, úgy érzi, muszáj valamit megtennie. Ha nem teszi meg, elszalaszt valamit. Valamit, ami talán sosem jön vissza, de nagyon fontos. Bátortalanul indítja meg kezét, de annak útja közben felbátorodik és már magabiztosan teszi a lány arcának annak a felére, melyet nem mutat neki. Gyengén magafelé fordítja és a szemeibe néz. Nincs idő, nincs tér, se semmi, ami most létezne számára, csak Miakoda szemei.
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Milix feláll nem adja fel a reményt elindul 
Sapphire inkább elmegy onnan nem zavarja őkat el indul más felé.