|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:44 - |
Itt a fény megannyi darabra törik a törhetetlen üvegű leveleken. Minden színpompában úszik. Ideális búvóhely is lehet akár, vagy vadászmező, netán romantikus percek okozója.
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
Del egy ideig nevetve próbál szabadulni a lány csikizésétől, de aztán feladja és visszacsikálja őt. Egy óvatlan pillanatban elkapja kezeit, gyorsan felül és megcsókolja.
|
Pedig kezdte azt hinni hogy Yama nem hallotta amit mondott és már régen elfelejtette de tévedett. Most úgy gondolja hogy nem vág bele megint ebbe a kínos mondanivalóba-Ja biztos..Már nem is emlkészem rá mit akartam mondani. de majd eszembe fog jutni biztos~Úgy kb. 10 év múlva~De inkább ne a tengerhez menjünk. van itt még valami szép vagy érdekes hely?
|
- Myr... valamit mondtál mielőtt eltűntem... ne haragudj, nem hallottam tisztán, csak hogy valamit be kell nekem vallanod, vagy valami ilyesmi, de nem annyira fontos, csak eszembe jutott... Menjünk vissza a tengerpartra? - kérdi, mivel nem tudták befejezni a sétát
|
Myrian és Yamaneko mintha összeforrtak volna a szerelem ősi tüzében. Myr most életének legszebb óráit tölti.~Olyan szép ez az egész mint egy tündérmese. Sőt még annál is sokkal de sokkal szebb~És mégjobban megöleli Yamanekot.-Ez a gyűrű olyan gyönyörű. és nem attól hogy mindennel fel van díszítve hanem attól hogy a szerelmünket jelképezi.
|
- Igen... mindörökké együtt - húzza fel a lány kezére a gyűrűt - Mintha egy álmom vált volna valóra... Myr, köszönöm neked - csókolja meg ismét szerelmét, de ez a csók hosszú, nem engedi egykönnyen a lányt
|
Ő is átöleli a fiút és úgy érzi hogy a szerelmük mindent le tud győzni. Minden álma teljeseült ezen a napon. Sőt még több is mint amit valaha álmodni mert volna. Ez a legszebb ajándéka ettől a rút élettől és hiszi hogy ez a szerelem mégha mindketten a pokolra kerülnek is, élni fog és sose ér véget. -Én is csak erre vágyom. Hogy veled együttlegyek míg a halál el nem választ...sőt még azután is. Mindörökké...-Aztán kinyújtja kezét hogy Yama fel tudja húzni az ujjára a gyűrűt. Mostmár nem tétovázik. Pontosan tudja mit akar: Yamaneko párja lenni jóban és rosszban.
|
- Myr... ne butáskodj - fogja meg mindkét kezével a lány fejét és szemeibe néz - Nekem ebben a nyomorult világban, csak te jelented a boldogságot! - húzza magához és átöleli - Nem érdekel, örökre így akarlak tartani... a karjaimban... nem érdekel, hogy ha bántasz, az sem ha megölsz... de veled akarok lenni. Én sem vagyok tiszta... mocskos vagyok... de úgy érzem, ha veled vagyok megtisztulok és a sötétség ami eddig körül vett más lesz... annyira szeretlek... és még sokáig akarlak így szeretni!
|
Látja Yama sebzett kezét. Aztán figyelmesen hallgatja a történetet. Aztán mikor felteszi neki a kérdést aminek a válaszán még egy pillanatig se gondolkodik rögtön rávágja-Persze hogy elfogadlak. Hogyne fogadnálak el? Ta vagy az életem értelme. Másra már nem is vágyom az életben.-Mosolyog a fiúra és szinte olyan mintha szerelmük már több tízezer éves lenne pedig még egy napja sincs hogy megismerkedtek egymással. Aztán mikor odadja a gyűrűt egy kicsit tétovázik-Tudod. Te már nem vagy rab. De én igen...A saját rosszindulatom és ezek a képességek amikkel csak pusztítani tudok élőlényeket ez az én örörk átkom. Én nem akarlak téged soha bántani de bennem van...sajnos bennem van eze az ösztön már sok éve és bárhogy próbálok nem tudok tőle szabadulni. Te biztos elfogadsz ilyennek?-Néz mélyen párja szemébe-A gyűrű így is gyönönyörű ahogy van és nem kell másikat venned. csak eldönteni hogy te így is elfogadsz-e engem ahogy vagyok?-Aztán megfeszített figyelemmel várja a választ.
|
- Én is azt hittem - húzza fel felsője ujját, amin karmolások és sebesülések láthatók - Így néz ki az egész testem... de... - túr bele a lány hajába - ha te nem lennél ehhez nem lett volna erőm. Tudod mint már említettem, engem kiképeztek... szökött rabok elfogására és az a nyakörv a nyakamban olyan volt, mint egy nyomkövető. Amikor úgy gondolták, hogy véget ért a feladatom vissza hívtak, de én... nem akartam tovább élni nélküled, egyszerűen nem ment... fellázadtam és mikor sikerült kitépnem a nyakamból a nyakörvet, ilyenné váltam... de azért... ugye azért így is elfogadsz? - kérdi reménykedve és legugol a lány előtt - Myr... én... szeretném ha... ha nem csak így láthatatlan lennénk párok - veszi elő zsebéből a gyűrűt, igaz nem a legpompásabb és a legszebb, Yama mégis szívből nyújtja át - Tudom, hogy ez nem fogható a te szépségedhez, mégis szeretném, ha elfogadnád... később majd igérem veszek egy sokkal szebbett ami méltó lesz hozzád.
|
Könnyei ismét elerednek és teljesen kezdi elveszíteni a reményt. Aztán hirtelen meghallja a fehér alak hangját. nem válaszol semmit csak ránéz félszegen majd visszafordul és tovább búslakodik. Aztán mikor az "idegen" magához húzza megilyed de valahogy az erőtér nem jelenik meg körülötte mint ilyenkor. Mikor a fiú megcsókolja érzi hogy ki is ő de valahogy nem meri elhinni amit lát. Valahogy a hangja és a viselkedése olyan mint az övé de a kinézete nem egyezik. Aztán mikor a fiú elmondja hogy ez az igazi alakja kezdi elhinni hogy tényleg ő az és ahogy csak bírja átöleli és ismét sírni kezd. De ezek már az öröm könnyei nem a bánaté. Aztán a szemébe néz- Mi történt veled miért tűntél el olyan hirtelen a semmibe? Hol voltál? Annyira aggódtam érted...Már azt hittem hogy sose jössz vissza.
|
Egy fehér alak közeledik a fák sűrűjében, ide vezette Myr illata. Nem akarja megilyeszteni a lányt, így óvatosan és hangtalan közeledik felé, hajába néha néha belekap a szél és a fehér tincsek vígan bomlanak a férfi arcába, végül elég nagy bátorságot vesz és megszólítja a lányt - Miért búslakodik itt egy ilyen szép virág? - kérdi, majd tekintete a lányét keresi, közelebb megy és mancsával letörli a lány könnyeit - Istenem, annyira gyönyörű vagy - húzza magához - Myr... már... szabad vagyok! - csókolja meg - Hazajöttem! - öleli át és a lány homlokára is ad egy puszit - Ez az igazi alakom...
|
Egy női alak közeledik a színes erdő felé. Még ő maga se tudja miért megy és hova megy csak az számít hogy előre és mindenkitől távol. Most nem akar megölni senkit. Mert ilyenkor ha ideges könnyen leszakad benne a cérna és ilyenkor óriási katsztrófák is lehetnek. Nem bírja még mindíg felfogni hogy hova tűnt, első és egytelen szerelme Yamaneko. Mintha egy óriási lyukat fúrtak volna lelkébe. Talán meghalt? nem, nem erre még gondolni se mer. De mivan ha mégis és örökre elveszítette? Akkor nincs tovább értelmeezen a világon rontani a levegőt és megöli aki csak az útjába kerül. Úgy érzi jobb lenne a világ ha ő egyszerűen nem is létezne. Egyszer csak megáll és megérint egy levelet. Mikor belenéz egy pillantra megint látja a fiút aztán rájön hogy csak megtört és fáradt elmélye játszik vele. Kimereszti karmait és a fa törzséhez közeledik de mikor éppen megérintené, eszébe jut a tegnapi nap és egyszerűen képtelen megtenni. nem tudja mi ütött belé. A bosszúszomjat még most is fel tudták váltani a tegnapi szép emlékek örömei. Kicsit áll a fa előtt kinyújtott kézzel majd visszahúzza karmait és a fának dől és ismét sírni kezd.
|
- Rendben, menjünk gyönyörűm! - mondja és kézenfogva elindul a lánnyal a tengerpart felé
- Igen... igaz! - mondja és csikálni kezdi a fiút, ahol csak éri
 
|
Egy kicsit gondolkodik hogy menjenek-e tovább majd felel-Igen. menjünk ahoz a tengerhez amiről már meséltél. Kíváncsi avgyok rá-Mosolyodik el ő is. Bár lábai most úgy földbegyökereztek hogy legszívesebben itt állna az idők végezetéig de nem baj megpróbál erőtvenni magán.
|
-Olyanról már hallottam, hogy a párok szívet cserélnek, de hogy nyelvet... -kuncog a csók után. -Meg nekem is kell a nyelved. -ad kicsiny csókot a lány ajkaira, majd nem elhajolva tőle mondja csukott szemekkel. -No meg a sajátomra is szükségem van. -végignyalogatja a puha ajkakat.
|
- Majd kölcsönadom az enyémet! - csókolja meg a fiút - Hmm.. mégsem, nekem is kell a nyelvem - mondja mosolyogva - Na jó, most az egyszer még nem viszem el!
|
-Elviszi? Melyik cica? -poénkodva körülnéz. -Jaaa. Ez a cica. -ad puszit a lány ajkaira. -Akkor utána nem sokat fogok érni. Nem fogok tudni beszélni, sem csókolózni, sem enni. Megéri elvinni a nyelvem kedves cica?
|
- Mondtam, hogy van bennünk közös... - fogja meg a lány kezét és rámosolyog - Folytatjuk a sétát? - kérdi még mindig mosolyogva
|
-Először érzem úgy évek óta hogy valaki megért és nem dob el magától. Végre az én életemnek is van értelme. Vége a sok vándorlásnak.-Mosolyog és a fiú szemébe néz-Most először vagyok szerelmes. És minden olyan tökéletes... Úgy érzem megtaláltam az otthonom.-Aztán lehunyja szemeit.
|
- Myr... - fogja meg a lány fejét és az övét is a lányéhoz érinti, így marad egy ideig, majd elhúzza a fejét - Azt hiszem ez az érzés kölcsönös... - ad puszit a lány fejére - Most először örülök, hogy élek! - súgja a lánynak
- Tudom én - kezd játszani Delsin egyik tincsével - Vigyázz, mert még elviszi a cica a nyelved! - mondja mosolyogva
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
