|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
- Meg mutatom én kivagyok... Kandur kapsz egy kis izelítőt belőle.
Felemeli kezét, azokból csillogó fények csapnak ki elöszőr skárlát vörös csóva. A kandur nem tehet elenne semmit lecsap rá a fény, és nyomán düh, harag árad el benne, eltudná pusztitani a világot mérgében. Aztán vált a fény sárgává fakul a fény, a kandurt a féltékenység járja át. Megint vált színt a fény, ezuttal zöldre, és Kazushi lelkébe mélységes barátság kezdődik. Kék. Jéghideg rémület. Lila. Velőt hasogató félelem. Rózsaszín. Mélységes szerelem Mila iránt. Majd a fények színkavalkádja leáll. És minden érzés eltünik.
- Érted már kandúr? Egyépként fénynélkül is megy.... csak így még is csak látványosabb. - derült mosoly.
Luna |
- épp itt volt az ideje, hogy valaki így is hívjon! - néz rá durcásan - Egyébként meg nem ismerem azt a kandúrt, így nem a barátom és nem is fogok mesélni neki!
- Na engem hagyjatok ki a kis vitátokból! - csattan fel mérgesen a kandúr - Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te? Azt már tudom, hogy Arisa, de ezen belül ki? - fogja meg a lány csuklóját - Velem nem játszadozhat senki! Megértetted?
 
|
- Aljas nőszemély, hehehehehe! Mindent mondtak rám, de ezt még nem. De regélj csak a barátodnak, milyen játékokat játszom én.
Luna |
- Majd meglátjuk! - néz mélyen a lány szemeibe - De mondd csak, milyen játékokat szeretsz játszani?
- Nem csodálom, egy aljas nőszemély vagy! - mondja és kivillantja karmait, de vissza is húzza ~ Nem lenne jó, ha megint harc lenne - gondolja magában
|
- Az én játékaimból senki sem menekülhetet... Nocsak a kiscica... kitalálta mi a nevem... Valoban úgy hívnak. Miért jöttem ide? Nos. Fogalmazunk úgy hogy meguntam azt a környéket ahhol eddig éltem, és a környék is megunt engem. - Komorodik el egy pillanatra.
Luna |
- Hagyj ki engem a játékaidból! - tolja el a lányt - ha nem akarod megmondani a neved, szíved joga! - mondja és vállat ránt
- A... Arisa? - kérdi hitetlenkedve, amikor végre vissza emlékszik a múltra - Te...? Hogy kerülsz ide? - lobban fel szemében a gyűlölet lángja
|
- A nevem... arra tisztán emlékszem.. mindenre tisztán emlékszem mi eddig történt velem... De mit számit a név? Oly keveset árul el gazdájáról. Csuppán a szüleitől kapot örökség... jól mondod Mila cica... ismersz! - még széllesebb vigyor terül el az arcán. - És még a kérdésedre a válasz... azért állok szóba egyszerü ciányákkal, mert olyan szorakztató össze kuszálni érzelmeitek.
Luna |
kazushi csak pislog a lányra, először fel sem fogja mi történik, elfordítja fejét a gyönyörű nőstényről, majd inkább vissza szegezi rá pillantását - A nevedet sem tudod? Tán amnéziában szenvedsz? - sziszegi szinte a mondatot - Különben is, ha nem szereted az egyszerű macsekokat minek állsz szóba velem?
- Ez... ismerem valahonnan.... na de honnan? - méri végig az idegent Mila - Nem tiszták az emlékeim... - suttogja maga elé, ha most fejbe lőnék is, nem jutna eszébe a lány neve és a vele kapcsolatos emlékei.
|
- Hogy ki vagyok? - vigyorodik el - Jó kérdés! Talán még én sem tudom meghatározni, hogy ki is vagyok valajában, de megprobálom elmagyarázni úgy, hogy egy magatok fajta egyszerű macsok is felfogják. Én egy nem evilági bonyolult lélek vagyok, aki éppen erre járt.- hajolt közelebb a szemüveges sráchoz olyan közel, hogy az orruk már már szinte össze ért. Az utolsó mondat utolsó felét már szemébe nézzve mondta.
Luna |
- Hát igen, nem lenne valami jó - csóválja meg a fejét
- örülök, hogy bízol bennem... - mondja és átöleli a lányt, lehunyja szemeit, nyugtató érzés keríti hatalmába, mintha megszűnne a világ, kezével a lány haját kezdi simogatni, majd hírtelen felpattannak szemei és eltolja magától kicsit távolabb - Ne... ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni vagy ilyenek! - lapítja le füleit
Halona hírtelen megpillantja Nantan nyakán húzódó fekete sárkányt, szemei kikerekednek és Renjihez bújik - Te is látod amit én? - kérdi halkan
- Hmm... - néz az újonnan érkező lányra a kandúr - Érdekes.... - jegyzi meg halkan, de nem valószínű, hogy a többiek meghallották.
- Te meg ki vagy? - néznek rá kérdőn a többiek (akik az én hatáskörömbe tartoznak! :D)
 
|
Majdnem hogy a csoport közepén materalizálodik a kismadár segítségével. Ahhogy láthatovál válik, körülnéz, és szinte bele nézz az idegen arcokba, majd elmosolyodik és megszólal: - Nocsak... mi a csizzió?
Luna |
- Szép fogás. - mosolyog szélesen szerelmére Atsui, majd elébe megy és átveszi a még mozgolódó halat. Megküzd vele, mire elér vele egy gőzölgő sziklához. - Nem kéne elevenen megsütni. - torpan meg mielőtt rátenné a kőre a halat.
- Ne is élve. - mondja kuncogva Yowaiko, majd válasz helyett átöleli Milát. - Igen, átölelhetsz. Benned megbízom. - motyogja, ahogy öleli Milát. - Egy fura érzés önt el... olyan... biztonságos... sosem érzett dolog... Mindegy, nem érdekes. Nem tudom, mi ez, csak tudom, hogy jó. - gyorsan passzolja inkább a témát.
- Nem is hagynám, hogy meghalj. - mondja a lány szemébe nézve, majd orrára puszit nyom. - De, menjünk. - néz ő is oda. - Már nagyjából ismerem a társaságot. Kedvesek. - mosolyog. Észre sem veszi az új fiút a területen, annyira lefoglalja, hogy Halona ott van mellette már érett kamaszként.
  
|
- NAntan beugrik a vízbe, majd nemsokára egy kék hallal tér vissza, mely elég nagy, hogy mindannyian ehessenek belőle - Tessék parancsolni! - mondja vigyorogva
- Én is így gondoltam! - mosolyog Yowaikora és kicsit közelebb megy hozzá - Yowaiko... szóval... azért... átölelhetlek? - kérdi mert most nem tudja, hogy mit reagálna a lány
- Nem, nem akarok meghalni, eszem ágában sincs - bújik a kandúrhoz - Csak elmondtam a véleményem... - néz a többiek felé - Szerinted nem kéne oda mennünk?
Hírtelen egy alak tűnik fel a semmiből, szemüvegét óvatosan megigazítja, majd hátradől egy sziklának és onnan figyeli az eseményeket
|
- Szerintem bármi jó. - kacsint Atsui. - Igen, ez igaz. - kuncog. - Mivel én elég sokat bénáznék a két bottal vagy megint megsütögetném a mancsom.
- Nem fogom hagyni, hogy bárki bántson... csak... nem képzeltem volna... róla. - motyogja. - Majd én forgatom. - kapcsolódik be a pár beszélgetésébe Yowaiko.
- Nem elég kevés... nem olyan sok... fogalmam sincs. - mondja végül. - Nélküled minden perc kínszenvedés és aggódás volt, így hosszú az idő... mégsem nőtt még szakállam... - kicsit viccelődik már, de a klón mosolya még gondolataiban él. - Olyan volt... mintha téged öltelek volna meg... rémes volt... - suttogja a lányhoz bújva. - Sírt, hogy sajnálja, hogy nem az igazi Halona ő... azt mondta, jó lelkű vagyok... és boldogan ette meg az almát... - elcsuklik a hangja, s fejében visszajátszódnak a képek, a hangok, melyekbe beleremeg. - Miért lennél boldog, ha meg kéne halnod? - kizökken és felnéz a lányra. - Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy vágysz a halálba? - aggodalom fénye jelenik meg szemeiben.
|
- Én is szeretlek téged... - mondja mosolyogva és halványan elpirulva - Na akkor én megyek is - néz a tenger felé - Egyébként mit szeretnétek enni? - kérdi mosolyogva Atsui felé - Yowaiko pedig a halforgató! - teszi hozzá a kandúr mondatához
- Nem csodálom, hogy megijedtél, de tudod, hogy a lánc megvéd és ha ügyes leszel még másra is tudod majd használni!
- Igen, ez igaz... itt mennyi idő telt el amíg nem voltam? - kérdi majd átöleli a fiút - Az a lány biztosan boldogan távozott, ha előtte veled lehetett - simít végig a fiú fülén - Én is biztosan az lennék, ha meg kéne halnom
|
- Szeretlek. - mosolyog a fiú szerelmére és oldalra biccenti fejét. - Nem titkolom többé. - kicsit zavarban van, de Yowaiko is és Mila is tudja, hogy ők ketten egy pár. - Megint te leszel a kajafelelős én pedig a sütésmester? - elneveti magát.
- Igen... nagyon... - motyogja Yowaiko. - Egyszer csak azt mondta, meleg... tetszem neki... s meg akart csókolni... Gyerekesnek és naivnak hisz... a barátnőm... legalábbis azt hittem, hogy az. - kinyújtja a lány felé karjait.
- Nem baj, attól még sokat nőttél. Sajnálom, hogy lemaradtam a cseperedésedről. - motyogja, majd mikor a klónt felhozza, törökülésbe ül, elfordítja fejét és lesomja füleit. - Örök álmot adtam neki... mert a klónok rettenetes halált halnak... így kapott egy almát... és elaludt... de boldog volt... - a fiúban nagyon mélyen megmaradt, ami történt. Alig tud beszélni, a hangja néha elcsuklik és kirázza a hideg. Úgy érzi, egyszerre jó és szörnyű, amit tett. Megkímélte attól a haláltól, amit az ellenségeinek se sűrűn adna vagy kívánna... mégis... megölte. Összeszorítja szemeit, fülei mereven a fejéhez lapulnak, mancsai ökölbe szorulnak, s ajkai is penge élesen zárással takarják el összeszorított fogait.
|
- igen, nagyon is jól... - pirul el vissza gondolva a történtekre ~~ Szeretlek Atsui!!! ~~ üzeni neki gondolataiban, majd közelebb megy hozzájuk - kértek valami reggelit? - kérdi és nyújtózkodik egyet, szeretné megölelni Atsuit és csókot nyomni ajkaira, de inkább tereli a témát.
Mila is a többiekhez sétál - nagyon megijedtél Yowaiko? - kérdi és szeretné megsimogatni a lány fejét, de inkább nem teszi, hátha az mégjobban felkavarná
- Igen, de még nem vagyok felnőtt, Trial időgépe csak 40 éves korig hat, utána már megmarad a korom... és.... a klónról is tudtam, mit tettél... vele? - kérdi
|
- Nantan? - a rózsaszín hajú lány is a fiúra néz. Figyeli, hogy örül neki Mila, de még mindig szorosan bújik Atsuihoz. - Ezek után... nem tudom, hogy lesz... ha már a nőstények is...
- Verd ezt ki a fejedből. - kedvesen, de határozottan a lány szavába vág a foltos kandúr. - Tudod, mit mondok? Légy igazi kishölgy, ha valaki megpróbál megcsókolni, tördöld képen. Nem számít, hogy nőstény, te is az vagy. Ha elhiszik rólad, hogy félős vagy és bármit megtehetnek veled, nem lesznek restek be is hajtani, amit ők akarnak, de ha a sarkadra állsz, nem mernek majd kekeckedni és te is jobban fogod érezni magad.
- Olivia vissza fog jönni...
- És? Már tudod nagyjából irányítani, a robbanásokat, nem?
- Nagyjából. És van védőpalyzsom is.
- Akkor ezeket vesd be. Emelj palyzsot és robbants fel az orra előtt valamit, vagy lebegtesd a homokot. Bármit, amivel megállíthatod. A lényeg, ha ne hagyd magad elnyomni.
- Köszönöm Atsui. Csak nehéz elhinnem, hogy... ilyet akart tenni.
- Nehéz elhinni, nem nehéz, teljesen mindegy. Vannak a nőstények között is melegek, ezt bele kell kalkulálni. A kérdés, hogy te melyik nemmel akarsz érintkezni.
- Van olyan, hogy mindkettővel?
- Igen.
- És olyan, hogy egyikkel se?
- Ö... igen... mondjuk. - megvakarja fejét, majd szerelmére néz egy félmosollyal. - Hogy aludtál? - kérdi tőle.
- Szeretlek Halona, szeretlek. A szeretetnek pedig nincs határa. - öleli a lányt. - Nem történt semmi, nincs mit megbocsátanom. - puszit nyom a lány fejére. - Megnőttél. - finoman eltolja magától és csillogó szemekkel megnézi magának. - Szép nagylány lett belőled. - mosolyog kedvesen.
|
nantan felébred, csukott szemmel, karjával keresni kezdi Atsuit és amikor nem találja felnyitja álmos szemeit - atsui...? - néz fel kérdőn, majd meghallja Yowaikot és felkapja nadrágját és felsőjét, de sálja most elmarad. - mi történt? - néz ki ijedten a lányra és szerelmére.
mila figyeli, hogy mi történik, kicsit szúrós pillantásokat küld az új lány felé, nézi ahogy Yiwaiko remeg és Atsuihoz bújik, majd felfigyel egy ismert hangra- Nantan! - ugrik a fiú karjaiba, aki a meglepetéstől hátra esik
- Milashiro! - öleli át a lányt, hogy kerülsz te ide?
- Ne szólíts így! - durcáskodik
- Jó, ne haragudj.... - állnak fel mindketten
- nem haragszom! Lehet rád haragudni?
- Ajajaj, de még hogy! - nevet
- K...köszönöm... - nyökögi Kokoro majd Kirarahoz fut és mancsot nxújt felé - kirara! gyere, fogd meg a kezem - mondja de látja, hogy a lány nagyon erőtlen, így inkább felkapja és kiviszi a partra - ostoba.... - öleli át - Meghalnál egy sapka miatt? - öleli még mindig a lányt - Az egyetlen barátom vagy, kérlek ne tégy többet ilyet!
- Renji... - öleli át a kandúrt - Sajnálom amit a fejedhez vágtam.... annyira sajnálom... nem a te hibád volt ez az egész - törli le a kandúr könnyeit - Igazságtalan voltam, meg tudsz még bocsátani?
|
Tami felkuncog majd ő is visszacsókol-Jó éjt Hercegem!-Mondja kedvesen majd párját átkarolva elaludt haját hozzátéve párjáéhoz.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
