|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
-Reméljük szól és nem fojt meg!*Kuncogja meg magát.*-Én tudom hogy nem nyomulnál rám mert Atsuival vagy!*De ezt már halkan mondta hogy Samui ne hallja.*
|
- Ha zavarja, majd szól! - néz Samuira, majd vissza a lányra - Jó őket így látni, mint az igazi testvérek - súgja a lány fülébe - Egyébként nyugi, én nem fogok rád nyomulni vagy ilyesmi, de gondolom ezt te is tudod
|
-Heheee...az vagy te!Nem te loholtál egy csomót hanem én!Igaz egyszerűbb lett volna ha repülök de nem én a futást választottam!*Mondja korholva magát.*Nem zavarsz!Remélem Samot sem zavarja!*Mondja párjára nézve kicsit grimaszolva.*
|
Nantan kuncogni kezd - Rendben... ahogy gondolod... - túr hajába, majd nyújtózik - Én viszont tele vagyok energiával! - megy a lányhoz és mellé ül - Zavar ha ide ülök? - kérdi gyermekin mosolyogva
|
*Hátáradől.*-Semmi kedvem nektek esni!Elég energiát veszítettem akkor amikor követtem Samui-t nekem már ahoz sincs elég erőm hogy levegőt vegyek!*Mondja Nantan felé fordítva fejét kezét feje alá rakva.*
|
Nantan észre veszi Zoyt, eszébe jut, hogy a lány a múltkor rátámadt Atsuira, nem kapja el fejét, de egy kicsit megrovó pillantást küld rá, majd elmosolyodik - Ugye te sem szeretnél most nekünk esni? - kérdi és még mindig nézi a lányt
|
*Zoy nem érti Samuit meg Atsuit mert eddig úgy volt hogy párja utálja a hímet majd megfogja a fejét és gondolkodni kezd hogy mikor is békülhettek ki de akárhogy töri a fejét nem jön rá.De MInara is gondol hogy bántották-e már legjobb barátnőjét de nemtudja ezért leül a földre és vár a fiúkra.*
|
- Köszönöm az információt! - mondja majd átkarolja a lányt - Eléggé dühös tekintete van... - állapítja meg - De azért biztosan nem olyan rossz, mint ahogyan mutatja magát... - méri végig a kandúrt
- Delsin? Hát már nagyon régen láttam őt, a színes erdőben... azóta nem hallottam róla
- Tényleg, elfutottak valamerre... - idézi fel emlékeit - Nem kéne megkeresni őket? - kérdi Renjitől
Nantan elmosolyodik ahogy a testvérpárt nézi - Jó látni, hogy azért ilyenkor össze fogtok és nem ölitek egymást.... - kapja szájára kezét - De ugye nem akarjátok most előről kezdeni?
  
|
- Azt Atsui testvére. - mutat Samuira a lány. A kandúr elkapja a tekintetét, majd dúlva néz Yowaikora, mire a kis nőstény maga mellé rántja a kezét. - Az meg Zoy, Samui barátnője. - mutat a lányra. - A két kandúr egy ikerpár, de szöges ellentétek és a fiatalabb fiú, vagyis Samui eléggé utálja a bátyját, amiért neki nem lesz barátnője és valami tűzesetes félreértés miatt. - meséli el Milának, amit tud.
- Nekem is sokat jelent ő. - mosolyog Nantanra a fehérhajú kandúr. - A bátyámról tudsz valamit? Azt hiszem, ti ismeritek egymást. Delsinnek hívják a bátyám.
- Baj? Hát... attól függ, mennyire aggodalmas típus a macska. - fordul szerelméhez Atsui.
- Nem vagyok aggodalmas, csupán féltem a kishúgom egy őrülttől, oké?! - dühöng Samui.
- Az én öcsém. - hirtelen fordul a fiatalabb fiú felé Atsui, majd magához öleli. - Hiányoztál. - a szó elcsendesíti Samuit, jobbára levegőt nem kap a meglepetéstől.
   
|
- Kik ezek? - fordul az idegenek felé, füleit hegyezve - Yowaiko ismered őket? - méri végig az érkezőket
Nantan közben inkább Renjiékre figyelt és elmosolyodott, ahogy hugát átölelte a fehér kandúr - Lesz még rá időnk, hogy megismerjük egymást, úgy látom Halonának sokat jelentesz Renji és ez jó... - fordul Atsui felé és halkan mond egy mondatot - Nekem is van valakim aki nagyon fontos. - mosolyodik el, majd vissza néz hugára. - Anyáék élnek még? - kérdi, mire a lány kibontakozik Renji öleléséből
- Biztosan.. már jó régen eljöttem onnan
- Akkor mégsem vagyok árva - mosolyodik el - Csak nem kellettem senkinek...
- Nantan... - öleli át a fiút - Örülj neki, hogy nem kellettél... nem voltak igazán jó szülők... igaz, hogy ez sovány vígasz, de ez az igazság. - engedi el a macskát
- Az igazság néha fáj, igaz? - kérdi és végigsimít a lány arcán
- Igen, de csak ha úgy fogod fel, hogy fájjon.
- Lehetséges, hogy igazad van. - húzza végig ujját a fekete sárkányon - Érdekes, ha ezek nem lennének fel sem fedeztük volna egymást... ilyenkor örülök, hogy rajtam van a jel
- Dettó! - mosolyodik el és Samuira néz - Ha nem csal az emlékezetem, nem miatta haltunk meg majdnem?
- Őőő... hát igen, de az már régen volt, terítsünk fátylat a múltra.
- Igazad lehet... - forgatja meg kicsit szemeit és elmosolyodik
- Bocsáss meg.. - mondja majd oda megy Atsuihoz, közben azért figyeli Samui mozzanatait is - baj van? - kérdi a foltos macskát.
|
A puszin picit meglepődik Yowaiko, de aztán barátságos mosoly jelenik meg arcán. - Nem kell beszélned róla... megértem. - szelidülnek vonásai. - Én se tudok mindent elmondani... ez... nem bizalomhiány... csupán... a macska... képtelen rá.
~ Drágám? ~ Atsuiban is ez a szó hagy nyomot. Először alig észre vehetően felhúzza egyik szemöldökét, majd eltűnik arcáról a kifejezés és barátságosan fordul Zoy felé. - Szia. - köszön neki kurtán.
- Látom, máris kezded. - máris villámlik Samui tekintete bátyjára.
- Mit?! - a fiú azt se tudja, köpjön vagy nyeljen. Az előbb még a nyakába borult az öccse, most megint legyilkolja a tekintetével. - Na jó... figyelj. Megkeressük a húgunk, ennyi. - körbeles, hogy mi marad itt. - Eszünk előtte, vagy nincs annyi időnk?
- Nincs hát! - rivall fivérére Samui. - Nagyon sürgős! - ezt már Zoynak is üzeni. - Ki tudja, hogy az az őrült meddig merészkedik.
- Jellemző, Mina mindig a veszély legnagyobb bugyraiban. - nevet fel Atsui, mintha ez egy megszokott dolog lenne náluk. - Te pedig ahelyett, hogy rábíznád, hogy megoldja, halálra aggódod magad.
- Bocs, nekem számít a húgom.
- Nekem is, de ha nem hagyjuk megállni a saját lábán, elfújja a szél.
- És mi lesz a lélekrablóval?!
- Kibelezzük, ha bántja Minakot.
- És addig?
- Eszem. - azzal a foltos macska egy mosollyal megfordul és a halszeleteket nézegeti. - Mina nem megy olyan macskával egy tappotat se, aki veszélyes lehet rá, ezt már kitapasztaltuk régen. A veszélyszenzorai nagyon jól működnek.
- De... - Samui lefagyva áll és nézi bátyját. ~ A régi Atsui... laza és vidám... s azt hiszi, igaza van... De ha az van?! ~ figyeli a foltos kandúr minden mozzanatát és pillantását.
- Ez... mármint én... szóval... - makog Renji. - Nem akarlak mindjárt elszakítani a bátyádtól. Nyugodtan legyél vele. - nem elzavarni akarja Halonát, a kis nőstény többet jelent neki mindennél. - Ismerkedjetek megy egymással. - kicsit a talpára áll és határozott mosollyal mondja a szavakat. - Van szíved, maradt, mert azt nem veheti el tőled senki. - legszívesebben átölelné, ám valahogy most mégse hajlik rá egy fura gondolat miatt, ami eddig sosem férkőzött igazán a fejébe. - Nem akaszkodsz rám. Kis butus. - az érzelmek döntenek, átfogja a lányt és megöleli.
|
- Kirara... buta kölyök... - néz végig a lányon, akit már leszedett a szikláról, még ha nem is volt könnyű dolga :P - A karmaid... meg minden.... - rendez el neki egy ágyféleséget a köveken, de hoz a lány alá puha leveleket - ha minden igaz, akkor most a vérem gyógyít... tehát... kell valami éles amivel megvágom magam... - töpreng, majd végül a tengernél talál egy kagylót, ami elég éles és bele vág vállába - Azt hiszem így jó lesz.... - keni végig Kirara mancsát, a vérnek átlátszó színe lesz ahogy hat, így látszik, hogy a sebek lassan begyógyulnak - Bocsi Kirara... de... na szóval... - fejti le róla a felsőjét - Egyébként sajnálom, hogy nem jöttem előbb, gyáva macska vagyok és gyenge... viszont te bátor és erős, úgyhogy tessék felkelni! - magyaráz közben a lánynak - Azt hiszem ennyi tellett tőlem... sajnálom... - vackolja magát a lány mellé, karjával óvatosan átkarolja, hogy melegítse.
- Köszönöm! - ad puszit homlokára - Hosszú történet és... nem az van, hogy nem bízom benned, csak az, hogy... szóval nekem ez egy fájó emlék és nem tudnék róla beszélni... sajnálom...
- Samui... - kapja az ölelkező fiúkra tekintetét - Jó így látni őket... - mondja alig hallhatóan és közben elgondolkodik, hogy milyen jó lenne őket mindig is így látni.
- Nantan... - szakítja félbe a fiú gondolatait - Én Renjivel szeretnék maradni... Tudom, hogy még csak most találtuk meg egymást, de a szívem felé húz jobban, ha nekem egyáltalán még maradt szívem... meg persze ha neked nem baj Renji... én nem szeretnék rád akaszkodni...
|
*Kirara kitartóan csüng a szikla szélén.Már jó ideje kapaszkodik görcsösen,így eszméletét is elveszítette.Mancsai már fájnak,nem is csoda,mert a karmainál kicsit be is vérzett,amiért ilyen sokaig kell megtartania magát.Feje lekókadt,fülei lekonyulnak,farka mozdulatlanul lóg lefelé,s mivel lábaiból már kiállt a görcs,azok is mozdulatlanul lógnak lefelé.Ruhájára rászáradt a vízből kivált só,haja még nedves,s rátapad a hátára.Arca maszatos a könnyektől,amik kicsordultak miközben fogódzkodott.Ha Zokni megpróbálja felhúzni,nos nemigazán van könnyű dolga.Először is le kell feszegetni Kirara ujjait a szikláról,majd pedig fel kell valahogy húznia a kislányt,aki a rá ragadt sótól most kicsit nehezebb.Lábain és karján kisebb horzsolások éktelenkednek,melyeket akkor szerzett,amikor visszacsúszott a szikláról.*
|
Zoy megáll Samui mellet lihegve.-Na azért ennyire nem kellett volna rohanni!Menj el futónak drágám!-Mondja lihegve majd sóhajt és ismét jól veszi a levegőt.-Szia Atsui!-Köszön a kandúrnak.
|
- Ha neked nem fontos... nekem se. - elmerül a szavakban, majd Mila felő dől és átöleli a lányt. Fülei lelapulnak, szemei lecsukódnak, s két szó lebeg a fejében: jó így. Nem hagyja nyugodni az a furcsa alak, de ha Mila nem akar róla beszélni, ő nem erőlteti. Ha eljön az ideje, talán megtudja.
- Lehet... nem tudom. - szórakozottan, kelekótyán néz fel Nantanra a fehér hajú kandúr, majd amint végignézi a jelenetet, a végén egy hülye mosolyt mutat zavarában. - Szia. - szinte nem is tudja, hol van, annyira összejött a fejében minden.
- Örülök, hogy megtaláltátok egymás. - Atsui őszintén mosolyog. Észre veszi Renji zavarát, de nem tud mit kezdeni.
- Atsuiiii! - felfigyel egy ismerős hangra, megfordul és öccsét látja vakvágtában rohanni. - Extra-ultra-hiper-szuper-minden-baj-összejötte gáz vaan! - hadarja, majd szinta a foltos macska nyakába szakad, s lihegni kezd. - Mina... elment... egy... kéjenccel. - zihálja. - Egy alakváltó és lelekrabló kéjenccel! - suttogja félelemmel és idegességgel.
- Samui, nyugodj meg. - Atsui azt se tudja, hova legyen, hisz az öccse újra olyan, mint régen volt és amit mond, most nem is éri el először a foltos kandúr agyát. - Kiről van szó?
- Fujiwara Takumi. Nem tudom, hallottad-e hírét, de egy nőcsábász, csak addig kell neki a nő, míg meg nem kapja, Mina pedig teljesen belezúgott, druccból elment vele, s most attól tartok, elveszi a lelkét is. - hadarja feszülten a fekete fiú. - Lélek nélkül nincs semmi... csak test... báb lesz a húgunkból!
- Nyugi-nyugi-nyugi. - megfogja a fiatalabb fiú vállait. - Merre ment?
- Nem tudom. Atsui... Mina teljesen bekattant. Nem hallgatott rám, kiabált velem, meg... - elcsuklik a hangja, s nem tudja folytatni.
- Sss... - megöleli Samuit, egy pillanatra sem gondolkodik azon, hogy megtegye és a fiatalabb srác is szívesen fogadja a testvéri szeretet. - Éreztem, hogy valami nincs rendben, de majd megkeressük a húgunk. Mellesleg megint rövidre fogtad a pórázát, igaz? - kis félmosoly jelenik meg Atsui arcán, mire Samui ellöki és dühödten néz rá vissza.
   
|
- Nem, nem a barátom! - simít végig a lány arcán egy mosoly keretében - De nem olyan fontos, régen történt már! - nézi a kis rózsaszín lányt és örül, hogy számít neki, még ha egy ici picit is.
- Nantan... - ismeri fel régi megmentőjét - Én már találkoztam vele! Egyszer megmentett amikor még eléggé kicsi voltam, utána találkoztam veled, azt hiszem meséltem is, emlékszel?
- Jó ötlet volt Atsui! - Nantan elcsípi az utolsó mondatot és nagyokat pislog a lány felé - Te vagy az a kislány? Emlékszem... igen, ő is Halona volt, hogy én milyen lüke vagyok! - mosolyog zavartan - De konkrétan miért is beszéltek rólam? - kezd kiváncsiskodni
Halona nem szól semmit, csak a jelre mutat
- Mit szeretnél vele?
A nőstény megint nem válaszol, csak rámutat sajátjára
- Ez... nem hiszem el! - döbben le kicsit, majd pár pillanat múlva átkarolja a lányt - A... hugom... vagy....
- Igen, az... - öleli át ő is a fiút
- De mégis.... ez egészen elképesztő... meg hihetetlen, meg...
- Igen, pontosan - bontakozik ki az ölelésből, majd Renji felé nyújtja kezét - Ő itt Renji, ő vigyázott rám, sokat köszönhetek neki!
|
-Erre téved egy új kandúr.-
-Szia!Nem láttad a hugunkat?
-Nubbin csak megrázta a fejét.-
-Merre mész?
-Sziasztok!Arra a szigetre.
-Azt hittem néma vagy.
-Elhúzta a száját.-Nem vagyok.
-Veled tarthatunk?-Kérdezte a lány.
-Tőlem!-Elindultak be a szigetre.
  
|
-Josh és Netta tűnnek fel.Josh elől sétált csendben.-Josh!Ne rohanj már annyira!!!-Majd meglátja a távolban levő macskalényeket.-Macskalények!HELLÓ!!!-Kiált oda.-
-Josh befogja mancsával Netta száját.-Csitt!Nem tudod mennyire szeretik az idegeneket...Na gyere menjünk közelebb.De csitt!-Közelebb értek a többiekhez.-Üdvözletem!Nem láttak errefelé egy hozzá hasonló macskalényt?-Mutat Nettára.-A neve Amy.Ő it Netta én pedig Josh vagyok.-Mondja a fiú.-
|
- Ki volt ez?! - Yowaiko felugrik és Milához szalad. Átöleli, majd felnéz rá. - A fények... az érzések... a szellemek is kerek szemekkel nézték... Honnan ismered ezt a lányt? A barátod? - aggódik, de pontosan nem tudja, hogy miért, kiért, mi miatt. Veszélyt érzett, míg a nőstény itt volt, vagy legalábbis az ismeretlenség és a rejtélyesség játszott az érzékeivel, ahogy ő a kandúrral.
- Kitaláltam valamit. - halványan elmosolyodik Atsui, majd feldobja a félholt halat, s a levegőbe hasít karmaival. Négy vágásnyom éri el a halat, mely így feldarabolva esik rá a sütőkőre. - Így az átsütés is gyorsabb lesz és a darabolás is. S már nem kell aggódni a halála miatt sem. - mosolyog, bár a közelükben zajló eseményeket ő sem hagyta figyelmen kívül, mégsem törődik vele túlzottan, mivel ők kimaradtak a dolgokból.
- Igen... látom. - nézi élénken és izgatottan a macskát. - Ő aranyos fiúnak látszik. Mosolygós és segítőkész. - méregeti Nantant. ~ Hát megtalálta a bátyját... a történtek után... nem sok reményem maradt... de legalább jól van és újra a régi... s csak ez számít. ~ hiába mosolyog őszintén örülve, hogy megvan a keresett bátyó, szívében kis szomorúság is megtelepszik, hogy esetlegesen így elveszítheti Halonát.
|
A kandúr mikor végigéli ezeket lihegve rogyik térdre, de aztán felpattan - Ne játsz velem kislány, mert megjárod! - csattan fel és a lány szemeibe néz - Szóval ez a híres képességed igaz? Mit szólnál, ha most én mutatnák valamit? - hajol közel hozzá, majd kicsit elrántja, hogy távolabb kerüljenek a többiektől - Jól figyelj! - tartja előre karját, majd megnyílik egy tükör - Indulás befelé - löki meg majd utána megy és bezárja a tükröt.
- Ez... most.... - nézi értetlenkedve a dolgokat Mila
|
[1456-1437] [1436-1417] [1416-1397] [1396-1377] [1376-1357] [1356-1337] [1336-1317] [1316-1297] [1296-1277] [1276-1257] [1256-1237] [1236-1217] [1216-1197] [1196-1177] [1176-1157] [1156-1137] [1136-1117] [1116-1097] [1096-1077] [1076-1057] [1056-1037] [1036-1017] [1016-997] [996-977] [976-957] [956-937] [936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
