|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 16:08 - |
Szép hely, de tele van kőszörnyekkel, amik el tudnak rejtőzni a kövek közőtt. Egy kis ösvény vezet be az erdőbe.
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Kokoro kuncogni kezd, majd szájához kap és lassan feláll - Nincs időm gyermeteg játékokra! - mondja majd elkapja a lány vállait és szembe fordítja magával - Kirara! Ne gyere velem tovább rendben? Veszélyes velem lenned, így kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy keress más barátot... - mondja majd elengedi a lányt
|
*Ő megelégszik annyival is,hogy egy pár pillanatig Zokni olyan képet vágott,mintha épp akkorát akarna sikoltani,hogy beleremegjen az erdő.Kitör belőle a röhögés,de nem is csak Zoknin nevet,hanem a saját csínytevésén is.Könnye is kicsordul.*-Ha láttad...*Fulladozik*-Ha láttad volna..milyen képet vágtál...*Röhög tovább,aztán mikor sikerül lehiggadnia feláll és leborolja magát,majd farkával lesöpör a lábáról egy tücsköt.*-Jó reggelt neked is.*Nyújtja ki a nyelvét,még nem vette észre a változást.Aztá érzi hogy valami más rovar mászik fel a lábán...lenéz...és látja hogy jó nagy,fekete pók mászik rajta komótosan.Először elsápad,aztán kitör belőle a sikoltozás.*-ÁÁÁÁÁÁ!Mássz le rólam,sgeítség!Fúj!Udoríítóóóó!ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!*Toporzékol és hiába hogy már lerázta magáról a nagy pókot,vadul csapkodja lábát,elég röhelyesen néz ki:D*
|
Kokoro felébred, amikor meglátja a gyíkot sikoltani akar, de eszébe jut, hogy mestere azt mondta nem mutathatja ki érzelmeit és ez is valami olyasmi, így csak megfogja a gyíkot és leteszi had másszon el, amit meg is tesz amilyen gyorsan csak tud - Reggelt... - mondja halkan Kirara felé
|
*Jó sokáig aludt.Először a jobb,majd a bal szemét nyitja ki.Mikor felül,meglepve pislog a kis fészekre,amit a két gyökér között talált és ahol feküdt.Elvigyorodik.Kikászálódik a fészekből és elrendezgeti a leveleket,úgy döntött ha egyedül kell töltenie az éjszakát,itt fog aludni.Aztán a még alvó Zoknira néz.Cöccögve csóválja meg fejét,hogy miféle egy hétalvó ő,Kirara mit sem sejt még a tegnapiakról.Az egyik sziklához lopózik,ahol egy gyík sütteti a hátát.Villámgyors mozdulattal kapja el,szegény gyíkocskának esélye sincs.Tenyerében tartja,majd Zoknihoz lopózik,az orrára teszi a gyíkot,ami mozdulatlanul marad ott ahova tették,meg van ilyedve.Apró kis karmocskáival kapaszkodik Zokni orrába,de ez a karom olyan pici,hogy egyáltalán nem szúr.Kirara kicsit hátrébb húzódik és röhögésével küzködve várja mikor kel fel a kandúr.*
|
 Sapphire elkezd ugrálni fáról fára kecsesen közben a szél segítségével egyre magasabbra ugrik és élvezi a kilátást. |
- Úgy lesz mester... - ül le az egyik fa tövében Kiraratól távol - Holnap reggeltől... már nem leszek az akit te ismersz... kirara... - súgja majd a fának dőlve lassan elalszik, de álmában még vízhangoznak neki mestere szavai
|
- Tatsd magad távol az érzelmektől. - elengedi Kokorot, majd hátrább lép. - S amint találsz valamit, jelentkezz. - elindul, hogy eltűnjön a sötétben, de még visszanéz, hogy villanhasson rubinszín szeme. Szeretné a fiút, de a szidásra nem lenne célszerű dícsérnie, így inkább eltűnik a semmiben.
|
A fiú ilyedten rándul össze amikor az öv mellette suhan el és mikor mestere magához húzza szaporán veszi a levegőt - Megjegyeztem mester... - feleli halkan, végülis igazat mondott a kandúr, nem bántotta sosem ok nélkül, mégis megmaradt benne a rettegés, talán örökre.
|
A kandúr megemeli a szíjat, majd a fiú mellett csattint egyet vele. Aztán hátán végighúzza a csattot Kokoro hátán, végül átveti rajta és magához rántja vele a fiút. - Jegyezd meg, csak akkor kapsz, ha nagy bűnöd van. - súgja elégedett morgással hangjában. - Ok nélkül sosem bántottalak.
|
- Igen mester... - fordul meg a fiú, meg megremeg teste, végül csak vár és vár, bár tudja, hogy mesterétől nem számíthat semmi jóra
|
- Tartsd féken az érzéseid. Nem szeretnélek bántani. - lecsatol egy szíjat magáról. A fiú orra előtt feszíti azt ki, majd kicsit visszaengedi, hogy ívbe meghajoljon, hogy aztán szétrántsa és rezegjen kezében. - Tudom is. - enyhe kárörvendő és sötét vigyor jelenik meg ajkain. - Fordulj meg. - parancsolja ridegen, majd végignyal a szíjon.
|
A fiú ledermed, moccani sem tud, hangok is alig jönnek torkára - Nagyon sajnálom mester, nem fordul elő többé... - néz a vörös szembe - Legyen bármi amit akarsz megteszem és nem szegülök ellent... - mondja félhangosan, füleit még mindig lelapítva - Nem tudom mit érdemlek... azt csak te tudhatod mester - pillantana kicsit oldalra, de nem mer, inkább egyenesen a kandúrra emeli tekintetét
|
- Félsz? - kérdi költőin, bár látja a szikrákat lassan belobbanni a fiú szemében. - Ezek szerint okod van rá? - nézi karmait, majd megmozgatja lassan az ujjait. - Mit jelent az, hogy azt hiszed, nem tud semmit? - hirtelen összezárja minden ujját, s markát. - Szóval szeles... - két karma közé fogja az éjji bogarat, melyet elkapott, majd újra felizzik a harag fénye szemében, mely egyenesen Kokorora mered. - Ellent mondsz a szavamnak? - összenyomja a rovart, majd lepöcköli karmairól. - Tudod, az élet nagyon törékeny és sebezhető. No meg véges. - megtörli karmait köpenyében. - A tied az én markomban van. Etettelek, tanítottalak, erőt és rangot adtam, így tisztelettel és hálával tartozol. Erre te ellent mondasz a szavamnak. Mit érdemelsz ezért szerinted? - villan a szem, s rándulnak szemöldökei mérgesen.
|
Kokoro megremeg, fél mesterétől ezt sosem tudta titkolni, de nem is akarta igazán, s mikor az elkapja állát, csak nyel egyet, mikor elengedi meg is szólal - Értettem mester! - lapítja le füleit - Azt hiszem nem tud semmit, csak azért vele talán jobban beilleszkedem, vagy nem is tudom... - néz mestere szemébe, mely alapba is elégggé ilyesztő, hát még amikor vörösen izzik. - Nem dinka, csak kicsit szeles... - próbálja azért védeni, de valahogy úgy érzi ezért a kis mondatért még szorulni fog
|
-Fiú, fiú... - sóhajtja, majd karmával megemeli Kokoro fejét az állánál. - Nézz rám, ha hozzád beszélek. - A barátság rossz! - sziszegi s vörös szemében őrült láng izzik fel pár másodpercre. - Hazug. - lenyugszik, amilyen gyorsan jött a haragja. Hidegen néz a fiú szemeibe, majd elveszi karmát az álla alól. - Ő hiheti, hogy a barátja vagy, de érzelmileg tartsd magad távol tőle. - komolyan és lassan beszél, érzelmek nem látszódnak arcán. - Az érzelmek sebehetővé tesznek. - elhallgat és végiggondolja, amit mondott tanítványa. - Kiderítetted már, hogy mit tud? S szerinted egy ennyire dinka lány át tudna állni a Szövetséghez és képes lenne úgy viselkedni, mint mi? - szigorúvá válik.
|
*A fa kiálló gyökerei között sok lehullott levél van,oda fészkeli be magát,mint egy igazi kis fészekbe,két kezét maga elé húzza,térdeit is felhúzza és összegömbölyödik,mint egy igazi kiscica.Olyan édes hogy menten meg lehetne zabálni:P.Lélegzete gyakran meglibbent egy-egy hajszálat.*
|
Kokoro bólint - Azt hiszem igen... - kezdi nézni a földet - Nagyon sajnálom... - nézi még mindig a talajt - Csak... jött magától... - még mindig nem mer mestere szemébe nézni, megremeg mikor az ropogtatni kezdi ujjait - De talán majd a segítségemre lehet, vagy nem? - kérdi
|
Elégedett, de visszafogott mosollyal nyugtázza, hogy tanítványa azonnal meghallotta és oda is jött. Végigméri a fiút, majd a lányra emeli szemét. - Barátok vagytok? - kérdésére ő maga is meg tudja adni a választ, de a fiútól akarja hallani. - Eléggé elkanászodtál, fiú. - az összes ujját egy ízben kiroppantja, s visszatéved Kokoróra a tekintete. Vörösen izzik, míg másikat takarja a kötés. Veszélyesnek érzi a küldetésre ezt a lányt, de még nem szól erről tanítványának, látni akarja, amint az bevall neki valamit.
|
*Fordul egyet és nekitámaszkodik ép oldalával a fa törzsének,alszik tovább,haja takarja arcát.Kívül belül békés,s felőle csak a szuszogás hallatszik.*
|
Kokoro felfigyel szinte rögtön, mesterét mindig meghallja, kibontakozik a lány karjaiból, majd feláll és közelebb megy hozzá - Mester... - hajol meg kicsit - mi járatban erre? - kérdi, majd a macska vörös szemébe néz
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sapphire elkezd ugrálni fáról fára kecsesen közben a szél segítségével egyre magasabbra ugrik és élvezi a kilátást.
