|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:31 - |
Az örök hó birodalma ez, ahol néha fogvacogtatóan hideg van, hol zord szél, de olyan is előfordul, hogy minden csendes és békés.
|
[880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
-Ez nem felhasználás... -sóhajtja Samui. -Ezzel mutatják meg másoknak, a párjuknak, hogy szeretik a kiválaszott fiút. -ad hangot elképzelésének. -Kérlek, azt ne mond, hogy ezek közül semmit nem igényelsz, mert nem csak hogy nem hiszem el, de azzal, hogy idebújtál, már megcáfoltad önmagad. -lassan feloldódik és hiába érzi magát kicsit hülyén, a háta mögött átfog és Zoy távolabbi karját megfogja. -Nem foglak babusgatni, nem vagyok olyan típus. -nyugtatja meg a lányt. Direkt nem kérdez a szüleiről, nem akarja elrontani az eddigi beszélgetésük.
|
-Mint mondtam nekem nem azért kell valaki hogy ezekre felhasználjam!Lehet hogy nem olyannak tűnök de így van én ezeket nem igényelem!Mióta nincsenek szüleink azóta nem kell és kész!-Montda öszintén Zoy.-És annyira nem is szeretem ha babusgatnak!-Mondta kedvesen én igazán az táncolni szeretek olyan dallamokra amit kitalálok de azt is csak olyan helyen ahol egyedül vagyok!-Mondta kuncogva ő is.
|
-Én bulizni úgy szoktam, hogy körülöttem két méteres kör áll. -kuncogja el magát, ami nála ritka. -Egyszer seprűt vettem a kezembe és gitároztam rajta. Mindenki nevetett, de Semei beállt és ugyan azt csinálta. -mosolyog őszintén. Most jut eszébe, hogy mióta meghaltak a szülei, nem is mosolygott. -A lányok mind romantikus lelkek. Igénylik, hogy babuzsgassák őket. Nem tűnsz olyan lánynak, aki nem ilyen. -mondja kicsit kandúrosan értetlenül. -Minden lányban megfordul az a vágy, hogy kézen fogva menjenek a barátjával valahova, beleülhessen az ölébe, mikor mások is látják, vagy amúgy, hogy kapjon csókot, puszit, hogy megsimogassák, megöleljék... tudom, a húgom eszméletlen romantikus lélek volt, bár egy idő után retteget egy vadbarom miatt, de aztán szépen lassan visszajött mindez.
|
-Én sosem rajongtam a bulizásért a romantikázásért sem annyira!nekem nem kell a villongás a csajok előtt nekem egyedül az is elég ha csak mellettem vagy!-Felelte a kandúrnak kedvesen.
|
-Én sosem gondolkodtam olyanon, hogy lehetne barátnőm... na jó... volt,hogy elgondolkodtam, de nem tudok vele mit kezdeni. Ti lányok nem elégszetek meg annyival, ha ott vagyok mellettetek, nektek több kell. Valami bizonyíték, hogy szeretlek, meg villongás a többi csaj előtt... bulik, szórakozás, romantikázás... -az utolsó szónál a hideg is kirázza. -Semei olyan macska, akit tisztelek, felnézek rá és fontos a számomra. A bátyámként tekintettem rá, de aztán jött Atsui... -morogni kezd egy picit. -Az igazi bátyám mindent elrontott. -motyogja mérgesen. -Nem múlom felül. Max egyszer beérem. -picit eltolja a lányt. Úgy, hogy az érezze, zavarba van, nem tud mit csinálni, de nem ellökni akarja, vagy megbántani.
|
-Nekem sem de nagyon rég szeretnék valakit!-Mondta ő is a fiúnak.-Rendes és erős fiú lehetett a barátod!-Mondta Zoy kedvesen.-De te biztosan felül múlod őt!-Felelte szerelmesen és kicsit jobban hozzábújt Samuihoz.
|
-Apa úgy érezte, szégyent és bajt hoz a fejünkre. Nem csak, hogy nem tud bánni az erejével, amit apu kétségbe vont, hogy létezik, de még kandúrokra hajt. Ez természetellenes. Anyukám vallásos volt, s ő se tudta megérteni ezt az egészet. Megpróbálta Atsuit gyónni vinni, de ő hadakozott a templom ellen, ezért anyuban az maradt meg, hogy démon szállta meg a bátyám. Aztán Semei, a volt batátja és az én volt legjobb barátom egyszer kiállt mellette, hogy nincs semmiféle démon, ez így lett megteremtve, mire elzavarták Atsuit. -meséli el a történetet. -Átköltözött Semeihez egy időre, de aztán lelépett. -morogja. -Semei tök ki volt akadva, olyan szinten kibukott, hogy sírt, pedig ő soha semmiért nem ejtett egy könnyet se. -hangúsolyozza ki. Felnéz erre a fiúra, a keménységére, a szilárdságára, az erősségére, a tartására, s ahogy elmereng, hogy milyen is Semei, észre se veszi először, hogy Zoy megfogja a mancsát. Amikor leesik neki, szeppenten néz le, majd megemeli úgy, hogy a lány keze az ő mancsán legyen és nézi. -Még soha nem volt senkim. -mondja ki végre azt a mondatot, ami régóta ott motoszkált a fejében.
|
-Azt nem tudtam hogy elzavarták!Azt hittem elment magától!-Mondta Zoy kicsit döbbenten majd megfogta Samui mancsát.
|
Kicsit elgondolkodik Zoy szavain. -Nekem magyarázta, hogy ez nem rajta múlik, hogy nem ő akart a kandúrok felé fordulni, de egyszerűen ők keltik fel az érdeklődését és a nőstények meg nem. -kezd mondani valamit. Csak utána esik le neki, hogy ösztönből megvédte a bátyját. Vissza szeretné csinálni, de akkor már nem lehet. -Elzavarták és a szemét vissza se nézett! -kel ki egy kicsit magából. -Minako testét nem találták meg, így van remény, hogy él... de nem tudni róla semmit.
|
-Hát az tényleg nem valami szép hogy a kandúrok vonzzák!De lehet hogy igazad van!Az hogy nem volt ott nem jelent semmit,de az tényleg megbocsájthatatlan hogy elveszítetted a hugod!-Ismerte be de furának is tartotta hogy ezt mondta de valamilyen szinten együt érzett szerelmével.
|
Samui ismét nagyon zavarba jön, hogy Zoy nekidőlt. Elpirultan fürkészi a csillagokat az égen. -Nézd! Ott egy hullócsillag. -mutat egy nagy fényes sávot, ami elhúz az égen. -Nem fogok neki megbocsátani. Nem akarok. S nincs miért. Nem volt ott, hogy megvédje a szüleink és a testvéreink. Meghal miatta a két öcsikém és Minako, az egyetlen kishúgom is eltűnt. Ha már a tűzzel nem tud bánni, legalább ott lehetett volna és segíthetett volna... de nem volt, neki a legjobb barátom kellett. Miatta mi eltávolodtunk egymástól, majd mikor lebuktak, összevesztünk. Elvesztettem Atsui miatt mindenkit, aki valaha fontos volt nekem. -beszél keserűen, hidegen és kis utálattal bátyjáról. Most először nem a tiszta gyűlölet beszél belőle, hanem valami, ami ennél még mélyebb nyomot képes hagyni, a keserű fájdalom, a csalódás. -Undorodom, ha arra gondolok, hogy a kandúrok vonzzák.
|
Zoy leül Samui mellé a fotelba és nekidől kicsit.-Egyszer neki is meg kell bocsájtanod!Én azt mondom mindig akit szeret az ember meg kell neki bocsájtani!Talán egyszer te is!-Mondta kedvesen a fiúnak.
|
-Nem tudom... lehet... -makogja zavartan, majd széles ülőkéjű fotelt épít hóból pár pillanat alatt, amibe akár ketten is kényelmesen elférnek. Lezuttyan rá, s kicsit oldódik. -Minket megjövendöltek a faluban... a csodánkra jártak, hogy mi vagyunk Atsuival a jég és a tűz gyermekei. De a béna bátyám egy szikrával nem tud bánni. -mondja a lánynak. -Pedig olyan meleg, mint egy kazánház. -széles, kárörvendő és kaján vigyor terül el a képén a szúrós megjegyzés miatt. Aztán le is fagy a kifejezés. -Utálom őt. -bök ki. Szándékosan vagy nem szándékosan, maga sem tudja, hogy miért terelte el a szót Zoyról, magáról, róluk.
|
Zoy elmosolyodik szokásos "kislányos" mosolyával.-És én mi vagyok a szél és a víz lánya?-Kérdi kuncogva.
|
-Megsúgok valamit... én sem tudom. -felel egy fel nem tett kérdésre, hogy számára mi a lány, szerelem, barátság, a kettő közt vagy egyik se. Bár autóbbit egyértelműen kizárhatja mindenki, ha nem kedvelné Zoyt, már úgy fellökte volna, ahogy csak tudja. Megint az jut eszébe, hogy fejbe vágná labdával szegény lányt, aki ebből biztosan nem értene semmit, s ő se tudná megmagyarázni, hogy miért tenné, csak vicces lenne és talán oldaná a zavarát. -A jég fia vagyok... -motyogja, s amint kimondja, vérvörössé válik arca.
|
Zoy amin abbahagyta az ölelést a fiú szemébe nézett.-Nemtudom hogy én neked mi vagyok de én szeretlek!És semmiért sem mondanék le rólad!-Mondta kedvesen mosolyogva visszatartva a sírását.
|
Samui megmerevedik, ahogy a lány megöleli. Végképp elveszti a fonalat, hogy mit kezdhetne a szeretettel, amivel fordul felé Zoy. Akkorát nyel, hogy abban se lelne csodára, ha ezt még a hegyekben is hallották volna. -Én... izé... most... mit vársz... mit csináljak? -szinte suttogja zavarában a kérdést. Gyorsan visszatér inkább az előbb megkezdett mondathoz. -Miért? -aztán, amint felteszi a kérdést, valahogy rátalál a felismerés, nem rég elszaladt Zoy. -De... barátok vagyunk... -javatja ki korábbi mondatát. Kissé szétszórt, a gondoolatok olyan gyorsan kavarognak a fejében, hogy még Stello is fejfájást kaphatna tőle.
|
-Igen!-Törli le a könysávjait az arcáról végül meg akarta puszilni de eszébe jutott hogy Samui nem szereti de megölelni sem akarta mert nemtudta hogy reagálna rá de végülis megtette,megölelte a fiút.
|
-Én... én... én... én... én... -akad meg a lemez Samuinál, ahogy végighallgatja a lányt. Fogalma sincs, mit mondjon, mit csináljon. Vagy hogy erre hogyan kéne reagálni, hogyan nem kéne. Nem akarja megbántani, megijeszteni a lányt, de bíztatni vagy becsapni se. Fogalma sincs, mit tegyen, ezért csak ismételgeti az én szót. -Sírtál? -bök ki egy szót, ami eszébe jut, ami valahogy kötődik is Zoyhoz. Lasztiját keresi, de az oldalánnak van szegezve. Hiába keresi, zavarában nem találja meg.
|
Zoy közelebb lép a fiúhoz.-Én sokkal de sokkal többnek tartalak mint egy haver vagy barát!-Mondta kedvesen mosolyogva de még arcán látszanak a könnysávok.-Nézd engem nem érdekel hogy ki milyennek tart mert én...-És egy hatalmas gombóc nőtt a torkába úgy érzte hogy nem tud tőle megszólalni de kierőlttte magából a szót-Szeretlek!-mondta kicsit elpirultan.-
|
[880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
