|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
- Huh nagyon ügyes vagy kicsi Nayong! *ad a kölyök buksijára egy puszit avval bemegy a saját szobájába, vagyis abba a szobába ami hajdanán Shikyoé és az övé volt, most Szelecske és Ukiyo lakja, elég tágas kis szoba, van egy nagyobbacska polc ami tele van könyvekkel, sorakozik pár játék is, s mindenféle mások által értéktelennek vélt holmi, no meg persze ruhák, Ukiyo levesz egy könyvet, szép színes képek és nagy betűk tarkítják, sok sok állat van a boritóján, s benne mind mind külön oldalon, Ukiyo először az elefánthoz lapoz* - Látod? Elefánt... *mutatja a kis kölyöknek*
- Én szívesen leszek a barátod... és biztos vagyok benne, hogy a többiek is nagyon gyorsan meg fognak kedvelni, te pedig észre sem fogod venni, hogy már ehhez a családhoz tartozol, mert teljesen természetes lesz... amúgy egy cipőben vagy Doragonnal, ő is nemrég érkezett...
- Meg kell felelnem Renjinek.... pff... *fújja felfelé a levegőt, eltolva arcába lógó tincseit, s így láthatóvá téve arcának mélyen hordozott sebeit, viszont nem veszi észre és nem is gondolja, hogy a lány észre veheti*
- Nem hinném... ez inkább valami olyan tér... ahova nem mindig juthatsz el... valami sötét... *sóhajt fel, a kérdésre egyszerűen nem nagyon tud mit felelni* - Nem tudom... de végülis Atsui testvére vagy... *ül le Samuival szembe* - nem lehetünk mindig rossz viszonyban, talán változtatnunk kellene.... *próbál meg rajzolni valamit a testetlen semmibe* - mit gondolsz erről? *kérdi de aztán végig hallgatja Samuit* - Hmm....azt hiszem igazad lehet... én ugyan nem tudom miért de, eltűntek Atsui emlékei... féltem, hogy soha nem fogom vissza kapni azt a lényt akit... *elcsuklik a hangja, nem akaródzik befejezni a mondatot* - tudod azt hiszem, hogy az a kapocs ami kialakult Atsui is köztem, elválaszthatatlanná tesz minket! *mosolyogja, de ekkor észre veszi, hogy valami nincs rendben* - Samui...! Samui rendben vagy?! *kap hírtelen Samui kezeire amivel a fejét fogja*
- Konkrét? Nem hiszem, hogy tetszene de... *közelebb hajol Atsui füléhez, s suttogni kezd neki* - az a férfi... Osoreru... a legbelsőbb félelmed és vágyad is egyszerre tán? Látom magam előtt minden mozdulatát, a vonagló tested... na hogy tetszik amit látok Atsui? Vagy nem hiszed el, hogy látom? Megmutassam neked? *hangja teljesen kéjsóvárrá válik, már tényleg nem lehet megmondani, hogy mi is a célja a fekete kandúrnak... lassan közelít Atsui szája felé, vészesen közel ér hozzá amikor megáll, várja a kandúr reakcióját*
18+
- Teljesen megbabonázol... *nyög fel amikor a kandúr szája odalent érinti, lélegzete is elakad szinte, s fejét hátra dönti, szemeit lehunyja* - Renji... *nyitja fel szemeit, csillognak a boldogságtól és a fel fel törekvő vágytól testében, az érintésekre néha néha lehunyja szemeit, s újra fel-felnyitja, hogy a kandúr gyönyörű szemeit láthassa*
     
|
- Ele! Ele! Ele! - kiabálja vidáman. A kaják szép sorban visszasorakoznak a hűtőbe, csak a kék eper marad kint, mint elefánt és egy zöld barack, amiből megformálja Ukiyo kicsinyített arcát. Ez jóval több időbe telik és nem lesz teljesen pontos, ahogy Tengo-eper sem pontos mása a levélben lakozó mágikus tűzmesternek. Aztán megunja, hogy alakokat csinál, beteszi a hűtőbe az átalakított gyümölcsöket. - Mesz! Mesz! - hajtogatja vidáman. Kíváncsi, mi az a mese és milyen képeket láthat.
Liea fülei belelapulnak a hajába, bocsánatkérőn, pirulva pislog Doragonra. Nyakát kicsit behúzza. - Bocsánat... Csak... csak nagyon... kiborultam. - motyogja szégyenlősen, de a mosolyra válaszol egy bátortalan somolygással. Örül, hogy a kandúr megbocsát neki, így fellélegzik. Shikyora néz. - Egész eddig a közelében voltam. Sokat, nagyon sokat voltunk kettesben. Mióta ismerem, senkivel nem találkoztunk, csak mikor ideértünk. Itt meg itt van a bátyja, a barátai... idegennek érzem magam mellettük. - szontyolodik újra kicsit el, s lehajtja fejét. - Köszönöm azért.
- Bennem?! - kérdi ijedten Samui. Nem tudja, hogy hol van, úgy hiszi, önmaga saját mélyében van, ami részben igaz is, de ez a hely egyben a lelki Pokol is, ami nem ismer határokat, macskalényeket, csak a végtelen teret és időt. A kandúr végignéz a szárnyakon, s mozdulatlan marad, ahogy Nan megöleli őt. Felszakad benne egy újabb gát, ismét peregni kezd szemeiből a könny. - Miért vagy velem ilyen kedves? - kérdezi halkan. - Azt hittem, nem kedvelsz, vagy félsz tőlem. - teszi hozzá, s belenéz a fiú szemeibe, ahogy az elengedi őt. Igazából nem tudja, zavarja-e, hogy megjelent itt a srác. Valahol igen, mert nem maradhat a depressziójában, s valahol nem, mert így van, aki miatt feláll, van, aki segít neki. Már nincs egyedül, itt van mellette, váratlanul, de itt van Nantan. És... ennek ő... örül. Legbelül egy picit örül a szíve. - Maradj. Nem zavarsz. - mondja ki a válaszokat, s letörli könnyeit. - Én is utálok magányos lenni. - teszi még hozzá, azzal jelez a srácnak, hogy üljön le. - Sok időbe telt, de elfogadtam, hogy a bátyám egy fiút szeret. Nem veled volt bajom, hanem az előbb említett ténnyel. De már nem számít, mert a bátyámmal mi mindig is különleges kapcsolatban voltunk, s én ezt zúztam szét a hülyeségemmel. Utólag jöttem rá, mennyire szükségem volt Atsuira és mennyire rettenetesen hiányzott. - fanyar mosoly jelenik meg az arcán és belenéz Nantan szemébe. - De az élet fintora, hogy amikor ad valamit, valami mást elvesz. Zoy... - elcsuklik a hangja. Egy pillanatig nem tudja, mit csináljon, olyan érzelmi sokkot kap. Meg sem bír szólalni, csak kapkod a levegő után, összeszorított szemekkel ül és ökölbe szorított mancsokkal fogja a fejét.
Amikor Yahto bocsánatot kér, a foltos kandúr végképp elveszti a vonalat. Csak pislog rá, nem érti, mi ütött a fiúba, miért viselkedik ilyen furcsán és szélsőségesen. Érthetetlen ez a váltás, az előbb még gonosznak és bosszúállónak érezte, most pedig bizonytalannak. Szeretne kifakadni, kiabálni, hogy mégis hogy képzeli, hogy először azt mondja, nem kedveli, most pedig azt, túlságosan megkedvelte. Arcán fájdalmas vonások jelennek meg. Kiborult ettől az egésztől. Csak nézi Yahtot. ~ Képek? ~ gondolja magában félve. Megborzong. Muszáj talpra állnia lélekben! - Egyszer végre tudsz kokrét lenni? - kérdezi kétségbeesetten. - Miféle képek?! - megragadja a fiú vállát, karmait belemélyeszti bőrébe. - Mit láttál?! - kérdi kiakadtan, de aztán végképp elcsitul, amikor a kandúrka megkérdi tőle, hogy lefeküdne-e vele, ha Nan nem tudná meg. Elkerekednek fülei és szája, fülei kimerednek a plafon felé, farka görcsösen rászorul combjára. Nem tud még felnyögni sem, csak elengedni Yahtot.
18+
Renji végül nem áll ellen a vágynak. Sietősen felnyúl a fekete alsóruha alá és lehúzza Halona alsőneműjét, ha az engedi, majd befurakszik a ruha alá és puszit nyom intim területére. Huncot mosollyal felugrik álló helyzetbe, s magához öleli a nőstényt, csókokkal halmozza el, miközben cirógatja, simogatja testét. Minden mozdulatával arról vall, mennyire szereti, tiszteli, csodállja a karjaiban tartott személyt.
   
|
- Ele... vagy legalábbis olyasmi, de várj csak... *jut eszébe hírtelen egy ötlet* - Mondcsak Nayong szeretnéd, ha olvasnék neked egy szép mesét? Van benne sok kép és olyan elefánt ami tényleg elefánt... persze a tiéd is nagyon szép *dícséri* - Mutasd meg mit tudsz még... *kéri*
- Nem... *elegyedik beszélgetésbe a félarcú kandúr* - Persze nem vagyok hozzászokva ezekhez, de megbocsájtható a bűnod... *mosolyog halványan*
- Épp ezaz... zavarja hogy a közeeldben van mert nem tud úgy viselkedni ahogy szeretni, de ha feldolgozza, nem lesz semmi baj... bízz magadban, sikerülni fog, mi szorítunk neked! *mosolyog*
*Halona egy kicsit felszabadul, ösztönei és vágyai előre törnek, amikor a kandúr játszadozik testével, szinte lebénul, s átadja magát Renjinek.... oly rég volt már, annyira messzinek tűnik, s teste még mindig emlékszik mindenre pontról pontra... a kandúr testének illata teljesen elbódítja*
- Én csak... itt ragadtam... *komorodik el* - Atsui eltűnt és én nem tudtam kijutni a sötétségből...*magyarázza* - De talán jobb is... most magányos lennél, de én mégis itt vagyok persze ez nem nagy vígasz azt hiszem... *szárnyai súrolják a földet ahogy átöleli Samuit, persze ha az nem löki el* - Nem vagy szánalmas Samui... éppolyan érző lény vagy mint mindneki, csak te máshogy mutatod ki, ezen nincs mit szégyellni... *amikor Samui a magányról beszél elengedi (ha eddig hagyta magát ölelni) és feláll* - Ne haragudj... nem akartalak megzavarni... csak észrevettem, hogy itt vagy és... egy kicsit megörültem... nem szeretek egyedül lenni, gyűlölöma magány érzését, úgy érzem megöl... *fejti ki* - Akarod, hogy elmenjek? Bár nem szívesen hagynálak így itt... mi lenne ha csak megbeszélnénk a dolgokat? Úgyse ismerjük egymást túlságosan... *veti fel az ötletet*
*Yahto érzi, hogy talán túl messzire ment, eltávolodik a kandúrtól* - Ne haragudj... *eszmél fel, mintha eddig valami különös varázslatban lett volna* - Én csak... azt hiszem kicsit túlságosan megkedveltelek és ezért viselkedem így... néha elkap az indulat *mosolyog nagyon bájosan a kandúr felé, elég zavartan érzi magát azok után amit mondott* - Láttam azokat a képeket a fejedben... amikor megérintettelek maguktól törtek be a fejembe az emlékeid... én... csak azt akarom, hogy ne legyenek kételyeid önmagadban... és valahogy azt hiszem fel is izgatott a dolog XD *vallja be* - Ha megígérem, hogy Nantan semmit sem fog megtudni... lefekszel velem? *törnek elő önző szándékai pedig pár másodpercel ezelőtt még éppen az ellenkezőjéről beszélt*
|
A kicsi nevetve játszik az étellel, míg ki nem üríti az üveget. Azután hatalmasra nőtt, kék eperből formál egy Tengohoz hasonló állatot. Az üveget is a repülő dolgok közé viszi, majd rámutat az átalakított gyümölcsre. - Ele. - mondja Ukiyonak büszkén és vigyorogva összeütögeti tenyereit. Sajnos nem tudja, mi az az elefánt, nem látott, nem hallott még ilyen valamiről, ezért azt formálta meg, ami eszébe jutott. Kérdőn a lányra pillant, hogy megtudja, mit szól az ő elefántjához.
Liea hálásan és pirultan veszi át a zsebkendőt, majd ügyetlenkedve a takaróval, fél kézzel kifújja orrát. - Életet mentettél. - köszöni meg Shikyonak, azzal elteszi zsebébe a tárgyat. - Hassak rá? Hogyan? Rá nem lehet semmivel sem hatni. Csak akkor, ha karnyújtásnyira vagyok tőle. Akkor olyan, mint egy bájos kiscica. - mosolyodik el szerelmesen. - Nem jó dolog ez a kandúrbüszkeség. - suttogja. - A barátod nem haragszik, amiért megütöttem, ugye? - kérdezi fojtott hangon, bátortalanul Doragonra pillantva.
Renji nagyban felfedezi indul a vállról a keblek felé, mikor megérinti ott őt a nőstény. Azonnal lecsapódnak pillái, a levegő benn szakad, mozdulatlanná válik, fejét picit felfelé emeli, amitől ajkai szétnyílnak. Alig bír felocsúdni, annyira intenzíven érezte az izgalmat, a forróságot, az égető vágyat. Pihegve néz Halonára, majd átkarolja, hogy le tudja magáról emelni. Enélkül nem tudnák levarázsolni róla vörös, buggyos nadrágját. Mikor mindentől megszabadította őt szereleme, amitől akarta, letérdel elé és combjához bújik. Közben farkával kedveskedve cirógatja a másik combot, egyre-egyre feljebb hatolva a ruha alatt.
Atsui tehetetlenül, mozdulatlanul nézi Yahtot. Mit akar tőle? Mit akar vele tenni? Bűntudattól kínlódva először Nantanra pillant, majd hátra öccsére. Mindketten "alszanak". Visszanéz a kandúrkára. - Szeretne. Ha el is űzne, szeretne. - mondja halkan. - Tudod, a mi kapcsolatunk olyan, amilyet úgy fest, te nem tudsz megérteni. - szavaiban semmi csípő, semmi él, semmi gúny nincs. Halk és gyenge, kiszolgáltatott. - Lehet, hogy elűzne magától, de soha nem tudna nem szeretni. - teszi hozzá szinte suttogva. - Ha ezt Nantan látná... ugyanolyan értetlenül állna, mint én. - fűzi tovább, de aztán elhallgat, mikor Yahto azt mondja, minden emlékét ismeri. Szívébe mar a félelem. ~ TUDJA! Tudja, mi történt velem. Tudja, mit tettek velem. Tudja, mit éreztem. Tud mindent. ~ ez a gondolat megrémíti. Fülei még inkább belelapulnak hajába, farka pedig görcsösen hozzásimul combjához. - Miért gondolod ezt? Mit gondolsz még? - kérdezi egyre kétségbe esettebben. Ahogy a fiú megérinti az arcát, lehunyja szemeit és összeszorítja őket. Fél. Nem tudja, mi fog történni vele. Yahto tényleg ráhajt? Tényleg megkínozza őt, ahogy Osoreru is tette? Mit tehetne ez ellen? Valóban semmit? Újra kirázza a hideg, fogai összekocognak. ~ Mi is vagyok én? Hát Atsui! Macskalény. ~ válaszolja meg magában hisztérikus hangon a kérdést. Elhangzik, hogy Yahto kölcsönvette a múltját. Erre felpattannak szemei. ~ Ez a kölyök terrorizál. Nem szabad hagynom! Megfogadtam, mikor megszöktem, hogy soha többé nem hagyom, hogy bántsanak, hogy megalázzanak, hogy uralkodjanak felettem! ... Akkor most mégis miért vagyok ilyen gyenge és tehetetlen? ~ szomorúság van a lelkében, tűz a testében. Megőrül? Menten, ha nem állítja le ezt a fiút. - Nantan nem alibi! - suttogja megjátszott dühösen. Nem akarja, hogy bárki hallja a beszélgetésük. Legszívesebben pofozkodna, de sem ereje, sem lendülete nincs hozzá, így csak tehetetlenül tűri, ahogy Yahto a testén hagyja karomnyomát. Felszisszen, fájdalmas grimaszra rándul az arca, vére kiserken, s a melege égető csíkokat húz a megégett bőrre. Összegörnyed. Hajszál híján arcával a fiúéhoz ér, de még időben fordítja el fejét. Megkapaszkodik Yahtoban. - Miért? ... És mi ütött beléd? Én... én azt hittem, megbarátkoztál velem. - felnéz a fiú szemeibe. - Mi a célod? Áruld el, Yahto! - utasítja halkan, erőtlen.
A sötétségben Samui felordít. Nem bírja tovább csendben, szinte némán. Rázza a fájdalom a testét. Úgy kiabál a gyötrelemtől, mintha a Pokol tüzében égne. Nem szavakat ordít, csak üvölt, mint egy szerencsétlen állat. Haláldal? Valóban beleveszik örökre ebbe a fekete semmibe? Itt a vége mindennek? Nincs már semmi, ami életben tartaná? Nincs... Észre sem veszi Nantant. Csak ott ül, ringatózik, zokog. Aztán meghallja a fiú hangját és ijedten néz fel rá. Szemei kikerekednek, újra megtelnek könnyel, melyek leperegnek arcán és már indul is a következő adag növekedésnek. Nem bírja abbahagyni. A szárnyak idegenek számára Nantanhoz. Nem is érti, hogyan lehetnek szárnyai a fiúnak, de nem tud rajta gondolkodni. Csak bámul rá. Először meg sem tud szólalni. A vállára tett kéz, majd a puha mozdulat, amivel kitörli szeméből a cseppeket, megbénítja. Megremeg, szája kinyílik, hogy szóljon, de első nekifutásra csak hörgés tör fel belőle. Kicsit megköszörüli torkát, hogy beszélni tudjon. Már nem sír, viszonylag megnyugodott, csak szíve kalapál vadul. - Nantan... - szólítja meg a már-már jelenségnek nevezhető fiúcskát. - Te mit keresel itt... bennem? - kérdezi reszkető, halovány hangon. - Én... én... nem tudom kimondani... Atsuinak sem ment... Pedig... ő is ilyen... kedves volt velem. - magyarázza, azzal térdére hajtja fejét. - Ez a fájdalom... egyre nő... és megfojt. Már nem bírom tovább. - nyögi ki. - Szánalmas, mi? A jégúr itt zokog, ahol azt hitte, senki sem látja. Röhej. Már magamban sem lehetek egyedül. - felnéz a srácra. Nem bántó a hangsúlya, inkább cinizmussal piszkálja magát, hogy felálljon ebből a fertőből. De hatástalan próbálkozás ez is.
|
- Jézusom Nayong meg akarsz ölni? *szemei kitágulnak a sok repülő kajától és más egyéb eszközöktől XD* - Na jó Nayong figyelj hmm... tudsz formálni valamilyen állatot? na gyerünk... egy hatalmas gyümölcs elefánt? *neveti* - Azt hiszem ezért kapni fogunk anyuéktól.... *jegyzi meg*
- jaj ne haragudj... *nyúla zsebébe Shikyo és átnyújt a lánynak egy zsepit* - Ne aggódj nem beszélek a levegőbe, lehet hogy még fiatal vagyok ehhez, de... *hajol nagyon közel a lányhoz, hogy Doragon ne hallja* - hidd el én is valami ilyesmi helyzetben voltam nemrég... nem beszélek a levegőbe... csak hass rá... nem lesz semmi baj... ~ remélem *teszi hozzá gondolatban, eközben Doragon figyelme elkalandozik, nem is figyel oda szinte* - A férfiakak mindig is megvolt a maguk büszkesége, kizárt, hogy azt feladják... *morogja*
*A nőstény száját halk nyögések hagyják el, majd egyre élesebb, hangosabb lesz a hang, mely felszakad torkából, képtelen tűrtőztetni magát ebben az érzelemhalmazban, keze a kandúr nadrágjához nyúl, leráncigálná róla az összes ruhát,ha tehetné, de méreg ez a vágy, ami kínozza testét, lelkét, érzékeit... inkább csak lassan kezdi megfosztani őt a ruhatömegtől, szíve hevesen dobog és izgalom tölti ki*
- Hmmm máris ilyen állapotba kerülsz Atsui... mi lenne ha ezt látná Nantan hmm? Szerinted akkor is szeretne ha megcsalnád? *simít a foltos kandúr hajába* - Én ismerem az összes emléked Atsui... legalábbis Nantanon keresztül... és tudod mit gondolok? Nem vagy az a fajta akinek egy ilyen kedves kölyökre van szüksége... *érinti a kandúr arcát* - Mi is vagy te Atsui? *eszébe se jut, hogy válaszoljon Atsuinak a feltett kérdéseire XD* - Ha nem bánod... kölcsönvettem a múltad nagy részét, a csata után... tudok mindnet rólad, az érzéseidről,a vágyaidról... Nantan csak alibi neked... nem arra vágysz amit ő adhat neked... nézz csak magadba... ugye igazam van kedves? *simít végig újból a mellkason, s karmaival nyomot hagy Atsui testén* - Cáfold csak meg ha akarod... de nem hiszem, hogy megtennéd...*húzódik szája gonosz mosolyra*
- Ez a hang... ismerős... *hagyja abba a fekete falak püfölését Nantan... mintha valaki csatkaozna kicsiny kis világához, s a sötét falak megnyílnak, előre vetítve nei Samui alakját, Nantan fülei felpattannak, majd egyszeriben le is lapulnak... közelebb lépdel a lényhez, látja folydogáló könnyeit, nem nagyon tudott még megbocsájtani neki, valamiért tart tőle, de ez a helyzet valahogy más, most komoly lehet a dolog* - Samui...?! *lépdel közelebb, fekete tollak lengik be a teret, nantan észre sem veszi most, lassan kezdi megszokni szárnyas alakját ebben a világban* - Samui... *most hírtelenjében semmi sem jut az eszébe, ami mondhatna* - Miért sírsz Samui? Mi a baj? *kérdezősködik, s a jégmacska vállára teszi egyik kezét* - Hogy kerültél ide? Samui.... *csuklik el hangja, s ha a fekete macska engedi, kitöröl szeméből milliónyi könnycseppet*
|
A baranckra Nayong egy pillanatra elkámpicsorodik, szemei könnyel telnek meg, szája lefelé görbül, majdnem elsírja magát, aztán óriási röhögésbe kezd. Kortyolgatja tovább a tejet. Közben játszani van kedve Ukiyoval. Tetszik neki, ahogy ki tudja borítani a lányt. Ezért a hűtőt nyitogatva egyre több dolgot emel a magasba és mintha egy bohóc játszana dobálósat, úgy pörgeti maguk körül minden irányba. Valódi kajaburok fedi be kettejüket. Némelyiknek az alakja eldeformálódik, átalakul közben. Nayong nevet a dolgon.
- Elpuhul? - kérdezi tudatlanul Ameliea. Kis butácskának látszódhat ezzel a szőke nős arckifejezéssel, szipogva, mivel zsebkendőt nem kapott. - Ilyen nagy gond, ha meglágyul kicsit és kedvesebb is lesz? - pillog a kandúrra. - Ne akarjon elűzni. - motyogja gyerekesen. - Szeretem őt. - suttogja, nehogy elkiabálja, megsérüljön a kijelentése vagy ő. Azzal követi pillantását Shikyora, akinek a lelkesítése pozitívan hat rá. - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - áll fel bizonytalanul. Trikója kissé furán áll rajta, így azt megigazgatja. A felső és az apró gatya sokat sejtet idomairől, ezért újra felveszi a takarót, hogy ne nézegessék a testét.
A vad csók igazán imponál Renjinek. Mosolyogva viszonozza, méghozzá hevesen a nyelv- és szájtáncot. Boldogan omlik szerelme karjaiba, aztán újra minden kandúrbecsületét összeszedi, hogy hihetetlen gyönyörök földjére kalauzolja Halonát. Segít a nősténynek levenni róla a fekete vékony pulcsit. Ő sem marad rest vetkőztetni szerelmét. Kiköti a kimono madzagjait, majd széthajtja azt és lassan, érzéki csókokkal édesgetve a felszabaduló bőrfelületeket letolja azt. Már igencsak nehezen fér nadrágjába, de a kín nagyon élvezetes most számára. Annyira örül ennek a kóbor alkalomnak, hogy azt meg sem tudná fogalmazni.
Atsui nem érti a kandúrka kérdését. Felvonja szemöldökét, miközben fogát szívja a fájdalomtól. Csak azért is jelleggel felegyenesedik, bár nem teljesen, így kandúrsága nem látszik olyan jól. Ez nem tudatos nála, nem bírja magát jobban kihúzni. - Miért próbáltam volna bárkit elszakítani a párjától? És hogy jön ez ide? Mire gondolsz? - kérdezi halovány hangon. Tekintetével követi Yahtot, ahogy feláll, leteszi a tojást és közelebb lépdel hozzá. Megrémül. Nem tudja mire vélni a fiú viselkedését, ezt a gonosz tüzet a szemében, ezt a hangnemet. Bizonytalanul felnyújtja neki a kezét, s engedi magát áthelyezni az ágyra. - Én úgy emlékszem, megbeszéltük Nantannal, hogy Yowaiko végleg elárvult, nagyon magányos és fél a világban, majd mi vigyázunk rá. - mondja magabiztosabban, mint az előbb csengett a hangja, hogy megvédje igazát. Egyre értetlenebb fejet vág. ~ Atsui így, Atsui úgy? Tudom, hogy szereti Nantant, de mire akar most kilyukadni? MIt akar tenni? Hova sodor ezzel a fura viselkedéssel? ~ kérdezgeti magát, hátha ettől meg tudja fejteni a kandúrt. De nem sikerül neki így. - Igenis élnek a régi emlékek a szívemben! - csattan fel, hogy végre megtörje a tehetetlenség képét, melyet róla alkothatott magában Yahto. - Álomherceg? Rózsaszín fátyol? Yahto, nem értelek téged... - motyogja, majd elakad a lélegzete is, ahogy a srác közelebb húzódik hozzá. A kérdése tőr a tűzúr szívébe. Bevillannak képek, ahogy Osoreru alatt kínlódik, fetreng, kapálózik... ahogy fekszik és tűr... ahogy szégyenteljesen élvezi, miközben szíve újra és újra ezer darabba törik. Ráharap szájára, hátralapulnak fülei, s képtelen máshova nézni, mint a fekete hajú kandúr szemeibe. - Mire célzol? - suttogja riadtan. Vajon Yahto láthatta azokat a képeket, emlékeket, amik benne élnek? Lehetséges ez? A félelem eluralkodik rajta. Leveri a víz, ami marja sebeit. Őrült fájdalom járja át kívül és belül is. Ahogy a kandúrka veszélyesen közel kerül szájához, arcához, hirtelen valami más veszi át a félelem helyét. Fellobban benne a tűz. Yahto valami olyasmit hoz ki belőle, amit nem akar. Megkívánja a formás szájat, rettenetesen érzi ettől magát. A bűntudat karmolgatni kezdi a lelkét, de nem tud mit tenni, csak hagyja, hogy a fiú egyre közelebb kerüljön hozzá. Megfagy a hirtelen fellobbantott tűztől és a sarokba szorítástól. A tény, hogy Yahto nem kedveli, hidegzuhanyként éri. Azt hitte, a közös kaland összebarátkoztatta őket. De úgy látszik, tévedett. Bántja ez a dolog. Kiszolgáltatottnak kezdi érezni magát. Meztelen, Yahto furán viselkedik vele és ő tehetetlen ellene. Mindene fáj, mozogni alig tud és így is kínlódik. Ahogy végighúz mellkasán a srác, libabőrös lesz, s felszisszen. - Yahto... - nyögi erőtlen.
Samui kis híján transzba esik. Maga elé mered, nem ebben a világban jár. Őt is sötétség veszi körbe, s tonnák nyomják össze picire. Önmagában még mindig zokog, csak sokkal látványosaban, hevesebben, mint a valóságban tette. A könnycseppek földet érése visszhangzik az üres némaságban. Egyedül van. Mindenki eltűnt mellőle. Atsuinak hamarosan nem lesz rá szüksége, újra éli majd kis életét Nantannal. Minako megszökött, Isten tudja, hol jár és jól van-e. Lieát elkergette, Zoyt elveszítette. Nem maradt senkije. Nem érzi úgy, hogy bárki a barátja lenne. Minden kapaszkodója kiszakadt a földből, már nincs mibe belemarkolnia, hogy fenn maradjon a felszínen. A depresszió, a magány, a kínlódás magába vonja, fojtogatja szinte.
|
- Nayong! Nayong! Vááá! Anyu apu!!!! *üvölt Ukiyo, bár a szülők épp el vannak foglalva* - Ne gonoszkodj Nayong... *ad egy lágy barackot a fiúcska fejére* - Bár el kell ismernem ügyes trükk... *motyogja*
- Szerintem... csak attól fél, ha vele vagy elpuhul és ha elpuhul könnyen óvatlan lesz és ez akár a te bántódásodat is jelentheti... csak el akar űzni...ahogy én anna ideján Shikyot...
- Ne hagyd magad, állj a sarkadra! MEnj be hozzá, ráncigáld el valahova és igenis mondd meg neki a magadét! *ujjong Shikyo XD* - Nah ygerünk ne siránkozz... inkább tegyél ellene!
*Nantan még mindig asötétség foszlányaiban lebeg, mint valami szárnyaszegett kismadár, lassan felül a mélyben, semmi mozgs semmi zaj... csupán a tollak közeli suhogása...* ~ Mi történik? Mért nem küzdök? Elfáradtam... de... folytatnom kell! *áll fel, s dörömböl tovább, bár ennek nem ez a nyitja... mégsem jön rá, hogy mi lenne az*
*Halona szóhoz se jut, annyira elmerül az élvezetek halmazában, egyszerűen képtelen nyugot maradni, vadul kap a férfi szájára, s bekebelezi azt, s közben felsője után nyúl, hogy gyorsan megszabadítsa ettől a fekete rengetegtől, közben kezei táncot járnak az izmos mellkason*
*Yahtot nem nagyon köti le, hogy Atsui pucéran szlalonozik előtte... mélyen a macska szemeibe néz* - Igen megosztoznak... próbáltál már valakit elszakítani a párjától? *áll fel, s a tojást lehelyezi egy biztonságosnak tűnő helyre, közelebb sétál Atsuihoz* - Na ott akarsz még ülni ruha nélkül, avgy segítselek vissza? *nyújt kezet neki* - Amúgy nem hinném, hogy Nantan tudott anno Yowaikoról...mármint hogy ő is a lányotok... igaz, hogy gyakran mesélt róla is, de nem mondott ilyesmit... a szívem is meghasadt amikor mindig csak rólad beszélt... Atsui így, Atsui úgy... én itt voltam vele minden egyes értedd ejtett könnycseppnél... mégsem engem választott hanem téged, pedig a régi emlékek már rég nm élnek a szívedben... *rántotta helyére Atsuit ha az belekapaszkodott a kezébe* - Dehát nem hibáztathattam hiszen... egy olyan álomherceget lát benned aki tökéletes, még mindig rózsaszín fátyol lepi a kis fejét... *húzódik közelebb Atsuihoz* - De te vajon... te mennyire vagy hűséges Atsui? *kemény szemekkel néz rá, s arca már vészesen közel jár a foltos kandúrhoz* - Nem kedvellek... csak megpróbáltam elfogadni azt a tényt, hogy labdába se rúghatok melletted barátom... mivel csábítottad el hmmm? *húz végig ujjával a férfi mellkasán* - Na mindegy... ez a tojás akkor sem lehet a gyereketek mivel nem hiszem, hogy egy macskalény lenne benne... bár nem nagyon lepődnék már meg ezen sem...*vezeti tovább a gondolatmenetet.*
|
Nayong élvezi Ukiyo ijedelmét, úgy vigyorog rajta, mint egy vadalma. Játékossága nem hagyja nyugodni, viccből széthúzza az üveget, teljesen cső alakúvá alakítja. Benne a tej persze már megmelegedett, de egy csepp sem vész kárba a mókázástól. Ezután kockatestté formálja az üveget, s nevetésben tör ki. Szerinte ez nagyon vicces. Ezután visszaformálja ugyanolyanra, mint volt, szájához lebegteti, s inni kezd belőle. Nem forró a tej, az üveg egy picit az, de a fiú ezt is képes valahogy megoldani.
- Azt...? - kérdezi zokogva Doragont. - Azt, akit szeretsz? De hát... ő nem szeret engem. - sírja csendesebben, mert annyira fáj ez a tény számára, hogy elfojtja a hangját is. Belekapaszkodik Shikyoba, kissé szorítja is, nehogy elsüllyedjen a kínlódás sötét mélyébe. - Egyszer már egymáséi voltunk... minden olyan csodálatos volt... de most... hallani sem akar arról. Emlékezni sem akar rá! - fakad ki szinte felsikoltva. - Annyira, de annyira fáj... Én mindig próbálok kitartani mellette, elnézem minden gyarlóságát és gorombaságát, folyton szeretem és úgy teszek, ahogy kéri. De ő? Csak hűvösen beszél hozzám, próbál távol maradni tőlem, aztán ha sikerül, akkor meg aggódik és olyan gondoskodó lesz, hogy azt elhinni sem lehet. - elengedi a lányt, hogy ki tudja fújni az orrát. Beletúr rövidnadrágjába, de nem talál zsebkendőt. - Kisegítenél? Szükségem lenne valamire, amibe orrot tudok fújni. - mondja. Felbátorodik egy pillanatra, hogy talán van esélye Samuinál, ahogy Shikyo beszél hozzá. - Azt hiszi, nem ismerem még. Pedig tudom, hogy csak fél, össze van zavarodva és szégyelli, ami történt. Ő nagyon félénk és... barátnője volt, míg meg nem jelentem. De azt hiszem, a lány elhagyta nem túl rég miattam. Ezért is biztosan ki van borulva. És engem hibáztat, mikor ez ugyanúgy rajta is múlt. Csak ő nagyon keménynek akarja mutatni magát, ezért nem beszél róla és nem is engedi, hogy látszon, ha kínlódik. - mesél tovább szerelméről. Igen, szerelmes, méghozzá halálosan. Ez eddig, míg nem fájt ilyen nagyon, nem tudatosult benne. De most olyan erősen váj a szívébe, mint még talán semmi. - Azt hiszem... fontos vagyok neki. - néz fel Shikyo szemeibe. - Azt mondta, miattam káosz lett az élete, s aggódik értem, ezért nem tud belőle kikeveredni. Azt mondta, én képes vagyok belőle aranyos kis idiótát csinálni. - felcsillan benne a remény, aztán hirtelen kialszik. - De azt is mondta, hogy gyűlöli a gyengeségét és azt akarja, hogy külön úton fojtassuk. - kámpicsorodik el. - Mit gondoltok?
Renji egyre jobban belehevül a játékba. Hiába szeretne higgadt maradni, hogy Halonának mindent, de tényleg mindent a legmaximálisabb szinten megadjon, annyira feltüzelik az idomok, dombok, völgyek, finom formák, puha és kemény részek, hogy nem bír magával tovább. Kezei lekúsznak a harci ruha övéhez, kibontják a masnit, majd a szalagot finoman levéve a szeretett nőstényről puhán a földre ejti. Ezután megkeresi először Halona bal kezét, saját szájához emeli, megcsókolja minden ujjának begyét, meg is nyalja némelyiket, majd óvatosan lefejti róla a kesztyűt. Az is a szalag sorsára jut, s később ugyanilyen bókkal ellátva a jobb kezet, a másik kesztyűtől is megszabadul.
Atsui nagyon izgatottá válik, ahogy a tojás felreped. Farka kunkorodni kezd a levegőben, megfeledkezik fájdalmáról is. Samui mély levegőt vesz, azzal elhúzódik bátyjától. Észrevétlen megtörli szemeit, nyoma sem marad sírásának, azzal ledobja a tubust és feláll az ágyról. Atsui ezáltal jobban láthatóvá válik. Csupán ágyékát takarja egy hóréteg, amit öccse képzett még korábban. Kíváncsian figyeli a tojást, de Yahto szavai szíven ütik. Leteszi lábait az ágyról. Erőtlen még, de elszánta magát, hogy odamegy a kandúrhoz, jó közel, hogy minél mélyebben a szemébe nézhessen, s minél halkabban mondhassa gondolatait az arcába. Ezzel addig jut el, hogy a hóréteg lepotyog róla, ő pedig térdre esik a kandúrka előtt. Samui annyira mélyen gondolataiba mélyedt, hogy nem is veszi észre a dolgot. A jégúr mély depresszióba esett, amit az is tükröz, hogy labdáját, amivel mindig játszik, most mancsába szorongatva leül a földre, a falnak veti hátát és a földet bámulja. Atsui nem adja fel, a kínzó fájdalom ellenére is kemény arckifejezéssel néz fel Yahtora. Eszébe sem jut, hogy pillanatnyilag teljesen meztelen, s hogy ezért zavarban kéne lennie, vagy szégyellnie kellene magát.
- Natane és Yowaiko a lányaink. - egészíti ki nyomatékosító hangnemben a kandúrka szavait. - Nem tudtam nevelni őket, mert elveszítettem az emlékezetem, Osoreru fogságában voltam és szörnyű dolgokon mentem keresztül. Megosztódott tehát a feladat kettőnk közt Nantannal. Neki itt volt Natane, nekem ott volt Yowaiko. A párok megosztják a feladatokat és a terheket. Másoknak pedig csak kis betekintésük van egy kapcsolatba, pontosan ezért nem mondhatnak ennyire nyílt és némiképp támadó véleményt szerintem. - igazítja ki Yahtot, hogy tudja, a teste gyengesége ellenére tud határozott lenni, hiába mutatta magát rettentő gyengének lelkileg is. - Ha Natane a lányunk tud lenni, akkor ez a tojás is talán lehet a kölykünk. Erre gondoltam. - bizonytalanodik el újra. Kicsit szédülni kezd és a talaj kellemetlenül nyomja sebeit. Próbál felegyenesedni, de ezzel csak azt éri, hogy Yahto gyakorlatilag mindent láthat testéből.
|
- Vááááá Nayong mit csinálsz? Szétreped az üveg... *próbálja elkapni a kicsitől, hogy nehogy megsértse magát, de a forróságtól ő is megégeti magát* - Nayong... tedd le a kedvemért mielőtt még bajod esik rendben? *kérleli, hátha az hatásosabb*
*Doragon csak áll és hagyja, hogy üssék, igazából nem tud mit kezdeni a hisztiző lánnyal. Nagyokat pilog majd amikor megelégeli elkapja a karját* - Azt sebzed meg a legjobban... azt bántod akit a legjobban szeretsz... *engedi el a lányt, hogy had tomboljon tovább, Shikyo megpróbálja csitítgatni, amikor levágja magát, átöleli és nem ereszti el*
- Nyugodj meg... nincs semmi baj, mit gondolsz... lehet, hogy éppen ezt akarja elérni, ne hagyd, hogy a terve sikerüljön, mutasd meg, hogy... igaenis te vagy számára az egyetlen és ezt ő is jól tudja... csakellenkezik maitta, de a férfiak ilyenek.... *néz kicsit gúnyosan Doragonra, de az csak pimaszul vissza adja a kölcsöngrimaszt*
*Halona lélegzete felgyorsul, arca kipirul, teste kezd hevülni és forrósodni, mintha csak a láz égetné, pedig csak rég elhalványult érzelmek törnek fel belőle, kérőn és könyörgőn néz Renji szemeibe, mint egy kiskutya aki a gazdijától próbál kicsalni egy két finom falatot*
*A tojás ismét megrezeg, már biztos, hogy valaki lakik odabent... egyre erősödnek, s egy vékony kis hasadás is keletkezik rajta, Yahto hírtelen majdnem a földhöz vágja* - Jézus ez él...*tolje el magától kicsit, aztán vissza húzza és nagy szemeket mereszt rá* - nem hsizem, hogy a kölykötök lenne Atsui annak semmi értelme nem lenne... különben is... ott van Natane, őa ti lányotok...*emlékezteti* - Akármennyire is nem nevelted őt, nantan mindig arra tanította, hogy jó macska vagy és hogy szzeressen...
*Nantan lassan a sötétbe veszik, már nem próbál ellene tenni, csak süllyed evvel a fekete és érzéstelen léggel... kezeid széttárva fekszik benne, lassan feladja a harcot, nem hallják őt... kitörne de rab ebben a sötétségben... Atsui sem hallja őt, a világ nem hallja kiálltását... szárnyai előtörnek, betakarják fekete tollaikkal, a mélységből nincs visszaút...*
|
Nayong játékosan integet a levegőbe. Éhes egy kicsit, szívesen venné az ételt, Ukiyo nagyon jól gondolta. Ahogy meglátja a tejet, azonnal maga felé húzza az erejével. Olyan ez, mintha hirtelen vízszintes gravitáció alakult volna ki a pici és a tejecske közt. A kölyök látszólag nem is törődik azzal, hogy a tej hideg, ám ahogy rázza kis kezeit, a nedű egyre melegebb lesz és az üveg is füstössé válik a hőtől.
Ameliea rémülten néz fel Doragonra. Könnyei lecsorognak arcán, pillái összetapadtak már tőle. Keze megremeg, majdnem elejti a takarót is. Reszket a fájdalomtól, nem is gondolkodik, hangos sírásban tör ki, majd a földre vágja a takarót. - Rám haragszik! Mindent a nyakamba akar varrni! - sikítja mérgében, kínjában. - Velem kiabál, engem vádol és közben olyan hideg, mint a jég, amit a mancsából varázsol elő! - csapkodni kezd, még a kandúr mellkasát sem kíméli meg. Bár csapásai erőtlenek, indulatai és ereje csak arra elegek, hogy megindítsák kezeit, komoly ütésre már elfogynak. - Úgy beszél velem, mintha a szolgája lennék! És... - felnéz, de most kisírt szemekkel, vádlón Doragonra. - És miért nehéz elfogadnia egy kandúrnak, hogy valami megtörtént, akkor is, ha az neki nem tetszik?! - kiabálja a macskaférfi arcába. - Miért nem lehet vele beszélni kényes témáról?! Mindig úgy viselkedik, mint egy idióta, nem csak akkor, ha sarokba szorítom! - ugrál, toporzékol, majd héjaként felsikolt és a földnek csapja magát. Elterül, félig a takarón és zokogni kezd. Még mindig fel-felsikolt a fájdalomtól, de már nem önti szavakba érzéseit a továbbiakban.
- Ha a szavak elegek lennének, mindig emlegetném, a füledbe suttognám és az égbe kiáltanám, mennyire szeretlek. - mondja szerelmetegesen. - De sajnos a szavak már csak szavak. A tettek pedig csak tettek. Kifejezni az érzelmeket hűen szinte semmivel sem lehet. - fűzi tovább a dolgot egyre kéjelgősebb, mélyített, reszelős hangon, hogy ezzel is csábítsa Halonát. - Vagy mégis? - mosolyodik el angyalian, ám olyan tüzesen, hogy a két dolog szinte össze sem fér. Enged a néma kérésnek, leül az ágy szélére és ölébe veszi a nőstényt. Felszabadultan öleli, csókolja, majd mint a hárfán, játszani kezd érzékein. Megbolondítja Halonát ma még, s olyan őrülten fogja szeretni, mint még talán soha. Ez a terve, vágya, ezt kívánja egyre, s egyre jobban.
Atsui hallja Nantan kérdését, de olyannyira mélyen magában, hogy nem fogja fel. Olyan ez számára, mint az intuíció. Nem biztos, hogy meg is érted. Most nagyon el van foglalva Samuival, aki hiába próbálja elfojtani fájdalmát, az egyre kérlelhetetlenebbül ki akar belőle törni. Biztosan kapaszkodnak egymásba, a jégúr tudomást sem vesz a külvilágról, magába zárkózik, engedi Atsui meleg lelkét beáramlani az ő hideg lelke mellé, hogy optimális hőfokra keveredhessenek. A tűrúr a folyamat ellenére képes figyelni Yahtora. De szinte csak rá. Nantan hívását érzékeli, de nem tud rá válaszolni, nem fogja fel, nem jut el a tudatáig. Nyakát nyújtogatva fürkészi a tojást. - Mozog? Ki fog kelni? - kérdi bizonytalanul. - Újszülött? - borzong meg a gondolattól. - De hát... Nantan... vagy én... nőstény közelében sem... érted... - makog egyre zavartabban. - Mi... kandúrok... és a tojás se normális macskaényeknél... - motyorászik tovább, de végül abbahagyja, mert rájön, mennyire összefüggéstelenül és értelmetlenül beszél. - Mit gondolsz? A miénk szerinted? - elvörösödik egyszeriben. A forróság végigkúszik testén, a sebei szinte felizzanak, annyira fájni kezdenek. Atsui felszisszen, s karmait picit öccsébe nyomja, aki erre felébred révetegségéből. Kinyújtja kezét a tubusért, kis tapogatózás után meg is találja, majd vakon, ugyanúgy bátyja nyakához fúrt arccal kenegetni és hűteni kezdi a sérült testet.
|
*Ukiyo rámosolyog a kis szőrcsomóra, majd kiveszi és megsimogatja az arcát* - Gyertek... kimegyünk egy kicsit a konyhába... szerünk neked valami ennivaló félét... gondolom már megéheztél! *megy ki a konyhába és tejet keres a ks kölyöknek*
*Shikyo és Doragon még odakint voltak azóta is, mióta Doragon megérkezett, sok megbeszélnivalójuk volt... így Shikyo látta az elrohanó lányt... Doragon pedig utána sietett és megállította* - Hé várj! *kiálltott neki, ha nem állt meg akkor sem hagyta, hogy elhagyja a területet*
- Mi történt? Miért sírsz? *a kis macskalány érdeklődve kérdezte a fehér macskát, de nem nagyon számított tőle válaszra* - Nyugodj meg... semmi sem lesz jobb ha sírsz... azt hiszem...
- Szeretem ezt a nevet, ahogy szeretem magát a lényt is aki ezt a nevet viseli... *mosolygott* - Renji.... *arca kipirul a vágyakozástól és az újra feltűnt érzésektől, átfogja a férfi nyakát és az ágy felé vonzza, közben szerelmes pillantásokat küld neki*
*Nantan még mindig nem tud kitörni, nagy harcot vív a sötétséggel amit nem tud megnyitni, nem tud megszabadulni tőle... * - A fenébe... most mit csináljak? *próbálja döntögetni a láthatatlan falakat.* ~ Ha egyszer kijutok innen... mit is teszek...?...magammal beszélgetek, talán megőrültem? *Arca komoly lesz, egyszerűen nem tud vissza jutni, megpróbál kapcsoatot teremteni Atsuival de ez nem biztos, hogy most sikerül* ~~ Atsui... hallasz engem?
*A tojás mocorogni kezd, de még nem repedezik, cska megmutatja a külviágnak, hogy igenis nem rántottának való* - Vááá ez megmoccant... *pattan fel vele Yahto, a tojást is majdnem leejti, aztán csak pislog rá* - Csak arra utaltam, hogy a foltok... nézd! *megy közelebb a tojással hogy megmutassa Atsuinak* - nem tudom miért, de nem érzek belőle semmi emlékképet... valószínűleg egy újszülött lesz...
|
Nayongnak felnyílnak pillái, ahogy Ukiyo hozzáér az arcához. Ásít egyet, majd egy akkorát mosolyog, akár a Nap. Kinyújtja kezeit, jelezve, hogy elég az alvásból, fel akar kelni és játszani szeretne.
- Mondd, szépséges kedvesem. - becézi szerelmesen a nőstényt Renji. Minden pillanattal közelebb kerül hozzá, hogy elveszítse végleg a külvilágot és egyesülni kész legyen Halonával. Lelke már most táncot jár a macskanőével, ahogy ajkai is szorgalmasan táncolnak a testen egyre bátrabban, egyre nagyobb távokra elhagyva, de mindig visszatérve a szájra. Nincs benne tétovaság, inkább valami boldog bizonyosságot érez. A dorombolás nem marad abba, farkincája pedig játékosan bekúszik Halonra ruhája alá. Őrülten vágyja érinteni a felhevült bőrt, de kivár. Megtartóztatja magát addig a pillanatig, amíg a nőstény maga nem követeli a többet.
Atsui először Yahtora pillant. Újra végignéz a kandúron, lágy mosolyvonásszerűségek jelennek meg arcán, majd oldalra fordítja fejét, hogy láthassa Nantant. Elszörnyed a látványtól, megrémül és szeretne odamenni, segíteni, ám erő és hatékonyság hiányában nem tehet mást, csak szorosabban öleli öccsét, s reméli, némán, ám annál jobban, hogy Nantan igenis hamarosan felébred és rámosolyog majd úgy, ahogy abban a különös világban, ami csak a kettejüké. Lassan visszatér tekintete Yahtora. - Mire utalsz ezzel? - kérdi enyhén elpirulva. Nem tudja, miért, de az a furcsa gondolat fészkelte magát az agyába, hogy a tojásban Nan és az ő kölyke nyugszik. Ez két okból is furcsa. Egyrészt, hogy a macskalények elevenszülők, másrészt, hogy ők mindketten kandúrok. Bizonytalanul Samuira pillant, de a jégúr arca nem látható, fejét még mindig Atsui vállához fúrva ül, s bár más nem tudhatja, sír. Nem tudta tovább tartani magát, a lelkét oly nagyon tépázta a fájdalom, hogy képtelen volt visszatartani könnyeit. S most... némán, rezzenéstelenül potyognak könnyei, melyek jeges cirógatással folynak végig Atsui összeégett testén.
|
*Ukiyo még sose látta ilyennek a szüleit... igaz még nem sok ilyen pillanatban lehetett részük. Ukiyo megsimogatta Paot* - Lehet, hogy megint bővül majd a család Pao? *majd a szunyókáló kölyökre tévedt pillantása* - Jó helyed lesz itt öcsi... mostmár együtt a család... *simogatja meg óvatosan a fiúcska arcát*
*Halona egy pillanatra lehunyja szemeit, ahol Renji érinti, ott forróság önti el a testét, lassan nyitja fel szemeit* - Renji...*halkan cseng a hangja, s halk sóhajok hagyják el száját amikor a kandúr puszilgatni kezdi... már voltak együtt Renjivel, az az alkalom három gyermeknek adott életet, most mégis oly távolinak és veszélyesnek tűnik, hogy Halona megremeg ezektől az ismeretlen ismerős érintéshalmazoktól... *
- Jól vagyok köszönöm... az időt nem számoltam mióta ide hoztalak titeket....*ezt kicsit poénosan próbálta mondani* - Nantan még... azt hiszem semmi jele annak, hogy mostanában fel szeretne ébredni... ha tudsz nézz oldalra... melletted van... *mutatot Nantan felé, a fiú vonalai lágyan fúródtak a párnába, messziről talán nem is lehetett látni, hogy lélegzik... kötések borították a testét, hiszen megtépázták a démonok, s a test magában viselte a fájdalmak nyomait.* - A tojást Nantan kezében találtuk amikor vissza változott... egyebet nem tudok róla... de hasonlít a mintádra... foltos egy tojás ez... *próbál mosolyogni*
*Nantan eközben még mindig pihent abba a fekete űrben, sokat aludt de már vissza akart térni testébe... valami miatt mégse sikerült* ~ Atsui... nekem miért nem megy? Remélem te jól vagy... lehet, hogy nem merek felébredni? Mégis hogy néznék Atsui szemeibe ilyen állapotban? Talán mindegy is... csak vissza akarok menni....
|
Renji elmosolyodik és bólint lányának. ~ Tűz, víz és szél... élet, halál és szeszély... az élet alapelemei, mégis teljesen távol állnak egymástól. Kíváncsi lennék, melyikünktől örökölték ezeket. ~ gondolkodik, miközben szerelméhez közelít. A mosolya megszédíti, úgy hat rá, mint egy bódító szerelmi bájital, amire valójában nincs szüksége. Olyan mélyen és tisztán szereti ezt a nőstényt, hogy ennél talán jobban, mélyebben, tisztábban nem lehet. Talán! Boldogan, egyre hevesebben öleli, csókolja, bájolja Halonát, úgyszintén teljesen megfeledkezik a külvilágról. Csak akkor kap észbe, amikor a nőstény elpirul. Ő is enyhén elszineződik, bocsánatkérőn lányára pillant, majd engedi magát kivonszolni a szobából. Derekánál átkarolja Halonát, finoman testére vonja. Végigcirógat arcán, le a nyakán, majd elsöpri fülétől a haját és belesuttog. - Te is nekem... Szörnyen... és még annál is jobban. - dorombolni kezd, farkával pedig kedveskedve a nőstény lábát cirógatja. Lehunyja pilláit és puszihaddal folytatja Halona édesgetését. A szenvedély felforralja a vérét, de olyan rettenetes romantikus és lovag ez a macskafiú, hogy képtelen durvább, rámenősebb, erőszakosabb, vadabb lenni. Pedig ha lenne...
A nőstény nem tud megnyugodni, annyira fáj neki, amit Samui mondott neki, hogy képtelen abbahagyni a sírást és kicsit is örülni a tűzúr felébredésének. Magára veszi a takarót és kibattyog a szobából.
Samui aggódva követi Amelieát a tekintetével, de Atsui enyhén megszorítja őt. - Hűts... - kéri erőtlenül. S a jégúrnak nincs más választása. Leteszi a tubust, majd hóval permetezi bátyja testét, miközben önmagát is lehűti, hogy a meleg ne kínozza az összeégett testet. Legszívesebben ordítana a lelkét mérgező érzésektől, törne, zúzna, darabokra tépne, cincálna mindent, ami csak a közelébe kerül, fagyasztana magának kemény ellenfeleket is, hogy azokon is kitölthesse mérgét, sikoltozna, visítana, zokogna, nyöszörögne, nyüszítene... de... ehelyett csak ül, félig öleli bátyját és ápolja őt. Atsuit leköti az öccse, s nem is sejti, hogy Nantan még egy ideig nem tér vissza. Erőtlenül, de kitartóan öleli a jégurat, miközben tekintete Yahtora siklik. - Hogy vagy? Mennyit voltam távol? Nantan? Tudsz valamit? - sorolja lassan fel a kérdéseit, majd megakad a szeme a tojáson. - Az mi? - kérdezi meglepetten. Közben összerándul egy hideg érintéstől, s kiveri a libabőr.
- Fázol? - szólal meg rekedten, szinte némán Samui.
- Kezdek. Majd... kettesben... akarsz róla beszélni?
- Nem. Majd egyszer... talán.
- Csak hívj. És jövök.
- Jó. - meglepően nyugodtan viselkednek egymással, s az a szeretetteljes ölelés, amibe most összebújnak, még kettejüket is meglepi. De a természetellenessége ellenére a legtermészetesebben érzik magukat ebben az ölelésben, a sebeik gyógyulásnak kezdenek, s mintha csak egy picivel is, de kevésbé égetően fájnának. Lehunyják szemeik, így várják a kandúrka válaszait, a békét, az idő múlását. Fel sem tűnik nagyon Halona hiánya, vagy a külvilág létezése. Ebben az ölelésben valójában csak ők vannak, minden más csak másodlagos. Mert az ikrek végre igazából egymásra találtak.
|
- De ez egy kicsit más apu... mi hárman vagyunk ikrek... akkor talán tűz meg víz és szél is vagyunk? *kerekednek ela lányka szemei, nem érti mit is szeretne sugallni Renji XD, eközben Pao mégjobban dörgölőzik Renjihez, de amikor Halona belép csóválni kezdi farkincáját és hátrál Renjitől*
- Rendben lesznek talán... javul az állapotuk *mosolyog, s amikor Renji olyan bályosan hozzá közelít, már akkor nem tud ellenállni tekintetének, mozgásának, rezzenéseinek, a pillanat hevességében ő is előre lép párat, amikor a kandúr közelébe ér, ő maga nyúl a fehér lovagért, s egybeforr vele ölelésével,csókjával, el is felejti, hogy kiskorúak vannak a szobában, így amikor észbe kap elhúzódik Renjitől, s pirossággal az arcán átvonszolja Renjit egy szabad szobába... s ismét forró csókban részesíti* - Annyira hiányoztál nekem...
*fekete hajú kandúr végig hallgatjaa veszekedést amit Samuiék csinálnak, de igazából jobban leköti a tojás ami még mindig nem kelt ki. Figyeli közben Nantant, de semmi jele annak, hogy mostanában felébredt, lassan vette a levegőt, mintha csak örök álomra lenne ítélve. Amikor Atsui felkel Yahto is megörül, hisz ha Atsui ébredezik akkor hamarosan Nantannak is ébrednie kell*
*Ahogy Atsui eltűnik, a kis kandúr elmosolyodik, tudja, hogy rendben lesz mostmár minden. Lehunyja szemeit, s várja, hogy visszatérhessen a testébe, de helyette csak minden bsötétül, már nem érzi itt biztonságban magát... - Atsuiiiiii! *kiáltja a semmibe amit a jég ura már meg sem hallhat, a falak szűkülnek, Nantan mint üvegre tapadt a sötétség falára, ökölbe szorítva üti az üveget* - Vissza akarok menni... miért nem sikerül...? *csuklik össze* - Sajnálom Atsui... kérlek vigyázz magadra amíg nem lesz annyi erőm, hogy vigyázhassak rád... *simít végig a sötétségen... majd elterül...* - Elfáradtam... *hunyja le szemeit*
|
Renji elmosolyodik. - Nem aggódom. - suttogja csendesen, pedig valójában picit mégis aggódik. Akkor lenne nyugodt, ha minden nyálasan idili lenne körülötte, Halona ebédet főzne, a gyerkőcök pedig játszanának. De elkésett ezzel pár évet, korábban kellett volna hazajönnie és kevésbé vészterhesebb világba kellett volna költözniük, hogy ez megvalósulhasson. Mosolyog magában az elképzelésein, s valahogy paradox módon megnyugszik mégis, hogy ennek így kell lennie, minden rendben van és nincs miért aggódnia. - Ikrek vagytok. Egyrészt ez az egyik legszorosabb kapocs, mi macska és macska közt létezik, másrészt ez az egyik legkeményebb sors. Tűz és víz vagytok ti ketten, elválaszthatatlanok, mégis képtelenek lennétek huzamosabb ideig egy légtérben lenni. És ez így van rendjén. Mások vagytok, nagyon mások. De szeretitek egymást. És ez a legfontosabb. - mosolyodik el szélesen, azzal magához öleli lányát. - Büszke vagyok rátok. - suttogja büszkeségtől dagadó mellkassal. Végül megesik a szíve Paon, elengedi lányát és leguggol a kutyushoz, hogy megvakargathassa annak füle tövét. Kicsit megijed, ahogy Halona jön be, majd szolgálatkészen rámosolyog és bólint. - Keresek, persze. Más valamit segíthetek még? - ajánlja magát lelkesen. Felugrik a földről és kandúros, kimért léptekkel a nőstényhez ballag. Szeretné egy pár pillanatra kiszakítani ebből a világból, elcsábítani és érezni puha ajkait. Ezért megtesz mindent, gyengéden közelít és cserkészi be Halonát, reménykedve, hogy hagyja magát megcsókolni is.
Samui egy hálás, de rövid pillantással átveszi a kenőcsöt, majd miközben jéggé fagyasztja saját testét és lehűti a tubust, nekiáll lekezelni a benne lévő krémmel bátyja testét. - Azt hiszem, rájöttem valamire. - mondja lelkesen, majd jégvirágokat ültet Ameliea takarójára. - Nincs a tarkómon szemem, de a jég kiváló tükörnek is. - morogja a nősténynek, aki erre vörösödve húzza a fejére a takarót. - Ne leskelj többet! - figyelmezteti a lányt. - Szerintem nem nagy kérés, igazán betarthatnád.
- Ne légy morci, nem leskelődöm többet. Csak érdekelt, mennyiben hasonlítotok egymásra.
- Hallgass! - ripakodik hangosan Lieára hirtelen. A nőstény megijed, elterül az ágyán és hátat fordít a kandúrnak, akinek arca erősen hasonlít egy érett alma színéhez. Füleit sértetten hátra csapja, karmait mancsa bőrébe vájja, orra alatt halkan morog is kicsit. - Ő a bátyám. Tiszteld őt!
- Az ikerbátyád. - javítja ki sértődötten Samuit. - Minden vonásotok megegyezik, mégis hatalmas a különbség köztetek. Ő békés, bájos, te rideg és vonzó.
- Hova akarsz kilyukadni? - kérdezi a kandúr gyanakodva.
- Ő meg tudja mondani, hogyan tudom elérni, hogy szeress?
- Hagyjuk ezt! - vágja rá gyorsan, halkan. - Ne csak mostra, holnapig, vagy egy hétig, hanem örökre. Nem akarok erről beszélni!
- Mikor jutunk túl ezen? Nem álom volt, Samui. Az ott a tűznél, azon a rohadt hideg és rémes éjszakán... minden megtörtént. - fordítja fejét a jégúr felé.
- Hagyd abba! Ne folytasd! Nem akarom hallani! Nem akarok róla beszélni! Nem akarok rá emlékezni! - kiabál önmagából teljesen kikelve, mint egy ötéves kiskandúr.- Ne nézz így rám! Minden a te hibád! Úgy csinálsz, mintha ismernél! Pedig fogalmad sincs róla, mit gondolok arról az egészről! Tönkre vágtad az életemet! Mióta csak ismerlek, kész káoszban élek! Elveszítettem Zoyt is miattad! - felugrik és odalép Liea ágyához. A nőstény kerek szemekkel néz rá fel. - Miért kell elérned, hogy ilyen idiótán viselkedjek?! Miért csinálsz belőlem aranyos kis hülyét?! Élvezed?! Ne röhögj, a rohadt életbe! - ordítja úgy, hogy beleremegnek az üvegek. - Ha egy kicsit jobban haragudnék rád, jégszobrot csinálnék belőled! Ha tudnám... ha tudnám, hogy mi ez az egész őrület... - szemei vészesen csillogni kezdenek, fülei erőtlenül lelapulnak, mancsai ökölbe szulnak. Már nem képes tovább nézni Amelieát, valahova a földre bámul. Levegővételei mélyek lesznek, arca vonásai megkeményszenek. - Komolyan mondtam... tönkre tetted az egész életem és egy olyan őrületes káoszba sodortál, amiből nem tudok kijönni... pedig minden erőmmel azon vagyok. De amikor végre sikerül, aggódom érted és visszaesem.
- Samui...
- Rettenetesen utálom ezt. Gyűlölöm a gyengeségem. - suttogja, hogy cask a lány hallja. - Azt szeretném, ha külön válnának útjaink. - böki ki végül hosszú gondolkodás után. Rémesen lesújtja vele a nőstényt, aki ettől először csak megrémül, majd sírni kezd. A jégurat viszont nem hatják meg látszólag a könnyek. Elfordul és visszamegy Atsuihoz.
~~ Nem engedlek el. ~~ ígéri halkan a kandúrnak. Ezzel mintha elbúcsúzna abban a világban Nantantól, ami csak az övék és visszatérne a valódi testébe. Megrezzen, vicsorogni kezd a fájdalomtól, ahogy megéri a sérülések és égések kínját, de felnyitja szemét. S öccse ott van felette, szorgalmasan kenegeti azzal a kenőccsel, amit Halonától kapott. Hallja Liea sírását is, s látja Samui megkeményedett arcát. Érzi testvérében az érzelmeket, azt, ahogy kínlódik egy olyan ismeretlen eredetű, láthatatlan, de erős méregtől, ami a lelkében okoz károkat. Minden erejét összeszedi, s magához öleli Samuit, aki a meglepetéstől elejti a tubust és csak dermedten hagyja magát.
- Felébredtél? Észre sem vettem.
- Köszönöm. - suttogja neki válaszul Atsui.
|
-Tudom...erős vagy!*Mosolygott.Mikor Yume megcsókolta úgy érezte ő is kívánjaa kandúrt és válaszként a kérdésre ujjával elindult a fiú mellkasán s ruhája alatt kezdte el körmének hegyével épphogycsak ingerelni a férfit.Közbe ismét megcsókolta és remélte,elég meggyőző.*
-Sejtettem hogy ilyesmi lesz...*Csapta hátra füleit szomorúan.De nem telt bele néhány másodperc és a fülek ismét az égbe meredtek,Nikko is felderült.*-És ha azt mondanád hogy elviszel és megtanítasz bánni az erőmmel,hogy megtaláljuk az erőt amit birtokolok?Anyu szerint még kialakul de...Segíthetnél előhozni!Így már csak elengednek!*Mosolygott vidáman.* |
~ Bírni fogom ígérem... bírni fogom... *simított végig a lány arcán, majd haján, nyakán, s lehaladt hasán* ~ Sarasa... akarlak... most! *jelentette ki, s szája a lányéra tapadt* ~ Te is akarsz engem? *áll le hírtelen* ~ Nem folytatom ha nem akarod... *ígéri*
- a szüleid... nem hizsem, hogy értenék ezt Nik... a szülők nem fogadják ezt ilyen könnyen... főleg, hogy én... most idősebb lettem nálad... *vonja magához az apró testet, keze végig siklk a kölyök hasán, s kezével megállapodik ajkain* - Így is el akarsz kéreckedni? |
*Sarasa barna szemei Yume szemeibe meredtek.Mikor a kandúr alatt feküdt elmosolyodott és két keze közé fogta Yume arcát.*-Igérem!*Simogatta.*-Midenkinél jobban szeretlek!*Mondta őszintén ismét Yume szemeibe nézve.Féltette a kandúrt,ígyis sokmindent vállalt magára,túlsok dolog érte ami fájhatott neki.De Sarasa mégis ott volt amikor kellett,ahogy most is.*
-Néhány órával ezelőtt még te is kölyök voltál!*Emlékeztette a kis kandúr barátját ujját az orrára téve.Félrebiccentette a fejét,haja szemébe lógott így picit.*-Inf...nem mehetek el,megint aggódnának értem!*Válaszolta.*-De ha te is odajössz és megigéred hogy vigyázol rám,talán...*Kezdettel farkával ide-oda csapkodni az ötlettől,és kezdte beleélni magát.* |
*Yume könnyei amilyen gyorsan törtek elő olyan gyorsan szívódtak fel és tűntek el, végigmérte a macskalányt* ~ Én... nekem van egy ötletem... *húzta magához Sarasat, megfogta állát, s saját szájához húzta* ~ A szerelmeddel adj nekem erőt túlélnem a nehézségeket! *került hírtelen a lány fölé, s kezével támaszkodva csodálta a lányt*
- Nik... boldoggá teszel engem pedig csak egy kis kölyök vagy... *nem mintha ő sokkal idősebb lenne lélekben, csak a teste változott meg* - Nik... majd én megvédelek téged.... lesz hozzá erőm, a hatalmam felerősödött... ezért bírtam el Jukit is... gyere velem... menjünk el messze ketten és ne is nézzünk vissza!
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
