|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.09. 21:53 - |
Ez egy különleges hely. Képes a sziget teleportálni. Egyik pillanatban még a Bűvös folyónál van, a másikban pedig már a Tengeren lévő szigetnél. Itt mindig sötét van és senki nem fedezte még fel teljesen. A Mystikus szigeten található még egy sárga fényoszlop. Aki oda belép, elteleportálja, de mindig máshova. Ha nem akarnak elszakadni egymástól a csapatok, akkor ajánlatos egyszerre belépni. A folyókból nem ajánlatos inni, mert higany van benne. Elég sívár a terület, de sok démon megbújik a sziklák között.
|
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Nemrég fürödtem. - szólal meg sokára, miután Kamiya szavai elhalnak. Valóban koszos lett, ez nem kétséges, de nem akarja felfedni a testét, elég, hogy Osoreru és talán Kokoro látta őt ilyen szorult, szégyenteljes állapotban. Majd valahogy kikeféli ruhájából a mocskot, megmossa arcát, s jobban fog festeni. Kullog a kandúr mellett, nem tudja, mi vár rá, mit kell majd adnia ezért a gondoskodásszerű viselkedésért cserébe. Semmit sem tud, ami dühítené, ha nem lenne fáradt, s bágyadt. - Lesz még ott valaki? - kérdezi komoran csak azért, hogy fenn tartsa akadozó beszélgetésüket. Rengeteg minden motoszkál még mindig a fejében, például, hogy miért pont őérte jött el ez az idegen, de tudja, hiába kérdezné meg, feleletet nem kapna.
18+
Érzi a fájdalmat Kokoroban, a tiltakozást a kínlódás ellen, az összerándulásokat, de nem tud megállni, már nincs visszaút. A mozgással lassan csillapítja ezt a szenvedést, ami megnyugtatja lelkiismeretét. Hiába könnyezi meg a dolgot a srác, az élvezete mindent megér. A kölyök hangja felkorbácsolja Osoreru indulatait, teljes erejéből folytatja a menetelést a beteljesülés felé. Karmait belemélyeszti Kokoro bőrébe, fogai csikorogni kezdenek, ahogy eluralkodik rajta végleg a kéjes bolondéria. Cseppek peregnek az alatta lévő bőrre, de a kandúr nincs tudtában ennek. Felemelkedik, vadabbul rántja ölére áldozatát. Szemeit lehunyja, arcát az ég felé emeli, oroszlánbőgése csatlakozik Kokoro nyögdécseléséhez. Ahogy átforrósodik az egész teste, elfelejti létezésének értelmetlen mivoltát és a világot, ráébred, hogy soha nem remélt boldogság kapujában áll, várja, hogy az orgia betöltse a mindenséget és ő beléphessen a gyönyörök országába. Hirtelen, ahogy ez átvillan agyán, elakad a lélegzete egy apró nyögéssel kísérve a folyamatot, izmai megfeszülnek és minden előzetes jel nélkül feltör élvezetmagja. Előre roskad, kidüllednek szemei, rémült-boldog értetlenséggel érzi, ahogy átjárják az ismerlen, csodás érzések, s ő megkönnyezi ezeket.
 
|
- Rendben... ez is jó kezdésnek.... *húzza fel a fiút, majd lassú léptekkel indul el inmár a kandúr oldalán, nem néz rá, érzi hogy ő sem teszi* - Nincs messze a labor... van fürdő is, ha gondolod nyugodtan használhatod... piszkos lettél amikor beestél abba a hasadékba...
18+
*Kokoro arca eltorzul, átjárja a fájdalom ahogy a férfi belé nyomul,egy két könnycsepp is saját utat kezd járni arcán, mancsával a homokban keres kapaszkodót, de nem talál rajta fogást, lábujjai görcsbe rándulnak, s valahogy ez a fájdalom enyhülni kezd, átveszi helyét az izgalom és a gyönyör... a szerelem érzése járja át, aprókat nyög, mégis úgy érzi az egész világ hallja, ezeket az örömittas perceket... de mégsem bánja...* ~ Nem... nem bírom már sokáig... Osoreru el fogok menni... *szorítja össze fogait*
 
|
Felnéz a kandúrra. Itt az alkalom, hogy csatlakozzon valakihez és többé ne legyen egyedül? Nem tudja, de nem meri visszautasítani a kezet. Nem akar egyedül maradni. Talán jó lesz, jobb a vártnál. Elfogadja a segítséget, majd esetlenül talpra áll. Szégyenkezőn a földet pásztázza, nem akar Kamiya szemeibe nézni, hogy ne kelljen még nagyobb megaláztatásokat elviselnie. - Nincs kinek beszélnem. - szólal meg kisvártatva, s várja, mit hoz számára még újdonságként ez az idegen.
18+
Csak erre várt, s most, hogy egy picit eltávolodik az erőtlen testtől, szívébe mar a félelem. Reszkető kézzel nedvesíti be forróságát, hogy ezzel is segítse a behatolást, melyet oly sokszor elképzelt, de sosem mert megélni. Itt van előtte a vágyott fiú, s őt kéri... Valóban azokat a szavakat és úgy haszálja, ahogy hallja? Bármi is legyen az igazság, nem szalaszthatja el az alkalmat, még akkor sem, ha ez csak egy szép álom, s reggel, vagy valamikor arra ébred, hogy egy követ ölelget. Kokoro csípőjére fog, megtartja, míg belé nem csúszik. Kivár, had szokja az érzést mindkettőjük. Végigpillant csapzott haján, hátán, mígnem elér bőrük találkozásához. Elmosolyodik. Nem lehet álom, túl jó ahhoz. Óvatosan mozogni kezd, próbálja kontrollálni feltörekvő tébolyát, visszafogni őrjöngését, ám ez csupán percekig megy. Aztán átveszi hatalmat a teste felett az ösztönös, kérlelhetetlen vágy. Ráhajol a vékony testre, fogódzót keres rajta, hogy belehúzza lökéseibe. Aprókat, alig hallhatóakat nyög, mélyeket lélegzik, különben megfulladna.
|
*Kamiya sóhajt és lassan utána sétál... amikor meglátja a földön csak újabb sóhaj hagyja el a száját, kicsit megszánja, s mellé lép* - gyere velem... nem kell csatlakoznod hozzám... de ha gondolod kifújhatod magad ott.. a kérésem csak annyi, hogy ne beszélj senkinek a helyről... *nyújtja felé kezét, ha a kandúr mégis vele tart, ha nem akkor lassan tovább sétál*
18+
*Kokoro elveszti az épp eszét, már nem képes gondolkodni, vagy megmoccani,csak átadja magát , az érzéseknek, fülében hallja szívének dobbanását újra és újra, mad a kandúr kérdése szakítja félb ezt a morajlást* - Nem... ez... még azt is túlszárnyalja... *elpirul ahogy kimondja, a macska kezei szinte égetik, tépik bőrét*- osoreru... nem kell többujj, igyekezz... *liheg, s már közel van ahhoz, hogy újra megtörténjen az előző.. viszont azt már osoreruval együtt akarja megtenni*
 
|
- Rohadj meg a poklodban! - kiált még Kamiyának, azzal cikázva fut tovább. Fél, valójában nagyon fél attól, hogy elbukik, még akkor is, ha ez a fura fazon nem akarja megölni. Ettől még túl gyenge, túl kimerült, túlságosan védtelen és ezért kiszolgáltatott. Nem érti, miért jött el érte ez az erős lény. Hogy megalázza? De mit tett ő, amivel ezt kiérdemelte? Fogalma sincs, csak a kérdéseket kergeti a fejében, míg hasra nem esik valamiben. Nem bír felállni, sajog mindene. A homokot felkavarja fújtatásával, de úgy fordul, hogy ne szívhassa tüdejébe azt, s a szemcsék gyorsan le is ülepednek. Olyan szívesen sírna megint. Annyira elveszettnek érzi magát ebben azt átkozott és érthetetlen világban. Talán hagynia kéne, hogy Kamiya megölje. Igen, ezt kellene tenni. Megkönnyítené a helyzetét a halál. De a kandúr azt mondta, nem akarja megölni. Akkor hiába ábrándozik efféle megváltásról. - Mivel érdemeltem ezt ki? - kérdezi csendesen az égtől.
18+
Kéjes örömmel szívja magába a látványt, ahogy Kokoro csókot lehel fedett kandúrságára. Kipréseli tüdejéből a levegőt, mint egy elfojtott nyögést, s megkapaszkodik a kandúrka vállában, miközben összerezzen az élvezettől, attól, ahogyan az ajkak, ha nem is közvetlenül, de hozzáérnek hímtagjához. Ha ennyire heves reakciót váltott ki belőle egy ennyire ártatlan puszi, bele sem mer gondolni, micsoda üdvözülést élne át Kokoro forró szájában mozogva. Lehunyja szemeit, miközben a nadrág lassan lecsúszik róla. Még ez is lázba hozza. Mi történt vele? Talán szerelmes? És ez az érzés ennnyire megőrjíti a macskát? Hihetetlen... Letérdel Kokoro mögé, majd ráhajol hátára, hogy biztonságban érezze magát - még jobban - a kölyök. Csókot lehel a vállára, miközben ráfog a srác petyhüdt kandúrságára, hogy újra duzzadóvá bűvölje, s izgatni kezdi azt a helyet, ahova majd szép lassan egyre beljebb merészkedik. Nem sokáig, türelmetlensége felülkerekedik tervezgetésén, s máris becsusszantja egyik ujját. Ő maga is sóhajt az érzéstől. Kis játék után, mikor már teljesen síkos a terep, második ujját is használatba veszi. - Erre számítottál? - suttogja, miközben lüktet benne a száguldó vére, a lelke, a szíve kalapálása, ágyéka kívánalma... Képtelen még sokáig így maradni, minden porcikája követeli az egyesülést. Még Kokoro visszamondhatná, de kegyetlenül megszenvedné, ha így történne, ezért nem ajánlja fel a lehetőséget neki. Inkább csak bízik benne, sikerült annyi örömöt okoznia a fiúnak, hogy ne akarjon elmenekülni.
|
- A viselkedéset pedig ezt sugallja... *amikor látja hog menekülni készül leáll, s mintha mi se trtént volna sétálni kezd* - Nem azért vagyok itt hogy megöljelek... nem értem miért nem fogod fel... makacs vagy... nagyyon makacs... *lépdel tovább*
18+
*Ahogy Osoreru közeleb lép, ő felül, kezét a férfi ágyékára csúsztatja, s elmosolyodik, egy kis gonoszkodáshoz támad kedve s még mielőtt megszabadítaná nadrágjától a kandúrt, csókot lehell a férfi nemiszervére... nézi a reakciót, de nem akarja feltűnően, ezért lassan lehámozza a kandúrról a nadrágot... amikor Osoreru kéri természetesen megfordul, végig halad rajta az izgalom, egyre gyorsabban lüktet a vére... *
|
- Nem vagyok kölyök! - rivallja Yamatako, de ahogy megmozdul alatta a föld, megrémül. - Huszonkilenc éves koromra nem tűröm, hogy így nevezz! - morogja, miközben próbálja kikerülni a repedéseken át felcsapó lángokat. Cetlijeivel fékezi valamelyest a lángokat, de rá kell ébrednie, a kandúr túl erős ellenfél neki. Yamatakonak semmi ereje nem maradt egy újabb harcra, így kétségbeesetten menekülőútvonalat kezd keresni. Nem győzhet, ez már akkor látható volt, amikor a varázsigéit könnyedén visszaverte ez a különös idegen. Ahogy újra megszólal, rápillant, mordul egyet, azzal sebesen igyekszik kereket oldani. Rohanni kezd, ahogy csak tőle telik, nem akar megégni vagy meghalni ennek a teremtménynek a kényére-kedvére.
18+
Zavarba hozza Kokoro azzal, hogy csodálatosnak nevezi, de ez csak füle állásán és fakra izgatott kunkorodásán látszódhat csak, egyébként magabiztosan kézben tartja az eseményeket. Közelebb lép a sráchoz, várja, hogy megszabadítsa őt lila nadrágjától, hogy végre kezdetét vehesse a nász utolsó felvonása, a legelképesztőbb jelenet, amint a két vágyódó összegabolyodik, nyögve-kiáltva eggyé olvad, majd őrületes mozdulatokkal elvérezzen, pontosabban elélvezzen a gyönyör oltárán. Beleborzong a gondolatba, amihez segítséget nyújt a kellemes szellő is. - Hmm... - dorombolja, miközben újra és újra végignéz a macskafiún. Létezik az, hogy ennyire várjon rá ez a kölyök? Bizonyára. Bár más még sosem könyörgött neki azért, hogy hágja meg, sőt, inkább azért tett így, hogy ne tegye meg, most mégis örömmel fogadja a szavakat. Mikor megszabadul nadrágjától, letérdel köpenyére. - Fordulj meg. - kéri Kokorot. Azzal is eljátszik, milyen lenne a síkos anyagot forróságára kenni, majd kérlelhetetlenül kínzón a kandúrkába hatolni. Ezzel tuti olyan fájdalmat okozna, amelyet a rózsaszín lény nem bírna elfelejteni. De valóban azt akarja, hogy így emlékezzen rá, a durva, de őszinte szeretőre? Végül kivár. Majd eldől, amikor oda kerül a sor, hogy mi fog történni.
|
- Mondtam már kölyök! *avval kezeit előre tartja, a föld megemelkedik körülötte bárhol is legyen a fiú* - Ne hidd, hogy ezek után nem mutatom meg mire vagyok képes! *a földben apró repedések keletkeznek, a pokol tüze pedig körülveszi a fiatal kandúrt* - Nos... még mindig nem hiszel nekem? Akarsz még látni valamit?*kérdezte és közben gúnyosan vigyorgott*
18+
- Olyan... csodálatos vagy... *mondja a kandúr kérdésére, Kokoro mohón csókol vissza neki, amikor felkel már tudja, hogy mi fog kövekezni, legalábbis sejti, végigméri a kandúr testét, s kezeit kitárja felé* - Osoreru... gyere... nem tudok tovább várni rád! *megszédül, beleborzong, átjárja testét a vágy, a félelem, a borzongás, a hideg és a meleg keveréke... úgy érzi a boldogság itt áll előtte egy szál semmiben* :P
|
- Ki a francsnak hiszed magad, hogy így beszélsz velem?! - kiáltja el magát végképp dühösen Yamatako. - Mit akarsz igazából tőlem?! Kifogytál a szövetségesekből, s most újat keresel? - újabb varázsigéket hajít Kamiya felé miközben ide-oda rohangál, hogy több irányból érje a kandúrt a támadása. - Nem létezik a pokol! - dacoskodik tovább.
18+
Gyönyörködik a pihegő fiúban. Úgy dönt, hagy neki időt regenerálódni, megnyugodni. Nem túl sokat, nehogy megszáradjon a tenyerében tartott kincs, de eleget. A szavak fura mód azonnal szívébe hatolnak, s megborzongatják idegeit. Hogy lehet valaki ennyire őszinte? Kokoro nyakára hajol, hogy újra megszívja azokat a helyeket, amiket korábban, s ezzel megerősítse a nyomokat maga után. Aprót harap is az egyik billogba, de aztán nem kínozza tovább a srácot. Számára is ezek a percek a legszebbek. Mintha előtte nem is élt volna, soha sem lett volna boldog - volt egyetalán? igen, Kokoro már tette őt boldoggá -, sosem örült volna még semminek. Hogy mi lesz utána, holnap, egy hét múlva, nem tudja, de izgalommal várja majd őket, ha oda jut, hogy ezek a kérdések foglalkoztassák. Jelenleg csak az előtte heverő kandúr érdekli, csak vele akar törődni, csak őt akarja érezni. Hímtagját lassan szétfeszíti a vér, eszét lassan elveszi a kéj. - Akarom... - suttogja, ahogy belegondol, milyen érzés lesz Kokoroban mozogni. Eddig is élt már meg lángolást, de soha sem ilyent. - Ragyogok? - kérdezi csendesen. Csókolni kezdi a kandúrt, picit durvábban, mint eddig, mégis teli érzelmekkel, mégha ez nem is érezhető. Aztán hirtelen félbeszakítja a nyelvjátékot, hogy két lábra álljon. Ezzel jelezni akarja a srácnak, nem óhajt tovább a ruhájában maradni, egyszerűen húzza le róla nadrágját, hogy végre szembesüljön az álmával Kokoro. Vajon meg lesz elégedve? Micsoda hülyeség! Miért ne lenne? Szereti őt, így nem fog azzal foglalkozni, hogy hímtagján kívül egyetlen sértetlen testrésszel sem büszkélkedhet. Ugye, hogy így van?
|
- Nem kértem, hogy gyere utánam mégis jöttél... *mielőtt a cetlik elérnének hozzá, hírtelen mintha falba tköznének lehull, botját a macskafiú felé emeli* - Ha akarod megnézheted a poklot... nem hazudok neked... bár... igaz hogy nem igazán bízhatsz bennem, de evvel kapcsolatban nem hazudtam... amúgy... kismadár... jobb lesz ha kicsit rágyúrsz a cetliejidre... sokkal hatásosabb lenne ha több energiát fektetnél bele... kipróbálhatod rajtam ha akarod... bár ahhoz még kell egy kis erő..
18+
*Kokoro kapkodva veszi a levegőt, amit időközben elfelejtett szervezetébe juttatni, mohón táplálkozik belőle, de abbahagyja amikor Osoreru mellé könyököl, váratlanul éri a csók és a kimondott szavak, teljesen elpirul, majd bólint neki* - Igen... azt akarom, hogy... eggyé válj velem... talán... egy kicsit fájni fog, de nem bánom mert érezni téged, a legjobb dolog ezen a földön... ami... eddig valaha történt velem... ezek a percek életem legszebb pillnatai... *vallja be, ezalatt teste kicsit reinkarnálódik, s készen áll a műveletre, kezével végigsimít a kandúr arcán, ki-kiszedve szeméből a belelógó tincseket* - Osoreru... ragyogsz... *mosolyodik el, testét megint átjárja a borzongás*
|
- Nem vagyok nyávogós! - morogja. - Azt hiszed, idejössz, eldobsz pár morzsát, én pedig majd, mint egy éhező, futok utánad?! - csattan fel felháborodottan Yamatako. - Nem létezik ördög, ahogy angyalok sem. Nincs Isten és nincs Sátán, ennél jobb mesét kell kitalálnod! - azzal három bénító cetlivel támad a macskára. Nem tudja különösképp megmagyarázni tettét, de úgy érzi, ezt kell tennie. Talán a fogadalom, hogy ha sértegeti őt ez a fura alak, akkor megöli, az viszi erre az útra.
18+
Figyeli Kokoro szenvedését, a kéj mardosásának félreismerhetetlen jeleit. Igen, ez teljesen más, mint amit eddig megélt. Még így is, a szabad ég alatt, sokkal bensőségesebb, mint azt valaha is el tudta volna képzelni. Örömmel nyugtázza, hogy ténykedése nem maradt jutalom nélkül. Mosolyogva fogadja szájába a forró nedűt, majd egy részét a tenyerébe csorgatja, hogy ha a srác még most is eggyé akar vele válni, megtehessék, méghozzá kellemes körülmények közt, a váladékot síkosítóként használva. Nyel egyet, majd körbenyalja száját. Hm, nem válik keserűvé. Idő kérdése csupán? Nem tudni. Ami biztos, hogy most olyan sok boldogsághormon rohangászik a testében, hogy keblére bírná ölelni az egész világegyetemet. Ehelyett jótékonyan Kokoro feje mellé könyököl a folyadékkal teli markos kezével, míg másikkal megtámaszkodik és szájon csókolja az ifú titánt. - Minden hangot szeretek, ami elhagyja a torkod. - suttogja félénk hangon, mégis magabiztos arckifejezéssel, lágy mosollyal ajkain. - Még akarom hallani, ahogy a nevem kiáltod, s érezni ezt a... felkavaró érzést, amikor elélvezel. - suttogja dorombolva Kokoro fülébe. - Tényleg arra vágysz, hogy eggyé váljunk?
|
- Hmm... én az ördög fia vagyok... a csapatom nem a jók és nyávogósak táborát képviseli... szóval ha te is valami jóságos kiscica vagy, inkább jobb, ha nem tartasz velem, a labor egy titkos helyen, de aki nagyon meg aakrja találni annak utat enged...
18... XD
- Osoreru... el...nem bírom... *ziláltak a szavai, de nem akar elmenni, azt akarja, hogy Osoreru és ő egybe fonódjanak... * - Osoreru... siess és... vállj velem eggyé... veled akarok... *már nem tudja folytatni, a kéj, a boldogság, a kandúr kényeztetése nem hagyja, hogy folytassa, nem tud parancsolni a testének s egy hangos nyögés keretében kitör belőle testének melege**
**Ui.: jaj de szépen fogalmazok XD |
- Várj! - kiált Kamiya után Yamatako. Valóban ennyire kiszámítható volna? Tudja, hogy arra megy ki a játék, hogy a kandúrral menjen. De nem tudja, mi vár rá. Végtére is mindegy, hisz minden ismeretlen, minden új, minden veszélyes és semmi sem számít már neki igazán. - Miféle csapatod van neked? Miért akarod, hogy csatlakozzam? - a kandúr után rohan, hogy beérje és lássa az arcát. - Milyen labort kell keresnem és hol?
18+
Ahogy meghallja nevét, Osoreru egy pillanatra megijed, talán túlment azon a határon, amit a fiú még el bír viselni, talán fájdalmat okozni neki akaratán kívül, talán rossz emléket ébreszt benne, talán félelmet kelt benne, talán megrémíti, talán rosszat tesz, talán... ám ahogy Kokoro megfeszül alatta, inkább arra gondol, élvezi, amit csinál, s a kéj hangjainak tudja be nyögéseit, üvöltését. Mindenesetre nem biztos a dologban, így kíváncsian, némi aggodalommal felnéz a kandúrkára. A vér láttán egy pillanatra megáll, a könnyek csak tovább fokozzák bűntudatát, amiért ártott ennek a kölyöknek, majd a mosoly, mint a kiviruló nap, mindent elűz. Már tudja, tudja, hogy boldoggá teszi Kokorot, s ennél jobban szinte semminek sem örül a jelen pillanatban. Rákapcsol az ütemre, magabiztosabban folytatja a kényeztetést, míg a srác csak bírja. Várja, mikor tölti be száját a gyönyör nedve. Érezni akarja, az édesből valóban keserű lesz-e, tudnia kell.
|
- Rendben... ahogy gondolod.... *legyint avval megfordul és csak úgy elsétál a fiútól* - Ha meggondolnád magad, csak keresd meg a labort.... ott leszek *vigyorog majd tovább sétál, direkt lassan*
18+
- OSORERU! *üvölti a férfi nevét, s teste megfeszül, most valahogy olyan kis szrencsétlennek érzi magát... Osoreru kényezteti őt miközben ő nem tesz semmit, ajkába harap, s vér serken a fogak nyomán, de ezt észre sem veszi kokoro, olyan mintha kikötözték volna, pedig egyetlen kötelék sem tartotta fogva, talán csak saját vágyai, kezei görcsbe szorulnak, nem tud megmoccanni sem*nagyot nyel* ~ Gyönyörű??? komolyan gondolja? Osoreru... annyira boldog vagyok...*könnyek törnek elő szemeiből, a boldogság cseppjei, szája mosolyra húzódik, ezt sem érzi csak azt az őrült lüktetést odalent*
|
- N-nem vesztem el! - ugrik talpra végre Yamatako, azzal leporolja kezével a ruháját, már amennyire tudja. Szégyenében lesomja füleit, majd ahogy meghallja a magányos szót, belesajdul a szíve. - Lehet, hogy annak tűnök... de miből gondolod, hogy magányos is vagyok? - kérdezi tettetett gőggel, ami akár azonnal meg is ütheti Kamiya fülét. Dühíti, hogy ennyire átlát rajta ez az idegen. Zsebéből egy varázscetlit húz elő, készen arra, hogy megtámadja Kamiyát, ha még egyszer beletapos az érzéseibe, sértegeti, vagy esetleg megtámadja. Közben pedig kacag magán. Ő ügyesen harcol? Micsoda vicc! Egyedül felöltözni sem tud rendesen, nemhogy még harcolni! Ostoba ez a lény, nagyon is, s nem fél kimutatni, ami még inkább ellenszenvessé teszi őt a kandúr szemében. Torkából morgás tör fel. Ő bizony nem adja holmi ismeretlen csapatnak a lelkét, nem csatlakozik egy olyanhoz, mint ez a macskalény.
18+
Mivel nem hadakozik ellene Kokoro, lassan lehámozza róla a nadrágját, majd végigméri abból a szögből a fiút. - Gyönyörű... - suttogja, miközben nem is tudja, a szó valóban elhagyta ajkait. Felkúszik, hogy rögvest szájában érezhesse a felbukkanó testrészt. Sokkal többre vágyik, de úgy érzi, nem tudja kivitelezni, vagy legalábbis MÉG nem. Abban sem biztos, hogy annak a bizonyosnak most kell megtörténnie, hisz még csak most omlottak egymás karjaiba. De... oly régóta vártak erre... Semmi akadályát nem látja annak sem, hogy szeretkezzen Kokoroval.
|
*Kokoro zihál, teste megfeszül ahogy a kandúr készül lehámozni róla alsóját, fél... ez az első alkalom, hogy Osoreru így látja majd... de... mégis... annyira fűti belül valami, hogy képtelen ellenállni, vonzza a macskához valami láthatatlan mágnes... most a kandúr mégis olyan gyengéd... sokkal érzelmesebb mint azelőtt, így elnyomja a félelmet valami belső nyugalom.*
- Én csak erre jártam és hallottalak sikítozni... hmmm... csak nem elvesztél? Nem akarsz csatlakozni a csapatomhoz? Elég ügyesen "harcolsz" amint látom... hasznát vehetnénk a képességeidnek... Mit szólsz? Eléggé magányosnak tűnsz..
|
Yamatako összerezzen. MI jöhet még ezután?! Kétségbeesetten kapaszkodik a mozgó földbe. Barát vagy ellenség ez a Kamiya és mit akarhat tőle? Száz a kérdés és egy válasz sem érkezik. Jobb híján talpra szökken és tekintetével keresni kezdi a lényt. - Yamatako. Tokleyn Yamatako a becsületes nevem. - nyögi. - Mit akarsz? Honnan kerültél ide?
18+
Osorerut az ösztöneik vezérlik. Ésszel fogalma sincs, mit csináljon, mégis lassan elkezd lefele kúszni Kokoro testén. Csókokkal halmozza el őt, kiszívja nyakát, ezzel megbillogozva a kandúrt, beleharap hasa finom bőrébe, karmaival finoman végigszánt oldalán, s már a köldöknél tart, amibe gondolkodás nélkül belenyal. Majd belekapaszkodik a macskafiú nadrágjába, melynek szélénél játszadozik nyelvével. Menten lehúzza, hacsak nem ütközik ellenállásba, hogy aztán szájával és nyelvével kényeztethesse Kokorot.
|
- És... nem szereted hallani? *a fiú teljesen elkábul ettől az érzéstől, érzi Osoreru testének lüktetését, vérének morajlását, érintéseit, felnyög Aa benne keletkező érzéstől, szemeit lehunyja, teste egyre jobban felhevül és átadja magát Osorerunak, aprókat nyel, kezét a kandúr hajába fúrja, majd kezdi végig járni a már ismert ismeretlent*
- Ez érdekes volt... hol tanultad kölyök? *kérdi egy távolból hallatszó hang* - Kisegítelek... *avval megrázkódik a föld és a macskafiúval együtt a föld megemelkedik, s a kráter eltűnik* - A nevem Kamiya... te ki vagy? *érdeklődik*
|
- Tudom. - suttogja válaszul Osoreru. Nem mondja ki, hogy ő is szereti a fiút, mert nem tudja biztosra, hogy amit érez, az szeretet vagy szerelem. Ami biztos, hogy valami felkavarót érez. Leveti köpenyét, majd hátára fekteti a kandúrt az anyagon, hogy a homok ott legyen alatta, mégse szúrja érzékeny bőrét. Mióta lett ő ilyen figyelmes, romantikus és gyengéd? Talán csak Kokoro hozza mindezt ki belőle. Leveti kesztyűit, eldobja a homokba, kioldja nyakán a szíjat, majd az övén lévőt is, s leveszi pulcsiját is. Testét rengeteg heg borítja, alig van ép felület bőrén, de nem zavarja, büszke, hogy minden ellenére él, s épp minden élőnél jobban éli az életét. Lerúgja cipőit is, így végre levegőhöz jutnak meztelen lábai is. Ezután végre ismét a sráccal foglalkozhat. Fölé magasodik, lassan veszi birtokba ajkait, majd egyre jobban összesimul vele, simogatja, érintésével becézgeti testét. Ilyen az, amikor két macska nem puszta kielégülésért öleli egymást, hanem azért, hogy boldoggá tegyék egymást? Érdekes érzés, de rettentő jó. Nem is érti, hogy lehet az, hogy egészen eddig sosem volt része benne és még csak nem is vágyott ilyesmire.
Yamatako felnéz, keresi a hang forrását. Hirtelen megpillant egy sárga szempárt. Valami fura állat lehet, amely egyesen rá néz és prédájának tekinti. A kandúrban megalvad kis híján a vér a félelemtől. Három kézlábra emelkedik, s még mielőtt futhatna vagy támadna, a különös szörny ráveti magát. A sikolyszerű kiáltása betölti a krátert, miközben védi magát a rémtől. Nem tud mit tenni, kimerült, fél kezű és túl gyorsan történik minden ahhoz, hogy bármi ésszerűt is tehessen. Az állat mélyen belevési fogait a kezébe, mire fájdalmas nyögések hagyják el Yamatako ajkait. Merolin után kiált, bár tudja, hiábavaló, bátyja bizonyára már hetedhét határon túl jár és eszébe sincs újra összeállni vele. Magára maradt hát és most itt fog meghalni, egyedül, szomorúan, magányosan, úgy, hogy senki sem tudja, hova tűnt. Egy ideig harcol a lénnyel, majd megadóan elengedi magát, hogy tépje szét, hisz az életének úgysincs értelme, mikor a karkötője felizzik, s amint az állat belemarhatna a nyakába, s ezzel végzetesen megpecsételné a macska sorsát, magába szippantja a tárgy. Yamatako csak pislog, nem érti, mi történt.
|
- Osoreru... *nyökögi halkan, s még mondja, amíg hangja nyögésegbe nem fullad, kapaszkodik a kandúrba, s evvel egybe is fonódik vele, sohasem érzett még ilyet, habár már ezerszer elgondolta magában, hogy milyen érzés lehet ez,mégsem volt ehhez hasonló... a gyönyör, a fájdalom, a szenvedély elvegyült, a vágy kibontakozott, s a srác átadta magát érzéseinek* ~ Ez mocskos? Nem... ez... annyyira tiszta... az árnyék és a fény... egyesül, s mindkettő eggyé lesz... Osoreru segítek fény lenni... engedd nekem, hogy megtegyem... *felhörög az izgalomtól, teste ívbe rándul, minden érzés torkába szorul* - Osoreru... szeretlek... nagyon...
|
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
