|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*Yahto sem ijed meg, állja a macska pillantását, de ekkor bejön Nantan* - Kérlek ne veszekedjetek... *a sár össze fogta arcát is ahogy keveredett a könnyekkel, nem akarta hogy szerelme és barátja össze csapjanak, nem akarta ezt és galibát sem akart okozni* - Mindkettőtök közel áll hozzám, nem akarom hogy bántsátok a másikat, senki nem tehet semmiről... én vagyok túlságosan érzékeny, de megígérem hogy meg fogok keményedni egy kicsit... hogy ne kelljen veszekednetek miattam, vagy velem... *olyan volt mint egy kisfiú mint aki rossz fát tett a tűzre, s most minden erejével azon van hogy be tudja vallani, farkincája idegesen, de félénken mozgott mögötte, nem szólt többet csak állt a két kandúr mögött, s remélte nem esnek egymásnak az ő hibájából* |
| Most nem fél tőle, hideg düh van a szemeiben. - Nem tehetek róla. Nem szándékosan okoztam fájdalmat. - mondja kimérten. - Nem emlékszem, mi történt. - állja a macskalény tekintetét. - Ne fenyegess. - szól csendes, ám olyan hangon, ami vészjósló lehet. - Fenyegetni bárki tud. De csak a gyengék teszik azt. Az erősek a tettekre bízzák. - torkában csendes morgás formálódik, farkával ide-oda csapkod, melyen néha egy-egy lángnyelv is felcsap. Nem tudja tudatosan használni a képességét, most nincs egészen magánál. |
*Yahto lenézően néz a kandúrra* - Ezek a fájdalmak sokkal kisebbek mint amiket tőled kapott... tudod te mennyit szenvedett? Álmában is a te nevedet suttogta, s sokszor kelt a te neveddel rémálmából... és tudod mi ebben az egészben az apszurd? Hogy minden ellenére ő úgy szeret téged mint ahogy senkit sem láttam még szeretni... én már fél éve próbálom őt megszerezni magamnak, sok időt töltöttem vele, mégsem akar engem, valami olyan tiszta érzés lappang bene amit én azt hiszem sosem fogok megérteni *nem törődik avval hogy Atsui kiereszti karmait, közelebb lép hozzá annyira mennyire csak tud* - Hát legyen, tiszteletben tartom a döntését, de ha mégegyszer meglátom, hogy sír, veled fogok feltörölni a könnyeit és nem fogod élvezni! Megértetted? *szemei szinte szikrákat lőttek, megalázkodott Nantan kedvéért, de nem hagyta hogy Atsui azt higyje fél tőle, mert nem így volt, Nan azóta már felült, s a földet kaparászta, kicsit lenyugodott, kezei piszkosak lettek, csupa mocsok de nem érdekelte* |
| Atsui megérzi a könnyeket és megijed. Nem akart ezt. Próbálja törölgetni őket, tudja, hogy ő okozta. - Nantan... én... nem tudom, milyen voltam... és te nem tudod, ott milyen volt. - rémület és félelem van a szemében, aggódik a fiúért, nem akarta sehogy se bántani. - Most csak így küzdhetek... ha nem hagyom, hogy bántsanak. Itt te biztonságban vagy... de én már hallom, ha jönnek... kísértenek. - őrület fénylik Atsui szemeiben. - Yowaiko irányítja őket... küldi utánam... - mondja félve, s körbenéz, mint aki azt várja, hogy épp az életére törnek. - Nem tudom, mit érzek irántad. Azt sem tudom nagyon, hogy mi az a boldogság, vagy mi az a remény. Nem ismerem az érzéseket. - mondja őszintén. Kicsit kezd csillapodni, de a tűz benne nagyon erősödik. Válaszolni próbálna Nantannak, mikor Yahto rájuk töri a szobát gyakorlatilag. Összerezzen a félelemtől. Tehetetlenül hagyja, hogy rángassák, nem mer mit csinálni. Amikor Nantan nyekken egyet, Atsui egy pillanatra elvicsorodik. Ahogy Yahto elengedi, a padlóra hull. Hirtelen felnéz, épp akkor, mikor Nantan rohanni kezd. - Te bántod őt. - morogja. A szemeiben az eddig megszokottakból semmi sem ül. Most valahogy más minden. Fújni kezd, kimutatja karmait, s támadóan, de lassan közeledik Yahtohoz. - Ne bántsd őt többé. - karmai vörösesek lesznek, mintha izzó fémekből lennének. - Azt mondta, az enyém akar lenni. |
*Nantan megszeppen, megijed a macskától, azt se tudja mit mondjon, csak figyel és apró könnyek jellenek meg a szemeiben, lefolynak a fiú arcán de ő nem nyikkan meg, a tekintete a semmibe vész, már nem is hallja amit Atsui mondd, már nem hallja a kiabálást, s a szép szavakat sem, úgy érzi valami marja odabennt, valami olyan kínzó fájdalom amit már érzett, és most megint itt van... amikor Atsui elkiálltja magát, mintha álomból ébredne, könnyei most is peregnek, zöld szemeivel Asuira néz, élesen s megbántottan, mint aki elvesztette minden hitét* - Most azt mondod... bezzeg amikor engem üldöztek cseppet sem zavart, küzdöttél értem, s most... most elvárnád, hogy n ne tegyek semmit... Mondd... mit érzel irántam Atsui? Küzdenél értem? Küzdenél velem? Kettőnkért? Egymásért? Vagy csak egy távoli álomképért amit hajszolsz? Nem létezem neked s mégis létezem, benned élek mert mi egyek vagyunk, de jelent neked ez most valamit? Jelentek neked én valamit ami nem a múltadban él? *hírtelen kicsapódik az ajtó, Yahto lép be, s amint meglátja Nan könnyeit szinte villámokat szór a tekintete*
- Mit tettél vele te szerencsétlen? *rántja le Atsuit, s neki nyomja éppen annak ami az útjukba kerül, Nantan felpattan és meg akarja akadályozni hogy bármi is történjen, de Yahto őt is alrébb löki, hogy a fiú egyenesen a másik falnak csapódik s nagyot nyekken, de ekkor Yahto is megijed* - Nan... nantan ne haragudj! *fut hozzá s ott hagyja atsuit* - Jól vagy? Nem akartam ne haragudj... hallod Úrficska hallod?
- hagyjál már Yahto... *kel fel* - hagyjatok békén mind a ketten! *nyitja ki az ajtót s amilyen gyorsan csak tud kiszalad rajta, menekülni akar, menekülni el innen, de óvatlan s megcsúszik, huppan a puha pázsiton, de nem moccan, csak szorítja a földet, s morzsolja darabkáit* |
| - Itt rám talál, Nantan! - kiabálja ő is kétségbe esve. - Eljön értem és veszélybe sodorlak téged! Mindenkit! A lányod, a családod! - a fülei is kigyulladnak, farka teljes egészében lángol már. Talpa alatt is tűz tör fel. - Engedj el, vagy megégetlek! És nem akarok neked fájdalmat okozni! - próbálja fékezni magát, de az idegességtől egyre csak hevesebbek testén a lángnyelvek. - Nem jössz velem! Ha én elmegyek innen, te itt maradsz és vigyázol a lányodra! - kiabálja a csók után, s Nantan az ágyra vágja. Egy pillanatig habozik, addig az összes láng kialszik rajta, majd ráveti magát a fiúra. Valósággal leteperi és ráfogja a lepedőre. - Lehet, hogy gonosz vagyok és lehet, hogy olyanná váltam, mint azok! Nem érdekel, hogy mit gondolsz! - kiabálja fájdalommal a szemében. - Az egyetlen jó dolog vagy az életemben és nem engedem, hogy bajod essen! Ha ez gonosz dolog, akkor boldogan leszek gonosz! - az érzései miatt kigyullad a szemöldöke, s egy pillanatra újra fellángol a haja. Újra érzi, hogy menten az egész teste tűzzé válik, de már nem csak a mérgesség, a kétségbeesés és a fájdalom miatt, hanem újra az az őrült vonzalom gyújtja fel belsőjét. - Nem lehetek veled mindig... meg kell keresnem a múltam... de nem hagylak el. - mondja kicsit csillapodva, de lihegve. Elalszik a szemöldöke is, ezzel minden láng megszűnik rajta. Még mindig lefogja Nant, de most odabújik a nyakához. - Nem hagyom, hogy elvessz... Ha rád minden után is emlékszik egy részem... akkor nagyon fontos vagy. - egy pár pillanatra elhallgat. - De ehhez az kell, hogy megértsd, üldöznek! - kiáltja el magát hirtelen. |
- Atsui... *kiálltja s csak jobban öleli a kandúrt* - Nem érted? Ha itt hagysz az rosszabb a pokolnál, az roszabb mindennél, akkor... akkor megint úgy érzem majd magam mint egy üres rongydarab, akinek se lelke, se szíve, se semmilye a világon, inkább fájjon mint hogy ne érezzem! * kiabálja s a lángoktól nem fél, nem ijed meg* - Ha te oda mész akkor én is veled megyek, nekem jó melletted engem nem érdekel más, idáig vártam rád, s hogy megjöttél itt hagynál, gonosz vagy Atsui ha ezt akarod tenni! Akkor csak te is olyan vagy mint azok ott *minden erejével kapaszkodik a kandúrba, de amikor Atsui megcsókolja tényleg ledermed, s a kandúr bele folytja a szót, a macskafiúba, már nem kiabál, csak valami jót érez, ami mégsem annyira jó, kicsit fájó, de mégis kellemes* |
| - Én sem akarnék örökké élni. Bár... nem tudom. Sosem gondolkodtam ilyenen. - magyarázza csendesen. - Azt, amikor átveszik a tested felett az irányítást? - kérdez vissza. Nem ítéli el a macskát tettéért, már nem, mert elkezdte megérteni a háttérben lévő dolgokat. - Igen... éreztem... azt hiszem. - felel komoran a falra bámulva. - Éreztem, igen! - jut hirtelen eszébe valami. - Sötét villámok... és mozdulni sem tudok... jön a feketeség, ahol mindenki ott van... meg a láncok... - nem is veszi észre, hogy közbemagyaráz Nantannak. Mikor magához tér, nem tudja igazán, hogy beszélt. Az ébresztette fel, hogy Nan hozzábújt. - Nem! Oda nem viszek senkit! - esik azonnal kétségbe. - Oda nem jöhetsz velem! - próbálja ijedtében lehámozni magáról a fiút. - Itt jó neked... ott senkinek se jó... oda nem viszlek! - még próbál kibújni a srác karjaiból. - Ismerem Osorerut! - mondja még mindig feszülten és nem hagyja abba mondókája közben sem Nan eltávolítását. - Osoreru őrült! Osoreru rossz! Yowaiko veszélyes! Yowaiko rossz! Engedj el, Nantan! - kigyullad a haja, a farka vége és attól fél, még a végén a fiút is felgyújtja, úgyhogy erőteljesen belemarkol a vállaiba és megemeli, hogy megcsókolhassa. Ha beválik a terve, a srác elengedi és ő az ágyra lökheti. |
- Nem jó Atsui mert... mert talán sose halok meg és én nem akarok örökké élni... tudod mikor megtettem nem gondolkodtam, egy pillanat alatt történt, bele se gondoltam... olyan más volt akkor minden... tudod valaki átvette a testem felett az irányítást, meg akartam szabadulni tőle... el tudod képzelni milyen? Látod amit teszel, látod amint... *becsukja szemét és kicsire húzza össze magát* - amint bántasz olyan embereket akiket szeretsz, a lelked annyira fáj, hogy úgyérzed széttépik a fájdalak, megcsonkítják... hihetetlenül rossz érzés... aztán Sarasa... félt tőlem annyira hogy nem viselte el az érintésem, Yume eltűnt, s te sem voltál velem... olyan üres voltam... tudtam ha meghalok, a hugom tisztességben felneveli a lányom... így amikor sikerült megtörnöm pár percre Kamiya hatalmát elszöktem, és akkor történt... de azóta legalább nincs kamiyának hatalma felettem... *amikor meghallotta h Atsui még elakar menni, szorosan bújt hozzá, olyan szorosan hogy senki sem tudta volna eltávolítani a kandúrról* - De akkor azt kérem Atsui... vigyél magaddal kérlek! *gondolkodott el a neveken* - Osoreru??? Te... te ismered őt??? *pislákolt, majd a lány nevéről mégegy név jutott eszébe, de nem mondta ki hangosan* - Hála az égnek... akkor Yowaiko is jól van... ő sem emlékszik semmire? *érdeklődik* - És Osoreru sem? |
| - Nem tudsz meghalni? - kérdi meglepetten. Csak nézi a fiút. - És ez nem jó? Mármint, hogy akkor... nem halsz meg soha? - firtatja gyerekes kívnácsisággal. Amikor meghallja, hogy a fiú végzett magával, összerezzen. Csak pislog egy párat, majd megbotránkozva néz rá. - Te megpróbáltad feladni az életed? - rosszallón összeráncolja a szemöldökét és értetlenség, miértkeresés van arcán. - Nantan, ez nagyon rossz. Én éveket harcoltam az életemért, eszembe se jutott megölni magam... jó, vágytam néha a megnyugtató halálra, de soha nem tudtam volna végezni magammal. - magyarázza teljesen nyugodtan, mégis szavai ettől csengenek olyan vészjóslóan. - Mi késztetett téged arra, hogy megpróbálj meghalni? - vonja kérdőre a macskafiút. Öleli, csak tartja, de akkor is haragszik. - És a lányod? A családod? Nekem nem volt senkim, csak egy nyomorult foszlány arról a rohadt tengerről! - szemei kérik szinte Nant, hogy mondja azt, rosszul hallotta, nem akarta megölni magát, illetve azt is kéri, hogy ne tudjon olyat mondani, ami kellő indok egy ilyen szörnyű tettre. Nehezen tud csak túljutni a dolgon, szíve vadul ver mellkasában. - Én nem érzek nyugalmat... én pezsgek. - farka kis mozdulatokkal vibrál mögötte. - Égek. - magyarázza. - Attól félek, kigyújtalak. - somja le füleit. - Örökre? - kérdezi halkan, s lassan felegyenesednek a fülei. - Nem tudom... nem csak azért, amit mondtál magadról... bűntudatom van. - néz az ajtó felé, mintha azt várná, hogy valaki benyit vagy beront, azzal mikor megállapítja, hogy egy lélek sem akarja zavarni őket, őjra a zöld szemekbe néz. - Ott hagytam Yowaikot és Osorerut. - mondja szelíden. - Még nem találtam meg mindent... a testvéreim... és önmagam... még meg kell lelnem. |
- Halál... *komorodott el, s percekig nem is válaszolt a kandúrnak, majd végül nagyot sóhajtott s bele kezdett* - Nem tudok meghalni Atsui... érzem a halált, ott mormol valamit a fülembe, hívogat, csalogat, de... egyszerűen nem tud elvinni magával, valahogy... nem is tudom hogyan, de nagyon rossz érzés... és utána olyan érzés mintha semmi sem történt volna, megint élek ... de erre nemrég jöttem rá... te erről régebben sem tudtál mert én sem... de azóta kétszer történt ilyen... egyszer amikor felrobbantam szinte és egy amikor.. saját magam végeztem magammal... *nyökögte az utolsó szavakat, amikor Atsui megölelte jóleső szelídség keítette hatalmába* - tudod mit érzek én? Nyugalmat... hogy megnyugszik a szívem, a lelkem, boldog vagyok... érted? Megszűnik a külvilág, csak te vagy nekem... *simított végig a kandúr arcán* - De majd lesz... itt maradsz velem mostmár örökre ugye? Ugye mindig velem leszel? *szemei szépen csillogtak, mégis fájdalmasan* - Én azt mondom... bármit is tégy, mindig a szíved vezessen Atsui... az a legnagyobb kincsünk... mindenkinek csak valaki ezt nem ismeri fel... azt hiszem ez a legnagyobb baj... |
| Atsui csak nézi a szobát, tetszik neki, de olyan idegen, hogy egy iylen helyen élhet. Akikkel ő élt, mind kartonlapokon, köveken, kidobott matracokon aludt, nem pedig ágyban. Szöget üt a fejében az a mondat, hogy egyszer már Nantan meghalt. Elgondolkodik rajta és elintézi azzal, hogy biztos rosszul értette, ám a füle nagyon jó, hallotta pontosan, mit mondott a fiú. Csak néz rá és hallgatja. Nem tud mit kezdeni ezzel, az új dolgokkal. Sok ismeretlen név, amikre emlékeznie kéne. Amikor a srác elhallgat, ő akkor tesz fel a kérdéseit. - Ha jól értettem, azt mondtad... már egyszer meghaltál. De... a halál... végleges állapot... nem? - kérdi halkan. - Nincs mit pakolnom. - tárja szét karjait. - Eddig azt sem tudtam, van valakim a világon. - teszi hozzá lágy fénnyel a szemeiben. Odalép Nantanhoz. - Nem tudom, hogy viselkedjek. Néha... valami arra hajt... hogy bujjak beléd... de nem tudom, hogy érti. Csak jöjjek ide hozzád... és kezdjek bele. - magyarázza kicsit zavartan. - Ugyanakkor... nem tudom, jó-e... hogy szabad-e... lehet-e egyetalán... Szinte fáj, amit érzek. És ez a fájdalom elmúlik, ha... megölellek. - így tesz. Lassan átkarolja a macskafiút. - És felkerekedik egy másik érzés ekkor... keserűség. Aggodalom is van... Olyan ez... amit nem értek. Sok ilyen van. |
*Sarasa kicsit meglepődött ezen a megállapításon mert ő nem vett észre semmi olyat Sasori nézésén ami új lenne vagy ne lett volna.*-Értem én de én őt mint egy barátot csak úgy szeretem és úgy is nézek rá!Rád viszont nem!*Hajtotta a fejét Yumera és halkan dorombolni kezdett.*-Nem fogok vele bújkálni hiszen nekem nem több mint egy barát!Ebben biztos lehetsz!*Beszélt komolyan.* |
- Mert én látom hogy néz rád, mit tesz hogy tesz, hidd el hogy ő el akar venni téged tőlem... *sóhajt egyet, majd a lány felé fordul* - És én nem akarom hogy ez bekövetkezzen érted? Nagyon szeretlek Sarasa nem tudok nélküled élni... érted? Fontos vagy nekem... az életemet adnám érted... de félek ettől az egytől... félek attól hogy elbújsz majd előlem evvel a fickóval érted? |
-Yume!Ő csak egy barát te viszont nem!*Adott egy puszít a fiú arcára.*-És nem szoktál felesleges lenni ezt tei s nagyon jól tudod!*Feküdt mellé.*-Miért hiszed azt hogy mert találkozok egy régi baráttal te már megszűntél létezni?*Kérdezte értetlenül.* |
- Méghogy nekem mi a bajom? Itt ez a kandúr, ismered rágről, régebbről min egem érted? *hunyta le szemeit* - És úgy látom jól megvagytok... tehát ha felesleges lennék előte ne felejts el szólni! *morogta* |
-Yuma mi a baj?Miért vagy ilyen?*Nézett a kandúrra amikor mellé feküdt az ágyon.Nem tetszett neki hogy levegőnke nézi és addig fogja nyúzni amíg nem mondja el hogy mi a baja.* |
*Amikor végzett egy szál törülközőben ment be a szobába, hosszú haja most coffba volt kötve, ahogy minden este, nem kérdezett semmit, még csak a lányra se nézett csak lefeküdt duzzogva az ágyba* |
*Sarasa elhelyezte Sasorit az egyik szobában hogy most dolga van és bement a szobájukba és ott várt Yumera.*~Mostmár tényleg érdekel mi baja volt!~*Határozta el magát és a lábait magához húzva ült és várt a kandúrra.* |
*Yume lassan kidühöngte magát és vissza ment a házba, nem volt most kedve semmi máshoz csak egy hűsítő zuhanyhoz* |
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
