|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
- Nem tudom Atsui, mindenki másképp, látja vagy érzi ezt, van akinek több, van akinek kevesebb idő kell ahhoz, hogy felejtsen vagy hogy át tudja ugrani az akadályokat... így azt hiszem erre a kérdésedre nem tudom a választ *mosolyog, s végig húz a macskafiú ajkán, majd bólogat a kandúrnak* - Igen... ne felejtsd el... és én akkor is várok majd rád, ha már úy vélem nem jöhetsz vissza... mert sose tudlak majd elfelejteni és kiverni a fejemből... sohasem.... *dorombol neki de amint meghallja az utolsó szót amit kiejt a száján, szinte ledermed, keze s szája egyaránt megáll, egy darabig semmit sem szól, csak bámul a kandúrra, mintha nem jól hallott volna, szíve reszketőn ver, nem hiszi el a kimondott szavakat, levegőt sem vesz egy darabig, majd leengedi kezét, tekintete zavarossá válik egy kicsit, félelem rejtőzik a szempárban, s legszívesebben sírna de nem teszi, csak komorrá válik* - A..Atsui... *remegve ejti ki a kandúr nevét, s arcát tenyereibe temeti* ~ Mit gondolsz rólam Atsui? Hát félsz tőlem? Szerinted én bántanálak valaha is? Nem hiszem el... nem... nem... ezt nem bírom, ez így nem... nem jó... *szavak nem jönnek ki a torkán, mind bele fullad, míg Nan levegőért nem kapdos*
- Ki tudja mégm hogy mit fogsz tenni... én a testvéred vagyok... és mégis szeretlek, lehet jobb lenne ha inkább így történne... *mondja dacosan és lelöki magáról a lányt* - Menj csak és légy boldog vele... tudod mit? Nem is érdekel! Nem fogom félelemben leélni az életem... hogy mikor vesz el tőlem egy útonálló... azt se tudod mi lett belőle mióta káttad... erre nem is gondolsz? S lehet, hogy rád van indulva érted? Sarasa... *szorítja meg alány mindkét karját* - Én... túlságosan fájna... *hajolnak le fülei, lassan megnyugszik* |
Bújik is Nanhoz, ahogy a fiú kérte. Megrázkódik, ahogy újra érzi a karmokat bőrébe mélyedni, hallja a hangokat, mozdulnak benne az érzések. - Nantan... - súgja a macskasrácnak, s szorosabbra fogja kicsi testét. - Túl lehet lépni valamin... ami akkor is fáj... ha csak eszedbe jut? - kérdi. - Akkor is a tied maradok... ha nem jövök vissza? - suttogja elszorult torokkal. Mikor a földre kerül, kicsit megszeppen, csak figyeli Nant. Kicsit nyugtalan marad, de a srác szavai azért javítanak a nyugtalanságán. Bátortalanul elmosolyodik, s beletúr a macskafiú hajába. Mély levegőt vesz, hogy erőt gyűjtsön. - Bízom... csak... ne bánts. |
*Nan csak elmosolyodik, ez nem Atsui, ez egy másik macska, mégis annyira szeretnivaló, mintha a régi Atsuit látná maga előtt* - Nem kell semmit sem tenned amitől félsz, ha nem szeretnéd, csak bújj hozzám, csak dorombolj és ölelj, mosolyogj, érezz, élvezd... nem kényszerítelek semmire atsui, ettől nem kell félned, nem leszel ettől se kevesebb se több... te mindig is az én Atsuim maradsz, s én mindig a tiéd maradok... *karolja át a kandúr nyakát és lehúzza, hogy az ő feje a földet érje* - Értesz már? Semmivel többet nem kérek többet mint amit adni tudsz... csak szeretném ha ezt tényleg megértenéd, és bníznál az érzéseimben, a saját érzéseidben és bennem... *hallgat el s a kandúr fülét kezdi cirógatni* |
- A múltban voltunk egyek... szeretők. - mondja bizonytalanul. Lesomja füleit, s elszégyelli magát, hogy Nantan észrevette, amit érez. - Nem tudtam, hogy erre gondolsz... én nem tudom, mit gondoltam... de nem erre... - magyarázkodik kínosan, de csak bújik a fiúhoz. - Én... elhiszem... csak... voltak... akik... nem így voltak vele... mások... - arca elvöröslik, karmaival kissé megkapaszkodik a srácban. - Én nem tudom, mit akrok... vagy mit nem. Fogalmam sincs... mi van bennem. - ismeri be zavarodottan. - Odabent? - megfogja Nan kezét, amit a fiú a szívére tett. - Azt gondolod... ez jó ötlet? - kérdi bizonytalanul. - Én... félek. - elfordítja arcát, s a távolba mered. Eszébe jutnak a rossz dolgok. |
- Értem... *egy kicsit bántja a dolog hogy Atsui nem maradhat, de most nem ez a legfőbb gond, úgy gondolja meg kell mutatnia a macskának, hogy az amit ő szeretne nem rossz dolog, hogy attól nem kell félnie, bár reménytelennek látja a kialakult helyzetet* - Atsui... mint mondtam, mi már megtettük, mi már szeretkeztünk... mi egymáséi lettünk... engedd el magad, lazíts, ne félj, nézz a szemembe, ne félj Atsui nem eshet bajod, én sosem akarnám hogy neked rossz legyen, elhiszed? *Nan próbálta lenyugtatni Atsuit de nem tudta hogy a nyugtató szavak el e érnek egyáltalán a füléhez vagy sem* - De ha nem akarod... természetesen megértem... viszont a testünk, s a lelkünk is akarja, legalábbis az enyém őrültön sikítozik utána, a tiéd is akarja... csak a fejecskéd nem engedi... de most ne gondolkodj, most nincs itt annak az ideje... csak arra hallgass ami odabennt dobog.. *teszi kezét a kandúr szívére* - Te is dobogsz... érzem, hogy nagyon is... úgy mint én... *nyúl a kandúr keze után, s megszorítja azt, mintha csak erőt akarna adni neki* |
| Jól esik neki, hogy Nantan vigyázna rá. Vele végre tényleg biztonságban lenne. Ismeretlen fogalom számára, hogy húsz percnél többet aludjon, ne féltse az ételét és ne meneküljön mindig. Bár már most fél, mi lesz, ha Yowaiko szellemcsatlósai rátalálnak, s elvezetik ide Osorerut. - Nem, Nantan. El kell mennem, különben ez a hely sem lesz biztonságban többé a gonosztól. Osoreru eljön értem. - válaszol a srácnak. - Jó lenne maradni, de nem akarok. - teszi hozzá. Újra körbeöleli a tűz a lelkét, mély levegőért kap. - Soha nem éreztem ilyet... - szól tompa hangon. Vágy fullasztja őt. Mikor meghallja a nagy nyelést, felnéz a fiúra. Lát valami különlegeset arcán, ám nem tudja megmondani, mit. - Mitől hangolódik össze két test? - kérdezi elgondolkodó képpel. Figyeli, várja, hogy mit fog neki mondani a srác. Amikor Nan tétovázik, felül és a csípőjére ül. - Hogy... - kezdené kérdezni, ám a fiú megérinti, s ettől eláll a szava is. Megdermed, s végigfut a hideg a testén. Szemei kikerekednek, s az egész macska megremeg. - Úgy? Azt akarod, hogy azzal? - kérdi reszkető hangon. Fél, aprókat lélegzik, szíve mégis vadul ver. |
- De amíg itt vagy velem addig nem, vigyázok rád ne aggódj... *mosolygott, nem tudta miért de jó érzés volt számára, hogy most ő védheti meg Atsuit és nem fordítva, pedig régen... régen Atsui volt az aki mindig megvédte őt, úgy érezte most kárpótolhatja, de a macskafiú nemsokára elmegy, csak egy éjszakát marad... s azután eltűnik, ismét keserű lesz majd minden* - Atsui... nem maradhatnál egy kicsit mégis tovább? Annyira jó lenne... *kérleli, s kisfiús ártatlansággal néz a kandúr szemeibe* - Forróság... nem tudom elmagyarázni... nem tudod elmagyarázni hogy miért van csak hogy miattad történik és hogy már rég ne éreztem... *pirul el kicsit, s amikor a kandúr lejjebb mászik nagyot nyel, nagyon kívánja már Atsuit, azt akarja, hogy legyenek egyek ismét, de nem tudja mit mondjon vagy mit tegyen amitől a foltos kandúr megérti mi is a helyzet, mégsem mondhatja ki konkrétan, szeretné rávezetni* - A testünk egymásra hangolódott... de nem is tudom hogy ondjam Atsui... *tétovázik* - Azt mondtad úgy érzed belém kell bújnod... hát tedd meg... *érinti meg a kandúr forróságát a nadrágon keresztül, s közben nagyot nyel, mert nem tudja mit válaszol majd erre a kandúr, megérti e mit szeretne, rájön e mit kell tennie... minden olyan bizonytalannak tűnt, de nem volt más ötlete... még...* |
| - De árthat... - mondja komor ellenkezéssel. Emlékszik, hogyan. A lelkét elvenni talán nem tudják, ám bántani, gyötörni és megtörni igenis megy azoknak, akik tudják, miként érhetnek legkönnyebben célt. A testén viseli azokat a nyomokat, ami azt bizonyítja, az ártás lehet ilyen eredetű is. Végignéz magán egy bizonyos fokú undor és keserűség fényével a szemében, aztán inkább Nantanra pillant. - Benned is van forróság? - már hallotta ezt korábban is, most mégis meglepi kicsit. - És mit lehet vele tenni? - ő csak ölelni tudja Nant. Hajtja a vére, de nem tudja, mit tegyen. - Én? Csodálatos? - kérdez teljes meglepettséggel és csodálkozással. Tetszik neki, amit tesz vele a fiú, nyurgázik és dorombol. Megcsókolja a macskát, majd lejjebb kúszik rajta és ráfekszik a mellkasára. - Dobogsz. - mondja gyerekes ártatlansággal. Közben farkával tudattalanul cirógatja Nan combját. |
- Igen... tedd meg, ne félj nem árthat neked senki... *Nantan érzi hogy a sebekkel van valami kapcsolatban, hogy a macska nem szívesen látja őket, nem szívesen mutatja meg másnak, s szégyenfoltnak tekinti azokat* - Tűz... elégni a forróságban ami a testemben van, tán ugyanolyan... *simogatja a puha arcot, beletűr a dús hajba, s egy egy tincset elsimít a kandúr szeméből* - S ha megégetnél mi lenne? Így is ég minden porcikám, tán észre sem venném *mosolygott, s beleszagolt a fiú illatába, bódította, csábította, ez a finom illatfelhő, s nem tudta megállni, hogy ki ne mondja amit gondol* - Csábító... lüktető... felemelő... azthiszem nem is tudom szavakba foglalni amit érzek... Atsui... annyira őrjítő, szédületes, eszméletlen és csodás vagy... *hallgat el, úgy érzi most itt az idő hogy a csend is beszéljen, s csak nézi a kandúr szemeit, bele-bele nyal nyakába, aprókat harap fülébe, s kezei is táncot járnak a fiún, csak húzza hevíti, előhozza a kandúr érzéseit ha törik ha szakad...* |
| - Tegyem meg? - kérdi bizonytalanul. Kicsit felbátorodik egy pillanatra, s puszit nyom Nan szája szegletébe. - Tanulnom kell? Igen... sokat még. - mondja dorombolva. A sebek érintése szégyent hoz arcára, lesomja füleit és egy kicsit elfordul a fiútól, de ahogy belelehel a nyakába Nantan, megnyugszik kicsit. Magához öleli a kis kandúrt. - Az érzéseim... félek... hogy kigyulladok... vagy hogy téged égetlek meg. - mondja kis habozás után. - Vannak rossz érzések... amik fájdalmat okoznak. - motyogja, mintha tanítani akarná a srácot. Amikor megérzi a karmokat magán, kicsit megdermed, fél, hogy mi lesz, de a lassú, finom karistolás libabőrt csal a testére, beleborzong a jóba, ívben görbül a háta, a farka pedig csak táncol az izgatottságtól. - A vágyaim... - suttogja az izgalomtól elszorult torokkal. Csak támaszkodik Nan felett, néha puszit ad a fülébe, beleszagol a hajába, de inkább csak engedi, hogy a fiú játszon vele, kényeztesse, bűvölje. |
*Nantan felnyög a harapásra, egy kicsit meg is feszül, mintha villám csapott volna bele* - Egyáltalán nem hülyeség Atsui... amit szeretnél, ami az agyadban forog ilyenkor tedd meg... milyen furcsa, te tanítottál engem, s most úgy érzem nekd kell tanulnod *mosolyog s végig húz a fiú mellkasán, kitapintja a sebeket, elkomorodik egy kicsit az arca, de aztán bele lehell a nyakába és mélyen néz szemeibe, biztosítani akarja, hogy ők régen akkor is egyek voltak és bízhat benne a kandúr* - Ne félj az érzéseidtől Atsui, add át magad nekik... csak tedd amit szeretnél, ami úgy érzed jó... nem kell olyat tenned amit nem szeretnél és én sem fogok olyat tenni ami neked kellemetlen lenne, megigérem... *ad neki apró csókot, s végig húz a hátán, karmai nyomát is ott hagyja, de nem vési a kandúrba csak épp hogy nyoma maradjon, nyelvével ismét a kandúr nyakán vándorol, kezével a hajába túr s arra simogatja amerre éri* - Mi már egyek lettünk nem is egyszer Atsui, bízd magad a vágyaidra, ők tudni fogják mit kell tenned! *mosolyog s az oldalát kezdi cirógatni, lassú és gyors tánc váltakozik, majd áttér fülére és ott folytatja* |
| - Értem. - mosolyog. A csóktól mosolyra húzza a száját, viszont a harapás váratlanul éri. Egy pillanatra mintha megijedne, ám mégis tetszik neki a dolog. A nyaknyalogatástól Atsui farka kezd körtáncot nyári. A simogatás pedig dorombolást csal a torkába. Behunyja szemeit, s a fiút cirógatva élvezi, ahogy kényezteti őt. - Csodás, amit csinálsz velem. - sóhajtja. Belepirul, kicsit zavarba jön, ahogy még hallja is, amiket Nan mond az érzéseiről. - Én... én... nem nagyon tudom. Szeretnélek... megharapni. - mondja hülyén érezve magát. Kinyitja szemeit, s lassan szája elé emeli Nantan egyik kezét. Először csak puszit ad rá, aztán tényleg finoman beleharap. - Nem tudom... őrületes és szédítő ez az érzés. Valamit nagyon szeretnék... de... ezt érzed. - kicsit lenéz, nadrágjára. - Azzal... bizsereg és forró. Itt bent is ez van. - mutat mellkasára. - Alig kapok levegőt. De te... ugye... - nem meri befejezni a mondatot, mégis még küzd vele. - Mi ugye... ilyenek voltunk egymással? MÁrmint... izé... érted... - kínlódik. Megérinti sebesülései egy részét, karmolásokat a mellkasán és hasán, hogy jelezze, mire gondol körülbelül. |
- Nem az nem veszik el, bármit tegyenek az ott van mégha nem is tudsz róla... ha nem is vagy önmagad, akkor is benned él... elvették az elékeid és mégis kerestél, nem tudtad mit de kerested... érted? *nézett mélyen a macska szemeibe* - Megmutatom! *csókolja meg Atsuit, majd lasan elengedi, s beleharap a kandúr felső ajkába, de nem fájdalmasan, majd nyelvével a nyakán játszadozik, kezével óvatosan simít végig a fülén, talán kicsit csiklandozza is ez a macskafiút, testét hozzá nyomja a kandúréhoz, nyelvét és száját váltogatva játszik annak mellkasán, kezével pedig hátát simogatja* - Égek... forró vagyok, a pokolban érzem magam, s evvel együtt a mennyben is, lüktetek, ráz a hideg minden érintésedtől, annyira kívánlak Atsui... egy akarok lenni veled, kéri a testem, könyörög érte... *húz végig ujjacskáival a kandúr arcán* - A tiéd nem teszi? Mit csinál a te tested Atsui? s mit érzel még? *kérdi* |
| - Muszáj holnap mennem, mert Yowaiko utánam küldi a szellemeit és azok bajt hoznak rátok. - mondja aggódva. Nem szeretné szomorúnak látni a srácot, de őszinte akar vele lenni. A szeretlek szóra megdobban a szíve, de nem tudja mire vélni ezt. Csak magához szorítja kicsit Nantant. A különös kapcsolat szópáros felkelti az érdeklődését, ám a múltjáról hallva elfelejti, hogy mit akart ezzel kapcsolatban mondani. - Semei? - gondolkodik. - Nincs. Nem tudom, ki az. - mondja őszintén. Semmit nem mond neki ez a név. Szeretné tudni, ki ez a bizonyos Semei, ám a csók ezt is feledteti vele. - Hidd el, Nantan... a lelkünk is el tudják venni. - mondja keserű hangon, mégis bódultan. - De a tiedé kell nekem. - azzal a földre dönti a fiút, miután az összepiszkolta. Beletörli nadrágjába, s elmosolyodik. - Égsz? Az jó? - a srác fölé telepszik, kicsit nekinyomódik, bár próbálja tartani magát, s bújik hozzá, cirógatja. - Mit jelent, ha égsz? - nem tud ellenállni, hogy ne csókoljon bele Nan fülébe, hogy ne simogassa meg a haját, ne nyalja végig a száját. Közben néha nagy levegőket vesz, hogy beszívhassa a srác illatát. |
- Már holnap mész? *Nan szemeiben a félelem ül ki, félti a kandúrt, de nagyot nyel* - Rendben van... ha így akarod legyen hát így... de tudd hogy én mindig is szerettelek és szeretni is foglak... ne felejtsd ezt el... azt hiszem Atsui nekünk nagyon különös a kapcsolatunk, de kérdeznék még valamit Atsui... volt egy kandúr akit előttem szeretnél... Semei... róla nincs emléked? *érdeklődik hátha valamit vissza tud kaparni Atsui emlékeiből, mégha csak kicsit is* Azt hiszem azért vonzódsz hozzám amiért én hozzád, s amiért vonzódunk egymáshoz *lehel csókot Atsui ajkára* - Nagyon rég nem éreztem már ijet... de tudod van amit nem vehetnek el tőlünk... a lelkünk... azt hiszem... és amíg az bennünk van és érez, nem fogja hagyni hogy mások legyünk, hogy mást higyjünk mint ami... annyira forró vagyok... annyira égek a közeledben, de meg is nyugszom érzem veled biztonságban vagyok... *hallgat el kicsit* - De össze vissza beszélek, nem is tudom mit mondjak, talán inkább csöndben kéne maradnom... *el is felejti hogy a keze tiszta piszok, és úgy fonja át Atsui kezén, majd eszébe jut és gyorsan elrántja* - Ne haragudj... most téged is összepiszoltalak... |
| - Én... én... - bizonytalan, de aztán lassan bólint. - Megígérem. - mondja is. Félve, mert tudja, hogy semmi jó nem fogja várni őt Osoreru birodalmában, a sötétségben, az érzékek hiányában. - Még... egy kicsit... de reggel... mennem kell. - felel szomorkásan. - Addig maradok és elköszönök tőled is és a lányodtól is. - nem meri a közös gyereknek mondani. Úgy érzi, nem helyénvaló, ő nem tett Natanéért semmit. Lassan elkezd leülni a sarkára, s közben húzni kezdi magához Nantant, míg a fiú az ölébe nem ül. Lehunyja a szemét, hogy ne lássa gyönyörű arcát, nyakát, füleit. Ám az orra így is érzékeli illatát. Bódultan a vállára dől. - Mi ez, ami folyton húz hozzád? - kérdi, s önkénytelenül is puszit nyom Nan nyakára. - Annyi minden van, amit még meg akarok kérdezni. De kevés az időm. |
*nan csak hozzá bújik* - Én azt szeretném mégis ha megigérnéd... mert ha még a halál torkába is mész tudod hogy megigérted nekem, és talán erőt kapsz tőle ha bajban leszek Atsui... nem szeretném ha ezért bűnösnek éreznéd magad, de nem tehetek mást... minthogy ezt megigértetem veled, csak ezt az egyetlen egy dolgot rendben? nem kérek mást tőled... csak... csak ezt... de... ugye még maradsz velem egy kicsit, ugye még nem tűnsz el? és ugye még mielőtt elmész elköszönsz majd és nem elszöksz előlem? *kérdi gyermeki ártatlansággal a kérdéseket és komoyan is gondolja őket* |
| - Erről nem szeretnék tovább vitázni, Nantan. Yahto se engedne oda, ha tudná, hogy milyen hely az. - próbálja bevonni a kandúrt, ránéz, hátha segít neki a kis macskalény biztonságában maradása érdekében. De Yahto kimegy, s Atsui nem érti, miért. Átöleli lassan Nant, s magához húzza. Nem tudja, miért tesz így, csak teszi. - Ígérjem meg, hogy visszajövök? - csodálkozik. - Ott pusztulás van... sötét... és rémálom. Minden rossz ott van. Nem szabad olyan ígéretet tenni, amit nem tudsz betartani, nemigaz? - szorosabbra öleli Nant, megint ég benne a tűz. Vágy ez? Vagy a szerelem dolgozik benne? Annyria nem érti magát. A teste nélküle, a tudata helyett cselekszik és ez zavarja. Mélyet szippant a srác és a sár illatából. Örül, hogy érezheti ezeket a dolgokat. |
- Nem akarom... *lépett lassan a fiúhoz és letérdelt hozzá, nem ért hozzá félt hogy össze piszkolja ezt a tökéletes lényt, kezét átkulcsolta a fiú nyakán, de vigyázott h ne kenje össze, csak fogta őt nem tett mást* - sose voltam... sose voltam még olyan boldog mint amikor vissza tértél hozzám... s még mindig az vagyok, nem számít hogy mi történik én mindig szeretlek téged, s ne mondj ilyet, ha nem jöttél volna... ha más nem tudott is volna megölt volna a magány és a fájdalom...* Yahto egy darabig hallgatta őket majd megunta, s elment, de hogy mindketten hallják becsapta az ajtót, Nan megrezzent, de nem engedte el Atsuit, csak tartotta őt* - Nem akarom hogy vissza menj Atsui... túl fájdalmas lenne... de tiszteletben fogom tartani a döntésed és én várni fogok rád.. várni amíg vissza nem térsz hozzám, de... kérlek igérd meg ha el is mész vissza jössz majd értem... kérlek szépen! |
| Atsui mikor meghallja Nan hangját, hirtelen visszaesik a megszokott kedélyállapotába. A lángocskák elhallnak, a rideg düh eltűnik a szemeiből, a karmai visszaszineződnek rendes színükre, s a macskalény azt sem tudja, mi történt, miután lezuttyant a földre. Újra félve néz a két macskára, főleg Yahtora. Emlékszik rá, hogy a kandúr bántotta Nantant, bár véletlenül. - Nem kellett volna visszajönnöm. - mondja halkan. - Csak bajt hozok a fejedre. De ide hozott az a pár foszlány. - mély levegőt vesz, s azt lassan fújja ki tüdejéből. - Hamarosan visszamegyek az Árnyvilágba. - jelenti ki halkan. - Ide ők nem tudnak jönni... de tudnak küldeni nem jót ide. |
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
