|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 16:08 - |
Szép hely, de tele van kőszörnyekkel, amik el tudnak rejtőzni a kövek közőtt. Egy kis ösvény vezet be az erdőbe.
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
A kandúr megrökönyödve és önkívületben borul Kokoro mellé. Átkarolja, s magához húzza. Szorosan a testéhez fogja, s beleremeg a gondolatba, ohgy elveszítheti a srácot. - Miért tetted ezt? - kérdi rekedt hangon. Sírás kerülgeti, de még állja a sarat az érzelmeivel szemben. Nézi, ahogy a kandúrka vére csordogál, nem tudja, mit tegyen, hogy elálljon a vérzés. Itt, ebben a világban nincs akkora hatalma, hogy bármit megtehessen. De fél az Árnyvilágba lépni. Tudja, hogy ha meg akarja menteni a két rózsaszín macskalényt, meg kell próbálnia átjuni és ott meggyógyíttatni őket a sötétséggel, de... akkor találkoznia kell Shidosával, meg kell vele küzdenie és újra el kell menekülnie egykori mestere elől. - Ugye nem kell az Árnyvilágba vinnem titeket, hogy életben maradjatok? - kérdi mindkettejüktől. Yowaiko még mindig csak félig van eszméleténél. A mosoly már lefagyott az arcáról, de még mindig tudja, mi történik körülötte. |
*Kokoro ordít amikor eltalálják a villámok, majd a földre hull, de kezéből nem ejti ki az üvegdarabkát, hanem szorítja, szorítja s evvel kezét is szinte ketté szeli* ~ Osoreru.... *magában viszhangzik a kandúr és saját neve, összekeverednek az emlékek, a színek, sötét lesz és hideg, de vaami meleg mégis... a vére... vére ahogy folyik a sötétségbe is vérvöröst képez, s melegíti a fiút, fény és árnyék cikázik, egy alak... egy macska alakja, fájdalom és kín keveréke... majd a kandúrka magához tér, kinyitja szemeit, nagyot szív a levegőbe, mancsából kiejti az üveget, fájdalom amit érez, mindene fáj, nem moccan, csak fekszik, egy egy vércsepp végig folyik haján, ami Kokoro szemei előtt cseppen a földre* - Osoreru... *motyogja, s keze a levegőbe kap, a kandúrt keresve* |
Osorerunak kikerekednek a szemei. Nem hiszi el, amit lát. Csak mered a saját magát szabdaló fiúra és egyre inkább úgy érzi, fél. Nehézkesen kap levegőt, érzi, ahogy tüdeje az egész testén ránt egyet, hogy észhez térítse, mert hihetetlen nagy szüksége van oxigénre. Lassan kinyújtja kezét az őrjöngő Kokoro felé, majd ahogy látja éltető vérét szanaszét folyni, felszakad az ellenállása, magába szívja a levegőt. - Kokoroooo! - ordítja, azzal jobb híján a sötét villámokat használja, hogy kiüsse a srácot. Nagyon reméli, hogy nem ütött túl nagyot a kandúr testén, hogy a szíve kibírta a túlpörgetést, de ugyanakkor azt is, hogy elég volt ahoz egy kisebb sokk, hogy lebénuljon és a földre hulljon. Yowaiko lassan elmosolyodik. A szellemek tartják benne a lelket, az életet. Ha ők nem lennének, a lány már nem lenne eszméleténél és egyenesen a halál felé száguldana. - Kokoro... - suttogja reszkető hangon Osoreru és közelebb megy a szólítotthoz. |
- Yowaiko! *kiállt a kandúr, de ekkor egy hatalmasaat kap, amitől ülő helyzetből fekvőbe kerül, megfogja arcát, nem hiszi el, hogy Osoreru képes volt megütni őt, mindenek ellenére is, de felkel, előhúzza zsebéből a törött üveget* - Rendben....! Ha neked ez kell hát legyen! *üvölti, s mint aki megőrült úgy tépi saját bőrét, mint éles penge a húst, úgy vágja az üveg a fiatal kandúr puha bőrét, már mindenhol vérzik, s nem hagyja abba, a sebek már nem gyógyulnak, túl sok van és túl sok az elvesztett vér, őrjöngve szabdalja magát, önkívületi állapotba kerül, Yahto eközben úgy tűnik el, mintha sose lett volna ott, a rózsaszín kandúr már az őrület határát súrolja, ha nem állítják meg még meg is ölheti magát* |
Yowaiko szeretne visszaszólni a kis kandúrnak, de Kokoro megteszi helyette. Büszkén pillant a rózsaszín fiúra. Osoreru egyre dühösebb. Vörös szeme felizzig a méregtől, s legszívesebben megölné a szeretett fiút. Ráemeli mancsát, hogy megbénítsa, vagy addig szórja sötét villámaival, míg a szívéig hatolnak, s megölje, de nem képes lövelni rá. Megremeg keze a levegőben, majd lassan lehanyatlik.
- Erre gondoltam. - suttogja Yowaiko. - Az érzelmein át tudod csak megsebezni. A teste már sok mindent túlélt ahhoz, hogy ne érezze kínzónak, ha bármi éri. - magyarázza, mintha mindig is ismerte volna akandúrt. - Ne add fel! - kiáltja rémülten Kokoronak. - Ez az egyetlen esély, hogy a sötétség az Árnyvilágban maradjon és életben maradjunk!
- Hallgass! - dörren Osoreru hangja. Ezzel egyidőben kicsapódik a jobbja, melyből egy penge száguld ki, s egyenesen Yowaiko testébe szúródik. A lány levegőt sem bír venni, megszűnik körülötte a védőpajzs, s ő lassan hátrazuhan. Könnyedén puffan a földön, feje oldalra csuklik, szemei a semmibe merednek. - Hozd ide azt a kandúrt! - parancsolja Yahtonak, s nagyon reméli, hogy a srác azonnal tovább is áll, különben még a végén őt is megkínozza. Mikor letudtnak gondolja a két kívülállót, odaballag Kokorohoz. Lenéz rá, majd nagy erővel arcon csapja. - Ostoba! - sziszegi közben. |
- Itt lesz! *jelenti ki majd indulna vissza, hogy beválthassa, amikor a lány feltápászkodik és fura dolgokat vág hozzá* - Mit képzelsz te magadról cicamica? Nem te vagy a világ közepe! Nantan az enyém lesz! *üvölti, szemei szinte villámokt szórnak* - Nem ismersz engem! Én voltam az aki mellette volt amikor az a tetves kandúr felé se nézett, annak a dögnek pusztulnia kell.hogy Nantan észre vegye mennyi mindent is tettem érte!
- Nem az számít... *áll fel Kokoro* - Nem számít mennyit teszel azért az emberért akit szeretsz, sosem kéred számon tőle... *Osorerura néz* - Ha megvet, ha bánt, ha fáldalmat okoz neked akkor is él benned a megbocsájtás és nem haragszol rá, eltűrsz minden egyes csapást, minden tépést és verést...és akkor is imádod amikor magadra hagy...*Yahtonak mondja, mégis Osoreru felé néz* - Nem... nem tudom Yowaiko... és ha belehalna? nem élném túl... és én így is szeretem őt, mégha gonosz is... *nem tud mit tenni, képtelen megölni a kandúrt, de azt sem akarja, hogy a lány meghaljon, csak áll egy helyben mint akinek földbe gyökerezett a lába* - Sajnálom... *rogy térdre* |
Hideg tekintettel hallgatja Yahtot. Rafkós mosolyra húzódik szája bal szegelete. - Hozd ide nekem őt. - felel minden gondolkodás nélkül. - Huszonnégy órát kapsz, hogy a kezemre add Atsuit. - állít feltételt. - Az eszköz nem számít, félholtan is hozhatod. De élve! - köti ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Nekem csak egy valami kell tőle. Utána visszaadom, ha kell. - teszi hozzá, majd elgondolkodik, mivel lehetne idecsalni őt. - Azzal hozod ide, amivel akarod. Atsui amúgy is meg akar találni engem, hogy megmentse tőlem Yowaikot. - kárörvendő és gúnyos mosoly ül ajkaira. - A bolond a vesztébe rohan majd. - azzal kísérteties kacagásba kezd. Hirtelen hallgat el, mintha elvágták volna, majd vérkomolyan Yahto szemeibe néz. - Hozd el nekem Atsuit, s megszabadítalak tőle örökre.
- Remben... - suttog Yowaiko. Lassan lehunyja szemeit, majd elmosolyodik. Kokoro és körülötte kivirul a Sziklás erdő, ezernyi színes virág bújik elő a földből, majd kibomlanak szirmaik, s illatárban fürdetik meg a vidéket. Osoreru odakapja a fejét, hitetlenül és dühösen mered kettejükre. Már épp indulna kettészedni a két rózsaszín macskát, mikor Yowaiko köré egy áttetsző, ám gyöngyházfényű boborék képződik. A lány minden gond nélkül feláll és szembenéz a feléje közelgő kandúrral. - Gonosz vagy. - mondja érzelemgazdagon és vádlón. A kandúr megtorpan. - Felhasználod a macskalényeket, hogy elérd saját, őrült kis terveid. De mi nem vagyunk eszközök, Shidosurukara Osoreru. - a nevet ugyanolyan hangon mondja ki, mint ahogy a macska szokta másokét. - Nem engedem, hogy bántsátok Atsuit. Elvetetted velem az emlékeit, de ezek szerint ő így is visszatalált Nantanhoz. - haragos vonások tükröződnek a lány arcán. Osoreru kinyújtja jobbját és sötét villámokat szór a lányra, de azok a gömbön szétpattannak és ezerfele szóródnak. - Kár próbálkoznod, ezen nem hatsz át soha. - megnyomja a soha szót, hogy ezzel is lealacsonyítsa a kandúrt. - Te! - néz Yahtora, s rá is mutat vékony ujjával. - Azt hiszed, az a szeretet, amit művelsz? Önző vagy! - morogja félig kiáltva. Haragjára a körülöttük lévő virágok elszáradnak, s visszahanyatlanak a földre, míg helyüket kaktuszoknak, mérgező növényeknek és tüskés bokroknak adják át. - Bármit teszel... Nantan soha sem lesz a tied, Yahto. Mert ami az ő szívében lakozik, túlél mindent, halált, magányt, fájdalmat, erőszakot, téged és az időt is. - szavai olyan keményen csengenek, mintha nem is a törékeny lány mondaná. Osoreru újabb adag villámot küld felé, de azok is szétpattannak. Mély morgás tör fel a gonosz kandúr torkából, kezeit marokba szorítja, farka megremeg az idegességtől.
- Túl sokat adtál neki! - ordít Kokorora, amiért teljesen meggyógyította a lányt. - Tépd le a láncát, Kokoro! - rivall sebzett héjaként.
- Kokoro... - szól csendesen a fiúhoz Yowaiko. - Míg nem voltál, ő szenvedett. - utal pillantásával Osorerura. - Meg akart találni, keresett téged. Ha ügyes vagy... átveheted felette az uralmat. - mosolyodik el halványan. - Szorítsd meg a szívét, hogy felszakadjon a rajta lévő jégkő... s a tiéd lesz mindörökké. - nem fél a rózsaszín kandúrtól. Bízik benne, ezért megsimogatja a haját. - Egymás rabjai vagytok, így csak ti tudtok a másikon segíteni. A boldogságod ára, hogy egyetlen egyszer szíven szúrd őt valamivel, majd ott légy mellette, mikor térdre borul a kíntól, s átöleld. - beszél nyugodtan és elhomályosult, jósló hangon. Nem jósol, a szellemek súgták neki, hogy most kell megpróbálnia felébresztenie Kokoroban azt a vágyat, hogy boldog lehessen Osoreruval. Hogy mindkét kandúrt megmentse a lassú pusztulástól, mely belülről emészti el őket. Már tud minden titkot kettejükről, bár főleg az Árnyvilág uráról akart minél többet tudni. - Szeresd őt, Kokoro! - suttogja halkan, hogy a másik két macskalény ne hallja. - Szeresd addig, amíg fel nem tör belőle minden. Hisz láttad! Amikor megöleltétek egymást, amikor majdhogy megcsókoltad... szeret téged, csak nem érti a saját érzéseit. Váltsd meg őt a biztos haláltól! Nincs más választása az életben maradáshoz. - szavait úgy próbálja intézni, hogy mélyre hatoljanak és meggyőzzék a kandúrt. A pajzsa csak a varázslat és pszicho alapú támadásoktól védi meg, ha Osorerunak eszébe jut pengéket idézni, vagy Kokoro ellene fordul, elveszett. Elveszik a Milától kapott láncát, s nem marad más választása, mint felrobbantani a környezetét. Ölnie kell, vagy minden emléket el kell vennie a fiúktól. S ő nem akar rosszat. Gyűlöli a kandúrokat, de nem akar többé senkit se bántani. Vívódik. Belül fél, hogy helyes döntés volt-e megbíznia Kokoroban, de reméli, hogy tudott hatni a srácra. |
- A nevem Yahto, jövőbe látó vagyok, ezért tudom ki vagy, s a múltat is fel tudom idézni... *mondd magáról pár információt majd folytatja* - Az én érdekem is hogy az a mihaszna eltűnjön innen, nem kérek érte semmit... csak mondd a terved s már a kezedben is van a kandúr *néz egyenesen a kandúrra* - Tudod van egy fiú akit nem hagynék kárba veszni, de az csak azt a foltost szereti, szeretném ha kikerülne a képből! *mondja s szája gúnyos mosolyra húzódik* - Nem akarlak csapdába csalni, nekem Nantan kell! S ennek érdekében szívesen ide hozom neked azt a kandúrt! *Kokoro végig hallgat mindent, de inkább csak Yowaikora figyel*
- Rendben vagy kislány? Beforrt mindened? Tudod ezt a szert még nem nagyon teszteltem senkin, csak reméltem hogy beválik... de ezekszerint talán hatásos... *morfondírozik bár tudja, hogy a lány nem tud neki válaszolni, csak óvatosan tartja, talán a lány is érzi hogy kokoro nem gonosz*
- Szóval akkor áll az alku? Én ide hozom valamilyen trükkel amit kiagyalsz, s a kecske is jól lakik, na meg a káposzta is megmarad... megpróbálhatnál hinni nekem ennek az ügynek a lezárásáig, majd mintha nem is láttuk volna egymást... érted? |
Yowaiko amint megérzi a gyógyitalt szájában, nyel egyet, mintha az agya parancsolná. Kitépi fejét a fájdalomtól Osoreru kivételesen nyájas tartásából, s siralmas nyivákolás közepette minden izma megfeszül, s összegömbölyödik. Összeszorítja szemhéjait, kinyújtja nyelvét, mintha marná az anyag. Közben a sebei fájdalmasan, de gyógyulnak belefel. Osoreru elégedetten nézi a nőstényt, majd mikor az felgyógyul, bénító sötétvillámot küld rá, a karjába veszi és feláll vele. - Megmondtam, hogy ne próbálkozz. - nézi élvezettel a még kissé elkínzott arcot. Ahogy megszólítja őt az idegen, lassan odafordítja felé a fejét. - Te ki a kórság vagy és honnan ismersz engem? - kérdez vissza, ám mikor meghallja Atsui nevét, meglepetésében kihullik kezéből Yowaiko. - És mit akarsz cserébe, te számító kígyó? - kérdi gonosz mosollyal a fiút. Egy lépést közelebb megy hozzá átlépve a mozdulatlan nőstényen. - Marajd mellette. - utasítja csendesen, s egy fokkal gyengédebben Kokorot, mint ahogy Yahtoval beszélt. Meglepi, hogy milyen tájékozott ez a kis mitugrász kandúr. Pár pillanatig még ott áll kihúzott gerinccel, azzal elindul feléje. Nem tudja, hogy Yahto fél-e tőle, de ha nem, hát majd ő tesz róla, hogy féljen. - Honnan tudsz te arról, hogy azt a girhest keresem? - morogja, s ahogy egyre csökken kettejük közt a táv, ocsmány harag kezd kirajzolódni nemrég még hajszál híján kedvesnek mondható arcán. - Csapdába akarsz csalni, idegen? - egy lépésnyire megáll a kandúrkától, s mélyen a szemeibe néz. - Ha megpróbálsz átverni, életed rövid és kínkeserves véget ér az Árnyvilágban. - figyelmezteti magabiztosan, azzal végigsimít a kötésen, mely sárga szemét rejti. |
- Rendben... *bólint majd bele önti a lány szájába a löttyöt, ami először fájdalmas, de minden bajra és sebre egy percen belül hat, ha minden igaz Yowaiko egy perc múlva már olyan lesz mint rég, s egy heg sem fogja borítani gyenge testét* - Ne ijedj meg a fájdalomtól, csak a vérem teszi... de higyj nekem utána jobban leszel... *mosolyodik el, s várja a hatást, eközben egy kandúr jlenik meg a messzeségben, s csak figyeli a jelenetet, de nemsokára fel is szólal*
- Te vagy Osoreru igaz? És ha minden igaz akkor egy foltos macskát keresel akit Atsuinak hívnak ugye? *egy fának támaszkodik, s így teszi fel a kérdését, látott mindent ai történt, iagz csak úgy mint előrejelzést gondolatiban* - Vissza tudom szerezni neked...! Ha te is akarod persze... *teszi hozzá, egy kicsit tart Osorerutól de ezt nem mutatja, teljesen magabiztosnak látszik* |
Elgondolkodik Kokoro távollétében, hogy mi lenne, ha megfogadná a fiú ötletét. Egyik mancsával átfogja hasát, másikkal pedig rákönyök, s ökölbe tett kezén megtámasztja a fejét, hogy gondolkodhasson. Jár egy kört, közben egy pillanatra megakad a szeme a lassan haldokló Yowaikon, majd eszébe jut a megoldás. Kokoro mérgező, amit úgy adhat oda Shidosának, hogy ne is sejtse, mit kap valójában egy édes szeretőnek álcázva. Visszaér a fiú, s ő széles vigyorral nézi végig, ahogy Yowaikonak gyógylötyit készít. Mikor látja, hogy a srác szenved a lány megitatásával, komótosan odaballag hozzájuk, majd leguggol és átfogja a nőstényt, hogy megtartsa Kokoro helyett. Yowaiko szája kitárul, ahogy hátradönti a kandúr a fejét. - Most öntsd bele. - szól kimérten. |
- Nem is úgy gondoltam h neki adni... ismerek több fajtát, talán bármit ki tudok keverni amit szeretnél, de ha nem hát nem... *vonja meg vállát majd felugrik egy fára* - Mindjárt itt leszek, hozok gyógynövényeket... *azzal eltűnik szinte láthatatlanul és pár perc múlva egy egész kis táskával tér vissza, amit letesz és egy pár levelet és növényt szed ki, egy farönkre teszi majd összenyomja és párat össze kever, minden növény a magfelelő helyére kerül, elővesz egy üvegdarabot, majd saját vére keveredik a főzettel, s kerül még bele egy kis víz is, úgy néz ki a furcsa gyógyszer mint egy nagy adag saláta pépesítve* - Ezt most meg kell innod.. *próbálja kicsit felemelni a lány fejét* - Na gyerünk különben véged... igaz kicsit kellemetlen lesz de jobb mint a halál... na gyerünk *a tálat a lány szájához teszi, s megdönti hogy az inni tudja* |
A hozzád tartozom kifejezés megérinti jégkő szívét, de ennek sem adja jelét sem. - Méreg? Aligha. - mondja. - Nem tudnád odaadni neki. Nem tudnád megmérgezni. - töri le a fiú ötletének pillanatnyi hatását és reményét. - Én győzedelmeskedni akarok felette, nem örök álomba meríteni. - szól szigorúan és elszántan. - Azt akarom, hogy érezze a kínt, a megaláztatást és a gyűlöletet. - újra fellobban szemében az az eszeveszett lángocska. - Gyógyítsd. - adja ki az utasítást. - Szükségem van rá... egyelőre. - teszi hozzá magyarázatként, nehogy azt higgye a fiú, hogy megszerette Yowaikot. - Egyedül ő tudja, hova lett az a semmirekellő kandúr, amelyik ellopta a legyezőmet. - haraggal nézi a kettőst, bár egyiküknek sem szól a dühe. |
- Nem tudom... valami azt monja ott belül, hogy épp annyira mint rég... most is hozzád tartozom... *szimatol a levegőbe* - Mit gondolsz... a méreg nem hatna rá? Valami nagyon erős méreg... ismerem az itteni növényeket és annak hatásaikat, talán valahogy ha azt használnánk ellene... bár nem tudom, én ehhez nem vagyok túl okos... *nézi a földet, de amikor a kandúr elengedi huppan is egyet rajta, majd gyorsan felpattan és szemeibe néz, majd amikor a lány előbukkan, s a földre hull ő is mellé huppan* - Osoreru de nem hagyhatjuk így itt... hiszen ő csak egy lány... jézusom... *nem meri megérinteni, neogy valami nagyobb kárt tegyen benne* - Meggyógyíthatom? *kérdi mert egyedül nem akar cselekedni, várja így a kandúr válasát és reméli kap engedélyt, de ha nem abba valószínüleg az ifjú nőstény lassan bele pusztul* - Kérlek... |
Nem érti, miért ragaszkodik ennyire hozzá ez a srác. Valósággal kiborítja a tény, hogy fanatizálja őt, de ezt nem mutatja. - Miért akarsz te ennyire velem lenni? - kérdi morogva, de tovább szorítja Kokorot a fához. - Nem megyünk vissza az Árnyvilágba, míg Shidosa él. - mondja. Szemében esztelen fény gyúl. - Valahogy... le fogom győzni, s végleg az enyém lesz az Árnyvilág. - avatja be tervébe a fiút. - De még nem tudom, hogyan ölhetném meg. Nem macskalény és nem kutyalény... valami más ő, ami erősebb. - nem is a kandúr szemeibe néz, hanem valahova maga elé. - Tudsz valamit, amivel megölhető? - réved vissza a valóságba. - Nézd! - szól csendesen. Elengedi Kokorot, hátrább lép tőle, majd elfordítja fejét és felhúzza a kötést sárga szeméről. A sötétségből Yowaiko teste kerül elő. Élettelenül puffan a földön. Ezután Osoreru letakarja a szemét. - Él még, de már alig. - mondja csendesen. - Shidosa átvette a hatalmat a világom felett. Ha egy macskalény a területre lép... olyan kínokat kell átélnie, amilyeneket addig soha. S ő nem kíméletes... még épp időben hoztam vissza ezt a szerencsétlent. - megvetően néz a sápadt és mozdulatlan lányra. Testén vágások, friss égési nyomok, zúzódások, karja kicsavarva, farka hat helyen eltörve. Egy merő vértenger a nőstény, szuszogása még az orra előtt lévő port sem kavarja fel, annyira aprókat lélegzik. - Haldoklik. - jelenti érzelmek nélkül. |
*Kokoro felszisszen, de abban a pillanatban úgy is tesz mintha semmi baja sem lenne, most kicsit úgy érzi sírnia kell, de nem, nem teszi, azért sem adja meg a kandúrnak ezt az örömet* - Nem... csak annyit amennyit érzek... de legyen... *elmosolyodik erőltetetten* - Mindegy is... mindegy mi leszek... csak az számít, hogy veled.... hogy veled leszek majd *nyökögi a gondolatokat, ami kipréselődik a száján* - Vissza megyünk abba a világba? Vissza viszel oda? *fülei teljesen lekonyultak már, farkincája is csak mellette lóg, nem jár boldog táncot, szemei viszont boldogan csillognak, mintha nem történt volna semmi, s a kandúr még éppoly kedvesen ölelné mint talákozásukkor* - Mondd Osoreru mi váltzottt azóta mióta utoljára voltam ott hmm? *mintha nem is ott járna ahol Osoreru, mintha egy másik világban járna, de nem tudja miért, nem haragszik a kandúrra, sem arra amit az imént tett vele, csak azt tudja, érzi... most kezdődik életének egy új szakasza* |
Amikor Kokoro nem engedelmesen felel, hanem visszakérdez, s szavaiból számára nem tetsző dolgokat vél kicsengeni, felbőszül. Legszívesebben elkapná a srác nyakát, egy fának nyomná vékony testét és lassan, szépen apránként kiszorítaná belőle az utolsó korty levegőt is. Az fut át a fején, hogy ha nem tudja megfélemlítani a fiút, nem tudja teljesen a szolgájává tenni. Nem uralkodhat rajta, nem használhatja bábként, s ez zavarja. Szeretné kínozni, fájdalmat látni az arcán, mert az őt feledtébb nagy örömmel tölti el, ha szenved miatta valaki. Mikor a kezére fog Kokoro, visszaréved a valóságba. Csókolná a puha ajkakat, de nincs ideje mozdulni a csókért. Megdöbbentik a szavak. Elmereng a távolban vörös szeme, ezelatt Yowaiko hirtelen sarkon fordul és futásnak ered. - Megállj! - ordít rá, azzal szabad kezével felrántja sárga szeméről a kötést és a lányra néz. Velőtrázó sikollyal beszippantja őt az űrnyi mélység a szembe, majd lecsukja azt. Liheg, s közben letakarja az Árnyvilág kapuját. - Többet akarsz, mint ami jár? - kirántja magát Kokoro közelségéből, kezéből, azzal a vállainál fogva nekitaszítja egy közelbe eső fának. Villámokat szór a szeme. Valójában nem azért dühös, amit kérdezett, hanem azért, mert úgy érzi, a srác belelát, látja az érzéseit, a lelkét és nemlétező szívét. Ez dühíti. Karmait belevési az illatos bőrbe. - A mindenem leszel, Kokoro! - sziszegi, azzal hozzásimul a kis testnek. - De vésd az eszedbe... - kezdi suttogva a rózsaszín fülbe - hajszálra vagy attól, hogy ugyanolyan sorsra juss, mint Yowaiko. |
*Ahogy a kandúr magához rántja, csengője megcsörren, de Kokoro hagyja magát rángatni, nem törődik a durva szavakkal, se semmi mással, csak nézi őt, a durvaságot, az érzéketlenséget ami újra és újra előjön a kandúrból* - Hogy Mire célzok? Neked kell tudnod... egy egyszerű kérdés volt amire várom a válaszod, és evvel nem érsz el semmit, hogy durva vagy és bántasz... *teszi hozzá, s megfogja a kandúr mancsát ami a pólóját rángatja, szemeivel még mindig egyenesen a kandúréba néz, végül még közelebb lép a kandúrhoz, annyira közel hogy már szinte összeér a szájuk, de a fiú elhajol, s a kandúr fülébe súgja* - Szolga... társ vagy szerető? *elhúzódik egy kicsit, igazából többet szeretne ennél, de nem fogja megmondani ezt a kandúrnak, ezt semmiképp sem* |
Mikor Kokoro elfordul, belemarkol pólójába és erőszakosan magához rántja, hogy ne legyen olyan távol tőle a kandúr. Úgy érzi, tudnia kell a választ. Megütköző tekintettel néz a fiúra. - Hanem egy mi? - kérdi magabiztosan. A vigyorgás csak még inkább feltüzeli belső feszültségét. Szemöldöketi összeráncolja és szigorral tekint Kokorora. - Hogy-hogy mi leszel? - kérdi értetlenül, s keményen. - Társ vagy más? - visszhangzik hangján. Elül a haragos vonás szemöldökeiről, s inkább kérdőre vált. - Mire akarsz ezzel utalni, Kokoro? - durván ejti ki a nevet, hogy ne lehessen érezni szavaiból, ahogy a lelke megremeg. Yowaiko leül a földre, s közben majszolni kezdi a füzéren lévő halakat. A vörös szem egy pillanatra megakad rajta, majd újra a fiúéba mélyed. |
*Kokoro a kérdésre egy kicsit elbátortalanodik, de nem hátrál meg, lassan leveszi kezét a kandúrrol, s elfordítja tekintetét* - Nem... nem a semmi.... hanem egy... *nem mondja végig a mondatot, inkább csak magában folytatja* ~ Kandúr... *fordul vissza, majd mikor meghallja a döntést kicsit elvigyorodik, nem tudja pontosan miért is, de jóleső érzés fogja el* - És... mondd... mi leszek én ha veled leszek? Szolgád vagy társad? Esetleg... esetleg más? *a fiú fülei lassan lekonyulnak* - Mondd Osoreru mi leszek én melletted? *fejezi be végül mondandóját, bár úgy érz teljesen mindegy a válasz, csak a szívtelen macska mellett maradhasson* |
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
