|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 16:08 - |
Szép hely, de tele van kőszörnyekkel, amik el tudnak rejtőzni a kövek közőtt. Egy kis ösvény vezet be az erdőbe.
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Osoreru teste jég hideg, akárcsak Takumié. Mindketten ugyanazt élik át külsőleg. Belsőleg nem, Osoreru küzd az ellen, hogy az Árnyvilág elnyelje őt. A sötétségben fény is gyúl, nem tudja, de Kokoro szeretete és az ő szeretetféléje hat így a sötétség világára. Néha elmerül, teste áttetszővé válik, s mikor visszatér, egy-egy seb látszik rajta. Pár apróbb karcolás.
- Nem akarom... - motyogja Milának kiscicásan. A dorombolás meglepi, Mila sose volt az a cirógatós, ölelgetős, szeretgetős fajta, de annyira jól esik neki, hogy egy erőtlen próbálkozást megejt, hogy viszonozza. Kicsit furán hat, sose dorombolt még, így gyorsan abbahagyja és elhalkul, hogy hallja a szellemeket. Azt is csodálja, hogy Mila tudta, hogy mondani akarnak neki valamit, de nem szól érte. - Yahto... - szólítja végül a fiút. - Te most akkor kinek is az oldalán állsz? - mikor a kandúr elindulna, egy virágot teremt a lába elé, hogy megállítsa.
- Elvesztetted az emlékezeted? - döbben meg Samui. A bátyja csak bólint. - De... hát... álmunkban találkoztunk.
- Pont ez az! - ujjong némi meglepetéssel vegyesen. - Hogy láttalak éjjelente. Éreztem, amit te.
- Persze, hisz ikrek vagyunk, te majom! - újra magához öleli bátyját, annyira örül, hogy látja. - Gondolom, akkor hiába kérdezem tőled, hogy Minával mi van.
- Az ki? - a kérdés egy pillanat alatt haragot szül Samuiban. A földre taszítja a foltos macskalényt, majd hógolyókkal kezdi sorozni.
- Mi az, hogy elfelejted a családod és a fiúd létezését?! - kiabálja, de mikor alaposan fejbe dobja bátyját, s az összegömbölyödik, hogy védje magát, befejezi. - Nem mondhatjátok komolyan, hogy... ez megtörtént. - segélykérőn Nantanra néz. - Te se tudod, hol van a húgunk? - kérdezi tőle. - Tudom, velem volt, de... földrengés tört ki a városban, én napokig a romok alatt voltam, Mina pedig eltűnt. Él, mert azt mondta, segítséget hoz, ám azóta nem láttam, nem hallottam felőle és nagyon aggódom. - magyarázza szégyenkezve. A háttérben a lány előmászik és odaoson Takumihoz. Érdeklődve körbesétálja, majd megérinti arcát. Megijed a hidegségétől és felsikoltva hátraesik. Szoknyája egy pillanatra fellibben.
- Meghalt!
      
|
*Kokoro kapcsol és vissza megy a helyszínre de nem mer beljebb lépni hátha meglátják és így megtalálják Osorerut is, így vissza megy hozzá és elővesz egy zsebkendőt ami sajátja, de éppen elég hosszú hogy bekötözze a macska szemét, ha Osoreru akarja majd úgyis lecseréli, nem szól semmit csak serénykedik, s amikor kész lesz megsimogatja a kandúr arcát, igaz akarva akaratlanul*
- Héhéhéhé kiscica csillapodj vagy azt akarod hogy kirepülj a kezemből? *arcát a lányéhoz nyomja és dorombol neki, bár maga sem tudjja miért, tán csak hogy lenyugtassa* - Hallgasd őket... a kiabálásodon át nem hallod meg a hangjukat... *céloz a szellemekre*
*Nantan egy darabig csak nézi őket, majd mikor Samui kérdezi válaszol rá* - Elvesztette az emlékezetét... rám sem emlékezett, minden kitörlődött a fejéből... az is hogy valaha léteztünk... de már kezdi vissza kapni, de ez önmagába véve lassú folyamat azt hiszem... *fejezi be, eközben Yahto csak durcásan vonul félre egy fához*
- Pff... hálátlan kis fruska... *jegyzi meg*
   
|
Belerázkódik a szorításba, majd hirtelen elernyed. Pár pillanatig nem vesz levegőt, s furán fulldokló arcot vág, mintha a víz alá nyomták volna, aztán oxigénért kap. Szemfogai kilátszanak a vicsortól, fogai összekocognak a rángásoktól. Fülei is rezegnek, majd egy pillanatra feltárulnak szemei. Sárga szeme a semmibe mered, bevérzett, rettenetesen ronda látványt nyújt. A kötése valahol elveszett, így Kokoronak vagy le kell csuknia, hogy ne lássa és ne jelentsen veszélyt, vagy meg kell keresnie. Másik szeme ép, de azzal sem néz sehova, csupán a félig itt levés okozza, hogy felnyíltak pillái.
- Te tűntél el! - szipogja Milának. Még mindig szorítja őt, de mikor meghallja Yahto hangját, kissé elengedi és morogni kezd a fiúra. - Te hoztad ide Atsuit! Tőrbe akartad csalni, csak az a szőke épp rátámadt Osorerura! Te tudtad, hogy Atsui itt halálos veszélyben lesz! Azt is, hogy Osoreru meg akarja ölni! - kiabálja magából kikelve. Nem hallgatja meg a szellemeket, akik közben arról próbálják tájékoztatni, hgoy Yahto egy oldalon áll vele, milyen háttérinfókat kell tudni a kandúrról.
- Samui... - mondja ki a nevet. Hirtelen abbamarad a görcs, s minden, ami addig volt. Elfeledkezik a harcról, Yowaikoról, Yahtoról, Takumiról és Tenpáról, sőt, még Nantanról is. Kitörli szemeiből a könnyet, visszaszívja orrába a nedvességet és feláll. Megszédül, de ekkor a két testvér összeölelkezik.
- Atsui! - úgy öleli át bátyját, mintha soha sem utálta volna. Megpaskolja hátát, aztán elereszti és megnézi magának. A foltos fiú kérdőn, értetlen méregeti öccsét, mintha egy idegent szemlélne. - Mi bajod?
- Tudtam, hogy létezel. Tudtam, hogy egy fekete kandúrt ismerek, aki fontos nekem.
- Mi van? Megzakkantál? - idegenkedve eltolja magától és ijedten Nantanra néz. Nem szólal meg, de nagyon várja, hogy a kandúrka elmondja neki, mi történt a bátyjával. Közben a távolból fel-felbukkan egy halványlilás hajkorona, hogy megszemlélje, mi történik.
|
*Kokoro megszorítja Osoreru kezét, s talán a kandúr érzi hogy vele van a fiú, de mást nem tud tenni* ~ Ne hagyj itt engem... szükségem van rád... *könnyezik bele a kandúr, s arcát elcsúfítják a fel fel törő könnycseppek*
- Mi az hogy én? Te tűntél el nyomtalanul... egyik reggel felébredtem és má nem voltál mellettem... igaz azt se tudtam, hogy én hol vagyok... *vallja be* - De végre itt vagy... a nagy csetepaté végére értem ide.... *Yahto eközben nyakát próbálta ápolgatni*
- Erős fogad van hallod-e... *a nyaka erősen piros színben pompázott *
- Ők jól vannak de te nem, emlékezz de én itt vagyok és nem moccanok érted? *s így is tesz nem moccan a kandúr mellél de a fekete macska hangjára megrezzen* ~Samui... *tudja hogy a kandúr nem szíveli őt és talán még most sem fogadta el*
|
Osoreru arcán fájdalom tükröződik. Meg-megrándul szája, néha elvicsorodik, s kezei is össze-összerándulnak ökölbe. Tudatalatti reakció ez, fogalma sincs, mi történik vele a külvilágban. Küzd az életben maradásért, hgoy az Árnyvilág ne nyelje el őt. Takumi ugyanilyen állapotban fekszik sokkal távolabb tőlük. Meg-megrázódnak, szinte teljesen egyszerre reagálnak mindenre. Tenpa nyöszörögve kezd magához térni, de nagyon erőtlen, így nem tud mocorogni.
- Mila?! - kérdi Yowaiko a meglepetésében. Elsőre nagyon megrémült, de ahogy felfogta, hogy mi történt, megörül lassan a nősténynek. - Milaa! - sikítja őrjöngve és úgy öleli, mint még soha. Sírni kezd az örömtől, körülöttük pedig ezernyi virág szökken ki a földből. - Úúúgy hiányoztál! - zokogja. - Hogy voltál képes így eltűnni?!
- Nan... tan... - érzi az ölelő karokat, de annyira megkínozza őt az emlékezés, hogy teljességgel beleszédül. - Menj... nézd meg őket. - letottyan a földre. - Yahtot is... Yowaikot is... - suttogja, de egy helyben sem tud maradni, ingázó mozdulatokat lejt. - Emlékezni próbálok... csak azért van... - kínlódik tőle, nagyon nyílall a buksija, de nem tud mit tenni, tudni akar most már mindent az életéről. A távolban két alak jelenik meg. Egy fekete és egy másik, akit a fekete lebújtat a szikla mögé. Aztán ahogy közeledni kezd, lassan kirajzolódik Samui alakja.
- Atsui! - kiáltja még távolról.
 
|
*Kokoro az árnymacska mellé ül, s fejét a macska vállára hajtja* - Megvárom amíg felébredsz jó? Majd én vigyázok rád amíg jobban nem leszel... *beszél talán csak magának, de nem moccan a kandúr mellől* - Nem veszíthetsz el többé... semmiképp sem...
*Yahto felkiállt de akkor sem engedi el a kis macskalényt, de valaki egyszercsak kikapja kezéből, s arrébb ugrik vele* - Hahó kislány... hiányoztam? Vagy már efelejtettél? *a macskalány büszkeséggel néz Yowaikora, s megborzolná annak rózsaszín fürtjeit de akkor valószínüleg elejtené*
*A macskából ismét kibontakozik a fiú alakja egy sárga fény keretein belül, majd válaszol* - Igen... ismerjük őket... *fordul vissza* - Segíteni kéne nekik nem? *kérdi bár meglepi Atsui reakciója és csak átöleli őt, nem tesz semmi mást bár amilyen állapotban van Atsui könnyen lehet hogy majd Nantan látja a kárát*
|
Osoreru nem reagál a külvilágra. Megsérült az Árnyvilága, a szeme, amiket még Kokoro nyála sem tud meggyógyítani. A sebesülései behegednek, ám eszméletlen marad. Megrezzen keze, ennyivel jelez csak valami a kandúrkának, egyelőre többet nem tud tenni.
- Eressz! - sziszegi ingerülten Yowaiko, azzal éktelenül beleharap Yahto nyakába. Karmait a saját kezébe vési félelmében és dühében, s reméli, végre elejti őt a fiú.
- Ezt majd még később megbeszéljük. - pirít Atsui szerelmére, majd hirtelen megtorpan, s visszanéz Takumira és Tenpára. - Ismerem őket? - nem tudja, hogyan villant ez be neki, de ahogy próbál emlékezni, összegörnyed és leguggol. A fájdalom hasogatja a fejét, rázza a hideg. Farka ide-oda csapódik, vicsorogni kezd, s még a könnyei is a szemébe szöknek.
|
*Csak kokoro marad talpon, s ő nem törődik a szökevényekkel, nem is akar és nem is tudna utánuk menni ő is teljesen lesérült, gazdájához megy, s megpróbálja magával vinni egy biztonságosabb helyre, óvatosan lépdel és figyel nehogy Osoreru még több sebesülést szenvedjen.* - Gazdám... kérlek ne haragudj rám ezért... *viszi távol és egy fa tövébe próbálja meg leültetni, majd fölé hajol* - Ezért se haragudj rendben? *a macska szája a másikéra tapad, minél több nyál jut Osoreru testébe annál gyorsabban tud felépülni, de nem igaz, hogy ezt Kokoro nem élvezi* (:P)
- Nem hagyhattam... *néz a macskára mikor az kicsit távolabb hajítja, de ő talpra esik, amikor Atsui jelez utánuk iramodik de az árny is követi őket, ágakon ugrálva, s nagyon halkan Yahto eközben próbálja nem el ejteni az össze vissza ficánkoló lányt*
 |
Takumi hirtelen elveszítette a hallását, így kénytelen szólni Tenpának. A tigris mellé áll, s védi őt. A szőkeség kardjára támaszkodik, közben nem érti, miért nem hallja barátját. Rémült arccal igyekszik kidugítani füleit, de a dolog csak nem akar összejönni. A tigris elkap pár pengét, ami felé repül, egyet közvetlen az izmába kap, így félig összeesik. A seb kicsi, alig vérzik, inkább csak bénítja őt a tárgy. Mindketten most már rémültek, de még elszántak. Tenpa kihúzza magából a fegyvert, s kiköpi. Kérdezi Takumit, hogy mi a baja, de a fiú nem felel, kétségbeesetten igyekszik visszanyerni hallását. Attól tart, hogy a robbanás okozta a károsodást, de tudja, Kokoro szája is mozgott, mielőtt megsüketült volna. Osoreru fel sem pillant, elkapja a rózsaszín kandúrt és átlala rántja magát talpra. Combjáról leszakadt a nadrág egy része, s véres seb tátong, de eltökélte, hogy Atsuit meg fogja ölni. Pengéket vond elő, majd megrohamozza a foltos macskalényt. Épp időben vonódik fel a védőpalyzs, Osoreru visszacsapódik róla. Tenpa közben Kokorora vetné magát, ám az árnymacska észre veszi ezt, s amennyi pengét csak tud, küld a tigrisnek. Az fémsünként hull a földre, s visszalakul fekete cicussá.
- Tenpaaa! - rohan hozzá a gazdája. - Ezért... megfizetsz! - elszántan markolja kardját és készül, hogy lecsapja vele Osoreru fejét, mikor a kandúr felrántja a kötést sárga szeméről. A rokonok farkasszemet néznek egymással fél másodpercig a varázsszemükön keresztül, aztán egy hatalmas dörrenés rázza meg a környéket, villám vág a szemükbe és métereket repülnek, hogy aztán eszméletlenül térjenek magukhoz.
Eközben Yowaiko megijed Yahtotól, s ijedtében üt felé. Észre sem veszi egy pillanatig, hogy Nan kicsúszik a kezeiből, majd rémületében védőpalyzsot von maga köré. A fiú bejut a palyzsba, ez ellen nem véd, így ölbe tudja kapni. A lány megijed tőle, így arcon vágja és igyekszik kiverekedni magát Yahto kezeiből. - Eressz! Te hoztad ide Atsuit! Tőrbe csaltad! - kiabálja hisztérikusan.
Atsui megérti Nantant. Valahogy ráismer. Haragusan rá pillant, majd felkapja. - Nem lett volna szabad idejönnöd. - morogja neki. - Hogy vigyázzak rád, ha itt vagy? - azzal puszit nyom a fejére és eldobja magától Nant. Kabátkája zsebéből előhúzza a rettegett legyezőt, s épp indulna Osoreru ellen, mikor felfogja, hogy a hím kifeküdt. - Hogy? - kérdi csak úgy a levegőbe, s igykeszik felmérni a terepet. - Jó! Akkor futás! - visszadugja zsebébe a legyezőt és int fejével szerelmének, hogy fussanak a Yowaiko-Yahto páros után. - Yowaiko! - kiált a lánynak, aki még ekkor is hadakozik a fiúval.
|
*Kokoro kész a harcra, s amikor parancsot kap cselekszik is* - Most meglátod mit tudok én! *s jobb kezét előre egyenesen a kandúrnak szegezi, lehunyja szemét majd mormol egy szót, s ha minden igaz akkor Takumi ebben a szent pillanatban süketült meg, s ezt csak Kokoro oldhatja fel, a robbanásból kap a rózsaszín fiú, sőt egy fának repíti, gerince hírtelen megrándul, s ő térdre esik, de ha bár nehézkesen is de felkászálódik. - Gazdám... *lépdel Osoreruhoz* - Fel tudsz kelni? *Nantan rohanna Atsui segítségére de Yowaiko túl erősen szorítja, Yahto egy percre ledermed, majd futásnak ered, s Yowaikohoz szalad, mivel látja Atsuinak nem tudna segíteni*
- Gyere... el kell innen pucolnunk... *megjelenik egy két kép a lány múltjából, s jövőjéből amikor közelebb lép hozzá bár egy robbanás őt is majdnem eltalálja* - Ne félj tőlem! *pillantja meg Nantant* - Nan... mit keresel itt? *hátrál, de a kismacska nem válaszol, hírtelen kimászik az ölelő karból, s a foltos macskához iramodik, szinte perzsel talpacskái alatt a talaj s amint oda ér, sárga fény tör elő belőle, s a pajzs beteríti őt és a foltos cicust is, igaz a másik pajzs eléggé legyengíti, nem nagyon tud egyszerre ketőtt fenntartani de a szerelem amit érez megsokszorozza erejét* - Yowaiko nincs időnk, gyerünk *kapja fel a lányt bár nem tudja hogy megijed e tőle nincs is ideje ezen gondolkodni* - Ha itt maradsz nem vagy biztonságban ők pedig nem fogják túlélni...*iramodik meg a lánnyal és reméli nem veszik észre, Nantan gondolataiban próbál üzenni a kandúrnak ahogy régen is megtette már, s közben erősen tartja a pajzsot*
~ Atsui...Atsui... én vagyok figyelj rám, ha törik ha szakad kiviszlek innen megértetted? Ne aggódj Yowaiko miatt, Yahto vigyáz rá... Hallasz engem Atsui? Gyerünk... megvéd a pajzs, kapj erőre... és menjünk innen... csak az Édenbe kéne elérnünk... ott már biztonságba lennénk mindenkitől! *A távolból egy idegen, mégis ismerős alak tűnik fel, de egyenlőre nem akar közbe avatkozni, csak ha mégnagyobb baj ütné fel a fejét*
   
|
Atsuiék mire odaérnek, teljes a káosz. A kandúr megdöbbenten torpan meg. Kivonja karmait. - Itt az idő, Yahto! - kiáltja harciasan. - Mentsük meg Yowaikot, míg lefoglalják őt! - azzal rohanni kezd, mint akinek elment az esze. Egy pillanatra láng gyúl szemeiben, de aztán ahogy Osoreru visszaváltoztatja Kokorot eredeti felállásba, vagyis nyála lesz gyógyító és vére mérgező, kihúny a fény és rémület lesz rajta úrrá.
- Öld meg őt, Kokoro! - fújja a sötét macskalény. Nem törődik semmi mással, csak haraggal és bosszúval. Tenpa felé megküld pár éles pengét, ami elől a hatalmas tigrisnek csak alig sikerül kitérnie. Takumi is kap párat, így kénytelen védekezni. Kardján csattognak a fegyverek, arca megsérül, s éktelen morgásba kezd.
- Kínozni valakit nem sors! - dühöng a szőkeség Kokoroval. Kardot szegez rá, bár legszívesebben Osorerura koncentrálna, aki mikor meglátja Atsuit, nagy levegőt vesz és megirmalik felé. Yowaiko kapcsol, látja, hogy baj lesz, de a kis kandúr eltereli a figyelmét. Nehézkesen felül és megcirógatja őt.
- Nantan... - suttogja, azzal magához ragadja és sírva ölelgetni kezdi. - Miért engedted vissza Atsuit? Osoreru meg fogja ölni. - folytatja elszorult torokkal. - Atsuinál van Osoreru legyezője. - világosítja fel a fiút. Atsui és az árnykandúr összecsapnak, utóbbi leteperi a foltos fiút, s előszabadítja testéből a pengéket.
- Yahtooo! - ordít rémülten a tűz ura. - Ne engedd, hogy levegye a kötést! - szinte sikítja, mikor észleli Osoreru szándékát.
- Elvettél tőlem valamit... - gurgulázza Osoreru gonoszsággal a hangjában. Küzd a kandúrral, karmok vésődnek a bőrökbe, ruhákat szaggatnak, vért kennek és fröccsentenek szét. A tűz néha-néha fellobban, de inkább csak apró robbanásokat idéz elő, nem éget és nem védi a fiút.
- Az Árnyvilág! Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeh!
- Atsuiii! - sikít Yowaiko is. Nantant erősen magához szorítja, szemeit behunyja, könnyek szöknek a szeméből, s robbanások ezrei rázzák meg a tájat. Takumi hajából kiszakad a szalag, Tenpát is leteríti egy dörrenés, Kokoro és Yahto is elvileg kap a támadásból, s persze a verekedő kandúrok is. Osoreru a magasba emelkedik, majd súlyosan puffan, míg Atsui elgurul távolabb. Előbbi nem adja fel, késeket küld valamennyi ellensége felé.
|
- Megértettem! *szól vissza Yahto, bár nem tudja mennyit bír majd segíteni, de minden tőle telhetőt meg fog tenni, ebben már biztos volt, szeretné újra látni a fiú mosolyát és boldogságát, elszántságát, ha a kandúr mellette marad* - Minden úgy lesz ahogy akarod... legalábbis remélem!
~ Nem... nem... NEM! *gondolatai cikáznak a rózsaszín kandúrnak, tudja hogy Osoreru erős most mégis elé lép, tudatán kívül mozog teste, s lassan veszi a levegőt* - Add vissza Gazdám könyörgöm, hisz tudod nagy a hatalmam úgy, s milyen kevés így...! *minden olyan képességét elvesztette evvel a cserével amit használni tudott és csak ügyessége maradt, de ebben a küzdelemben úgy érzi ez nem elég, itt egyenlő felek vannak, igen... egyenlőek...* - Miért ki érdemli a sorsát? *szegezi kérdését a kandúrnak, s testét Osoreruéhoz nyomja* - Ki dönti el ki mit kap? *nem moccan a kandúr mellől és talán most még Osoreru sem tudná elmozdítani, úgy érzi rajta a sor, s ha lehet nem harcal fogja megnyerni ezt a csatát hanem észérvekkel, persze még minden lehetséges...még minden megfordulhat, s előkerülhet, feltéphetnek akár régi sebeket is, nyakában a csengő vészjóslóan kezd játszani furcsa, érthetetlen dallamot, Kokoro fejében végigfutnak életének apró jelenetei... megszületik, s kiteszik őt, de megtalálja őt Osoreru és keményen de felneveli, néha hatalmas sebeket kap, s néha érzéketlennek hitt szeretet, találkozik a pimasz macskalánnyal... ellenszegül a parancsnak, fél a kandúrtól,de az megmenti őt... s nem kér érte semmit, hát most rajta a sor hogy életért életet adjon, s óvjon, akkor is ha ezt a kandúr egyáltalán nem akarja. * - Most már ne hagyj el többé... *suttogja az árnykandúrnak*
*Nantan ágról ágra ugrándozik, majd amikor úgy érzi hogy itt az idő észrevétlenül sompolyog Yowaikohoz, s halkan nyávogni kezd, hogy más ne hallja csak a lány, mancsával meg megérinti a lányt, de nem tudja hogy a lány emlékszik e még rá egyáltalán, vagy vele is az történt mint Atsuival, de reméli hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, s hogy a lány vissza emlékszik az akkori időkre, és persze rá is*
|
Atsui követi Yahtot, nem akar lemaradni. Még fájnak sebei, melyeket korábban szerzett, de minden erejével azon van, hogy megfeledkezzen róluk. Ez nem nehéz, hisz lelkileg fel kell készülnie bármire. - Nem hagylak ott! - lihegi a kandúrkának. - Gyengítsd le, ha tudod, én felkapom Yowaikot, s már pucolunk is! Nekem ez a javaslatom! - lóhalálában mondja, de végülis érthetőek a szavai. - Nem kívánok harcba elegyedni, mert Osoreru nem harcol, az Árnyvilágba küld, ahol könnyűszerrel végez veled a sötétség. Ott nincs fegyvered, csak a sötétség szabályai érvényesülnek. - figyelmezteti a fiút.
Osoreru először nem kapcsol, mire gondol a rózsaszín kandúr. Aztán hirtelen eszébe jut, hogy vére volt mérgező és nyála gyógyító. Nem akarja megtenni, mert fél, hogy akkor Kokoro újra jó lesz mindenkihez, s esetleg eltűnik valahogy mellőle. De ugyanakkor megfordul a fejében, hogy ha a kandúr nyála gyógyító lenne, megcsókolhatná. Morogni kezd magára, ahogy ezt végiggondolja.
- Van egy aprócska baj, drága unokabátyám... - szólal meg gurgulázó hangon újra az idegen egy harmadik helyről. Osoreru arcára döbbent gyűlölet tódul. - Láttam, mi történt a szörnyeteg világodban! - vádlón löki oda szavait, majd Tenpa kis feketeség képében kivetődik az egyik bokorból, majd nagy tigrissé válik és dühöngve Osoreru előtt terem. - Az a nőstény nem érdemelte meg, amit kapott! Ahogy senki sem, te lelketlen állat! - s végre előlendül kivont kardjával Takumi is. Yowaiko csak erőtlen figyeli az eseményeket, nem képes mozogni, annyira erősen hatott rá a gyógyszer. Valósággal megbénítja.
|
*Nantan felkapta fejét a hangok hallatán, idegesen nézett körbe körbe de a hang forrását egyszerűen mindenhonnan hallotta, eközben Kokoro talpra állt, kihúzta magát majd csak ennyit mondott* - Gazdám! *nem tudta miért használja hírtelen ezt a nevet... talán egy régi halovány emlékkép miatt, vagy csak a megszokás hatamától... mindegy is volt, úgy érezte most ez a helyes* - Szépen kérlek fordítsd vissza amit egyszer már megfordítottál *célzott itt vére és nyála hatalmának cseréjéről, mert így teste nem tudta azt az erőt kifejteni amit azelőtt, s hatalmának a felét vette el evvel* - Cselekedj gyorsan, kérlek!
 
|
Óvatosan elengedi Kokorot miután felgyógyult, majd szó nélkül Yowaikohoz lép. A gyógylötty maradékát a lány torkára önti. Érzi, hogy egy másik macska van a közelben. Tudja, hogy figyelik. Morog, miközben a már alig tudatánál lévő lányt próbálja megmenteni.
- Szóval ilyen a dicső Osoreru? - horkant felvágósan az egyik bokor. - A szolgáid élete csak látszólag nem ér semmit? - nevet ugyanaz a hang egy másik helyről. A kandúr igyekszik nem törődni vele, de annyira ideges, hogy majdnem a tálat is Yowaiko torkára tömi. A nőstény is összerándul a gyógyszertől, sikolt és pereg a könnye, ahogy rázkódni kezd. Aztán elhallgat. Visszatér belé az élet, arca kissé ki is pirul. Osoreru elhajítja a tálat.
- Talpra! - parancsolja a két rózsaszín macskalénynek.
|
*a gyógyfolyadék még így is vissza jön lefelé vezető útjáról, de sikerül egy kicsit le is nyelnie, teste rázkódik, fájdalomtól reszket, felhörög, szemei kikerekednek, nyakán lassan gyógyulni kezd a seb, s amint ez megtörténik, már le tudja nyelni a kínzó löttyöt, ennek hatására viszont teljesen fel is gyógyul, minden sebe egyszerre forr össze, kinyitja szemeit, Osorerut pillantja meg, először nem is tudja mit gondoljon, fél egy kicsit a kandúr haragjától, de megnyugtatja hogy ennyire megrémült, levonta a következtetést, fontos a kandúrnak...* - Yowaiko... *susogja csak a lány nevét* - mentsd meg őt... *tolja a kandúr kezében lévő maradék löttyöt a lány felé, magában fontolgatja a mellékhatásokat amiket a lötyi okozhat, ha ketten isznak belőle, de gyik sem tűnik valami veszélyesnek* |
A kandúr nem tétlenkedik. Mikor látja, hogy Kokoro szemei fátyolosan a semmibe vesznek, egyik ujját beletolja a szájába, lenyitja állkapcsát, majd elkezdi a torkába öntani a folyadékot. Ujjával segít megnyitni az összeszorult nyelőcsövet, másik kezét is úgy tajtja, hogy a fiú nyakát tudja mozgatni, s segíteni a nyelésben. Már épp azon van, hogy csókkal adja be Kokoronak a gyógylöttyöt, mikor zajt hall nem messze tőlük. Megtorpan, s fülell, de az idő vészesen pereg. NEm akarja, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben lássák, de nem tehet mást, meg akarja mentni Kokorot és utána még Yowaikot is. |
*Kokoro tudja, hogy a kandúr képes erre, így kinyitja száját, legalábbis próbálja de nem nagyon akar összejönni, erőlködik rajta, mégsem történik, talán csak résnyire sikerül, kezdi elveszíteni erejét, lebeg a semmi közepén, feketeségben, légüres térben van, mégis valami fényes, valami megmagyarázhatatlan jó érzés keríti hatalmába, úszik mintha csak tengerben lenne, álmodik pedig ez nem álom, a löttyöt csak nagy nehézségek árán tudja csak lenyelni, ha Osoreru a szájába tuszkolja, mert annyira összeszorul torka* |
Csak pislog, nem érti, mit akart tudni a kandúr. Rémület ül a szemébe, átveszi a cetlit, de csak feszülten figyeli Kokorot. Mikor az elájul, halálra rémül. - Ne! - csusszan ki száján a szó. Minden fájdalma és ijedtsége benne van, bár hangja alig hallható, inkább csak egy levegőszó az egész. Lassan leteszi a kandúrkát, majd eszeveszett sebességgel nekiáll elkészíteni a gyógyitalt. Mindent a legnagyobb gonddal igyekszik elkészíteni, elerednek könnyei, s azok is belehullanak a növények törmelékei közé. Nem akarja, hogy sírjon, de nem tudja megfékezni, hiába törölgeti egyetlen szemét, még a kötés is átázik, pedig sárga szeme eddig úgy tudta, érzéketlen. Persze sárga szemének könnye tiszta vér, s abból is véletlen csöppen két csepp a gyógyfüvekhez. Mikor már csak Kokoro vére hiányzik, odaszalad hozzá, felemeli azt a kezét, amelyikben úgy markolta korábban a szilánkot és belecsöpögteti éltető nedűjét. Meglötypöli a készítményt, majd felemeli a fiú fejét és a szájához emeli a tálat. - Senki más nem számít nekem, csak te. Nincs senki, aki pótoljon téged. Neked kell innod és ne ellenkezz, mert leöntöm a torkodon! -figyelmezteti elszántan, hisz tudja, milyen Kokoro, mindig másoknak akar jót, annyira önzetlen. |
- Tudni... akartam... *szemeiből könny pereg* - de már tudom... *elmosolyodik, majd még éppségben lévő kezével a zsákjára mutat* - Gyógynövények... használd őket ahogy én is, és használd a vérem is... van belőle elég... *turkál a zsebében és egy meggyűrődött és össze vissza szakadt cetlit vesz elő* - Eltettem végszükség... esetére...*lassan mondja a mondatot kezdi elveszíteni eszméletét* - Használd... de először Yowaikon segíts... *hullik földre feje, szeme lecsukódik, mozdulatlan de csak pihen, mindent hall, ami történik, olyan békésen fekszik mint aki csak alszik* |
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
