|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
- Hát itt lennének, ez az otthonom... *mutatja egyik kezével mivel a másikkal épp Erlest markolássza, kissé ideges így lehet hogy túlságosan meg is szorítja azt, hírtelenjében egy kislány ugrik elő, megiramodik Nantan felé, s még mielőtt az bármit tehetne, a lányka már kiáltozva rohan felé*
- Apu apu! *kapkodja a levegőt, majd hírtelen átöleli, Nantan elereszti Erles kezét s átöleli a kislányt, szorosan húzza magához míg annak csorognak könnyei, kezei markolásszák apja pólóját, majd amint meglátja Erlest nagy pillantásokat vet rá, de nem szól semmit*
- Ő itt Erles... Erles ő a lányom Natane...
- Hello... *köszön a királynak, s apjába csimpaszkodik, nem sokra rá egy kutya csaholása és ugatása töri meg a békés perceket, a kutya össze vissza ugrál a fiúra, s nyalogatná ha az hagyná de egyenlőre csak megsimogatja a kutyus buksiját és tovább lépked* - M iért nincs ennek a furcsa lénynek füle vagy farkincája? *kérdezte félhangosan*
- Mert ő nem macskalény hanem ember... hmm... Natane nagyon megnőttél mióta nem láttalak... *simít végig a lányka arcán, egyenlőre többen nem veszik észre a fiút, csak amikor belép az ajtón és felkiállt* - Megjöttem...! *sóhajt, közben lánya végig rajta csüng, Halona pedig kirohan a konyha irányába, s meglátja a nyaig koszos Nantant és Erlest*
- Nantan... úristen hát te élsz? Mindenhol kerestünk...hova tűntél?
- Ez egy igen hosszú történet... de hagyjuk is... Erles emutatom neked a hugom, ő Halona... Halona ő pedig Erles
- Üdvözöllek... kértek valamit enni? *érdeklődik, s közben Natanera terelődik a pillantása* - Nagyon hiányolt téged... Atsuit pedig eléggé elkerülte... *meséli majd lehervad mosolya* - Atsui a szobádba költözött be, rendbe rakott mindent miután te szétverted a szobát...*Nantan erre nem felel semmit, csak maga elé néz, aztán pedig az ajtóra vetődik pillantása, hátha kijön rajta Atsui, ehelyett csak Yahto viharzik ki saját szobájából, s csak farkasszemet néz a fiúval, nem hiszi el hogy újra itthon van.. viszont nem is mer tovább bármit is tenni, visszahúzódik szobájába miután intett az érkezők felé*
   
|
Elres csak bent találja magát a burkon belül. Elámul, micsoda fantasztikus dolgok vannak itt. Nem is számított rá, hogy ilyen különleges a macskalények birodalma. Valahogy azt várta, ugyanolyan lesz, mint Kelet. Szép, nemes, tiszta, fényes, színes. Ehelyett egy mocsárban kötött ki, most pedig egy olyan különös helyen van, amit szavakkal jellemezni sem tud.
Atsui vigyázott a kis tojásra Yahtoval együtt. A kandúr épp olvas, nem is sejti, hogy szerelme visszatért. Samui a húguknál van. Immár tudják, hogy van egy unokahúguk, Koi. A fekete kandúr ellenérzése Takumival kapcsolatban már nem olyan nagy, látva Minako boldogságát és a kicsit. Atsui kifejezetten örült a családalapításnak. Ameliea kint tereget, egyelőre még nem vette észre a fiúkat. Igazából sokat gondolkodik. Már tudja Samui is, hogy sosem lehet a lánynak kölyke, s azt, mennyire mélyen szereti őt. Ám ez az érzés sajnos vagy nem sajnos nem viszonzott. Renji ellenben imád itthon lenni, a lányaival foglalkozni, elárasztani Halonát a szerelmével. Furcsa kontraszt a két macska közt ez.
    
|
- Atsui... biztosan szereted? Nem csak a megszokás érzetét kelti? Amúgy... nem hiszem, hogy el kéne menned, nem tenne jót a fiúnak... roszabb lenne ha nem lennél vele... *Yahto szinte fel sem eszmél és nantan már ki is rángatja Atsuit, kérdőn néz utána a folyosón, majd tekintete megragad Samuin* ~ Atsui el akar menni de akkor Nantan megint beleroskad bár... ezek után nem tudom mit tenne....
*Nantan hírtelen felkacag mint aki megbolondult, arcán lefolynak könnyei* - Szeretsz? Te? Ez nagyon vicces... *de nem mosolyog rajta* - Te csak egy önző kandúr vagy aki nem képes másra gondolni, csak saját magára... nem mondd azt hogy tudhatod mit érzek mert nem tudod... én sosem csaltalak meg Atsui... bíztam benned, imádtalak... *megy nagyon közel a kandúrhoz, szinte már összeütköznek de akkor megáll* - nem fogom megbocsájtani ezt se neked se Yahtonak... *fordul el Atsuitól* - Azért mert vágysz valamire, még nem biztos, hogy minden áron meg kell kaparintanod... *szoírtotta ökölbe kezeit* - plána ha tudod a következményeit... és TE TUDTAD! *förmed rá mielőtt ellenkezhetne* - Meghagyom nektek azt az örömöt, hogy együtt legyetek... add ide a kulcsom... az az én jogos tulajdonom! *amikor Atsui oda adja neki a kulcsot, ő a nyakába akasztja a felfüggesztett zsinórjával* - Viszlát Atsui... légy boldog.... *hírtelen eltűnik Atsui szeme elől s macska képében áll előtte... a kis szelíd cica most vadnak és félelmetesnek tűnik... majd pillanatok alatt eltűnik az ablakon keresztül, vissza se néz, könnyet sem ejt... csak eltűnik mintha sose létezet volna*·~ Nem kellett volna bíznom benne... mégis vakon szerettem őt... micsoda ostoba macska vagy te Nantan... ennek így kell lennie... Atsui talán bolodg lehet Yahtoval... nekem pedig el kell tűnnöm az életükből ha se nekik se magamnak nem akarok fájdalmat.. *hírtelen megáll* = Én is szeretlek Atsui... *nyávogja, majd eltűnik*
- Ezt hogy érted? *gondolkodik el a dolgon Halona* - Bár... nagyon hasonlít rád... és te különleges vagy, tehát biztosan Nayong is nagyon különleges kis poronty lesz! felneveljük őt tisztességesen... és becsületesen... a lányaink így is odavannak érte... hát nem csodálatos? *ad csókot a férfinak, hosszan elméjül benne* - Olyan mint egy álom... hoy újra itt vagy velünk....
|
Úgy érzi, Yahto kiszakította magát a karjai közül, de megérti a fiút. Kettejük játékának vége. Vagy kapcsolatot csinálnak belőle valahogy, vagy pedig nekiesnek jóvá tenni a bűnüket Nantan előtt. Mélyet sóhajt és már kissé megnyugodva nézi a fiút. Elgondolkodik szavain, majd hagyja, hogy a másik megsimogassa tincseit. Végül, ha nehézkesen is, de talpra áll és tesz pár óvatos lépést. - Nem tudom, Yahto... a következmények egyelőre jobban fájnak, hogy mérlegelni tudjam, én megtenném-e, így utólag. - mondja mély hangon, nem is a kandúrkára nézve. - Talán igen, mert őrülten vágytam rá és rettentően jól esett. De önzőség csak ebből a szempontból nézni. - teszi hozzá, azzal válla felett néz a másikra. - Azt hiszem, járok egyet a világban. Kiszellőztetem a fejem, összeszedem magam és kitalálom, hogyan legyen tovább. Velem biztos nem fog Nan szóba állni, kettőnk közül én ütöttem nagyobb sebet a lelkén. Így... ha veled szóba áll... megmondod neki, hogy sajnálom, amit vele tettem? És hogy... visszajövök hozzá.
Samui csak tehetetlenül bámul Nanra. Teljesítené a kérését, de attól tart, nem lenne belőle jó vége. Most még túl friss a dolog, mindketten még keresik a kérdéseket, válaszuk aligha van egymásnak. Ha így engedné őket beszélni, valószínűleg soha többé nem békülnének össze. És ez tudja, hogy mindkettejüknek jobban fájna annál, mintha elzárnák őket két külön lakatlan szigetre egy évre. Tétovázik. Bármilyen fura is, azt szeretné, ha Nantan és Atsui újra egy pár lennének. Nem most azonnal, lehet, hogy ez még nem is a világvége számukra, még most is egy pár, csak nem tudják érvényesíteni. - Én is örülök. - szól csendesen és felnéz a kandúrkára. Hogy mennyit látott? Elcsodálkozik. - Hát... eleget. - válaszol halkan. Kicsit többet, mint akart. Kéjtől vonagló testeket, melyek valami másik, őrületes világban járnak, ölelik egymást... majd felismerte bennük Yahtot és Atsuit. Már a tény, hogy egy szexjelenetet néz élő egyenesben, ledermesztette, ám mikor felismerte a két alakot... Megborzong. Nincs ideje mást mondani, a fiú elkapja és kirángatja az előtérbe. Ameliea felpattan, hogy odamehessen hozzá, de aztán látja, hogy nem alkalmas, így csalódottan visszaül. Samui nem is látja őt, Nantant próbálja megállítani, hogy ne hirtelen felindultságában csináljon valamit, de elkésik. Mire megmozdul, kitalálja, mit mondjon, a fiúcska már Atsuit rángatja ki a szobából.
- Nantan... - nyögi a foltos kandúr, s engedelmesen lépdel utána. Egymásra néznek testvérével, mindkettejük arca tiszta döbbenetet tükröz. Majd bent találja magát a romos szobában és összeszorul még jobban a szíve. Hallja a szipogást, tudja, hogy szerelme nagyon sírna. Ő sincs túlzottan másként, szemei még árulkodnak róla, hogy korábban ejtett jópár könnyet. Borzongva gondol bele, vallania kell és fogalma sincs, mit mondjon. És meg is érkezik a kérdés: Miért?. Hátát az ajtónak támasztja, ő sem néz a másikra. Fejét hozzányomja a fához és a plafonra mered. - Nem hittem volna, hogy szóba állsz velem. - kezdi, hogy időt nyerjen, míg kitalálja, milyen magyarázattal álljon elő, ami nem merő hülyeség, nem vágja képen érte azonnal és nem rontja vele az esélyeit. De ilyen helyzetben erre a kérdésre bármit is válaszol, csak ronthat a helyzetén. Ígyhát a legkisebb rosszat kell választania. De melyik az? Még nem tudja. - Sajnálom, amit veled tettem. - folytatja bátortalanul. - Hogy miért... azt nem tudom, hogyan mondhatnám el... Furcsa dolog ez bennem... - lopva szeme sarkából Nantanra pillant. - Elhiszed, ha az mondom, szeretlek?
- Igen, ezt csak te tudod. Másnak sosem mondtam. Esetleg sejthetik. - kacsint Halonára a kandúr. Átöleli és ő is bújik a nőstényhez. - Mindig is vissza akartam jönni. De éreztem, hogy van még dolgom. És megtaláltam az anyám és az öcsém. - mosolyog boldogan. - Tudod... úgy hiszem, anyu nem véletlenül súlykolta, hogy vigyázzak rá. Van benne valami különleges. Nem csak a kutyalény vére... sokukkal harcoltam és semelyikből sem áradt olyan dolog, mint Nayongból. Fura srác lesz, azt hiszem.
  
|
- Rendben... nem bánkódom ha te sem marod magad.... *állt fel, s az ablakhoz sétált, valahogy minden olyan komornak és vadnak tűnik neki* -Talán volt most valami, amit rosszul tettünk, talán bánom... de lehet, hogy mégse... és ez aggaszt... azt hiszem nem is bánom annyira, csak akövetkezményeket, mert... amit tettünk az jó volt... *ült vissza a helyére, de most nem húzódott közel Atsuihoz* - Talán megtenném akkor is ha megváltoztathatnám... *simít végig Atsui tincsein*
- Igen... biztos vagyok benne.... azt akarom, hogy ide jöjjön... tudni akarom az okokat... *a kérdésre lassan felel, mintha először még nem is tudná a választ* - Azért mert többé nincs szüksgem ezekre az emlékekre... sem pedig a későbbiek lejegyzésére... *komoran néz a macska szemeibe* - Én... azért annak örülök, hogy mi tisztáztuk a dolgokat... mégha csak a véletlen hozta is így.... amúgy Samui... mennyit láttál? *ő vörösödik el, pedig nem is őt láthatta Samui meztelenül* - Kicsit úgy érzem elárultak, becsaptak... megaláztak... és mégis tudni akarom az okokat... *hírtelen kimegy az ajtón, elkapja Samui kezét is és kihúzza a folyosóra, majd körbe kémlel, de nem látja se Atsuit, se pedig Yahtot* - Inkább én megyek elébe a problémának... *szemei komolyságot sugallnak, bár még csillognak az újabb adag kitörni készült könnytől... azonnal Yahto szobájába ront, mintha csak megérezte volna, elkapja a foltos kandúr felsőjét és ha tudja felrángatja az ágyról* - Velem jössz... *húzza be saját szobájába, könnyek törnek elő ismét szemeiből, de letörli őket, szipog,s próbálja elfolytani a további könnyeket...amikor beérnek becsapja az ajtót, s rázárja hogy senki se jöhessen be... csak ketten legyenek* - Tudni akarom... egy kérdést teszek fel neked Atsui.... Miért? *dörren a szó, Nantan nem néz Atsuira csak áll a falnak támaszkodva, szívesen felpofozná, megverné, bántaná... de nem teszi csak összeszorítja fogait, lefelé néz... hogy ne láthassa a macskaférfi a könnyeit... gyenge... de ezt nem árulná el, erősnek akarja mutatni magát ebben a helyzetben is.*
- És ezt a titkot... csak én tudom? *mosolyogja Halona, s apró csókot lehell a kandúr ajkaira* - Mindig is tudtam... hogy vissza fogsz jönni hozzánk... annyira boldog vagyok... *húzódott teljesen Renjihez, szinte beleolvadt a férfi karjaiba*
|
- Yahto. - szólítja meg a fiút kicsit hidegebb, határozottabb hangon. - Már minden, kár bánkódnod miatta. - valójában csak nem akarja, hogy marcangolja a lelkét a srác, ő már régóta tette ezt magával és csaknem beleőrült. Felül, mikor Yahto közelebb megy hozzá és hagyja, hogy magához ölelje. Átkarolja derekát és megkapaszkodik pólójában. Veszettül fáj a szíve, ezért a testét szinte nem is érzi. - Nem... most már annyira nem fájnak. - válaszol csendesen. Ő sem tud a poénon mosolyogni, belefúrja arcát a srác hasába, pólójába, lelapulnak a fülei, s újra sírni kezd. - Én is akartam, Yahto... nem mérlegeltem... Nagy melák létemre... felelőtlen voltam és önző.
Tehetetlenül és szomorúan nézi Nantant, ahogy elhúzódik tőle és törölgetni kezdi feldagadt, vörös szemeit. Nézi piros orrát, megtört tekintetét, szomorúan lefelé görbülő ajkait, kis testét és igazán sajnálja. Bántja és idegesíti, hogy nem tehet érte semmit, nem vidíthatja fel, nem nyugtathatja meg. Csak állhat és nézheti őt. - Adj magadnak időt. - kéri, de amikor Nan azt kéri tőle, hogy hívja be a bátyját, megijed. - Biztos vagy ebben? - lép aggódva közelebb hozzá. - Nem tudok róla többet nálad. Csak azt is érzem emellé, hogy amit ő. És most nagyon megzuhant. Egy káoszt érzek benne. Ebből csak következtetni tudok rá, hogy már ő is tudja, hogy nagy hülyeséget csinált és bánja már nagyon. - mondja szomorkásan a fiúnak. Bizonytalanul gondol arra, hogy megkeresi a bátyját és behívja. Nem hiszi, hogy ez jót tenne a srácnak. Bár egyszer beszélniük kell majd a dologról. - Miért nincs rá szükséged többé? - kérdi meglepetten.
Mosolyog, szólni nem nagyon tud, csak csodálja szerelmét. Milyen régóta vannak együtt, milyen keveset élvezhették szerelmüket és mégis mennyire odavannak egymásért... ez maga a csoda, az élet és a minden. Betakarja a nőstényt, majd odakúszik hozzá és átöleli. - Halona. Mondok valamit. De ez nagyon nagy titok ám. - suttogja játékosan. - Én is szeretlek, kincsem. - búgja halkan, miközben cirógatja felesége hátát és karját.
Amelia eközben leül a nappaliban egy fotelba és vár. Látta, hogy valami nem stimmel, ezért nem mer Samui után menni és letámadni szerelmével.
|
- Nem... én erősködtem... ha nem teszem... vagy ha nem látom azokat a képeket a fejemben, soha se jutott volna eszembe, hogy...de igen... lehet, hogy akkor is megtettem volna, ha nem látom őket... *húzódott közelebb Atsuihoz, s átölelte oldalasan, fejét a vállára fektette* - Nagyon fájnak a sebeid? -próbál nem kiesni a társalgás ritmusából, nem akar csendben maradni... * - Rendben... akkor tegyük azt... együk meg együtt... de Nantant... vagy a levest? *nem mosolyog rajta, pedig viccnek szánta... talán csak fájdalmasabb perceket okoz evvel saját magának is*
- Tudom, hogy igazad van... a szívem tudja, de az eszem nem tudja feldolgozni amit a szemem látott...*engedi el Samuit, egyet hátra lép, s megdörgöli szemeit, melyek már lassan teljesen vörösek, s zavartság tükröződik bennük* - Hívd ide... *néz el oldalra* - Kérlek hívd ide Atsuit... *alig képes kimondani a kandúr nevét, csak több próbálkozás után sikerül* - Én... tudom, hogy más lett, de... én... ezt sose gondoltam volna róla... Samui... te tudod a teljes igazságot? Mondd el ha bármit tudsz... *markol ismét a fekete anyagba segítségkérőn, mint akinek ez az utolsó reménye...* - Vagy... ne... azt akarom, hoy ő mondja el... ne hazudjon többé... és azt sem akarom, hog túlságosan a közelembe jöjjön... kérlek te is maradj itt amikor beszélgetünk... *vette fel a napló még egyben maradt darabkáját a földről, kis gömböt képzett kezével, s felrobbantotta vele, igaz csak kisebb és veszélytelen robbanás volt* - Erre többé nincs szükségem... *arca szinte semmilyen érzelmet nem tükrözött... elfáradt... de akarta tudni az okot amiért Atsui ezt tette*
- Biztosh... cshak képzelődtem... *piheg a kandúr mellett, s megkeresi annak kezét, megszorítja erőtlen, s csak kémleli a fehér "herceg" arcát, elmosolyodik, hogy így látja ismét... boldog vele... nem akarja elveszíteni soha többé* - Renji... szeretlek... *susogja újra és újra, akkor is ha a kandúr már tudja*
  
|
Alig fogja fel, hogy Yahto felemeli. Torka száraz, míg bőre nedves és a sós izzadtság marja a sebeit, melyek most kínzóan fájnak, lüktetnek. Mikor leültetik és ruhákat dobálnak oda, értetlenül néz Yahtora. - Köszönöm. - mondja neki reszelős hangon. Már bánja, hogy azt gondolta, a fiú kihasználja ezt a lehetőséget és megpróbál jó fiút játszani Nantannál. Valójában mindketten ugyanolyan csávában ülnek, csak Atsuit jobban megkövezi magában a szerelme, hisz elárulta, becsapta, eldobta őt. Ez... annyira fáj a macskának, hogy képtelen sírni rajta, pedig ahogy elkezd öltözni, a könnyek csak úgy potyogni kezdenek szemeiből. - Ne légy nevetséges. - szól csendesen. A nadrág kicsit rövid, de a póló passzosan jó rá. - Ezt együtt főztük ki, hát úgy fogja intézni, hogy együtt is együk meg. És... neki lesz igaza. - elcsuklik a hangja és elterül az ágyon kínjában. Percekig nem szólal meg, csak a plafont nézi, azzal lenéz Yahtora. - Én is sajnálom. De nem azt, amit tettünk, hanem hogy ezzel mit okoztunk hármunkban. - mondja ki őszintén. - Nem akarok menekülni tovább önmagam elől... Nan nem ismeri azt a részem... mert szégyelltem előtte. Annyira bolond voltam... - suttogja fájdalmasan, majd újra a plafonra bámul. Könnyei mossák az arcát, áztatják a lepedőt. Legszívesebben odahívná magához a srácot, hogy összebújva bőghessék ki magukat, de veszteg marad, helyette a lepedőbe mar.
Samui rettentően örül neki, hogy Nan végre észreveszi és átöleli. Ő is ezt akarta tenni, csak nem volt biztos benne, hogy jól venné ki magát, ha most átölelte volna. Szerencséjére azonban Nantan nagyon vágyik a szeretetre ebben a nehéz helyzetben és magától veti magát a karjaiba, s ő tőle szokatlan módon bújtatja testéhez a fiút. Emlékszik a sötétség világában töltött időre, s viszonozni akarja azt, amit ott kapott a sráctól. És egyébként is, megkedvelte, megsajnálta és jót akar vele tenni. Neki is égetően fáj Atsui tette, nem tudja hova tenni, ám ennek nem adja olyan nyílt jelét. Nem akarja magát sajnáltatni, mikor Nantan szíve össze-vissza törik. - Biztosan nem hazugság volt... Én... én nem tudom, mit mondjak, hogy ne úgy tűnjön fel, hogy csak védem a bátyám... mert nagyon haragszom rá. - motyogja. Szorosan fogja a srácot, nehogy elhagyja az ereje és összeesen, majd a padlóra hulljon. - De én érzem... hogy szeret téged... és nem értem, miért tette ezt... komolyan nem értem. - átkarolja Nan fejét és arcánál fogva bújtatja mellkasára a srácot. Nagyon félti őt, mindenképp meg akarja vigasztalni. - Régen... amikor még nem ismertétek Yahtot... már akkor szerettétek egymást... Most dühös vagy rá... de majd rájössz, hogy szeretett... és szeret. Érzem, hogy kínlódik. - mondja őszintén és reméli, Nan nem löki el magát tőle, amiért így beszél. - Mióta visszajött... másmilyen... történtek vele dolgok... és megváltoztatták.
Forog a világ körülötte, még Halonát is alig érzékeli, nemhogy a külvilágot. Kómásan próbálja kinyitni szemeit, s csak másodpercekkel később sikerül neki. - Mihh? - leheli erőtlen. A szerelmeskedés teljesen kivette az erejét, alig bírja még tartani magát is. Csókot nyom a nőstény ajkaira, majd lassan kihúzódik belőle és mellé fekszik az ágyra. Piheg, arca piros, haja összetapadt, bőre nedves, mintha a zuhanyból tért volna ide.
|
*Yahto elkapja a pofon pillanatatát, rémséges érzések jáják át őt is... vajon miért történt... most eszmélt fel a vágyakozásból és kéjelgésből... de akkor is akarta Atsuit, minden csontja... minden porcikája... oda megy Atsuihoz és se szó se beszéd felemeli* - Gyere... *erősen tartja, s szobájába viszi, majd az ágyra ülteti, kinyitja szekrényét és sok holmit dobál ki belőle* - Talán ezek jók lesznek... vedd fel amelyiket csak akarod... *adja neki a ruhákat aztán csak csendben ül, mint valami szobor lenne, lélegzetét lassan veszi, ő sem tért szinte magához a sokkból... végül nem tudja tovább tartani* - Az én hibám... elmondom nantannak és... elmegyek ti meg kibékültök... minden rendbe jön.... *szorítja ökölbe kezeit* - Sajnálom Atsui... mindkettőtöket... tökretettelek... annyi a minimum hogy ezt most megpróbálom helyrehozni... *sóhajtja, hangja megremeg* ~ Én nem hittem volna... hogy ez ennyire fájdalmas lesz... mindig is szét akartam választani őket... de... de most hogy már nem akartam megtettem... hülye vagy Yahto, egy nagy marha! *korholja magát*
*Nan kuporog az ágyán, könnyek csordulnak arcán, a mosoly mely nemrég még arcán ragyogott abban a különös világban mind eltűnt, s csak a vörös szemek, a könnyek, a levegőért kapkodó száj maradt és némi köhögés, fuldoklás a könnytengerben... amint meglátja Samuit hírtelen felpattan és átöleli... nem tudja miért de úgy érzi szabad, hogy Samui most nem lesz vele olyan jeges... a fiút rázza a hideg, kezei remegnek, arcát a kandúrhoz szorítja, s nem néz rá, csak sír* - hazugság volt... minden... csak hazugság.... nem létezik... nem is volt soha szerelem! *szorítja meg a kandúr felsőjét, szinte letépi a fekete anygot Samuiról*
*A nőstény átöleli Renjit, az érzések lassan a tetőfokra hágnak... aztán... csak csend...csak kábulat... aztán egy sikoly, Halona tompán érzékeli a hangot, fülei reagálnak csak rá* - Ez meg... mi volt ez? *kérdi Renjit bár nem gondolja, hogy tudja is rá a választ*
|
- Igen, lényegében belelátunk. - mondja csendesen. Örül, hogy a lány megígéri újra, hogy nem beszél erről senkinek. Nem volna tanácsos, hisz akkor mindenki tudni akarná, milyen a jövőben, milyen a másik világ, mi lesz velük, holott a két világ nagyon különbözik. - Jó éjt. - szól neki meglepetten Tengo, azzal visszabújik a levélbe.
A lány ámulva hallgatja végig Shikyot. Elképeszti, amit hall. El sem tudja hinni, hogy vannak ilyen rosszindulatú macskák, akik bántották Doragont. De így már érti a kandúr különös viselkedését és így még kedvesebb a számára. Szeretné tudni, miért bántották, miért lett rivális a tesvére, de a macskaférfi felkapja Shikyot, így már nincs alkalma ezekre rákérdezni. Helyette mosolyogni kezd. Leleket önenek belé Doragon szavai, egyre vadabbul mosolyog, s eltervezi, hogy felkeresi Samuit, kiönti neki a szívét. - Köszönöm nektek. - mondja vidáman.
Elgondolkodik, hogy van-e igazság abban, hogy az érzések kihűlnek. Végigzongorázza magában, miként viselkedett Zoy, majd mélységes szomorúságba süpped. Bizony van ilyen... ha egy kapcsolatot nem ápolnak, kialszik a tűz. És ez bántja még Samuit. Mélyet sóhajt. - Lehet, hogy igazad van, Nantan. - mondja halkan. Nézi, ahogy a fiú feláll. Elkapja a kezét és felhúzza őt, ami meglepi a fekete kandúrt, de örömmel hagyja magát vezetni vissza a valóságba. - Rendben.
18+
Atsui lassan hátradől, hogy a fiúnak könnyebben menjen a behatolás. Reszkető szívvel várja a pillanatot, ez nem kiéhezettség, hanem vágy, de félelmetesen erős, s mikor széttárja a lábait, a szíve óriásit dobban. A fájdalom őrületes hévvel mar belé, a nyögése is elfúl, fogai összecsikorognak, de kapaszkodik a kis kandúrban, hogy semmiképp se hagyja abba, akarja ezt a kínzást. Percekig csak folynak könnyei a fájdalomtól, majd egyszeriben megéri, hogy az elmúljon és átadja helyét a kéjnek. Yahto szavai csak fokozzák benne a lángolást, ég a teste, lendületesen közeleg a beteljesedéshez ő is. Úgy mozog, hogy könnyítse és vadítsa a dolgokat, aranyos kis hímszajhaként nyög. Ütemtelenül kalapál a szíve és veszi a levegőt, aztán már nem bírja tovább, hangos kiáltással adja a világ tudtára, hogy most aztán durva orgazmust él át. Ráérkezik Yahto, mindketten pihegnek, s ő kielégülten karolja magához. Alig lát, forog vele a világ, testét rázza a hideg, csíkokban csorog róla a víz. /18+ vége/ Mikor meghallja Nantan hangját, azt hiszi, a képzeletében hallja. Azt hiszi, nem valóság az egész, de aztán Yahto feltápászkodik róla és ráébred, hogy ez bizony a rideg tény, szerelmük magához tért és igencsak rajtakapta őket. Hirtelen minden visszatér belé, ami az igazi Atsuit jellemzi, szégyelli, bánja, átkozza a pillanatot, mikor megkívánta Yahtot, de már késő... nagoyn késő. Próbál felkelni, szeretné lenyugtatni Nant, de alig bír mozdulni, még a szex utáni pihegésnél tart, izmai merevek és teste viszonylag használhatatlan. Nem javít a tényen, hogy Yahto még rajta fekszik félig. Aztán meghallja azokat a szavakat... utálja... gyűlöli őt ezért a fiú. És a legszörnyűbb, hogy minden joga megvan rá. Beharapja ajkát, meg sem tud szólalni szégyenében. Ő sem tétlenkedik, feláll és körülnéz. Nincs semmi, amit magára vehetne, ezért vörösödve néz Yahtora. Nem engedheti, hogy a srác menjen Nan után, különben nyert ügye lehet szerelménél. Bár egy ekkora arcon csapás után nem hinné, hogy Nantan bármelyiküknek is megengedi, hogy a közelébe kerüljön, s nem bosszúálló sem, de jobb félni. Egy ilyen helyzetben még talán ő is minden eszközt bevetne, hogy enyhítse a kínt, a gyötrődést. Nem tehet hát mást, meztelenül kell Nan után menni. Azonnal az ajtó felé veti magát, de egy hideg mancs elkapja, megragadja, megrángatja, majd egy másik olyan pofont kever le neki, hogy attól hátraesik. Aztán felnéz a fekete alakra... - Samui... - suttogja. Öccse dühtől, felháborodottságtól eltorzult arccal áll felette, jégszilánkok díszitik pólóját, haját, s lábai alatt a talajt.
- Mélységesen csalódtam benned, bátyám. - mondja higeg hangon, azzal Yahtora néz. - Te sem kevésbé kell, hogy szégyeld magad. - morogja neki, azzal elfordul tőlük. Legszívesebben törne-zúzna, mint Nan teszi, ám aggódik a srácért, utána rohan. Kint összenéznek Lieával, aki értetlen pislog, de Samui nem áll, most a zöld szemű kandúrkának van rá szüksége. Bemerészkedik a szobájába. - Nantan! - kiáltja, mikor meglátja, miként tépkedi ki naplójából a lapokat, aprítja miszlikbe.Letérdel mellé, szeretné lenyugtatni, de tudja, ha nem hagyja őt kidühöngeni mélységes fájdalmát, csalódottságát, örökre benne ragad. A jég leolvad róla és a padlóra csepeg.
Atsui eközben összekuporodik picire és maga elé bámul. Fogalma sincs, mit kellene most tennie, a teste fáj, ülni alig bír, ég a kéznyom, amit öccse hagyott az arcán és a szeme, mert sírni akarna. Hallja a rombolást, szerelme darabokra törését, üvöltését. Képtelen megmoccanni. Futnia kellene, menekülnie, míg meg nem hal. De nem megy neki. Meg kell bűnhődnie tettéért.
18+
Fél kézzel támasztja magát, hogy másikkal végigsimogathasson Halona comján, oldalán, fel keble oldalán, majd rásimulhasson tenyere a nőstény gyönyörűségben úszó arcára. Csókot lehel a szétnyílt ajkakra, de többre nem futja, minden koncentrációjával azon van, hogy igazán boldoggá tegye szerelmes szerelmét, kielégítse minden vágyát, felkorbácsoljon minden idegszálat és még egy fokkal feljebb és feljebb vigye a csúcsig. Végül megtámaszkodik mindkét karján és kicsit távolabb húzódik testével Halonától, hogy ezzel mélyítse és erősíthesse löketeit. Készülődik a katarzis kitörni, már csak pillanatok, másodpercek választják őket el a legnagyobb beteljesüléstől. - Együtt... - suttogja reszelős hangon, de már nagyon nem bír magával. Elszakad benne a kitartás, belevési karmait az ágyneműbe, sok kis előrenyomulással teszi boldoggá magukat. Szorítja, szorítja izmait, hogy még ne, még várjanak, még bírják ki, amíg a nőstény felsikolt az élvezettől, de oly rég volt már ilyen őrületes jó az életében... nem bírja tovább visszatartani a kilövellést. Sóhajtva adja magát át a gyönyörnek.
|
- Szóval... akkor ti a másik világba is beleláttok... érdekes egy helyzet... *mosolyog* - ne aggódj nem mondom el senkinek... *mosolyog, de lassan ő is elámosodik, nem tudja mi lelte, talán Nayong varázsolta el... lassan az ágyra fekszik, átkarolja Nayongot és elalszik* - Jóéjt... *köszön még el előtte... pedig nincs is este :P*
- Nem azért gúnyolták... ők tették vele... *próbálja nagyon halkan mondnai, hogy Dorago véletlen se hallja meg* - Amikor kölyök volt meghalt az anyukája, egyedül maradt az apjával és az öccsével... az apa magukra hagyta őket... s új csládot alapított... Doragon és Hakuron pedig örök riválisok is... Hakuron a testvére... a családja szétszakadt... egyedül maradt és még bántották is... szóval talán érthető... *komorodik el kicsit, Doragon viszont hírtelen felkapja*
- Én azt mondom.... nem kéne hagynod... végülis... mit veszíthetsz? Talán semmit, talán mindnet, de így is elveszted... akkor nem mindegy, hogy megpróbálod-e? *próbál vissza térni Samui témájára* - menj és beszélj vele! *paskolja meg a lány oldalát, hogy menjen vissza és beszéljen Samuival*
- Nem, ilyenre sosem gondoltam... csak arra, hogy at mondják... egy idő után kihülnek az érzések... *mosolyogja* - én bízom Atsuiban, mindig is bíztam benne... de szerintem a megoldás az lehetne a problémádra, hogy megpróbálsz nem magadra gondolni... mármint nem arra, hogy mit vált ki belőled hanem az igazi valós érzésekre... amit érzel irtánta... *áll fel lassan* - Gyere menjünk... neked beszélned kell még Amelieaval.. nekem pedig végre fel kell ébrednem, hogy megölelhessem Atsuit! *lelkendezik... de meddig...hírtelen elkapja Samui kezét, ha az nem rántja ki* - menjünk együtt... és ha bármi probléma lenne... nyugodtan fordulj hozzám rendben?
18+
*Yahto igyekszik óvatosan érinteni Atsui testét, tényleg nem akar neki fájdalmat okozni, a kandúr elvigyorodik* - Ennyire ki lennél élvezve...? Hát legyen...! *tárja szét a fiú lábait, óvatosan elhelyezkedik, majd vadul a foltos macskába hatol, lökései is vadak, nem aprózza el, teste már szinte égetően forró, hangosan zihál, s kapaszkodik az ágyneműbe...* - Atsui... megvadítasz engem... nagyon jó vagy... *bódul el egy cseppett, de ugynaolyan ütemben folytatja, viszont férfiassága egyre jobban készül a kitörésre*
*Nantan lassan nyitja ki szemeit... fülei furcsa hangokat hallanak, tekintete lassan fordul a két macska felé... hírtelen szíve is mintha megállna... fájdalmasat dobban, könnyek szöknek a szemébe, kezét szájához kapja, a könynek mint zápor áztatják a párnát, hírtelen pattan fel, de teste még nem elég erős, szinte leesik az ágyról, Yahto ekkor tör ki, s pihegve omlik Atsuira, és ekkor... meglátja Nantant... a fiú le an dermedve, lassan kászálódik fel* - nem lehet.... ez nem lehet igaz... *suttogja maga elé* - Én... soha többé nem akarlak látni titeket! *üvölti, szárnyai megjelennek, kiterjeszkednek, s sokmindnet levernek, tönkre tesznek, a fiú lélegzete egyre szaporább lesz* - Utállak Atsui! Gyűlöllek! *a fekete tollak belengik a szobát, furcsa illatot árasztva* - Bár ne is jöttél volna vissza! *rohant ki a szobából, de az ajtóban elcsuklott saját lábaiban*
- nantan ez... ez nem az amire gondolsz... mi csak... *Yahto próbál a fiú után menni, de előtte még fel kell vennie nadrágját, felsőjét és még Atsuiról is le kell másznia... mire mindez sikerül nantan már rég felkászálódott és bevágta maga mögött szobájának ajtaját...*
- Nem... ez nem lehet igaz.... NEM IGAZ! *tör zúz a szobába amit csak ér, szinte semmi sem marad épp... megtalálja a naplóját is, a kulcs még Atsuinál... fénygömböt formál és felrobbantja vele a zárat, elolvas belőle pár sort* ~ "Szeretem Atsuit... az első csókunk... valami fenséges volt, úgy éreztem én avgyok alegboldogaabb a földön..."*Nantan kitépi a lapot, s tovább tépkedi, apró kisi darabokra, majd a következőt is... addig amíg...* ~ "Atsui vissza tért hozzám, boldog vagyok, hogy itt van... persze érzem, hogy ez nem az az Atsui akit régen ismertem, de... nagyon szeretem őt, így mindent meg fogok tenni, hogy újra megszeressen engem..."*kitépi a lapot, lassan minden lap kihullik s csak az üresek maradnak, tollat ragad és remegő kezekkel írni kezd a naplóba* ~" Utálom... gyűlölöm... megcsalt... soha többé nem akarom látni, érezni az illatát, avgy csak hozzá érni... Yahtot se akarom többé látni, aljas áruló... mindketten... bár ne is ismerném őket...!"* vágja a padlóra a megcsonkított naplót, melyet könnyei tarkítanak... önkívületi állapotba kerül, szinte mindent apró darabokra morzsol a szobában, közben kaibál, őrjöng... végül lenyugszanak benne az indzulatok, szárnyai is eltűnnek sok fekete tollat hagyva maguk után... a könnyek lassan erőtlenné teszika fiút, d e még mindig csorogna szemeiből, párnáját öleli... már teljesen átáztatta... ne akar látni senkit se... meg akar halni... már Atsuiért sem érdemes élnie...de felcendül benne egy dallam...* - Mennyit ér a szerelem... ha szívtelen, lélektelen...? *susogja magának, s mégjobban szorítja a párnát, kezein az erek már teljesen felduzzadnak... hangosan felüvölt, talán az egész ház beleremeg*
*Halona igyekszik felvenni a ritmust, együtt mozogni Renjivel, egybeforrni vele minden egyes mozdulatnál...* - Te is... csodás vagy... *szakadozva hagyják el száját a szavak* - Renji... együtt... *karolja át a kandúrt, s készen áll arra, hogy élete legcsodálatosabb pilanatai egyikét élje át*
  
|
- Megígérted, persze. - mondja szeppenten a kandúr, azzal lesomja füleit és lesüti szemeit. Nem azt akarta kifejezni a lánynak, hogy nem bízik benne, hanem azt, hogy mennyire hálás tetteiért. Tekintetével követi Ukiyot, szinte simogatja Nayongot, miközben az elterül az ágyon és édes kisdedként szunyókál. Ő is szereti a kisfiút, nagyon is. Mindig is szerette, hisz ő álmodta meg őt, szeretetből és hitből gyúrta némi energiával és jövőbéli technikával. Hálás az életéért, még akkor is, ha mindig csak egy szeletét látja és sosem lehet folyton a kandúrka mellett. De kapott egy barátot, Kirut, akivel jól megértik egymást, néha vitázhatnak és piszkálhatják egymást, de nevethetnek is, ha épp a levél belsejében pihennek. Felfigyel Ukiyo hangjára. - Persze, kérdezz nyugodtan. - mondja neki meglepetten, s várja, mit szeretne tudni a nőstény. - Hm... - hümmög, miközben elgondolkodik, válaszolhat-e. Végül úgy dönt, elmondja az igazat. - Lelkek vagyunk... meghaltunk, s mellészegődtünk... A testünk energiából van és szeretetből, melyet Nayong bocsát ki magából. Csak akkor szilárdulunk meg, amikor kijövünk a levélből. Bármikor hívhat minket, de nem mindig tudunk jönni. Akkor nem, amikor máshol vagyunk. - mondja kicsit botladozva a szavak közt. Lehet érezni, hogy már erősen gondolkodik, hogyan válaszoljon Ukiyonak úgy, hogy több kérdést ne vessen fel, de ne is áruljon el túl sokat. - Nayong egy összekötő... egy kapocs két világ között... Ha ő meghal, a világok rendje és ideje felborul, egymásba olvadnak és talán megsemmisítik egymást. Ezért mindennél fontosabb védenünk őt. Ám nem csak ebben, hanem a másik világban is. Ezért örülök annyira, hogy te vigyázol itt rá. A másik világban jelenleg ádáz háború dúl, nem sikerült megállítaniuk a gonosz erőket és muszáj ott segítkeznünk. - meséli csendesen, azzal a kicsire néz.
Ameliea elmosolyodik. - Szerintem aranyos macska. Nem csúnya, nem értem, miért bántották az arca miatt. - annyira naiv, hogy nem is nagyon vette észre Doragon sérüléseit. Ő csak a jót látja benne, mert kedves és jó volt hozzá. Számára a kandúr úgy jó, ahogy van, nem keres még véletlen sem benne semmilyen hibát. - Megértem. Tudod, a fiú, akit szeretek... Samui... ő is ilyen morgós típus. - mosolyog szerelmesen. - Ha aggódik, kiabál. Ha a szeretetét akarja kimutatni, valamit ad vagy formál a hóból... - közben visszaemlékszik, hogyan akarta őt felvidítani korábban a fekete kandúr. - Ha valami nem tetszik neki, egyszerűen a másikra hagyja és elmegy. Ha valamit akar, eléri maga, nem igazán kér. És ő is nehezen bánik a szeretettel. Nem nagyon tudja úgy kifejezni, mint egy érzelmes valaki.
Samui megnyugszik, hogy nem kell kimondania azt a szót. Felnéz Nanra. - Nem tudom kimondani a szavakat... - motyogja. - Még neked is nehéz, pedig neki sokkal nehezebb lenne... Egyszerűen kihagy az agyam, hülyén érzem magam, minden bajom van, el akarok menekülni, megőrülök, azt érzem. - kezd egyre biztosabban beszélni. - Már a képébe akartam vágni, hogy rosszat tett velem, nem tudom igazán szeretni, mert olyan mély sebeket csinált... - felsóhajt. Nem tudja, miért ír köröket Nantan, de nem is számít. Csak figyel rá és hálás neki, amiért ennyire jól elbeszélgetnek. - Szerelem tarthat-e örökre? - kérdezi és komolyan elgondolkodik a dolgon. - Talán. Ha a két személy eléggé szereti egymást... ha hűségesek egymáshoz és mindig kitartanak a másik mellett... De nem tudom biztosra. - sóhajtja szomorkásan, őszintén nézve a zöld szempárba. - Aggódsz, hogy a bátyám esetleg kiszeret belőled, elhagy vagy megcsal? - kérdezi csendesen. Nem érződik rajta semmilyen rossz érzés, inkább megértő a tekintete. - Igen, probléma. Nem tudom magam kivonni a bűvköréből, hogy józanul végiggondoljam, valójában meg tudok, meg akarok-e bocsátani neki. Hogy tisztázzam... mit akarok. És azt... hogyan tegyem. - újra elbizonytalanodik, mert ha Lieáról van szó, mindig ilyen kis bénává válik, ami ugyancsak nagyon zavarja őt. - Igen... ha rá gondolok, átjár a hideg. - és beleborzong valóban. - Feláll a tarkómon és a karomon a szőr. A farkamat nézd! - mutatja szinte perzsamacskássá vált farkincáját. - Most már az első kép róla, ami beugrik... a tűz fénye, ahogy megvilágítja az arcát... azt az arcát... Csillognak a szemei, tátva a szája, piroskás az arca, a haja pedig enyhén zilált. - rettenetesen elvörösödik, de most először úgy mosolyog, mint aki örül annak, ami történt. - Segítek. És te is egítesz nekem, ugye?
18+
Atsui felszisszen a fájdalomra, fogai összekoccannak és úgy ráng meg, mintha kígyóként tekeregnek Yahto alatt. - Óvatosabban, Yahto. - leheli a fiú ajkainak. - Ne tépd le azt a kevés bőröm, ami megmaradt. - kéri kedvesen, azzal beletúr a selymes fekete fürtökbe és csókba vonja a kandúrkát. Imádja Yahtot, a testét, a mozgását, s azt, amit őbenne idéz elő. Lelkesen cirógatja, ismerkedik mellkasa, karjai, hasa, feneke és combjai érintésével. Finom, puha, ismeretlen és izgalmas. Őrületesen élvezi a dolgot. Háta ívbe feszül, ahogy a macskafiú lekúszik kandúrságáig, majd szájával kényezteti azt. Felnyög, de úgy, mintha még sosem érintették volna meg. Isteni kis szűzkurvaként tetszeleg a drága. Belemar a srác hajába, de nem úgy, hogy fájdalmat okozzon, hogy azt jelezze, hogy hagyja abba, hanem úgy, hogy érezze belőle Yahto, hogy nagoyn rátapintott a lényegre. A fájdalom igen intenzív, végül felül és felhúzza magához a kandúrt. Kissé élvezettől kómásan néz rá, liheg, bőre libabőrös. - Akarom. Most. - közli szuszogva, vágyfűtötten, bár még nem tudja, hogy ki lesz az, aki magára vállalja az irányító szerepet. Élvezné, ha most ő dőlhetne hátra és járhatá át a kínzó kéj.
Lassú mozgásba kezd, minden mozdulatra külön gondot szentel és mindegyikbe szeretetcsomagot ültet. Aprókat liheg, arca a gyönyörben fürdik. Látni akarja szerelmét is, s amikor ezt megteszi, a boldogság majdhogy könnyet csal a szemébe. Annyira, de annyira nagyon szereti Halonát, hogy arra már tényleg nincsen szó és jobb kifejezőeszköz a szerelmeskedésnél. Mosolyog, miközben folyamatosan gyorsít és erősít a nyomuláson. Néha megráng, elemi erővel járja át a vágy, hajtja még őrültebb tempóba, vadabb ritmusba, löketekre, de ő ellenáll, mert majd csak akkor kapcsol igazán be, ha már tényleg nem bírják tovább fékezni magukat, fájdalmasan kísérti őket meg a szenvedély. Ráhajol a nőstény nyakára és belecsókol. - Csodálatos vagy. - suttogja szerelmesen. Teste átforrósodik és a hőség nedvességet szül bőrére. Apró gyöngycseppekként elennek meg hátán, homlokán, mellkasán, melyek a mozgástól átkerülnek a nőstényre. Zavartan mosolyog emiatt, de csak mulat a dolgon.
|
- Megígértem hogy vigyázok rá nem? És különben is... nagyon aranyos... szeretem őt!*jelenti ki, s nagyon óvatosan lefekteti az ágyra Nayongot, be is takargatja óvatosan és figyel rá nehogy a kis örökmozgó kiessen az ágyból, nem akarja felkelteni avval, hogy átviszi a saját kiságyába, inkább virraszt mellette* - Tengo... szeretnék kérdezni valamit... modcsak... ti végülis milyen lények vagytok? Mikor hívhat titeket Nayong és miben segítete neki? *érdeklődik*
- Nagyon... főleg az ara miatt... nem voltak vele valami kedvesek így furcsa neki ha valaki az... mogorva egy kandúr de ne vedd a szívedre, meg fog nyugadni... csak fel kell dolgoznia ezt a sok szeretethalmazt!
- Ne emészd magad Samui... miért nem beszéled meg vele a dolgot? Lehet, hogy értetlenkedni fog ezen, de ha megbeszélitek biztosan megértia dolgot és megpróbál úgy viszonyulni hozzád... *ír köröket a feketeségbe* - Samui szerinted egy szerelem... tarthat örökké? *próbálja keresni Samui tekintetét, hogy szemeibe nézhessen* - Mindegy hagyjuk... *pirul el hírtelen* - Szerintem ha aggódsz érte az már jó jel, nem semleges neked... ha jól gondolom ez a legnagyobb probléma... *próbálja megfejteni a Samuiban lejátszódó folyamatokat* - Ha csak rá gondolsz beleborzongsz ugye? *teszi fel a következő kérdést* - Segítesz majd visszajutnom a testembe ha neked sikerül?
18+
*Yahto tényleg el akar távolodni Atsuitól de elkapja a karját, s ez szinte felhívás neki arra a bizonyos keringőre... már nincs megállás, táncolnia kötelező! Amint meghallja a vetkőzz szót azonnal nekilát a munkálatoknak, de hagyja, hogy had segítsen neki Atsui is, pár pillanat alatt már teljesen meztelenül tornyosul a fiú fölött, , teljesen megvadul a macskafiú érintéseitől, ingerléseitől, vadul markol a fiú oldalába, karmait szinte a testbe mélyeszti, fogaival nyakát célozza meg s végig zongorázik rajta, egyre lejjebb és lejjeb míg nem Atsui forróságára kap szájával, nyalogatni kezdi, hergeli a kandúrt, s kínzó lassúsággal teszi mindezt... igaz nem sokáig, egyre vadabbak gyorsabbak lesznek mozzanatai, néhol apró nyomokat is hagy a kandúr férfiasságán*
*Halona szinte a mennyekben jár, az érintések és vágyak kavalkádja teljesen felemészti testét és lelkét egyraánt, Renji égeti marja őt, érzések tömkelegét ébreszti benne és ezt hangos nyögésekkel és kapaszkodással jutalmazza, testük egybe olvad, szívük együtt dobban, érzi ezt Halona minden egyes mozdulatban... úgy érzi lassan elveszti eszét és lankadó érzelmei előre törnek*
  
|
A kicsi tapsolni kezd, amikor Ukiyo dönt, hogy melyikből olvas. Tengo boldogan nézi, szereti látni ezt az arcot. Már rég volt, hogy ilyen vidámnak látta Nayongot. Amikor már kezdődött volna a második mese, egyszeriben a kicsmacska eldől aludni. Tengo kuncogva nézi. - Mondtam. Köszönöm, hogy így vigyázol rá. Hálás vagyok neked ezért és Kiru is. Amit teszel, az nagyon fontos. Nayongnak nagy szerepe van az időforgatagban, ezért kellett Renjinek is eljönnie érte. - ejt rejtett információkat el, azzal feláll.
Liea értetlen szomorúsággal néz a kandúr után. - Bocsánat, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni őt. - mondja ijedten Shikyonak és szája elé teszi egyik kezét, majd belepirul tettébe. Doragon után néz, arcán mosoly jelenik meg. Elpirultan tényleg érdekes és aranyos a macskaférfi. - Szégyenlős?
- Ha ez megnyugtat... - kezdi csendesen, még keresgéli a szavakat, végül azokhoz folyamok, amiket Nantan használt. - Szerintem már nem rossz, amit csináltok. Örülök, hogy a bátyám és te boldogok vagytok. - mondja ki apró mosollyal, enyhe pírral. Nehezére esik kimondani a helyeslést, de megerőlteti magát, hogy folytathassák a beszélgetés folyamát. - Nem az... ha azzal teszed... akit szeretsz. - motyogja és lesüti szemeit. Neki nem volt ez a lehetősége meg. Tény, hogy kedveli Lieát, de ez közel sem olyan erős, mint amit Zoy iránt érzett. - Nem dühít! - ellenkezik hevesen. - Örülök is neki... csak miatta aggódom. - lelapulnak fülei, mint egy kölyök, aki rossz fát tett a tűzre, úgy néz Nanra. - Szeretem őt, de nem tudok vele lenni, mert úgy érzem... meg... megöh... - összeszorítja a fogait, nem tudja kimondani a szót.
18+
Atsui, amint Yahto megcsókolja, fellángol érzése szerint a teste. Kínzó fájdalom, mégis olyan édes, mint a marcipán. Vágyakozva lehel a levegőbe, izmai elernyednek, farkincája megremeg. Szemei csak félig vannak lehunyva, hagyja, kicsit élvezkedhessen rajta a fiú. - Fáájh... - suttogja édes, kéjes hangon, de mielőtt elhúzódhatna tőle a másik, megragadja karját és közelebb húzza magához. Szerencsére mezítelen, így nem kell azon aggódnia, hogy szűkössé válik számára a nadrág, ellenben éhesebben ölelheti testére Yahtot. Engedelmesen mozog, hogy a kandúrka mindent kényelmesen elérjen, amit csak akar belőle, majd felnyílnak pillái és belenéz a zöld tengerekbe. - Vetkőzz! - kéri ellenállhatatlanul. Persze segít a kandúrnak, nem fogja hagyni, hogy késlekedjen. Még addig legyen őrülten egymáséi, míg egyiküknek sem tér vissza a nyaralásból az esze és szerelmük, Nan sem ébred még fel. Csókolja a meztelenné vált felületeket, rátapad a mellkasra, harapja az érzékeny bőrt, szinte tépi le a fiúról a nadrágját.
Izgatottan csillognak szemei, lassan kúszik fel a nőstényen és helyezkedik lábai közé. Tudja, hogy óvatosnak, finomnak, gyengédnek kell lennie, különben fájdalmat okoz neki, amit semmiképp sem akar. - Én sem felejtettelek el egyetlen pillanatra sem, szerelmes szerelmem. - suttogja túlfűtött hangon Halona fülébe. Végigcirógat még utoljára testén, azzal végignyal markán és benedvesíti kandúrságát, hogy ezzel is egyszerűbbé tegye a behatolást. Lassan mozog, alább ereszti csípőjét, majd óvatosan belemerül a forróságba. Lehunyja szemeit, összebújik szerelmével, visszatartja lélegzetét is, hogy igazán ki tudja élvezni új egyesülésük gyönyörűséges pillanatát. Nem mondja ki, de úgy gondolja, ha egyetlen óra lenne az élet, az utolsó percét így, a nőstényben töltené, mert ennél csodálatosabb nincs a világkerekségen.
|
- Értem...mondja Tengonak amikor arról mesél, hogy élőlények meghalhatnak ettől a képességtől... de igyekszik nyugodt maradni s elmosolyodik... Ejha!és akkor melyikkel kezdjük... hmmm *vesz fel egy közepes vastagságú könyvet, neki ez volt a kedvence, nagyon sok szép kép van benne, amik leköthetik a fiúcska figyelmét* - Nah akkor kezdjük... *nyitja fel s elkezdi az első mesét* - Egyszer volt hol nem volt... volt egyszer egy királylány.... (stb stb stb) *mesélte tovább Ukiyo, s közben mindig figyelte Nayongot, alszik e már... az első mese után következett a második... majd a harmadik, nem bízott semmit a véletlenre... XD*
*Amikor átölelik Shikyot ő csak vissza ölel, Doragon viszont nem tud mit kezdeni a helyzettel és elpirul, majd zavarba jön... végül kibújik és szinte elhesegeti maga körül a két lányt* - Doragon ilyenkor nagyon vicces figyeld az arcát! *mosolyog Shikyo amikor belesúgja a lány fülébe a dolgot és kémleli Doragont*
- Nem a te hibád... azt hiszem mindneki így van evvel... kényelmetlen nekik a téma és rossz szerintünk amit cselekszünk... pedig két kandúr is szeretheti egymást... sőt... elválaszthatatlan kötelék is születhet köztük... de... nem értek egyet veled, a szex nem mocskos... nem az, ha avval teszed akit szeretsz, férfi vagy nő... mindegy ha a szívetek egyszerre dobban... *mondja s egy darabig csak hallgat, majd elneveti magát Samui kijelentésén, főleg ahogyrá néz... * - Bocsi... de amúgy nem mindig történik meg... lehet, hogy hasonló helyzet állt elő... de miért dühít ez ennyire?
- Atsui... annyira... más vagy most... *méri végig a fiú testét, arcát... ami most teljesen mást tükröz számára mint eddig, a srác szájához ér, megcsókolja, teste felhevül, ágyéka égni kezd, nadrágja egyre inkább szűkké válik* - Szólj, ha fáj... *simít végig Atsui tincsein, s a vággyal együtt kételyek is llepték* ~ Bűn... Nantan... ez... förtelmes és kínzó, de... csábít, Atsui megához vonz *csókol bele Atsui nyekábe, kezei a testét érintik ahol érik, fel akarja tüzelni a kandúrt, jobban mint azt bárki is tette valaha* - Atsui... *karolja, marja, simítja a testét és képtelen betelni a foltos csodával...* - Mit tegyek Atsui mond el mit szeretnél... ha már mocskosak vagyunk, mindegy mekkora rajtunk a mocsok... *nyala végig a fiú fülét*
18+
*A nőstény lassan már minden önuralmát elveszti, hangos nyögések tarkítják a szoba falát, szinte vissza víszhangzik nekik a gyönyör pillanatainak emléke* - Renji... *nyitja ki lassan szemeit* - sosem feljtettelek el... és... a testem sem felejtett el téged... szeretlek... *a puha mégis erős ujjak végig cirógatták a kandúrt, egészen addig a bizonyos pontig, amíg még jutni lehetett XD* - Renji ne csináld tovább, érezni akarlak... |
Tengo felnéz Ukiyora, majd bólint neki a kérdésére. - Kimondhatja a nevem anélkül, hogy hívna, de amikor hív, hallom. - figyeli a könyvek táncát a levegőben, azok keringenek a fiúcska felett, aki erre örömtelin nevet és tapsol.
- Mesz! Mesz! Mesz! - sikoltozik, s sorban egymás hegyére ülnek a könyvek.
- Mindet akarja. - mondja apró mosollyal arcán Tengo. - De az evés lefárasztotta, egy után biztosan el fog aludni. - állapítja meg, s leül Nayonghoz. - Bátorítsd kérlek, hogy alakítson így át dolgokat. Fontos képesség ez a számára. Egyedül csak az élőlényekkel nem tudja így megcsinálni, mert azok nem tartják meg a tulajdonságukat, hanem... - lenéz a földre, próbálja megfogalmazni, de végül úgy dönt, finoman mondja ki, mi történik, ha ezt a képességét élőlényeken alkalmazza a fiúcska. - Ha mégis megtörténik, az az élet megsemmisülésével végződik.
A lány lágy mosollyal nézi a párost. Örül nekik, a boldogságuknak, még ha az illékony és ingatag talajon áll is. Legalább ők együtt lehetnek és kinyilvánítják egymásnak szerelmüket. Ahogy mosolyog, könny csordul ki a szeméből. Maga sem tudja, hogy öröm vagy bánat szüli őket, mindenesetre nagyon meghatónak találja ezeket a pillanatokat és az is örömmel tölti el, hogy ismeri ezt a két macskalényt. Legszívesebben átölelné őket, de még tartogatja magát pár percig, aztán szótlanul magához vonja a két macskát és átöleli őket.
- Sajnálom, hogy annyi kellemetlenséget okoztam neked és a bátyámnak. Nem akartam megérteni a kapcsolatotokat, dühöngtem és utálkoztam, mert mindig az járt a fejemben, hogy mit csinálhat együtt két fiú. - mondja vér vörös arccal. Nem is nagyon mer a fiú szemeibe nézni, inkább lesüti tekintetét. Samui egy kicsit prűd, konzervatív gondolkodású, de ezt magának sem vallja be, ezért volt nehéz elfogadnia Atsuit. - Az járt a fejemben, hogy elveszítettem a bátyám, hát ne legyen másé. Hogy megölte a szüleinket, hát megbosszulom. Hogy mocskos és undorító dolgot tesztek egymással. - elhallgat és emésztgeti a szavakat. Ameliea is ezt tette vele, mocskosat, undorítót, élvezeteset, elvette őt valakitől, elvette az első éjszakáját, amit nem a lánynak akart adni... Felkapja fejét a kérdésre. - Mi?! Nantan, te felfogtad, amit mondtam?! - elkerekednek a szemei, arcából kifut a vér, fülei az egekbe merednek. - Liea nem terhes! - suttogja rémülten. - Pedig biztos vagyok benne, hogy... annak kellene lennie.
Összeszorított szemekkel kapaszkodik Yahtoba, még mindig ő az utolsó és egyetlen faág, ami megtarthatja a káosz és őrület szakadéka felett. Zaklatott lelkét kissé megnyugtatja a tudat, hogy még van kibe belekapaszkodnia, s ez a valaki végre elmond valamit magáról. Atsui reméli, végre megért valamit az egészből. És tényleg megérti Yahtot. Kínozza a vágy, az éhség, amit az, akit szeret, Nantan, nem csillapít, s a fiú közelsége csak még éhesebbé teszi ezt a kandúrt. Mégis megfordul egy gondolat Atsui fejében. Vajon Yahto nem csak azért csinálja ezt vele, hogy megmutassa Nantannak, hogy ő nem egy olyan tökéletes álomkandúr, mint amilyennek a szóvívő srác hiszi, s ezzel elválassza őket egymástól? Mióta is vannak együtt Nannal? Évek óta. Azt hihetné a macska, ennyi idő kihűti a szerelem kandallóját, pláne ennyi viszontagság, ármány, baj és rossz dolog közt, mégis úgy érzi, ő még mindig olyan lángolóan szereti Nant. - Bűn? - szólal meg nyögve. Kinyitja szemét és belenéz a kandúrkáéba. ~ Az a bűn, hogy két szerelmes mást akar, nem egymást. Vagyis bűnösök vagyunk... Yahto. ~ Valóban el akar fordulni, nem akarja ezt a tüzes zöld szempárt látni, nem akarja, hogy vonzza magába ez a rémisztő tenger, hisz nem biztos benne, hogy tud úszni benne. Fél, de már nem tudja mitől. Ez lenne az a káosz, amibe fél belezuhanni? Vagy ez lenne az a tenger, ami megmenti az őrülettől? Nem tud nem Yahto szemeibe nézni, kicsalja hangjával, mosolyával a választ. - Bűnösök vagyunk. - suttogja kábultan. - Mást szeretünk, mégis valami érthetetlen vonzódás van köztünk. - kezd benne eluralkodni valami, amit a félelem és a vágy keltett életre. Osoreru uralma alatt vált hímribanccá, először, mert annak használták, annak érezte magát, majd azért, mert feloldódott benne minden érzelem, összevegyült és ezzé vált. Átfonja karjait Yahto nyaka körül. - Felégetlek. - válaszolja, s visszahúzza a kandúrkát az ágyra. Kidugja csípőjét, egyik vállát belefúrja az ágy szövetébe, hasa belapul, mellkasa levegővel telik meg, ajkai csókra hívják Yahtoéit. Ez az, amit jobban szégyell annál, minthogy megerőszakolták. Hímkurvává válik, kelleti magát és élvezi. Valószínűleg Yahto is ezt látta, ezért kell neki ennyire Atsui. Ilyenkor a kandúr nem gondolkodik, csak teszi, amit tenni akar. S amikor magához tér, mindenre emlékszik, minden ott van benne, mindent bán, szégyell és gyűlöl. De ez is ő. Vagy mégsem?
18+
Renji gyönyörűnek találja Halonát. Meglepi, hogy már nem olyan feszes és vékony a nőstény, akit imád, de nem érzi ezt rossznak. Neki Halona mindig is álmai nősténye marad, nézzen ki bárhogy. Magabiztosan, szeretőn öleli, csókolja, nem adja apró jelét sem annak, hogy enyhült volna szerelme. Ahogy a kezek összeérnek, a kandúr ezt bíztatásnak veszi, ösztönösen markába fogja az egyik mellet, majd lehajol hozzá, s ráhajol, hogy nyelvével kényeztesse el a megkeményedett mellbimbót. - Szeretlek. - suttogja a testrésznek, majd átvándorol szájával a másik dombra, s bohókásan végignyal rajta. Ravaszkás mosollyal felnéz a nőstény arcára, s rávigyorog.
|
*Ukiyo meglepődik, hogy Tengo elő kerül, s csak pislog rá* - Áhh szóval ha ki mondja a neved akkor hív téged... igaz? *érdeklődik, majd a könyvek sorban szállíngóznakle a polcról* - Jólvan mesélek... de melyikből? Az egész könyvespolcot csak nem akarhatod... *mosolyog a kölyökre, majd Tengora néz* - Semmi baj, csak mesét fogunk olvasni igaz? *simogatja meg a fiúcska fejét*
- De talán mégis.... *komorodik el egy kicsit Shikyo, hiszen Doragon sose volt ez a fajta macska, miatta akar változni, de vajon jó ez így?
- A lényeg, hogy itt vagyok nem? És veled vagyok és meg fogom próbálni... *sóhajt s vissza fordul a nőstényekhez*
- A szív útjai kifürkészhetetlenek? Én sem gondoltam volna, hogy egy kandúrba fogok beleszeretni... méghozzá a bátyádba... mégis valami idebent tudta már az első pillanattól fogva, akkor is ha egy morcos jégkandúrral kellett megküzdenem az elfogadtatásért... *néz komolyan Samui szemeibe, nem is tudja mit higgyen most a kemény kandúrról, inkább csak csendben figyeli minden mozzanatát, fülei ide oda járnak, a magas és mély hangokra intenzíven reagálva, amikor a hónapokról kezd beszélni Samui Nantan elmosolyodik* - És már várod az örököst? *érdeklődik, szája pimasz mosolyra húzódik*
*Yahto hagyja, hogy Atsui had bújjon hozzá, had marja szét bőrét, had kapaszkodjon ki a sötétség birodalmából egy kis fény felé, nem szól semmit, de a kérdésre válaszolnia kell* - Szeretem őt... de ő túlságosan hmmm úgymond érzéketlen irányomba... nem szeretlek téged Atsui, de nem is gyűlöllek... egyszerűen vonz a tested... mondd csak, olyan nagy bűn ez? *bámul bele egyenesen Atsui szemeibe, s ha az el akarna fordulni, megtartja állát mancsával* - Mit válaszolsz tűz ura? Felégetsz engem is? *húzódik mosolyra a szája, de ez nem gúnyos inkább élozni akar vele* - Én is felteszek egy kérdést neked... Nantant szereted, miért vonz hozzám mégis valami belső hatalom?
18+
*Halona nem nyitja ki szemeit, kicsit szégyenli is a testét, s úgy érzi képtelen lenne Renji szemeibe nézni... megszületett 3 kölykük, s neki nem sikerült vissza nyernie régi alakját hiába is próbálta, kicsit feszeng, de az érzelmek halmazában gátlásai néha néha feloldódnak... a csókra csókkal felel, ízleli Renji puha ajkait, de amikor megérinti lefagy szája, s nem képes tovább mozogni, az érintések erősen hatnak rá,s ő csak megkeresi Renji kezét saját mancsával* |
- Ele. - mondja meggyőzötten az elefántra, s rámutat kicsike ujjacskájával. Elmosolyodik és büszkén újra rámutat. - Ele. - aztán ránéz a figurára, amit ő csinált. - Tengo. - mondja ki a szót, s a macskalény előbújik a levélből.
- Szólítottál? - kérdezi meglepetten a mágikus tűzmester.
- Tengoo! - kiáltja vidáman Nayong, azzal lekap hat könyvet a polcról. - Mesz! Mesz! Mesz! - sikkantgatja. A kandúr értetlen néz Ukiyora.
- Mi történt? - körbenéz, észreveszi a figurát. - Jól van, Nayong szépen használja a képességét. - nyugtázza.
Liea nem nagyon érti, miről beszél neki a kandúr. Csak pillog rá nagy szempilláival. - Szerintem jó vagy így. - mondja neki meggyőződéssel. - És nem úgy látom, hogy nagyon szenvednél ebben a jófiú szerepben. - teszi még hozzá mosolyogva. - Miért tiltanak egymástól titeteket? Mert Doragon nem olyan jó fiú?
- Nem. - válaszol Nannak a fekete kandúr. - Máshogy történt. - mondja csendesen, fájón. Szinte beleszakad a szíve a gondolatba. Persze azért végighallgatja a fiút. - Zoy számomra egy törékeny, kedves kis virág volt, akire nagyon vigyáztam, hogy ne taposson senki, öntözgettem, óvtam a nagy széltől. Nem mertem sosem egy lépésnél közelebb menni hozzá, annyira szerettem. - vallja be. - Barátok, társak és egy pár voltunk. Aztán valahogy elszakadtunk egymástól, rátaláltam Lieára és minden szép lassan a feje tetejére állt. - felsóhajt. - Barátok lettünk, húgomként kezeltem, de aztán rájöttem, ő mást érez irántam. Mindig zavart a dolog, nem tudtam vele mit kezdeni, de nem léptem távolabb tőle. Féltettem, mert olyan törékeny és sebezhető volt a szememben. De aztán... egy éjszaka... nem is emlékszem pontosan... de megtörtént köztünk valami, aminek nem lett volna szabad. - belenéz Nantan szemeibe. - Tudod, mire gondolok. - utal rá, kandúr és nőstény közötti legmélyebb együttlétre. - Nem akartam, hogy így legyen. Már utasítottam vissza Amelieát, de ez... ezzel kihasználta, hogy nem voltam magamnál, nem tudtam konrtollálni magam. Elcsábultam. Elárultam és eldobtam Zoyt. Akkor, ott... kitéptem magamból mindent, amit együtt éltem meg Zoyjal és... úgy éreztem, meghaltam, de van egy lehetőségem egy új életre. És... nem mertem belekapaszkodni. Mindig... élt bennem a remény, hogy egyszer újra látom és minden megjavul majd. Azt hittem, nem kell elmondanom neki. De ahogy viszont láttam, tudtam, hogy vallanom kell. És nem ment. Csak ködös beszédfoszlány volt az egész. Persze megértette, ami történt köztünk Lieával és elment. Itt hagyott, hogy legyek vele. - észre sem veszi, de a könny ismét pereg a szeméből. - Nekem Liea volt egy mocskos virág, amit le akartam tépni, de tisztességből, szeretetből nem tettem... s mégis. Zoy nekem tiszta és a részem, mint a hó. - lehajtja a fejét. Reszket a teste. - Liea nem enged el, nem ad életteret, rám akaszkodik, fogolyként tart. Én ezt így nem akarom. Ha fel is tudnám dolgozni, hogy Zoyjal vége, akkor se biztos, hogy Lieával maradnék. Túlságosan nagyot csalódtam benne. - újra felnéz a srácra. - Szeretném, hogy velem legyen Liea, de fáj, amit tett. Talán magamtól döntöttem volna úgy, hogy elfelejtem Zoyt, s inkább vele leszek, de így elvett Zoytól, mint egy játékot, s nem ereszt. - meglepik őt Nan könnyei. Fájón elmosolyodik és bizonytalanul, de megérinti karját, finoman megszorítja, mintha jelezné, semmi baj, ő ott van, azzal elengedi. - És tudod, mi a legfurcsább? Hogy az köztünk Lieával hónapokkal ezelőtt történt. - mondja megborzongva. - Vagyis... már... látszania kéne... de nem... semmi... - elvörösödik, megráng. Már látszódnia kellene, hogy kölyköt vár a nőstény, de ennek semmi jele, nem hány, nem gyengébb, nem kívánós, nem nőtt semmit a hasa.
Atsui egy pillanat alatt visszakerül a valóságba és rettenetesen megrémül. Összerezzen, kirázza a hideg. Őrült fájdalom, ahogy Yahto összeégett bőréhez ér, fogait szívja miatta, s pontosan ezért nem is kapálózik. Nem akarja, hogy ennél is rosszabb legyen. - Eddig Nant szeretted! Mi történt azóta? - kérdezi kétségbeesve. Nem tudja, mit tegyen, még akkor sem, amikor a fiú elengedi. Kínlódik teste melegétől, úgy érzi, bőre felhólyagosodik, kidurrannak azok és eleven húsát érintik. Nincs hova menekülnie sem. Jól érezni magát? Valakivel, aki iránt nem érez szerelmet, de vonzást igen? Nem lehet... ennyiért nem áldozhatja fel semmilyen szinten a kapcsolatát Nantannal. A srác minden helyzetben kitartott mellette, mióta csak ismerik egymást, elválaszthatatlanok, az övék az egyik leghullámzóbb, leggyötrelmesebb, de ezektől talán a legszebb szerelem a Macskabirodalomban. Mégis felül és belekapaszkodik Yahtoba. Úgy, mintha ő lenne az utolsó menedék, ami megvédheti a haláltól. Karmait beleakasztja a srác ruhájába, minden fájdalom ellenére, testét hozzányomja a kandúrkáéhoz. Reszket és nehezen kap levegőt. Még mindig nem tudja, mit akar, mit tegyen. De belül hajtja valami. Kapaszkodnia kell, különben lezuhan. Görcsösen bújik a fiúhoz.
18+
Érzi, hogy a nőstény egyre inkább elveszti józanságát, uralmát teste felett, ezért igyekszik megszabadítani az utolsó ruhadarabtól, attól a fekete anyagtól, mely eltakarja előle a csodálatos testet. Miután meztelenné teszi, karjába veszi és befekteti az ágyba. Nem akarja, hogy véletlen megszédüljön és elessen. Nem tenne jót ennek a forró románcnak. Összesimul szerelmével, testével vall tovább, apró mozdulatokkal, cirógatással. Ég a vágytól, az izgalomtól. Finoman megharapja Halona ajkait, majd nyelvével behatol szájába és táncba hívja nyelvét. Közben keze elkényezteti a puha halmokat.
|
- Na figyelj Nayong... hmmm őőőő Elefánt a képen látod? *mutat rá* - Az pedig ott Tengo, mondd utánam... Ten-go... *szótagolja neki XD* - Persze mesélek nézd csak menyni könyv van itt... hmmm... melyiket szeretnéd? Válassz egyet.... *mutat végig a nayg könyvespolcon, ami igazából csak Nayongnak lehet most angy felfedezés*
- Tudod én nem mindig voltam ilyen... most se vagyok... *teszi hozzá* - De most jó fiúnak kell lennem mert Renji csak akkor engedi, hogy Shikyoval lehessek... de ez nem jelenti azt, hogy meg is fog törni, csupán ki fogom bírni érte.. *észre veszi a lány ijedtségét, így hátat fordít neki mintha csak megsértődne...*
- Apu nem volt valami szigorú... anyu nem engedte volna meg, de apukám nagyon kedves macska! *jelenti ki* - Én nagyon hasonlítok rá, mert fehérszik a hajam... látod? *simít végig tincsein, büszkén mutatja őket*
- A sors igen furcsa fintora ez igaz? Ha valamit ad, akkor mást elvesz... *mondja arra a kék macska, hogy Samui elvesztette Zoyt* - Samui nem gondolod, hogy ha már így történt, akkor így kellett lennie? *néz őszintén a macska szemeibe* - Talán a szerelem az ami megőrjít... lehet hogy kedelted Zoyt, szépnek láttad, meg akartad kaparintani őt mint valami bűvös virágot, de aztán jött valaki aki még különlegesebb lett számodra, aki nem csak érdekelt, feltüzelt, nem csak kedvelted, egyszerűen nem szerettél nála mást jobban... akit nem csak ébren, de álmaidban is láttál... *mélázik el ezen és megint végtelen köröket ír a semmibe* - Lehet, hogy szeretted Zoyt... de nem lehetséges, hogy ez a lány szinte megbabonáz és foglyul tart? Nem enged el, nem ad elég teret, hogy ne szeresd... s ez kerget az őrletbe? Aggódsz érte és figyeled minden mozdulatát... elüldözöd pedig... mindnenél jobban szeretnéd, hogy melletted maradjon... *ahogy belegondol a dolgoba, könnyek szöknek szemeibe, pedig pont az elenkező hatást akarta elérni Samuival szemben, gyorsan letörli a könnyeit, szipog egyet, s most nem is néz Samuira, csak a semmibe maga elé*
*Yahto kapva kap az alkalmon, s Atsuira "mászik", kezeit lefogja saját kezeivel, hogy véletlenül se kapálózzon* - Hé nyugalom... *szimatol bele Atsui illatába* - Nem mondtam, hogy bántani foglak, csak egy kérdés volt... *engedi el kezeit* - Felizgatott a látvány ez minden, de én nem vagyok olyan mint az a kandúr... inkább szeretném ha mindketten jól éreznénk magunkat... *simít végig Atsui mellkasán* - Mit mondasz? *Yahto komolyan gondolja, ha Atsui most nemet mond neki szépen lemászik róla, ha pedig bele egyezik csak mosolyog*
18+
*Halona lassan elveszti józanságát, s mintha már egy másik világban lenne Renjivel ahol csak ketten léteznek, a kandúr érintései felhevítik és kínozzák, édes kínként jatnak érzéseire, nem tud mit tenni, csak hagyja magát, mindenét átadva készségesen a kandúrnak... ő maga már moccanni sem tud, szemei lecsukódnak, hogy mégjobban élvezhesse a "játékot"*
|
- Ele? - kérdi meglepetten a fiúcska. Lekap a polcról egy könyvet és megformázza azt olyanra, mint amilyenre a gyümölcsöt formázta. Ismét egy Tengohoz hasonló lényt kap. - Ele. - mutat rá magabiztosan. - Mesz?
- Jó. - örül meg Liea. - Legalább már ti akkor a barátaim vagytok. Bár itt mindenki kedves. - mondja mosolyogva. Felnéz Doragonra. - Miért kell megfelelned Renjinek? - kérdezi, s megpillantja a sebhelyeket. Egy pillanatra megijed, hogy a kandúr hogyan szerezhetett ilyesmiket, de aztán Atsuira gondol, aki saját magát égette majdnem halálra. Ebből kiindulva akár bárhogy is szerezhette. Ugyanolyan kedvesen mosolyog rá, mint Shikyora. Nem zavarják a sebhelyek. Megdöbbentette, de ő ettől még Doragont egy kedves kandúrnak látja, aki eltűrte, hogy megütötte és meg is bocsátott érte, azon kívül rendes volt vele.
- Igazából én itt jól érzem most magam. - mondja Samui. - A bátyám biztosan be tud ide jönni, ő bárhol utolér. Olyan hely nincs, ahol nem. - mondja magabiztosan és picit büszkén. - De azon meglepődtem, hogy te itt vagy. - nézi, ahogy Nan leül. - Mondtam, nekem semmi bajom veled. Nem is vagyunk szerintem most már rossz viszonyban. Bár lehet, ezt csak én látom így. - teszi hozzá, mintha azt mondaná, a tévedés jogát fenntartja. - Lehet, hogy furcsán fog hangzani, amit mondok, de... én úgy érzem, Atsui valójában mindent magában őriz. Nem az agyában, hanem a lelkében, ahonnan nem tudja felhozni. Nem tudom, ez így mennyire érthető. - mondja csendesen. Egyetért Nannal, de nem tudja kifejezni, elönti az érzelmi sokk. Miután elkapja a fiú a mancsait, újra felszakadnak belőle a könnyek. - Zoy... Zoyt... el... elveszítettem. - nyögi ki nagy nehezen, s nem tudja tartani magát. Kicsit összerogyik és sírva folytatja. - Káosz... az életem... Liea... megőrjít... Nem tudom... mi van. Annyira... annyira nagyon... - de nem tudja befejezni, eltakarja arcát a mancsaival és zokogni kezd. ~ Fáj... Hiányzik. Nem tudom, mit akarok tőle, mit akarok Lieától. De ha itt lenne, nehezebb lenne, de legalább lenne alapom dönteni. Talán tudnék dönteni. ~ gondolja magában, mivel szavakba nem tudja önteni, azzal felnéz Nanra. - Nézd. - mutatja meg neki a labdáját. - Azóta nem játszottam vele, mióta Zoy eltűnt. Pedig addig mindig. - mondja halkan, sírástól rekedten. - Nem tudok dönteni. Nem tudom, mit kellene tennem. Történt valami... amit nem tudok feldolgozni, hova tenni. Nem tudok vele mit kezdeni, de szörnyen bánt. - ered meg a nyelve. - Még csak könnyen leírni sem tudom, mi ez a valami. Nem teljesen voltam magamnál, beteg voltam, lázálmom volt, s csak töredékére emlékszem az egésznek. Mégis... ha bármi bevillan, kiráz a hideg, görcsbe ugrik a gyomrom, elszorul a torom és megdobban a szívem. Nem jó érzés. - s megráng, ahogy kirázza őt a hideg.
Atsui lemerevedik. A suttogás hat az érzékeire. Borzolja a kedélyeit, de az, amit mond Yahto, másképp hat rá. Nem tudja elhinni, hogy borzasztja és izgatja egyszerre az a szörnyűség a fiút. Ahogy azt sem, hogy Osoreru félelme és vágya lenne, mégis... Yahto rátapintott ezzel a legvégső igazságra ezzel kapcsolatban. Mintha áram ütné meg, a kandúr megráng. - Elhiszem neked. - suttogja a fiú szájába. ~ Nem akarom látni! Nem akarom érezni! Nem akarok rá emlékezni! ~ kiabálja magában, s elszakítja magát Yahtotól. Irtózatos a vonzás irányába Atsuiban, de az emlék, amit felhoz neki, kíméletlen. Hátradobja magát az ágyban. Még mindig meztelen, de nem tud vele törődni, megrohanják az emlékek. Szívja a fogát, összeszorítja a szemeit, kínlódik a lepedő érintéstől, a melegtől, őrült fájdalmai vannak, s ezek is csak felidézik benne Osorerut. Azt a vadállatot, aki olyan mély sebeket ejtett a testén és a lelkén, amit soha nem fog tudni elfelejteni, elrejteni igazán. Szeretne megszabadulni a fájdalomtól. Szeretné, ha nem vérezne minden sérülése, sem a testén, sem a lelkén. De most minden felszakadt, ami eddig begyógyult. Kinyújtja kezét az ég felé, miközben újra érzi magán a karmos kezet, a durva, érzelemmentes, indulatos és vad érintéseket, a fájdalmat. Érzi, ahogy egyre mélyebbre süllyed, ahogy megalázzák, ahogy lassan és gyötrelmesen mégis élvezni kezdi, s a szégyenérzete az egekbe szökik. Könny folyik végig az arcán. - Ne viselkedj úgy! - kiáltja.
18+
- Szeretlek. - suttogja a nőstény füleibe. Úgy izgul, mint az első alkalomkor, mikor egymáshoz értek. Izgatottságán csak a vágy nő túl. S e kettő érdekes keveréket alkot. Szíve hevesen ver, szája puhán csókol, kezei kalandorként vándorolnak. Lassan kúsznak le a táncos ujjak, végihaladnak a kebleken, kirajzolják legmagasabb és legmélyebb pontjait, majd mint valami folyam, lecsúsznak a hasra, s belekóstolnak a köldökbe is, hogy aztán lendületet vegyenek, s hátracsusszanhassanak a derékra, onnan le a fenékre, a combokra, s végül fel, kínzó lasan fel, míg el nem érik a legérzékenyebb pontot. Végigsimít a felületén, de ennyiben is hagyja, tovább szeretné csak hevíteni Halonát, míg majd megőrül a vágytól. Ő maga már az őrület szakadékának szélén jár, de iszonyatosan élvezi.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
