|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.31. 15:21 - |
Ez a híres árnyék világ, amibe Osoreru viszi a karaktereket. Itt az ő szabályai szerint játszunk, gyakorlatilag bármit megtehet és bármit uralhat, hisz ez az ő, illetve mestere birodalma. Számukra akármi lehetséges, míg a többiek számára már kevésbé. LEZÁRVA! |
[46-27] [26-7] [6-1]
- Igen, mester. - ridegen fordul a fiúhoz. - Száműzlek az Árnyvilágból. - s felnyitja sárga szemét, mely mindig le szokott takarva lenni. Amint találkozik Kokoroéval, az sosem térhet vissza ebbe a világba, ha nem ő viszi, s elkerül erről a területről azon nyomban.
|
Kokoro meg sem szólal amikor az ütést kapja, csendben tűri még a folytogatást is, csak mesterén járnak gondolatai, a férfi azt mondta, hogy ő "áruló" de ő nem, sosem árulná el mesterét, mégha úgy is tűnt. Szereti Osorerut, bár tart is tőle, a rideg hangra megremeg, amikor a férfi elengedi a földre esik és nézi a meggyengült kandúrt, nem szólal meg, mégis szemében tükröződik az aggodalom.
|
- Ne... - tér észhez a kandúr. - Ne csinálj semmit... nem lett volna szabad itt lenned... - mondja a fiúnak, mintha leszúrná, pedig jobban örül neki, mint valaha bárminek.
- Úgy, szóval tűrted még az árulókat is. - újból előkerül a könyörtelen férfi, majd hatalmas ütést mér Kokorora. - Engedetlen csemete. Ez a lelketekbe fog kerülni. - kezét összeszorítja, mire Kokoro nyakán szorító fájdalom keletkezik. - Vagy esetleg... az életetekbe.
- Ne... mester, kérlek, ne. - erőt vesz magán. Kihasználja, hogy a saját világában gyorsabban gyógyul. Felrántja nadrágját, s feltápászkodik. Alig áll lábain, dölöngél és félő, hogy összecsuklik, mint egy kibiztosítatlan kertiszék, de akarata nagyobb. - Megbűntetem én. - mondja korábbról ismert hideg hangján, amibe a fájdalom vegyül.
- Mindig meg tudsz lepni. - elengedi a lányos kandúrt.
|
- Mester! - lép be lihegve a rózsaszín fiú, oda szalad a kandúrhoz - Ne... Mi történt? - mellé térdel és kezével végig simít mestere arcán - Miért nem hívtál előbb? Szükséged lett volna rám... ugye? - csordulnak könnyei, de gyorsan le is törli őket, evvel vörös csíkot hagyva szemén - Meggyógyítalak jó? Csak kéne valami amivel megvágom magam... - néz körbe, tekintetével keresni kezd egy éles tárgyat, akármit...
|
Osoreru testén rengeteg seb, teste és ruhája csupa vér. Kendője miszlikbe aprítva fekszik a földön, ahogy ő is. A mindig eltakart szem most vérben úszik, s díszéül szolgál egy új seb, egy keresztként átfutó kardvágás. Nem csak Takumival csatázott, mestere és csúfosan megbűntette. Ruhadarabjai nagy része rajta hever, de nem felvett állapotba, fekvése igencsak rendellenes, görcsös és fájdalom szülte. Bármennyire hihetetlen, könny csorog vörös szeméből. Kezével kinyúl a levegőbe, s egy nevet tátog az égbe: Kokoro. Amint eljut a szó végére, őrületes fájdalom éri, üvölt, mint még soha.
- Ha él benned az, aminek tilos, te halsz meg. - mondja neki egy jéghideg hang. - Engedelmességgel tartozol nekem, Shidoshurukara Osoreru. - félig láthatóvá válnak a könyörtelen szemek, a hegyes orr, az erélyes vonalak, a torzomborz haj, a fehér fogak, melyek a gonosz vigyor mögül virítanak.
- Mester... - suttogja erőtlen, mikor az égető fájdalom picit csitul. - Élni... szeretnék...
- Szeretnél?! - felmordul a gonosz lélek, majd láthatatlan erővel akkorát üt a kandúrba, hogy az métereket repül, majd végigcsúszik a porban, s egy sziklának csapódik. - Akarok, te hűtlen! - javítja ki dühvel.
- I-igen... ish... - a felfogás csak ezt a szót engedi kinyögetni Osoreruval, majd elveszti öntudatát. Shidosha végignéz a nagyrészt meztelen kandúron, majd lehajol hozzá. Undorral, szánalommal vonásaiban nyúl hozzá, majd éles és hegyes karmát végighúzza nyakán, így hasít rá egy újabb sebet, azzal eltűnik.
|
Ez a híres árnyék világ, amibe Osoreru viszi a karaktereket. Itt az ő szabályai szerint játszunk, gyakorlatilag bármit megtehet és bármit uralhat, hisz ez az ő, illetve mestere birodalma. Számukra akármi lehetséges, míg a többiek számára már kevésbé. LEZÁRVA! |
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
