|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.29. 09:44 - |
A tengeren lévő sziget ahol csend és nyugalom van, éppen egy jó kis kikapcsolódásra való helyszín.
|
[448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
-Én se félek tőlük... nincs bennük semmi ijesztő.- *Mondta Sopphie, és előkerült Misa.* -Biztos itt van ő is, ha meg nem, akkor ha megtalálom kitekerem a nyakát..- *Mormogta, de előbukkant a huga.*
*Kitty követte Misát, igyekezett nem lemaradni, majd kiértek hozzájuk.* -Sziasztok! Tudtátok, hogy egy szigetenvagyunk?!- *Újságolta el a nagy hírt.* -Körös körül csak tenger, vagy óceán... nem tudom melyik, mindkettő nagy hullámzik és sós.- *Mondta vigyorogva, és elvárta, hogy ne szidják le.*
 
|
- A szörnyek... hmmm... ők nem igazán jelentenek veszélyt este, főleg ha tűz is lesz körülöttünk, attól félnek...*Misa nyávogni kezdett, majd megindult visszafelé, mivel szemei élesek voltak és különleges képessége révén, át is látott pár dolgon, könnyedén vissza talált a többiekhez, s hangos nyávogással jelezte hogy megérkeztek* - Misa! *kiálltott Kinme és felvette a hozzá szaladó cicát* - És Kitty hol van? *kérdezte s a cica nyávogással felelt neki* |
-Le bizony.- *Sóhajtott vágyakozva Sopphie, már kicsit elfáradt, túl sok volt neki ez a mai napra. A fiúra nézett. ~Csak nem fél?~ csodálkozott el.* -Nem olyan vészes. Igaz megeshet, hogy éjszaka valami éjszakai lény ránk támad...- *Próbálta kipuhatolni mi is a gond.* -De tüzet gyújtunk majd, és az valamennyi biztonságot ad.- *Agyában már meg is jelent a pattogó tűzrakás képe.*
*Kitty Misát nézte.* -Butaságot csináltam mi?- *Kérdezte, majd megértette mit akar.* -Te talán jobban eligazodsz. tudod merre kell menni?- *Ha Misa elindul, teketóriázás nélkül követi őt.*
|
- Lemegy a nap... *fülei lekonyultak* - Nem biztonságos olyankor odakinnt... és semmi kis vackunk sincs ahol meghúzhatnánk magunkat... *Kinme szívét félelem töltötte el, félt a sötéttől, mert emlékeiben még mindig élt egy fájdalmas éjszaka története, Misa nyávogni kezdett, s elkapta a lányka felsőjét, jelezve hogy ő tudja az utat és kövesse, de nem biztos hogy ezt Kitty értette, de azért Misa csak azért sem adta fel* |
-El... de legutóbb is így kezdődött.- *Forgatta szemét.* -Legalább most nincs egyedül, Misa biztos visszavezeti.- *Nyugodott bele, és követte Kinmét a partra, majd a tengert nézte.* -Ez, a tengerpart lehet. De rég jártam tengerparton.- *Sóhajtott egy nagyot, és beszívta a friss sós levegőt.* -De nemsokára lemegy a nap is.- *Nézett a napkorongra ami még igaz csak késő délutánt mutatott, de már narancssárgára színeződött.*
*Kitty hátat fordított a tengernek. Na szép, akárhova kitehette volna őket az a tükör, de épp egy szigetre... ez tök jó volt, körbe lehetett volna járni a helyet, pálmafák nőttek, szép volt a táj. De a nővére már hívta, ideje visszamenni. Indult meg újra a sziget sűrűje felé, de nem találta ismerősnek a tájat, és csak bolyongott. Mikor már végképp azt se tudta merre lehet a part, lehuppant a földre, és Misára nézett.* -Na szép, most eltévedtem.- *Vallotta be, bár nővérének nem mondta volna el, mert kiabált volna vele, hogy lelép és még el is téved...*
|
- Persze, itt volt... csak valamerr biztosan elcsatagolt, de ha Misa nincs itt akkor biztosan vele van, így nagy baja nem lehet... ne aggódj! Gyere keressük meg őket, a homok hagyott nekünk friss tappancsokat! *ajánlotta, majd elindult valamerre a parton, ha a lány is megindult utána, Misa felnyávogott a kérdésre helyeslőn, majd követte a lányt* |
*Hagyta, hogy Kinme átölelje, majd a kérdésre újra előtört benne az aggodalom.* -Átjött... ugye? Remélem nem maratd ott. De azt hiszem jött ő is, meg Misa is, láttam, hogy itt vannak.- *Emlékezett vissza.* -Kitty!- *Kiáltotta el magát, hátha meghallja, és nem kell őket keresni. Körbenézett, majd a földre pillantott, kutatta, hátha lát valami nyomot.*
*Kitty hallotta messziről nővére hívását. Misa bukkant elő.* -Jajj ne, vissza kéne mennem mi?- *Kérdezte elszontyolodva, mert nem értette a nyávogást, de már közel volt a célja, érezte a tenger felől jövő friss levegőt, így futott tovább, és kiért. Igaz nem a szigettúlsó oldalán, de azt így is látta, hogy nincs földnyelv... Amerre látott megint csak tenger vette körül.* -Ez egy sziget.- *Mondta ki hangosan is a következtetést is amit levont.*
|
*Kinme nagyon örült a lány reakciójának, s amikor az közelebb lépett, megölelte, persze csak akkor ha a lány hagyta, de hírtelen neki is eszébe jutott Kitty* - Merre lehet Kitty? *kérdezte, de igazából Misát sem látta sehol* - És misa hol van? *nézett körbe, a fekete macska pedig végig a kölyök nyomában szaladt, s egy váratlan pillanatban elé pattant, s halkan nyávogott, hogy vele tart, persze ha csak Kitty nem rázza le* |
*Sopphie nyelt egyet, észrevette, hogy húga eltűnt, de elnyomta az aggódást, és Kinmével foglalkozott. Hirtelen nem tudta mit mondjon. Közelebb sétált hozzá, mert túl nagynak látta a távolságot köztük, és ez zavarta, főleg, hogy nem kellett egymástól tartaniuk igazából.* -Rendben segítek.- *Mondta, szemeibe nézve.* -Most is épp változol, otthagytad a régi barlangodat, és új után keresel, valünk. Mi ez, ha nem változás? És te indítottad el.- *Kedvesen beszélt hozzá, el is mosolyodott bátorítóan.*
*Kitty megunta az ücsörgést, és elindult a parton. Azt gondolta, hogy egy félszigeten lehetnek, mert amerre nézett tengert látott. Ez alapján a hátuk mögött kellett lennie a földnyelvnek ami a földhöz köti őket. Átvágott a szigeten, igaz kikerülte azt a rész, ahol Sopphie és Kinme volt, és szaladni kezdett.*
|
- Tudod nem értem magam mert, sohasem volt ilyen kívánságom... se álmaim vagy vágyaim, de miután veletek töltöttem pár napot, kezdett valami szúró fájdalom lenni a mellkasomban, szinte megfolytott ez az egész... rájöttem hogy veletek szeretnék maradni, hogy nem is nektek an szükségetek rám, hanem nekem rátok... változni szeretnék, más macska szeretnék lenni... nem tudom mit tegyek Sopphie... segíts nekem változni... kérlek... *bús szemeit a lányra szegezte, már többé nem akart ölni, már nem...* |
*Sopphie már feladta, azt se hitte, hogy Kinme egyáltalán hallotta. ~Miért is teszem ezt?~ vetődött fel benne a kérdés, és maga elé nézett. ~Nem akarom, hogy elmenjen, hiányozna...~ fogalmazódott meg lassan a válasz is rá. Mozgást hallott, és odanézett, Kinme jött elő a fa mögül.* -Nem, dehogy... nem is lenne jogom megvetni másokat, mert az azt jelentené, hogy én makulátlan vagyok.- *Vágta rá, és végighallgatta a fiút.* -Kinme, nekem sincsenek barátaim, és csak Kitty a családom... szerintem megzavart téged is tükörország.- *Nézett a szemeibe. ~egy család...~ visszhangzott a fejében, zavartan a földet nézte inkább.* -Tényleg komolyan gondoltam a tónál amit mondtam... hogy újra lehet kezdeni, de ez nem megy az egyik pillanatról a másikra.- *Neki legalábbis nem.*
*Kitty kicsit messzebbre ment, hallotta a hangjukat, így nem félt, hogy nem talál majd vissza. Elment egészen a partig, és leült a homokba, a hullámzást nézte, nem érezte úgy, hogy esetleg vissza kéne mennie, nem akart zavarni a komoly beszélgetésben. Nem neki való a dolog, és egyébkét is nem akarta volna hallani, ha esetleg róla is szó esik.*
|
*Kinmének nem volt ideje elszaladni, csupán egy fa mögé bújni, de a lány így se láthatta meg, ő viszont hallot mindent, minden egyes szót, legubbasztott a fa tövében, térdére ereszkedett, kezeit előre "hajította" s a földnek nyomta, haja az arcába omlott, mély levegőket vett és megpróbálta visszafolytani érzéseit, amikor ez sikerült felállt és kilépett a fa takarásából* - Megvetsz engem igaz? *szemei csillogtak, ez mutatta, hogy akarata tartja már csak vissza a könnycseppeket* - Mégcsak nem is vagyok ember teljesen... jobb ha hagysz... egy ilyen unalmas macska biztosan nem a te életedhez szokott... *aranyszín szemeiben szürkeség látszott, bánat és magány keveréke, zavartság és mély fájdalom* - Teljesen jól rávilágítottál a lényegre... nincsenek barátaim, se családom, azt hittem mi akár lehettünk volna egy család... vigyázhattunk volna együtt Kittyre... de... de ez csak egy álom volt... *komolyan gondolta amit mondott* |
*Egy átjáró nyílt meg és egy fehér hajú kandúr jött át rajta, majd nem sokkal később egy lány sietett ki, akit egy kölyök követett. Sopphie hátrapillantott, ahogy átért, majd körbe, hogy hol is vannak. Miután felmérte a helyzetet, a kandúrra néz, ha csak az nem tűnik el.* -Kinme várj, nem úgy gondoltam! Tudom, hogy bújkáltál ott, és lehet hogy te a nyugalmat szereted inkább. Az embernek néha nincs választása, és van amikor nem is akar a dolgon változtatni. Lehet hogy neki jó ott Tükörországban, ahogy gondolom neked se volt rossz a tónál. Én csak... túl sok ideje élem ezt az életet, és ehhez vagyok hozzászokva.- *Szemeiből megbánás sugárzott.* -És néha elég hülye tudok lenni, bocsáss meg, nem akartalak megbántani.-
*Kitty nem figyelt a nagyokra, sokkal jobban izgatta, hogy hova ekrültek, mint a vitájuk, és már kezdett éhes is lenni, így körbesétált valami ehető után kutatva. A tengerpartot látta, de nem gondolta volna, hogy szigeten vannak, ezért nem aggódott.
|
- Miről beszélsz? Nem hazudtam neked!
- De igen... azt mondtad vigyázol rám de csak bántasz, és hol van a barátom? Mit csináltatok vele? CHIMEI! *üvöltötte szinte a modat végét, mire hatalmas pofon csattant a törékeny lány arcán* - Mondtam... *mosolygott mint aki így bizonyította be bátorságát*
*Yume most nem volt ura a testének, őrült csata kezdődött, majd mindkettő elfogyott erőkkel omlott földre a cata végén, már öbb óra is eltelt azóta, Nantan is oda érkezett mindent látott de ő ide gyenge volt nem tudott segíteni. A csata lezárult, visszavonult mind a két fél, így szerencsére Yume vissza kapta irányítását a teste fölött, lihegve nyúlt el a földön és nézte ahogy mindenki eltűnik körülötte, Nantan oda ment hozzá, lekötözte a sebeket, vágásokat, sérüléseket, majd lassan vissza segítette Sarasahoz a tengerpartra* |
- Most meghalsz és gondoskodom arról, hogy ne tudjanak vissza hozni az életbe... *nevetett majd a sötétből előre ráncigálta Ukiyot* - De p fog meghalni először...
- Hagyd őt békén hallod? HAGYD ŐT BÉKÉN! *üvöltött, és keze valahogy szemkötőjéhez ért, átfutott az agyán, hogy nem kéne, de mégis lerántotta szeméről a kötést, a démon feltámadt, üvöltő szél söpört át a területen, a Yumeban lakozó gonosz olyan erővel tört elő mint talán még soha, harc kezdődött, de ez már egyenlő ellenfelekről szólt, kivéve hogy a démon azért akart pusztítani, hogy Yume testét megszerezhesse és benne maradhasson, Kamiya félredobta Ukiyót, Shikyo testvéréhez ment bár előre félt a bűntetéstől, de fekete burkot vont köré*
- Ukiyo... akarom hogy tudd... mindig a tesóm maradsz, sajnálom a múltat... ha ez a gömb leér veled biztonságban vidd anyuékat biztonságos helyre, igyekezz.... *indította el a gömöt, Ukiyo még alig kapott észbe, de hiába kiálltott Shikyo után, hogy ne tegye, ő mégis biztonságba helyezte testvérét, de ekkor Doragon elkapta hátulról*
- Shikyo... hát nem volt ég elég? *Shikyo megremegett, könnyek hagyták el a szemét*
- Hazug... *csak ennyit mondott a macskának* |
*Juki morogva nézte a kandúrt aki megváltozott de így már csak fokozta a gyűlöletét a osk mérgező inda.MIkor sikerült kiszabadulnia,felállt és gazdája keresésére indult.Bár féltette Yume-t,ne mmaradhatott itt neki segíteni mert gazdáját tényleg biztonságos helyre kellett vinnie,oda ahol nem talájla meg őket egyikük sem.*
|
*Az égen villámok cikáztak, a földből mérgező növények nőttek, amik a fiút és a tigrist egyaránt lefogták, a méreg szétáradt a testükben, Yume lassan kezdte elveszíteni erejét, de még mindig küzdött, sikertelen volt minden, Kamiya mintha teljesen átformálódott volna, hatalma 100x-osára nőtt* - Juki... szabadulj innen... keresd meg Sarasat és vidd biztonságos helyre.... *kezében fényes tárcsát képezett és ahogy elhajította az kiszabadította a tigrist* - Menj Juki, siess... |
*Juki minden egyes csattanásnál csak felmorrant de karmaival amit ért azt karmolt Kamiyán.*=Addig tartalak amíg megmozdulnisem fogok tudni...Ne hiddh ogy könnyű préda vagyok!*Vicsorogta és a fiúba harapott ahogy elég közel került hozzá.Bár már ő se egy sebből vérzett és nyilván volt törés is a testében de nem érdekelte.*
|
*Kamiya szemei vörösen izzottak, fogai megnyúltak, de nem olyan hosszúra mint egy vámpíré, a pokol ura feltámedt benne és már nem volt kegyelem, a hatalmas macskát és úgy kezdte dobálni ahogyan a fiúval is tette* |
*Juki csak halkan morgott mikor a fának szegezték de mivel az ő képessége a jég felett uralkodott eltüntette magából a jégkarmokat és a földre huppant.Vicsorogva és hangosan morogva állt fel de lassan hiszen sebe fájt.*=Nehogy azt hidd hogy feladom...Nem hagyom hogy bántsda családomat...*Vicsorogta miközben sikeresen négy mancsán állt.Mintha fájdalmai nem lennének megint kieresztett karmokkal rontott Kamiya felé.*
|
[448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
