Ezeket a reagokat tegnap írtuk, mert behalt a gportal... most közölném őket: ^^
A három testvér valahogy összekeveredett az idő folyamán. Atsui és Samui viszálya Mina sok-sok fáradtságos munkája után valahogy lecsendesült és a két kandúr visszaszelidült az egymást imádó ikrek szintjére. Már azt sem tudják voltaképp, miért utálták egymást. Samuinak mondjuk volt egy kérése, mégpedig hogy Atsui sose szeretgesse a fiúját a szeme láttára, mert akkor lefagyasztja őt. Takaot vették üldözőbe a fiúk a kibékülés után, ugyanis a kandúr ráakadt egy újabb szép nőstényre, akit el akart csábítani. Mina viszont szerelmes ebbe a szőke hercegbe, aki valójában néha olyan, mint egy kaszanova. Amai és Najong bejárták a területeket, rengeteget tanultak az életről és legfőbb gondjuk a már említett Takaoval van. Osoreruról senki se hallott azóta. A lelkében lezajló változások annyira tönkretették a kialakított énjét, hogy eltűnt saját kis sötét világában regenerálódni. Hiwatari és Sakae jó pajtások lettek, a kandúr sok mindent tanított a kiskölyöknek, s sosem engedte meztelenkedni huzamosabb ideig.
A három testvér ismét a színes erdőbe tévednek. Beszélgetnek, a fiúk nyúzzák egymást, Minako pedig elgondolkodón baktat mellettük.
*Sarasa felült az ágyon és szemét törölgetvve nézett fel Nantanra.*-Jó reggelt!*Kezdett el nyújtózkodni de a hátán a varrat emlékeztette,á-á lányom. Fájdalmasan kelt fel az ágyból,kedvenc kicsi lila szalagját hajába tekerve nézett fel apjára mosolyogva mintha tegnap semmi sem történt volna.*
Óvatósan, ez nem játék *figyelmeztette a lányt Nan, majd segített neki felkelni és kimentek az ebédlőbe ahol már a piritós legalábbis egy annak látszó dolog gőzölgött az asztalon* - Együnk *tanácsolta, de ekkor eszébe jutott a kezében tartott kislány, lélegzett de nagyon lassan és kicsiket, félő volt, hogy ott hal meg az ölében* - i lehet a baja?
- Anyu! *szaladt be Shikyo és Ukiyo* - Három idegen van odakinnt, Anyu kik azok? *sipákoltak*
- Nem tudom... Nan figyelj a piritósra
- Rendben.... *motyogta de gondolatai a kis macskán jártak*
A fiúk orra azonnal jelezte a pirító és tea finom illatát. Mikor meglátták a tesók a házat, nem hittek a szemüknek. Bambán meredtek rá, majd Mina nőies magabiztossággal elindult az ajtó felé.
- Hogy kerül ez ide? - nézte fintorogva a kérót Samui.
- Nem tudom, de talán minket is megkínálnak a pirítósból - felelt a lány, s már szájában érezte a ropogós kenyeret.
*Sarasa bólintott aztán reggelizni kezdett.A távolban talán az ikrek és Mina ismerős hangokat halhattak,Zoy hangját.*-Ha még egyszer ilyen ébresztőt fújsz visszaküldelek oda ahonnan jöttél!*Morogta.Chiko felnevetett.*-És az hol van?*Kérdezte a kislány.*
*Halo az ajtóhoz siet és mielőtt a macskalány bekopoghatna vagy bármi, kinyitja az ajtót, ismeri ezeket a lényeket, igaz nem volt velük sokáig, de akkor is megismeri őket* - Jézusom...*habog* - Nan... azonnal gyere ki! *kiabál be, mire a macskafiú kikandikál Halo mellett* - A... Atsui! *rohan hozzá, szinte mindenkit fellökve, de mire éppen oda érne, valami miatt megáll és hátrább lép, a kislányra néz az ölében, eszébe jut az előző nap, lehorgasztja füleit, majd hírtelen berohan a házba, becsapja maga mögött szobája ajtaját és csak zokog, a kislányt csak szorítja a karjaiban, majd lassan az ágyra teszi* - Miért...? *susogja*
Atsui is rohanni kezd, amint meglátja szerelmét. Samui eltakarja a szemét, hogy ne lássa a nagy összebújást, mely Nan miatt valamiért elmarad. A foltos kandúrnak fel sem tűnik a kismacska a fiú karjaiban, csak mikor megtorpan és visszalép.
- Nantan? - kérdi halkan, de csak az ajtócsapás válaszol neki. Megdermed, szíve kihagy egy ütemet.
- Atsui? - a fivére leveszi mancsát a szemei elől, majd rápillant az ugyancsak döbbent Minakora. - Mi történt?
*Zoy fújni kezdett.* -Honnan tudjam!Én sem tudok többet mint te!Kérdezt Cloeyt de még egy ilyen ébresztés és komolyan...*Morgott a lány.Chiko nevetése harsant fel ismét és rohanni kezdet.Zoy csak sétált.*-Na most nem vagyok erre alkalmas,egyszer úgyis kifáradsz!*Kuncogta egyre közelebb érve a házhoz.*
*Nantan szipogni kezdett, meggyalázva nem akart Atsui karjaiba omlani, mindene fájt, hegek is borították a testét, egyszerűen szégyelte magát*
- Ne haragudjatok... tegnap történt egy kis... baj... és Nan... őt nagyon megviselte, utána kéne menned Atsui... nem zárta be csak becsapta *mosolygott Halo* - Ti is gyertek be nyugodtan, van reggeli, kértek? *invitálja be őket* - Sarasa te jobban vagy már? *fordult a lány felé majd ismét a vendgekhez* - Ők a lányaim, Shikyo és Ukiyo *nézett az ikrek felé*
A foltos kandúr alig ocsúdott csak fel Halona szavaira. Nyelt egyet, majd belépett a házba. ~ Baj? Miféle baj? ~ Remegtek a lábai, belül rázta a szívét a félelem. ~ És a macska a karjaiban? ~
- Nan... - szólalt meg a csukott ajtónak, majd visszafordult épp belépő testvéreihez. Minako kedvesen rámosolygott az ikrekre, majd bemutatkozott nekik, s elfogadta a reggelimeghívást. Aggódott ugyan bátyjáért, de mivel nem tudott tenni semmit, egy bátorító pillantás után eltűnt a konyhában. Samui hidegen szétnézett, majd Halonához fordult.
- Miféle baj? - tudta, hogy bátyját is ez a gondolat foglalkoztatja leginkább, csak annyira összezavarodott, hogy képtelen kibökni egy értelmes szót szerelme nevén kívül.
*Sarasa Halonára nézett.*-A hátamon végigfutó fájdalmaktól eltekinte tökéletesen!*Mosolygott a kislány.Zoy csöndben sétált,hugát se hallani se látni nem látta így feladva állt meg a ház előtt.*-Helló!*Köszönt be óvatosan.*
*nantan lassan feláll, az ajtóhoz sétál és végig simít rajta, majd lenyomja a kilincset és lenyomja, arcán forró könnyek csorognak végig, hírtelen átöleli Atsuit* - ajnálom ajnálom ajnálom... *és a könnyek nem állnak el, a fiú kabátját markolássza* - indenre tudok magyarázatot adni... ne hagyj el megint, könyörgöm neked... kérlek szépen! *lehull a földre, elhagyja ereje, olyan ez számára mintha hírtelen egy félig rossz, félig jó álomba került volna*
Atsui értetlen átöleli a fiút, majd finoman megszorítja. Ahogy Nan elcsuklik, elejti. Régóta járják már a területet, kimerült ő is.
- Bocsáss meg! - térdei mélyen koppannak a földön, majd felhúzza magára a srácot. - Nem tudom, mi történt... csak azt tudom, hogy szeretlek és ha nem találtalak volna meg a halálomig, örökre a kereséseden lennék - csókolja le a forró könnyeket Nantan arcáról. - Hiányoztál. Nagyon. Rettenetesen nagyon. És... mikor bevágtad előttem az ajtót azzal a kölyökkel a kezedben... én nem is tudom... egy pillanatra azt hittem, eljött értem a Halál.
- Ne drámázzá má! Inkább mondjátok meg, mi a fene történt itt! - Samui türelmét veszti, nem bírja a fiúkat nézni, így Halonáékra néz. - Miféle baj történt? Mit keres a Színes erdő közepén ez a ház? És... - s mikor meghallja a csengő hangocskát, elakad a szava. Lassan, mozdulatlan az ajtóhoz néz. ~ Zoy? ~ Végignéz az érkezőn. ~ Zoy!!! ~ Legszívesebben odarohanna és összeölelgetné, de csak egyetlen lépésre futja, majd hógömbbel azonnal fejbe is dobja a macskalányt, s szélesen, csibészesen elvigyorodik.
*Zoy fejét jól eltalálja a hó aztán leszedve magáról a darabokat helyet dörzsölve a fiúhoz sétál.*-Én is szeretlek téged...*Puszilta meg Samuit.*-És én is örülök hogy látlak!*Ölelte meg boldogan a kandúrt hiszen olyan régen látta már és féltette akármennyire kandúr,erős és tud vigyázni magára.*
- Én is kerestelek, de nem találtalak sehol... *megrázza fejét és büszkén a maga talpára áll* - Aztán megtaláltam a hugom, és megszülettek a kölykök, csatlakozott hozzánk Yume és ohno...aztán nemrég arasa...tegnap... *szakította félbe mondanivalóját, majd a kiskölyköt felvette és átadta halonának *büszkesége alább hagyott, füleit lapítva nézett fel Atsuira, majd behúzta az ajtó mögé és becsukta, nem akarta hogy bárki más is hallja* - Tegnap... engem... megerőszakoltak... nem akartam Atsui... én nem akartam... *rogyott le a földre, sírt és még mindig mindene fájt* - Bocsáss meg, én nem akartam hogy én valaha is másé legyek... kérlek ne gyűlölj ezért *az utolsó szavakat szinte ordította*
Atsui is feláll, majd sután ácsorogva nézi a fiút. Próbálja felidézni, kik azok, akikről beszél, de mikor a tegnapnál elhal a srác hangja, kiélezi figyelmét rá. Figyeli, ahogy a kölyköt a lánynak adja, majd engedi magát behúzni a szobába. Mikor meghallotta a szavak, lerogyott szerelméhez, megragadta a vállait, rémülten megrázta és kicsit hangosabban a kelleténél kérdőre vonta.
- Ki? És miért? - aggódott. Sosem tudta volna gyűlölni ezért azt a fiút, akit jobban szeretett mindnél. - Hol van most?! - még mielőtt válaszolhatott volna, magához szorítja. - Ígérem kicsim... egyszerre fog megsülni és megfagyni... őrjítő fájdalmakat fog megélni, és a halálért fog könyörögni... de nem kapja meg... szenvedjen csak egy életen át azért, amit veled tett - neki is elindultak a könnyei, melyeket egyetalán nem szégyelt. Vele is megtették már, felrémlettek benne a képek róla, de nem akarta látni őket, így inkább Nan fülét csókolgatta.
Samui közben ügyetlen megöleli a lányt, a puszira elvörösödik, de aztán erős, férfias szorítássá alakul karja fonása Zoy körül, lecsukja szemeit és lelapítja füleit egy pár pillanatra. Ez a pár másodperc a szerelmének kimutatása. Még Mina is meglepve nézi, szájában megáll a falat, majd mosolyogva kémleli tovább bátyját.
*Zoy csöndben örömködött hogy Samui végre erősebben mutatja ki a szerelmét mint régebben.Mostmár felfogta hogyha Samuitól kapja a fejest akkor szeretetből teszi,bár az elsőnél is felfogta már.Csödnben öleli tovább a kandúrt és örül hogy végre ismét együtt lehet vele.*
*Nantan felemeli fejét és a kandúr szemeine néz, majd hírtelen a nyakába ugrik és ott szipog tovább* - Annyira szeretlek Atsui... annyira magányos voltam nélküled, annyira rossz volt... *öleli szorosan* - Ne menj el többé jÓ? aradj velem... igérd meg! *kéri, majd folytatja* - Az a lány bellőlem van... a vérem a húsom és... tehát érted... szeretném megmenteni őt... felnevelhetnénk ketten, a miénk lehetne! *nézett a kandúr szemeibe majd dorombolva hozzá bújik* - Köszönöm... köszönöm neked
- Hmm milyen szép pár... *gondol Halo Renjire* - Renji még nem is látta a lányait... vajon ő rendben van? *tette fel a kérdést magának*
Atsui elfekszik a földön, magára húzza Nantant, majd puszit ad a homlokára.
- Fogalmam sincs, hogy keveredtünk el egymás mellől, de azután az egyetlen jó dolog, ami történt velem, hogy kibékültem az öcsémmel - vallja be őszintén, majd szorosan megöleli a fiút. - Veled maradok. Többé nem megyek el, csak egyetlen egyszer. Mondd el, ki volt az, aki bántott, s miért tette, majd megkeressük Samuival és kicsináljuk. Kérlek, ez nekem fontos. Mást nem tudom, mit tehetnék... - újra puszikkal halmozza Nant. Az ajánlata kicsit megijeszti, nem akart még apa lenni, ugyanakkor melegséggel tölti el a szívét. - A miénk - ezzel megválaszolja a kérdést, s tovább öleli szerelmét.
Samui végül eltolja magától Zoyt.
- Mit lehet enni? - kérdi meg pár pillanat múlva. - Napok óta kopog a szemem a földön az éhségtől.
Lánczörgés hallatszik kintről. Csörtetés, nehézkes léptek zaja
- Ne *szorítja magához* - Ne tűnj el megint, bármit csak azt ne, ha elmész vigyél magaddal! *szorítja Atsuit, most megint egy kis kölyöknek érzi magát, amíg Atsui nem volt nagyon is felnőttesen tudott néha viselkedni* - Yama volt az... valami belé üthetett mert mostanában nem volt ilyen, azért tette mert létre akarta hozni a kislányt... Egyszerűen megveszett, ez nem az a Yama volt aki az akkori időkben mikor még együtt voltunk a tengerparton...*Nan kicsit elpirult ahogy elgondolkodott* - Hééé... Atsui... mi van az erőddel? Rendben vagy már, sikerült kezelni? *kérdezte kiváncsian*
-Akkor... velem akarsz jönni, mikor megkeresem azt az állatot? - kérdi bizonytalanul. - Yama? Az a Yamaneko, akire gondolok? - visszaemlékszik a kandúrra, majd elképzeli, ahogy ropogósra süti a bőrét. - Még véded?! - csattan fel végül. - Igen, most már rendben vagyok, de ez most nem fontos - legyint gondolatban. - Miért akart létrehozni egy kölyköt, amit aztán neked adott, vagy hagyta elhozni? Mi volt a célja?
- Nem hagyta... amikor kitört az üveg őt eltalálta, a kismacska kibukott a szilánkokba, valami elromolhatott a kísérletben...és én elhoztam őt, nem tudom miért, olyan kicsinek tűnt és gyámoltalannak... De nem őt védem... féltelek Atsui mert tudod hogy ő benyeli a képességeket amit alkalmaztak rajta aztán már nem tudod többé... a tűz, a jég... semmi sem ártana neki, ne menj oda... nem akarlak elveszíteni, abba bele halnék *simít végig a kandúr mellkasán, majd csókot lehell rá* - Félek vissza akarja majd szerezni őt... *töpreng* - Nincs neve... i legyen a neve?
- Heh... van, amiről nem tud... fejlődtem - mosolyodik el szélesen. - Van egy csapás, amit talán nem tud elnyelni, mert előbb megöli, minthogy felismeri. Tűz és jég kell hozzá, na meg persze hugi fonalkái - mosolyog magabiztosan. - Összeköti a macskalényt, majd minden sejtjéhez hozzáköt egy szálat... ezáltal már harcképtelen, s ezt nem hinném, hogy le tudja utánozni... de mi ekkor jövünk Samuival képbe, mivel a jégből kicsi szilánkokat idéz a fonalak végére, én pedig egyszerre sütöm meg a rostokat. Fájdalmas, de gyors halálhozó módszer - mondja el a "receptet". - Ha ezt túléli, halhatatlannak fogok nevezni - jelenti ki megtelt szívvel, s félősen csókot lehel Nan ajkára. - Név? Hm... - elgondolkodik, majd az első eszébe jutó szót kimondja. - Natane.
A csörömpölés kinyitja az ajtót, majd egy nagy adag páncélt zúdít szerencsétlen padlóra.
- Megjötteem! - kiabálja egy fehér üstökű, vörös szemű kandúr széles, örömteli arccal. - Drága Halonám, hazatértem! - jelenti be magát és várja szerelmét.
*Nan elmosolyodik, de hírtelen el is komorodik* - ondd gondolsz ilyenkor arra, hogy megölsz valakit? *lapítja le füleit* - Lehet hogy rossz, de lehet hogy másnak... lehet hogy másnak ő sokat jelent...*nézett őszintén a kandúr szemeibe, tényleg ezt gondolta* - Elég volt a harcokból, megszenvedtünk mindent amit eddig elkövettünk...nem akarok több vérontást... és ez a föld sem... *feljebb kúszik a kandúr szájához és ajkára kap, már nagyon hiányzott neki ez a forró, jó érzés* - Hasonlít a nevemre... *jegyzi meg halkan*
*halona ledermed, nem hisz a szemének, sem a fülének* - Renji? *megy hozzá közelebb és megérinti az arcát* - Renji... tényleg te vagy az! *csókolja meg*
- Apu? *bújik elő az egyik kis csöppség, szokás szerint Shikyo, a bátrabb* - Te vagy az apukám? *kérdi és magára erőltett egy félő mosolyt, közben Ukiyo is elő bukkan rejtekéből és hikyo mellé éll* - Szia... apu...
- Hogy gondolok-e? - eltöpreng a gondolaton. - Nem. Az a valaki, aki téged bánt, bármit megérdemel, ami rossz. Mást sosem ölnék meg. S Yamanekot sem fogom megölni, csupán megtanítom, hogy ami a tűz urához tartozik, ahhoz ő hozzá sem érhet, különben igencsak megégeti magát. S nem azért teszem, mert féltékeny vagyok, bármennyire szeretlek, elengedlek, ha más kell neked. Azért teszem, hogy többé ne merészeljen bántani téged - puha csókot ad a kandúrkának. - Nem fogom megölni. Nem akarok ölni, csak ha muszáj - suttogja. - Tudod... - de nem tudja befejezni a mondatot a csókolózás miatt, melybe ő is szívesebben merül, mint az ölésről való beszélgetésbe. Nagyon várta már, hogy kettesben legyenek és összeszakítsanak egy ágyat, vagy valami hasonlót pordukáljanak, de mivel Nant bántották, nem mert hozzányúlni. Pedig nadrágjában már lángol.
- Én hát! - azzal magához karolja Halonát és viszonozza szerelmesen csókját. - Hiányoztál szívem szerelme - öleli meg tüzesen, ám a vékonyka hang kicsit eltéríti a nősténytől. - Istenem... - Renji nem is hisz a szemének, letérdel és széttárja karjait. Fogalma sem volt róla, hogy gyermei születtek, így az öröm könnyeket csal vörös szemeibe. - Gyertek ide, kicseim! - kopog a padlón és a pálcélon pár örömkönny.
*Nantan bólint* -Rendben...a leckéztetés megteszi csak ne öljétek meg rendben? *motyogja és beleszimatol a fiú hajába ami szinte megbabonázza* - Atsui... kívánlak *mondja egy kicsit pironkodva* - csak kérlek... légy velem óvatos *húzza hátra füleit, és nyalogatni kezdi a fiú nyakát, lassan, érdeklődve méri fel ismét a testet ami hozzá tartozik, bár most el volt szakítva tőle, lassan lemászik a kandúrrol, majd az ágyára ül és mosolyog atsuira, majd kinyújtja mancsait* - Egyek vagyunk Atsui, most és örökké *mosolyog és úgy érzi, hogy végre nagyon boldog, szinte kicsattan tőle, nem is érzi a régi sebeket*
Shikyo azonnal oda szalad és megöleli apját, Ukyiora még várni kell de ő is ugyanezt teszi, végül mindketten mosolyognak és puszit nyomnak apukájuk arcára
    
    
  
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
