|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 16:08 - |
Szép hely, de tele van kőszörnyekkel, amik el tudnak rejtőzni a kövek közőtt. Egy kis ösvény vezet be az erdőbe.
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
-Annyira nem jó. Főleg hogy nem mindig bírok vele.- *Mondja sietve. Mikor a kő félrecsúszik hátrál pár lépést, szemében páni félelem csillan, a követ nézi, majd a fiút, mint egy idegent. Mikor megkérdezi, hogy nem fél-e, újra hátrébb lép, de elbotlik egy gyökérben, és háttal a földre esik. Ruhája alól kicsúszik a medál, ami egy egyfejű sárkányt ábrázol.* |
- Óhh az jó... már azt hittem... *a fiatal fiú nagyon is érti, hogy mit akar mondani a lány* - Váó ez fantasztikus! Nekem más képességem van... nézd csak! *farkincája hírtelen feketévévé változnak, sőt két füle is, végigsuhint vele egy hatalmas sziklán, mire annak teteje elcsúszik, s a földön áll meg* - Igaz... csak ez az egy képességem van... *vált vissza eredeti színeire* - De remélem azért nem félsz tőlem! *gondolkodik, hogy talán elkapkodta a dolgot, a lány melett nagyon gyerekesnek érzi magát* |
-Nem lesz vihar.- *Eszmélt föl, és magát is győzködte, hogy tegyen már valamit, ez így nem lesz jó. Mély levegőt vesz, behunyja a szemét, és végre sikerül csillapítania az érzelmeit, amivel együtt a fák levelei se zörögtek már annyira. Végül csak egy könnyed szellő maradt. Mikor kinyitotta a szemét, akkor elmosolyodott, hogy végre sikerült valami, és a szellőcske csintalanul játszott a tincseivel.* -Sajnálom, az előbbi azt hiszem én voltam.- *Húzta el a száját a szélre utalva, bár nem biztos, hogy Kizuato értette is.* -18 vagyok.- *Válaszol végül a kérdésre is.* |
- Egyre hűvősebb lesz... *rázkódik kicsit össze* - Meg kéne húzódni valahol, ha vihar készülődik... vagy te folytatod az utad? egyáltalán merre mész tovább? *érdeklődött* - Tényleg... mondd te mennyi idős vagy? *kapja fel fejét az egyre nagyobb hideg áramlatot hozó szélre* |
-Visszamegyek érte.- *Ajánlja már éppen fel, mikor mégiscsak meglett az a valami. Picit elkerekednek a szemei, nem volt benne biztos, hogy jól látta. Melkhasára szorította a kezét, de nem tudott megszólalni. Kicsit zúgott a feje, és nyelt egy nagyot. Aztmár nem is vette észre, hogy a szél nem hogy alábbhagyott volna, de fokozódott, mintha csak a lelki állapotához akarna igazodni.* |
- Én... köszönök mindent... rendben leszek és az adósod vagyok... ha valamikor bajban leszel csak szólj és segítek, ígérem... *kap a nyakához megszokásból, de nem találja a medált, hírtelen nagyon sápadt lesz, s végig néz az úton, hátha ott van, de láncot sehol sem látja, beletúr zsebeibe, de csak üres kezek jönnek elő, sehol sincs. - Azt hiszem... elvesztettem valami nagyon fontosat... és vissza kell mennem érte! *indul meg a holdvölgy felé, majd hírtelen megint gyengülést érez, de még sikerül hátrálnia* - Azt hiszem... azért lettem jobban mert kijöttünk onnan... de meg kell találnom, az a kincsem! *nyüszörög, s a hajához kap, amikor is észreveszi, hogy egy zsinór van hajába csavarodva, óvaosan szedi le, megtalálja az egyfejű sárkányt, s miután megnézte, hogy nem e tört el, gyorsan pólója alá rejti* - Még jó, hogy a hajam megfogta... biztos kiesett a nyakamból... |
-Azt hiszem ki.- *Nézett körül Thirrin, háta mögött még mindig a hold völgy, de már a talaj nem mozdult a lába alatt. Igazán stabilnak tűnt, növények is állandónak tűntek, így kicsit megnyugodott. Most hogy a félelem eltűnt, előbukkant a feszélyezett érzése is amit eddig elnyomott. ~Fenébe is, hagyd abba!~ Csukta be a szemét, de nem érzékelte mi történik.* -Lehet...- *Nyögte kicsit elkeseredve, hogy nem megy koncentrálnia.* |
*Kokoro próbál minden ütést tűrni és nem kiabálni a fájdalomtól, de néhány csapás olyan erősen járja át testét, hogy képtelen rá és felüvölt, amikor kitárul a kapu, feláll, vére csorog a puha talajba, s az felszívja mint éltető anyagot, de csak kiszáradt tőle, szinte megsemmisül, Kokoronak nem is kell nagyon mocorognia, a világ magába szívja, s eltűnik a feketeségben, eltűnik Osoreru sötét "lelkében"*
|
Osoreru azt hiszi, Kokoro elkezdte beleélni magát a szerepébe, ezért elégedetten mosolyog csak a szavain. Ahogy ellöki kezeit a srác, megijed belül. Lefagy arcáról a mosoly és hátrább lép. Nem tudja, mit higgyen, ezért megkeményíti vonásait. Egy pillanatra szeretné visszacsinálni a megbeszélést, mindent, mert fél, hogy ezzel elveszítette a srácot, de mikor arra kéri, verje össze, megnyugszik és gonosz mosolyra húzódik szája. - Jól van, tényleg ügyes vagy. - dicséri meg, azzal csépelni kezdi. Arcát, míg lila foltok meg nem jelennek rajta, míg fel nem szakad érzékeny bőre. Még karmával fel is szántja a szép ívű ajkat és egyik szemöldököt. Aztán mikor már ütései célt értek, hátraugrik és lendületből kienged pár tövist a kezéből. Belefúródik a srác vállába, combjába, s levág egy tincset a hajából. Végül jobbját előre szegezi és sötét villámaival szórja meg Kokorot. - Soha ne felejtsd el ezt. Soha ne felejtsd el a fájdalmat. - morogja élvezettel, azzal egy szempillantás alatt lekapja sárga szeméről a kendőt, hogy átjuttassa a kandúrt az Árnyvilágba.
|
- Nem tudnálak ennél jobban gyűlölni... *lép pár lépést hátra amikor megkapja a pofont, s elhaltan nyög egy apró sziszegést, s szemeiben tényleg fokozódnak a gyűlölet szikrái, nem tudja miért, de el akarja hitetni magávol Osoreruval is* - Végülis neked úgyis teljesen mindegy, ha ő megöl, de én is megölöm, már akkor sem lesz hiábavaló ez az egész... és akkor élheted az életed mintha mi sem történt volna *löki el a kandúr kezét amikor az arcához ér* - Ha meg nem sikerül... és kudarcot vallok... akkor megérdemlem majd azt ami történik velem... *nem néz a sötét úr szemébe, a földet kémleli, s lábával egy apró kavicsot kezd görgetni ide, de aztán hírtelen felkapja tekintetét és a kandúrra emeli* - Tudom mit csinálok, nem vagyok már kölyök... éppen ezért kérlek... bízz abban hogy sikerülhet... de hogy hihetőbb legyen a dolog, okozz nekem olyan sebeket amik nem forrnak be hamar... hogy elhigyje, van okom elárulni téged... éppen ezért bosszúból csatlakozhatom hozzá... érted már? *szemei csillogtak, látszot rajta, hogy komolyan beszél* ~ De ha lehet azért még ne ölj meg... *gondolta magában miközben várta, hogy a kandúr lecsapjon, vagy mozduljon már*
|
Osoreru csak akkor eszmél fel gondolataiból, képzelgéseiből, mikor Kokoro ráparancsol. Meglepetten néz rajta végig, látja, hogy feldúlta valami a fiút. Elmosolyodik, s lekúszik, mint egy kígyó, a kőről. Odaballag a sráchoz és végigsimít arcán. Gyönyörködve, mégis érzelemmentesen. - Jól van... - suttogja. - Ügyes vagy. - dicséri a kandúrt, azzal egy hirtelen mozdulattan pofon vágja. - Gyűlölj. - kéri parancsló hangnemben, de halkan. - Légy nagyon hihető, mert ha elszúrod... - elharapja a mondatot és újra a srác közelébe lép. - Nem okozhatsz nekem csalódást, Kokoro. Mert azt nem éled túl. - folytatja ugyanolyan hanggal. - Nem én öllek meg, neem... Shidosa nagyon kegyetlen, ha rájön, hogy átvered, a darabjaid elküldi nekem. - megsimogatja azt a helyet, ahol megütötte a fiút. - Mi a terved?
|
*Kokoro lélegzete szinte bennt rekedt tüdejében, ahogy a kandúr elmondta tervét, jobb kezét mellkasára tette, majd megmarkolta pólóját, s szinte nem is hallotta, ahogy a kandúr saját magát leplezi le, csak mereven nézett maga elé, lehunyta szemét, pár percig elgondolkodott a dolgon, mégis hogy élhetne ő utána? Akkor inkább öljék meg miután azé az emberé lesz, fejében sok gondolat cikázott, végül kinyitotta szemét, s karja is oldalára hullott* - Rendben... megteszem... ~ ha neked ez nem jelent semmit, hát nekem se fog... bár itt lenne Kirara... szerettem volna elbúcsúzni tőle... talán majd egyszer megbocsájt nekem.... nagyon remélem... *szemeit egyenesen a kandúrra szegezte, talán egy kicsit vádlón de alázattal, mégis büszkén... lenézett kezeire, s egyik kezével megfogta csuklóját* ~ Ha ő meghal a méregtől... ha a méreg az én testemre is kihat.. talán én is ott pusztulok... de számít ez? *ismét a kandúr szemébe néz* - Készen állok... nyisd ki a világod! *hangja most talán parancsolón hatott, de úgy érezte most azonnal kell cselekednie, mielőtt inába szállna bátorsága, mielőtt a félelem és a fájdalom átjárná testét, lelkét*
|
- Feláldozni téged? - elgondolkodik az ötleten, majd lassan ádáz mosoly ül ki arcára. - Az életed nem adom, de... - megragadja Kokoro vállait és közel hajolva arcához őrületes fénnyel a szemében néz rá. - Zseni vagy, fiam! - suttogja átélten. - Shidosa szereti a friss húst, véresen és lassan kebelezi be. A véred... - megakad tekintete a tincsen, a hosszú ujjú, finom ívű kezen. Elkapja és beleharap a végtagba. Hevesen, mégsem fájdalmat okozva. Ízlelnie kellett bőrét, tudnia kellett, mihez hasonlít. De valójában semmihez, Kokoro íze, illata van. - Add... add neki a tested. - búgja félőrülten a vágytól. - Ő sem fog tudni ellenállni neked. - elengedi a fiú kezét, s eltávolodik tőle. Fel sem fogja, hogy elárulta magát az előbbi mondatával, csak a tervén, a tervükön jár az esze. Odasétál egy szemközti sziklához és a tetejére, mint egy pasa, felül. - Mondd el, hogy kidobtalak, s bosszúból mellé állsz. Mondd el neki, hogy minden szolgálatod, mindened az övé... élni fog vele... veled. - felnevet a győzelemittas érzésektől és az égre nézve áld valamit. - S a véred majd szépen megöli őt. Bármilyen mesét kitalálhatsz, csak hihető legyen. - hamarosan lenyugszik és a srácra néz. - Készen állsz?
|
- Tudom én...! *támaszkodik neki egy közeli sziklának* - De talán ha... feláldozunk engem a cél érdekében akkor... elpusztíthatjuk... nem várom a halált... de nem is félem és érted, a szabadságodért megtenném... ha elérnénk, hogy a vérem hasson rajta... de nem tudom hogyan *morfondírozik hangosan, s közben egyik rózsaszín tincsét kezdi tekergetni* - Vagy... neked van jobb terved? *a kandúrra néz, egyenesen a szemébe, forróságot érez maga körül, lángolást, de ő sem tesz semmithisz ha így cselekszik nem tathat a macskával, az pedig mindennél fontosabb volt, hogy megvédhesse, akár saját magától is*
|
- Vér. - mondja Osoreru hidegen, közömbösen, amolyan visszaigazolásként, hogy a vízzel feloldott még vöröses lötty éltető volt. Megnézi tenyereit, ahonnan kiszivárgott a nedű, majd Kokorora emeli tekintetét. Bizsergeti az idegeit ez a rózsaszín kandúr még akkor is, ha nem akarattal csinálja. Kedvtelve figyeli, ahogy gondolkodik a srác, megérintené arcát. Nem érti, miért, de úgy érzi, muszáj újra a tenyerébe fognia, éreznie puha bőrét. De ellenáll a sürgető vágynak és előre lendül, hogy elszakítsa magát a kandúrka közeléből. - Méreg? - kérdez vissza elgondolkodva. - Nem tudom... talán használható. Mi szikrázott fel az agyadban, Kokoro? - visszafordul a macskához és elé lép egyetlen mozdulattal. Lenéz a szemeibe, magába akarja olvasztani a fiút, őrjítő érzések fogják el, ahogy elmerül íriszeiben. - Azt azért kalkuláld bele... - szólal meg enyhén figyelmeztetőn. - Hogy ő nem egy akármi... ő a mester...
|
*A fiú szemeiben fekete fény csillant, elmosolyodott, majd kulacsából öntött vizet és lemosta arcát, akkor látta, hogy amit le kellett mosnia nem más mint vér* - Ez... vér... *mondta ki hangosan majd nelt egyet, s az árnymacska mellett termett* - Megértettem... *jelentette ki, s elrejtette minden voldogságát, fájdalmát arcáról, úgy döntött nem mutatja meg Osorerunak azt ami benne él, s talán ha nem győzködi ennyire, még nyerhet is ebben a küzdelemben, de az út nagyon hosszú és rögös lesz* - Van valami amitől fél? *érdeklődik hisz ő nem ismeri* - Egy tárgy egy állat, egy érzés... *kérdezősködik hátha többet tud meg, mikor a kandúr arról beszél, hogy vissza fordít mindent kicsit elgondolkodik a dolgon* - Nem is hülyeség... Osoreu hogy hat rá a méreg? a testére?
|
Osoreru a szokásos semmitmondó nézésével pillant Kokorora. - Gyere. - egyezik bele röviden, tömören. - De ne csinálj semmi meggondolatlanságot. - figyelmezteti azért mégis. - Mert kénytelen leszek megölni téged a legközelebbi esetnél. - egészíti ki a mondatot. - Visszacseréltem az erőd... ha visszaélsz vele, az ellenségemmé válsz. Az ellenségeim pedig halált érdemelnek, amivel nem szoktam őket megváratni. - mindezt olyn hidegen és nyugodtan mondja, mint a világ legtermészetesebb dolgát. - Nálam nincs hely érzelmeskedni, ha ilyet forgatsz a fejedben, fuss, szökj meg és vissza se gyere. - köti ki ugyanazon a hangon. - Most pedig... - folytatja, mintha letudta volna a szabályok kikötését. - Most meg az arcod. Aztán kezdj gondolkodni, hogyan győzhetném le Shidosát.
|
*Kokoro puffan a talajon, hisz egész teste elernyed a kandúrtól, zihálva néz az árnymacskára, s kezét a melkasához nyomja, fura rzés volt, vad és szelíd egyszerre, gyönge és mégis erős, szíve összeszorul, majd talpra áll, bár nehezére esik, ezt nem mutatja, végig nézi a fa pusztulását, majd bólint a kandúrnak* - Nem... fogok.... *éles penge döfi át a kandúr szívát, legalábbis úgy érzi, de ebből mitsem mutat, a vér eközben már rá száradt, de ő azt sem vette észre hogy rá került* - Had menjek veled... kérlek... nem fogok ostobaságokat tenni, ígérem...
|
Osoreru kezd észhez térni. Ahogy Kokoro felnyög, még egy utolsó szevedélymorzsát kicsal vele az árnymacskából. Végighalad állkapcsa ívén, fel egészen a föle tövéig, majd belenyal a rózsaszín macskalény hallószervébe. Ezután visszaszerzi uralmát önmaga felett, s könnyedén elejti a fiút. Feltárul sárga szeme, rámered vele egy fára, melyből lassan kiszáll az élet, gyors száradásnak indulnak a levelei, puha ágai lekonyulnak, majd az egész fa csont szárazzá válik. Ezután beköti gyilkos szemét, kezeit pedig sötét nadrágjába törli, hogy a vér, mely kissé már rászáradt bőrére, lekerüljön tenyeréről. Dühösen, lélegzetét erős kontroll alá vetve néz a távolba. - Erről nem beszélhetsz. - szólal meg.
|
*Kokoroban ismeretlen érzések törnek fel ahogy a macska nyakára tapad, arca kipirul, teste ívesen hajol hátra a kandúr karjában, elveszti uralmát a teste felett, halkan nyög fel, de megijed saját hangjától, s alsó ajkába harap, hogy ne adhasson ki több hangot, kezei ökölbe szorulnak, majd kapkodnak a semmi után, s ez a mozdulatsor követi egymást, mint egy tánclépés*
|
[821-802] [801-782] [781-762] [761-742] [741-722] [721-702] [701-682] [681-662] [661-642] [641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
