|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:44 - |
Itt a fény megannyi darabra törik a törhetetlen üvegű leveleken. Minden színpompában úszik. Ideális búvóhely is lehet akár, vagy vadászmező, netán romantikus percek okozója.
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
*Akuma felállt a hangra aztán mikor a kislány mögé bújt a fejére tette a kezét.*-Shikyo,neked itt van az otthonod!Itt születtél,egész eddig itt éltél amíg ki nem ragadtak innen!Most meg nem akarsz haza menni?*Kérdezte a kislányt hátha hat rá.*
|
*Nantan hírtelen zajokra lett figyelmes, nem tudta, hogy mit hall pontosan, de meg akarta találni a zaj forrását, és egy kis keresés után meg is találta, úgy látszik az égiek meghallották Akuma kérését* - Ki van ott? *kiálltott oda, Shikyo amint felismert Nantan hangját, Akuma mögé bújt* - Had menjek hza veled! *kérte*
 
|
~Jajj...most mit tegyek?Nem megy haza,de a laborba sem vihetem vissza...nem küldhetem el csak úgy sem...~*Sóhajtott fel a lány.*~Istenem segíts meg,hozz valakit aki elviszi mellőlem...Hakuron nem örülne neki ha visszamennék vele!~*Gondolkodott.*
|
- Nem akarok már vissza menni, már nem tartozom oda, már nem jó ott nekem, értsd meg! *nézett szomorú szemekkel*
|
*Akuma megállt és felsóhajtott.A kislánnyal szembe fordult és letérdelt elé.*-Shikyo,neked ott vannak az igazi szüleid és az ikertestvéred!Ők hazavárnak...*Nézett a lány szemeibe.*
|
*Ahogy közeledtek a színes erdőhöz, Shikyo kezdte felismerni a tájat és megtorpant, nem ment tovább, Chimei is megállt, kicsit előrébb mint Shikyo* - Várj Akuma, ismerem ezt a helyet, mégis miért hoztál ide engem? Nem kértem tőed semmit! *lépdel hátra egy két lépést*
|
*Yama lehorgasztja füleit, amikor a lány nem reagál* - Sajnálom... nagyon tolakodó voltam veled... *fogja meg a lány kezét, majd hátrébb lép, megpróbálja elengedni, de nem megy neki, nem akarja* - Hiszen elvették az emlékeidet... egyáltalán azt se tudod hogy ki vagyok, most biztos ostobának és bolondnak tartasz, felejtsd el amit mondtam... *susogja csak a mondata végét, olyan halkan amilyen halkan csak tudja*
|
*Úgy gondolja a pjazs mögött teljesen biztonságban van. Mikor a fiú fut felé elmosolyodik ~Szegény ostoba még mindíg próbálkozik ~. Aztán meglepetésére a burok eltűnik és a fiú elkapja. Nem tud mit tenni ellene... vagy inkább nem is akar. Egy pillanatra teljesen boldognak érzi magát. És egyszer csak egy kép ugrik be neki. Pont ezen a helyen játszódott. Látta maga előtt a fiút és hallja a hangját. Egy mondatra emlékszik -"Tudom, hogy nem ismerjük még egymást tulságosan, hisz még csak nemrég találkoztunk. De most úgy érzem ez tényleg a sors, nekünk találkoznunk kellett...akkor. Myr lennél a ... a ... szóval a párom?"- Aztán mikor a mondatnak vége az emléknek is vége szakad. Mikor a csóknak vége mereven néz a kandúrra. ~Mégis igaz? ~ teszi fel magának a kérdést és nem bír megszólalni. Csak a szemébe néz és némán áll előtte.*
|
- Pedig hinned kéne nekem... ha nem hiszel, akkor is bebizonyítom! *fut a lány felé, az lehet hogy biztonságban érzi magát, de Yama pár pillanat alatt szétoszlatta a pajzsot, majd hírtelen a lány szájára tapadt* ~ Emlékezz rám Myr... emlékezned kell... ha nem törik meg a varázs abba én bele halok... *lassan viszont elengedi és csak nézi az arcát * - Ne ítélj elhamarkodottan, a szíved tudja ki vagyok igaz? Még ha az agyad nem is, a belsőd érzi, mit érez a tested? Mondd el nekem... *kéri*
|
*Hitetlenkedve hallgatja a történetet és közbe bólogat.* Aha. Szóval foglaljuk össze: Myriannak hívnak és két ló vette el az emlékezetemet ráadásul miattad. Ha ez igaz akkor kössz szépen. *Elgondolkozik és nevetni kezd* Én szerelmes? Ugyan! Ez képtelenség. Én sose tudnék bedőlni egy magadfajta szépfiúnak. * Szünetet tart* És hogyan tovább? Nem lehet megtörni ezt az állítólagos varázslatot? *Bárhogy próbálkozik még mindíg semmi. Egy halvány kép se dereng.*
|
*Yama egy kicsit elmosolyodik* - A te neved Myrian , én mindig is Myrnek hívtalak, igaz először nem kedveltük egymást, de hamarosan valahogy össze hozott minket a véletlen és egymásba szerettük... de valakit ez nem hagyott nyugodni, két egyszarvú próbának tett ki minket és mivel nem tudtuk kiállni neked azt abűntetést adták, hogy nem emlékszel rám, tudom, hogy hihetetlen történet, de ez az igazság, sokáig kerestelek de sehol sem leltem rád, elvesztettem a reményt, de most itt vagy előttem... mostmár nem veszíthetlek el, bíznod kell bennem, emlékezz rám... *nyújtota még közelebb a kezét a lányhoz, várva hogy talán megérinti és vissza térnek ettől az emlékei, bár nem volt rá sok esély* - Kérlek... *tette még hozzá*
|
Myr? Ki az a Myr? *Néz a férfira csodálkozva.* Ugyan, ne próbálkozzon. Ha találkoztunk volna biztosan emlékeznék. Biztos összekever valakivel. Menjen zaklasson mást ezzel a hazugsággal. Én nem vagyok vevő rá. *Jelenti ki határozottan közbe Yamára néz. Most kezd elgondolkozni azon amit mondott. Mindíg is meg akarta tudni a múltját és egyszer csak jön egy kissé őrült macskalény aki ezt állítólag megmutathatja neki. Mivel nincs vesztenivalója belemegy.* Rendben. Mondja el ki vagyok én, miért nem emlékszem semmire és honnan ismer.
|
*A fehér macska puffant a földön a villámok hatására, mindez mégsem tántorította el* - Myr... emlékezz rám... emlékezz az együtt töltött időkre, tudom hogy minden emléket elvettek tőled, most mégis arra kérlek, próbálj meg engem előkaparni a múltadból! *állt fel* - Ismersz engem, nagyon is jól, jobban mint bárki ezen a földön, nekem te vagy a mindenem, nem fogom hagyni, hogy most csak úgy eltűnj, nem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem, hozzám tartozol én pedig hozzád! A sorsunk összekapcsolódik, nézz a lelkedbe, mit látsz odabennt? Ürességet? Mert ha igen az az üresség az én vagyok... *kezét a lány felé nyújtotta* - Ne félj tőlem... hagyd hogy szeresselek és hagyd hogy megmutassam ki is vagy te valójában!
|
* Séta közben meglát egy macskaléynt maga előtt. ~ Ha nem köt belém békén hagyom ~ Gondolta és tovább szándékozott menni. Mikor ismét rápillantott látta, hogy őt bámulja. Elhúzta száját és már éppen meg akart szólalni mikor az a nyakába ugrott. Nagyon meglepődött és meg is ijedt. * Mit fogdos maga engem?! Szálljon le rólam! *A fiú túl erősen szorította ezért kénytelen volt egy kisebb villámmal ellökni magától. *Mégis mit képzel magáról?! * Ordítja rá aztán egy erőteret von maga köré, ha mégegyszer próbálkozna.* Nem is ismerem...
|
*Yama neki dől egy fának, tincsei belelógnak sárga szemeibe de nem érdekli, most semmi sem érdekli, hírtelen furcsa illat csapja meg az orrát, felkapja fejét és szmatolni kezd az erdőben hátha mégis megint érzi az édes illatot, amint megbizonyosodik, hogy az illat kié is, rohanásba kezd és egyszercsak Myr előtt bukkan fel, szemei a könnyel küszködnek, arckifejezése árulkodó, de a tetteinek nem tud parancsolni, megöleli Myrt minden kérdezés nélkül, beletúr selymes hajába* - Myr... én kicsi Myrem... *suttogja a lány fülébe*
|
* Egy nő járkál a színes erdőben. Csodálja a varázslatos leveleket. Már egy pár órája itt bolyong és körbe-körbe jár a fák között. Egy olyan érzése támadt mintha már járt volna ezen a helyen ezelőtt, de nem tud rájönni mikor. Igazából a múltjából szinte semmire se melékszik. Az első emléke az volt, hogy felébredt egy elhagyatott tisztáson. Azóta céltalanul vándorol a világban. nem tudja miért, de úgy érezte ide kell jönnie. *
|
*Nantan megfordult, Natanet még mindig szorította magához, a kislány értetlen nézett rá*
- Menjünk be... mármint a gyerekek, te kinnt maradsz Yama és nem léphetsz be amíg én azt nem mondom! *jelentette ki, majd szinte berohant aházba, a szobájába és sírni kezdett, ez nem ő volt, egy szerep amit játszott, halálosan félt még a kandúrtól, Natane letörölte apja szeméről a könnyeket majd ölében elaludt*
 |
*Sarasa végül elhalgatott és csak sodródott tovább az eseményekkel.Meglepődött azon hogy mit hall,apjától sőt talán a legjobban Yamaneko lepte meg.Egész eddig halálra kínozta,szőtte terveit hogy tegyen keresztbe nekik...most meg...négykézláb van apja előtt és könyörög.Neki ez túl sok így egyszerre.*
|
- Milyen lány? *kérdezte Nan*
- Ne is figyelj rá, Myr... már lehet, hogy nem is él, inkább fogadd el az ajánlatomat, törleszteni akarok, akár kínoknak is képes vagyok alá vetni magam, nem érdekel mennyibe kerül... *Nantan meglepetten nézett rá, nem is tudta mit mondjom, Yama könyörgött előtte és nem tudta mi legyen, Atsui ezért biztosan kitekerné a nyakát, gondolta magában majd válaszolt.
- Na jó... rendben.. de nem érhetsz hozzám, sem a gyerekekhez, senkihez! Egy átkozott szolga leszel semmi több! *Nan kezdet forrni a dühtől, de ez talán érthető is volt.*
|
*Sarasa meglepetten nézett le Yamanekora.*-És nem akarod azt a lányt megkeresni?*Kérdezte óvatosan.Nem tudta mennyit de úgy látta nagyon fontosat jelet neki az a nő.*
|
[1160-1141] [1140-1121] [1120-1101] [1100-1081] [1080-1061] [1060-1041] [1040-1021] [1020-1001] [1000-981] [980-961] [960-941] [940-921] [920-901] [900-881] [880-861] [860-841] [840-821] [820-801] [800-781] [780-761] [760-741] [740-721] [720-701] [700-681] [680-661] [660-641] [640-621] [620-601] [600-581] [580-561] [560-541] [540-521] [520-501] [500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
