|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Liea csak sír és sír, míg magához nem tér a képzelgéseiből. Akkor felfogja Natane jelenlétét és kedvességét. Megsimogatja majmocskáját egy mosoly kíséretében. Közben arcáról újabb cseppek folynak le. Ahogy átöleli őt a lány, meglepődik, de fogadja a kedvességet. A lány buksiját is megsimizi. - Köszönöm. - suttogja. - Tényleg nem akartam... hogy tudjanak róla mások... mit érzek. - szipogja lassan csillapodva. - Nagyon kedves tőled... hogy vígasztalsz.
- Mellettem kellett volna maradnod... - suttogja rekedten a kiabálástól Samui. Dühösen és zihálva a földet bámulja, kicsi jégcseppek potyognak le róla, majd felnéz, mint egy vad oroszlán. Fogalma sincs, mit csináljon, de ez mozdulatain nem tükröződik. Karmai jéggé válnak valósággal a haragtól, amit nem is tud eldönteni, mi miatt táplál oly hevesen magában. - Mióta eltűntél... azóta... minden... fenekestül felfordult! - mondja sebzett vadként nézve Zoy szemeibe. Nem tudja, mit mondjon, hogyan adja a nőstény tudtára, hogy mik történtek, míg nem volt vele. - És most... hirtelen itt teremsz... - a fejéhez kap, hajába túr és jár egy ideges kört. - Mégis mit kéne csinálnom?! - kiált tehetetlenségében a levegőbe.
- Hogy nyílsz ki?! - rázza Atsui a naplót, hátha attól kinyílik, de persze ez nem történik meg. Be-bekémlel az ablakokon, hátha megpillant valakit, de mivel senki sem hederít rá, megnyugszik, nem keresik. Mancsát tenyerével felfelé fordítja a kis lakat alatt, ujjait behajlítja és próbálja előhívni erejét, hogy leolvaszthassa a fémdarabot, mely elszigeteli a betűktől. - Gyerünk! - bíztatja magát, de nem történik semmi. Próbálja lefeszegetni is, de nem moccan meg a zár. Mélyet sóhajt végül és elfekszik a fán. Ekkor Nan sálja megcsiklandozza hasát, amit a kabátkájába rejtett, s az apró fémkulcs is hozzáér bőréhez, melynek eddig létezéséről eddig mit sem tudott. Felül és boldogan előhalássza a sálat, majd elválasztja tőle a kulcsot. A fémeket egymásba illeszti, a sálat a nyakába tekeri és beleszagol, míg feltárul előtte a napló. Gyorsan végiglapozza, hogy láthassa, tartalmas-e, majd körbenéz, aztán a lakatot és a kulcsot a kabátkájába rejtve, izgatottan nekikezd az olvasásnak.
- Természetes? - visszhangozza halovány hangon Yowaiko. - Nem tudom... - ránéz a szellemekre, de nem kérdez tőlük semmit. Átöleli a lányt, s lehunyja szemeit. Bújik és magába fogadja azt az érzést, hogy Mila betakarja őt, védelmezi és szereti. - Fogalmam sincs, mit csinál egymással két olyan macskalény, akik szeretik egymást. - mondja őszintén. - Én mindig csak azt kaptam és csak azt láttam, amikor... valami rossz... vadállat... hajtotta az egyiket... a másik pedig félt... és menekült. - suttogja félénken. - Jó a csókod. Olyan hihetetlen érzés. - belemosolyog a nőstény ruhájába, majd bele is kapaszkodik. - Megérinted vele a szívem. - teszi hozzá csendesen, hogy csak Mila hallhassa. - Ilyen... a többi is? - kérdi pironkodva. - Nem félek tőled... - teszi hozzá belenézve a nőstény szemeibe. - Mindig vigyáztál rám... - elmosolyodik.
    
|
(18+) *Sarasa felemelte állát és mosolygott mikor nyakba csókolták.Eddig is pattanásig feszült érzései még bírták hogy Yume mellein időztek,s mivel már nem volt szégyenlős,csak abba pirult bele mikor már a kandúr kezén kívül már a szája is használatos lett.S mindezeket nem ám csendben tűrte,halkan nyögött de figyelemmel vol arra hogy nincsenek egyedül.S mikor érzékeny pontjához értek a többinél kicsit hangosabba nyögött fel de utána egyik kezét a szája elé tette mint a gyerek aki rosszat mondott de utána átadta magát érzéseinek,háta ívbe görbült s élvezte amit Yume tesz vele.*
|
(18+) *Yume már nem tudta tovább tűrtőztetni magát, a lány nyakába csókolt, s közben kezei táncot jártak a nőstény mellein, majd megszabadították ruhájától, s a nőstény pár pillanat múlva már a semmi nélkül feküdt a kandúr előtt, a fiú belenyalt a lány fülébe, mjd beleharapott ajkába és haladt lefelé, nyaka következett majd mellei, ott többet időzött, szájával és kezével is igyekezett izgatni és hevíteni a nőstény testét, majd még lejebb vándorolt, egészen a köldökéig, s kezével végig húzott medencecsontján, kicsit bele is fájva karmait a puha bőrbe, de ezt is csak a szenvedély kedvéért. Végülis elérkezett a lány érzékeny pontjához, s nyelve indult először kalandos útnak* |
*Sarasa mostmár boldog volt,megnyugodott hogy többé nem kell elmennie Yume mellől,hogy nem üldözi el.*-Veled maradok...*Mosolygott bágyadtan de mégis érzékin.Kicsit meglepte a helyzet változás de nem volt vele különösebben baja,ő is kívánta a kandúrt.Utoljára félt és nem lehetett hozzá sem érni de amióta megint biztos érzéseiben tudta hogy ő is kívánja a kandúrt mint mikor beteg volt a láz végülis érzéseiből fakadt.De azt is csak Yume tudta csillapítani,elmulasztani részben.*
|
*Yume csak hallgatta a lányt* ~ jaj ne sírj könyörgöm... a szívembe marsz... *gondolataiban csak ez vízhangot benne s nem jutott el tudatáig, hogy Sarasa számára így hangosan beszél, s nyílt könyv lesz előtte minden gondolata* ~ Sarasa... annyira édes vagy... *üzent most nyíltan neki miközben csókolóztak* ~ Nem akarlak elüldözni többé, maradj velem mindig! *perdült meg, s így Sarasa felé került, a lány pedig alulra, belebúgott a fülébe, nyakába nyalt* ~ Kívánlak... olyan gyönyörű vagy! |
*Sarasa lehámozta magáról a kandúr kezét,hátára döntötte és fölé tenyerelt.*-Engem nem érdekel hogy ilyen vagy!Amíg élsz és szeretlek engem nem érdekel hogy néma vagy,vagy félszemű!*Nézett le rá határozottan.*-Nincs miért elemenekülnöm vagy félnem tőled!Megértem hogy nem érzed magad így jól de én így is szeretlek és mindig is foglak!És most...*Gyűltek könnyek a szemébe.*-Meg is haltam egy kis időre de még mikor a halál közeli pillanatomban is te jártál a fejemben...*Hullott egy könnycsepp Yume arcára.*-És nem igaz hogy néma vagy!S bár gondolatba kommunikálunk,mégsem vagy néma nekem!*Mosolyodott el könnyes szemekkel és megcsókolta Yume-t.*
|
~ Mert én nem akarom hogy egy ilyen emberrel élj mint én... egy olyan macskával, akinek fél szeme van és hangja sincs... egy nyomorékkal Sarasa... mert az vagyok... és nem értem miért szeretsz, miért égsz még mindig értem, miért nem félsz tőlem, vagy miért nem menekültél el már régen.. nem arról van szó hogy nem akarom azt hogy szeress, csak tudom hogy én nem szeretem így magam... nem érzem magam jól így... érted? |
-Miért akarsz mindig elüldözni magad mellől...?*Kérdezte szomorúan.*-Én szeretlek téged akármi is történjék de...valamiért mindig el akarsz kergetni magad mellől!*Bámult megint maga elé.Ő sem tudta hogy miért de hallotta a kandúr gondolatait.*~Én is szeretném tudni hogy hogyan is hallom...~*Válaszolta,és előre félt hogy egy újabb képesség amit majd lehet konktrolállni sem lesz képes.És akaratlanul is tudni fog majd olyan dolgokat amiket majd nem akar,de így legalább tud komunikálni párjával.*
|
*Yume szemei kikerekedtek* ~ Hallod amit gondolok? Hogy csinálod? *nézett még mindig azokkal a szemekkel* ~ Áhh ez leheetlen... de mégis akkor hogy hallod? *böködte meg a lány orrát* ~ Nem értem... *gondolkodik, s gondolatmenetéből rántja vissza őt a lány...* ~ Te... tessék? *horgasztotta le füleit* |
*A nőstény meglepetten kelt fel a gondolataiból amik az ő fejében is cikáztak.A legfurább az egészben az volt hogy hallotta mit gondolt Yume.*-Elhiszem hogy örülsz,hogy épségben vagyok de...nem hiszem el még mindig hogy megöltek...Sasori is...*Nézett a már nem vérző de még sebes csuklójára.*-Yume...*Nézett a fiúra ahogy tudott.Látszott hogy bántotta a dolog hogy YUme mindig el akarja maga mellől üldözni és most kishíján örökre megtörtént.*
|
~ Sarasa... *a kandúr gondolatai cikáztak, boldog volt és hitetlen, nem hitte el hogy ilyen csoda megtörténhet, óvatósan átfonta karjait a lányon, majd az ágyban teljesen magához húzta* ~ Jaj Sarasa... nem tudom mi történt... de bár tudnád, hogy mennyire boldog vagyok hogy újra itt látlak éppségben... *sorította magához mint aki soha többé nem akarja elengedni* |
*Sarasa lelkileg ott volt valahol a közelben és meghallotta Yume gondolatait.A kandúr hangja "utat mutatott neki" és pár perc múlva Sarasa egyik ujjai megmozdult.Szemeit résnyire nyitotta de eléggé homályosan látott még.De mégis a fény belehasított a fejébe és felnyögött.A fájdalom jelezte hogy ismét életben van,a fejfájástól hirtelen felült és egy hatalmas levegőt vett.Szemeit is felpattantak,lihegett majd megfogta fájó fejét és csak aztán jött rá hogy hol is van.Meredten bámult maga elé mint aki még mindig nem jött rá hogy mi is történt az elmúlt fél vagy egy órában vele.*
|
*A fiú sietett ahogy csak tudott, nem is tűnt fel neki a jégtömb odakinnt, de nem is érdekelte igazán, Ukiyot kereste, s meg is találta, Sohno segített elmondani mindent*
- Ukiyo Sarasa meghalt, segíts neki feléledni... *siettette a lányt, de az megrázta fejét*
- Ne haragudjatok... de minden erőm elszállt a multkor Jukira... nem tért még visza félek ha most felélesztem őt... belehalok én... *motyogta s fület lehajtotta*
- Meddig tudsz rajta segíteni? *kérdezte tovább a fehér nőstényróka*
- De talán mégis megpróbálhatnám... *Yume szemei felcsillantak de ekkor Yahto szólt közbe*
- Nem... nem kockáztatjuk hogy meghallj... mert megtörténne! *látta hírelen pár pillanatban a jövőt, Ukiyo és Sarasa halálát... s akkor minden remény elveszne* - Javaslom vidd be a szobájába, Ukiyo te menj aludni és aztán biztos több energiád lesz!
- Igenis! *rohant be szobájába, hogy mihamarabb segíteni tudjon, s pihent, aludni próbált de az még nem ment neki*
- Mi történt? *érdeklődött Yahto majd beugrott neki pár kép * - Hmmm... értem már... *mondta, Yune pedig elvitte a nőstényt a szobájukba*
~ Drága Sarasa.. tarts ki kérlek... *fektette le a lányt majd mellé bújt* ~ Kérlek ébredj fel hercegnőm... *szólongatta gondolatban* |
-A máris erős túlzás!*Kuncogott.*-Veled maradok még egy darabig és csak utána!És ki tudja...lehet hogy Trikszynek előbb fog majd hiányozni Kiry és ő kezdi el keresni és talán megtalál és nem kell semerre mennem!*Mosolyog és még mindig öleli Samuit,úgy érezte megint teljes a világ körülötte és megint azzal lehet akit szeret.Amikor vádlóan "rászólnak" csöndesen lehajtotta a füleit.*-Sejtettem...de már későn mentem a Havas felé nyilván!*Válaszolta.A hófalakra előtör belőle néhány emlékkép és csak halványan mosolyog.A hidegzuhany az volt mikor a falnak lökték és rákiabáltak.Hatalmas szemekkel bámult a kandúrra.*E-elkallódni?Ezt most miért mondod...?*Kérdezte hatalmasakat pislogva szinte a falba épülve,még soha nem kiabált vele a kandúr.*
*Sarasa élettelenül feküdt a kandúr karjaiban.Juki viszont látta hogy gazdája milyen és fájdalmasan követte tekintete a két macskalényt.*
|
*Natane beviszi a lányt a szobába, de érzi könnyeit ahogy az ő kezére is csordogál, nem tudja mit tegyen, de ekkor eszébe jut valami* - Ne sírj *csukja be az ajtót és elengedi a lány kezét* - Itt nyugodtan gondolkodhatsz.... gondolom nem akartál a többiek előtt sírni... *ül le ágyára, s invitálja a macskalányt is* - Ne félj nem mondom el senkinek! *mosolyog, s egy plüssmajmot szorongat kezében* - Ő az én legjobb barátom, vele szoktam aludni *mutatja meg a lánynak, s ha az már leült mellé telepszik, s megöleli, apró kezecskéivel próbálja átfogni* - Na.. ne sírj... mostanában mindenki csak sír...
*Nantan még most sem hall meg semmit, természetesen naplója kulcsa a saját nyakában lóg, de fel se tűnt neki, hogy most nincs nála, hogy a sállal együtt azt is Atsuinak adta... s ha Atsui talán kicsit kutakodik a sálnál megtalálhatja a kulcsot is és vele együtt minden elveszett nap rejtélyét*
- Miért ne? Ha valakit szeretünk... ez természetes... de kérded meg a szellemeket, talán ők jobban tudják mint mi *húzza közelebb magához a lányt* - Ne félj tőlem Yowaiko... sose tennék olyat amit te nem szeretnél... *húzza magához, s gyengéden átöleli, szinte betakarja a lányt saját testével* - Nem jó az érintésem? Nem jó a csókom? Mi a baj? Tudod hogy sosem ártanék neked... ugye jól tudod? *kicsit kétségbe esik, fél hogy megijeszti a lányt, de egyszerűen nem engedheti el, egyszerűen ez lehetetlen...
  
|
Liea nem nagyon hallja, amit Natane mond neki. Mély szomorúságba és lelkizésbe kezd önmagával. Ereje lassan elkezd kiszállni belőle, s még az sem téríti magához, hogy közben egy anya viszont látja csemetéjét, aki veszélyt hírdet. Legszívesebben a nőstény felállna és kimenne Samuihoz, de nem teheti. Így hát felébred a révületből, s engedi magát húzni. - Persze... játsszunk. - mondja halovány hangon. De miközben távolodik, azon agyal, vajon szereti-e őt annyira Samui, hogy kidobja érte Zoyt. Vagy a nőstényt szereti jobban, s mire vége Natanéval a játéknak, a kandúr hűlt helyét fogja csak találni, mert az visszamegy Zoyjal jégországba és családot alapítanak. Nem akar erre gondolni, mégis megjelennek a rémképek előtte, ahogy Samui rámosolyog Zoyra, ahogy átöleli őt, ahogy szenvedélyesen szeretkezik vele. Térdre rogyik és feltör belőle a sírás útközben. Arcát tenyereibe rejti, fehér fényhullámok szállnak ki testéből. Ez az ő ereje. Ujjai közt kicsorognak könnyei, a vállai belereszketnek a félelembe. Nem teheti, nem mehet Samui után, nem törheti rájuk a jégfalakat és nem vetheti rá magát a kandúrra, hogy demonstrálja Zoynak, most már hozzá tartozik a jégúr, s nem a lányhoz. Nem teheti meg, s ez kikészíti. Na meg azok a képzetképek, amikben különféle szerelmes helyzetekben látja a két macskalényt.
Atsui eközben végigjárja a szobát. Kihúzgál pár könyvet a polcról, belelapozgat, de nem sok érdekeset talál. Történelemkönyvek, pár gyerekkönyv Natanénak, aztán megakad a szeme egy kék kötésű könyvecskén. Kiveszi, de az lakattal védi tartalmát. FOrgatni kezdi, hátha a kulcs valami titkos résében van elrejtve, de ennyire nincs nagy mázlia. Mikor már épp visszatenné, felismeri rajta a sárkánymotívumot. Az orra elé emeli, hogy jobban megnézhesse. Nan nyakán van ilyen, már tudja. Hátrapillant az alvó fiúra, majd kabátkája alá rejti a vélhetőleg napló tartalmú tárgyat, s kioson vele a szobából. Kifut vele a házból, elhalad a jégkocka mellett, de nem törődik semmivel, az első fára felveti magát, egészen a csúcsáig megy, ahol a lombkorona elrejti és feszegetni kezdi a lakatot. Mohón kínlódik, tudnia kell, mit talált, mit szerzett. Ha a könyvecske tényleg napló, ki kell nyitnia, tudnia kell, mit rejt, mi történt régen, s mi addig, míg nem volt itt és amit nem mondott el Nantan. De a fém még nem akarja megadni magát.
Ahogy Mila rákérdez, mégse kell-e ő Yowaikonak, a nőstény visszanéz rá. Ijedten és szeppenten, mint aki elszólta magát valamiről, amiről hallgatni akart. Megfogja a lány kezét, de ahogy próbálja elképzelni, ahogy Atsui bárkivel is szeretkezik, megütközik. - Szerinted Atsui képes annyi kín után önként odaadni magát bárkinek is? - kérdez vissza hitetlenül. - Én nem tudom elhinni... nem tudom elképzelni se! - fakad ki félelmében. Nem akarja elveszíteni a nőstényt, ezért szorítani kezdi a kezét. De nem tud megnyikkanni.
|
*Natane próbálja felfogni de nem nagyon ért semmit a dologból, csak hogy a lány mély érzelmeket táplál a kandúr iránt, de az nem mutatja ki, így csak úgycsinál mintha valamin agyalna aztán megszólal* - Szerintem Samui biztosan tudja a maga dolgát és hogy kit szeret, ha nem szeretne téged amúgy sem lennétek boldogok... ha meg igen akkor úgyis elmondja annak a másik nősténynek hogy téged választott... *mondja, majd megfogja a lány kezét, s húzni kezdi szobája felé* - Jössz velem játszani? *kérdi meg azért, de igazáól csak látja hogy a lány nem akarja, más is figyeljen rájuk, Yahto, Halona és Ukiyo lassan végeznek a konyhában, s ekkor betoppan a lány, zilált külseje és koszos arca elenére Halona felismeri*
- Shikyo! Kislányom! *rohan hozzá és átöleli a lányt, oj rég látta, már azt hitte sose láthatja többé és most itt volt az orra előtt*
- Anya... veszélyben van ez a hely... Doragon és Hakuron...
- Hakuron? Mi történt Shikyo?
- Doragon szövetkezett egy szellemmel... Hakuron tudja hol a pajzs... nem tud átjönni talán de... félek hogy nem lesz elég...
- Nyugodj meg... ne kapkodd a levegőt... cssssssss *nyugtatja*
- Nem lesz baj a pajzs nem enged be senkit ide akinek sötétség lakik a szívében, vagy akit nem mi vezetünk ide ne aggódj... *a lány bólint, de ebben a pillanatban szinte össze is esik, Halona őt is elviszi, hogy lekezelhesse, Ukiyo követi őket, Nantan nem ébred fel semmire, mélyen alszik álomvilágában, s Atsuiról álmodik*
*Mila meglepődik a lány reakcióján, lekonyítja füleit* - Tehát akkor mégsem kellek neked? Tudom hogy nőstények vagyunk, de e akár így van akár úgy előbb utóbb megtörténik... szerinted Atsui és Nantan sosem szeretkeztek? *teszi fel a kérdést, majd nagyot sóhajt* - de persze ez nemkötelező és nem is kérlek ilyenre, én csak azt akarom hogy velem légy... így vagy úgy... mindegy az, csak mellettem... *nyújtja ki a lány felé kezét*
  
|
- Atsui... - gondolkodik el a lány. - Ő a másik, akiről Samui rengeteget beszélt. Na meg persze Minako, a húguk. - kuncog. - Nantan sírt? - kérdi meglepődve Natanét. - Szegény... akkor nagyon fájhatott neki Atsui hiánya. - mondja elmélázva. Felnéz a plafonra, szájához teszi mutatóujját és forgat párat a szemén, miközben gondolkodik valamin, majd lenéz újra a kis nőstényre. - Elmondtam-e, mit érzek? Dehogy! - gyorsan körbe is néz, ki hallhatja a beszélgetésük. - Addig jó, míg a kandúr nem tudja, hogy szereted. Addig nem változik meg a viselkedése, nem bízza el magát vagy nem lesz túl figyelmetlen. Amíg pedálozik vagy tudatlan, sokkal jobb vele lenni, miután kiderült az igazság. - motyogja elpirulva a szégyentől. A rossz tapasztalatai beszélnek belőle, egyébként nagyon szeretne Samuival őszinte lenni és boldog pár lenni, ám fél ezt bevallani a kandúrnak. - Tudod... elég jól megvoltunk így is... ha Zoy nem került volna képbe, talán hamarosan észrevett volna engem. - suttogja Liea.
- Kedves, majd meglátod. - bizonygatja Samui. Belső feszültsége egyre csak nő, majd mikor meghallja, hogy Zoy visszavinné a kis fehér szőrpamacsot a testvérének, valahogy furcsa egyveleg képződik a lelkében. - Máris mész? - kérdezi csalódottan. Lesomja füleit is, ahogy Zoy közelebb lép. Az érintése villámcsapásként hat a kandúrra, megremeg, s moccanni sem tud. Önkénytelenül kinyílik szája, aztán az ölelés végleg összezavarja az érzéseit. Átöleli a nőstényt, de karmait belefúrja a ruháiba. Zihálni kezd, arcát úgy tartja, hogy Zoy ne láthassa. Marja a lelkét valami. Liea és ő egyszerre pillantanak a másik után, mindkettőjüknek összeszorul a szíve. Ameliea ezután szomorkásan Natane felé fordul, s csak rá figyel, míg Samui tehetetlenül ácsorog. - Kerestelek! - súgja vádlón Zoynak. - És sehol se voltál! - hangja reszketni kezd, körülötte megfagy egy darabon a föld. Aztán jégből és hóból falakat emel köréjük, hogy ezután mi történik, senki se láthassa. Csak szorítja a lányt végső elkeseredettségében. Mikor már négy fal veszi körül őket, mély lélegzetet vesz, s dühösen az egyiknek taszítja Zoyt. - Hogy tudtál így elkallódni?! - üvölti úgy, hogy még a falak is beledörögnek.
- Nézd... - suttogja rekedt hangon Atsui. - Megértem, hogy nem beszéltél róla. Nehéz az ilyet elmondani. Szóval ne kérj bocsánatot. - mondja empatikus nyugalommal, majd megköszörüli a torkát. Csak hallgatja Nantan angyali hangját, próbál betelni a látványával, majd ahogy hirtelen bealszik, mókásnak találva őt elmosolyodik. Egy kis ideig csak nézi őt, megcirógatja az arcát, majd megszólal csendben, nehogy felébressze a fiút. - Időnk van... mint a tenger. - szinte dorombolja a szavakat, aztán nagyon óvatosan kimászik az ágyból, szinte a matrac se nyomódik be a súlya alatt. Még visszanéz Nanra, majd elindul jobban feltárni a szobát.
- Nem is vagyok tökéletes. - mondja kislányosan Yowaiko, s belepirul. Ahogy Mila egyre csak beszél, úgy lesz színesebb az arca. Mosolyog közben, pedig elgondolkodik, milyen lenne az a dolog, amit Mila a megkapni szó alá rejt. Egy pillanatra kiszakad a jelenből, hogy átgondolhassa a dolgot. Közben néha-néha oldalra néz, majd meghökkenve felül. - De hát mi nőstények vagyunk! - mondja teljesen megbotránkozva. Arca ég, nem is érti hirtelen, hogy mi történt körülötte. Csak mered maga elé és próbálja befogadni azt, amire rájött.
|
*Yume nem tudott elaludni, csak gyötörte saját lelkét, de nemsokára belépett Halona* - Yume... Sarasa most rohant el... mi törötént köztetek? *a fiú nem de Sohno felelt*
- Elvesztette a beszédet.... amit a szellem adott neki és vett el tőlem... *magyarázta*
- Annak a kislánynak szüksége van rád Yume... *simogatta meg a fiú haját, s ekkor Yume szeme felpattant, ő maga pedig felpattant az ágyból, letépte magáról a kötéseket, még szeméről is, s régi kötőjét helyezte fel , majd bólintott Sohnonak aki ment utána, aztán mindketten eltűntek, ők is kirohantak a többiek mellett, ügyet sem vetve rájuk* |
*Sarasa megállt az erdő sűrűjében valahol és leszállt Jukiról.*-Pajtás miért mi?Olyan boldogok voltunk...*Ült le a tigris elé és megához ölelte a nagymacskát.*-Tudom hogy testvérek vagyunk de...ezt én úgyé rzem hogy nem számít mert szeretem...*Kezdett el sírni aztán felállt.Odasétált egy fához és megfogta a törzsét.*-De még csak az erőmmel sem vagyok képes bánni,kicsi korom óta!*Szorult ökölbe a keze és a fába csapott ami megdőlt kicsit így ferdén állt már a helyén.Juki egyet hátralépett a meglepettségtől.Sarasa nézte fájó kezét.*~Na,lehet mégsem vagyok reménytelen....?~*Mosolyodott el reménykedve.*
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
