|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.24. 10:06 - |
Ez egy nyugott hely, a folyó tele van finom halakkal de nem mindegyik ehető. A bozotósnak gyönyörű a színe, ritka nagyon itt a szőrny.
|
[717-698] [697-678] [677-658] [657-638] [637-618] [617-598] [597-578] [577-558] [557-538] [537-518] [517-498] [497-478] [477-458] [457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Shireli megunja az itt létet és elugrándozik a Havas ehgyvidék felé.
|
| -Becsapott?-Yaisa kissé fancsali kéet vágott. ~Mégis csak Endor volt... Tudtam, hogy nem lesz jó vége anna, hogy hagytam egyedül lenni.~ Azért megkérdezte: -Mit csinált?- 
|
-Becsapott!-Mondta a rövid választ a mit tett kérdésre.-Endor volt az!-Mondja Yaisanak ismét a rövid választ Kikki.
|
| Yaisa nagy szemekkel nézett Kikkire. -Mi tett?- ~CSak ne Endor kavarjon~gondolta. -És ki volt?-
|
Kikki Yaisa nyakába ugrik és sírva öleli a lány nyakát.-Jaj Yaisa!-Mondja sírva majd elengedi és megtörli szemét.~Miért tette vajon?~Kérdi magát majd ismét leült a fa alá.
|
Yaisa észreveszi, hogy a nőstény sír. Odasétál, és megáll vele szemben. -Szia Kikki.- Köszön barátságosan. -Mi történt?- Kérdezi meg eggyüttérzően. ~Csak ne Endor legyen a baja!~ Könyörög magában...
|
Kikki megáll ismét távol az erdőben egy fánál és annak törzsének dőlve kezeibe temette arcát de nem sírt.~Csak tudnám miért szeret mást!~Mondja majd leült a fa tövébe és térdeire hajtotta a fejét.
|
Yaisa a távozó Kikki utná nézett. -Hát, akkor lehet hogy nics itt, de nem fogom tőle megtudni.- Mondja és feláll a fa tövéből. ~Vajon mi történehetett?~ Kérdezi magában. ~Kikki nagyon letörtnek tűnik.~
|
Kikki feláll az ágon majd sóhajt és leugrik róla.~De ha nem engem választ akkor én nem állok a közé a nőstény közé és Endor közé!Viszlát Endor!~Mondja magába majd elugrál a fák között.
|
Kokoro is kinyitja szemeit, tekintete végigfut Kiraran, majd elmosolyodik - A nevem... az igazi nevem Kokoro... - mondja, de csak hogy evvel is mutassa, bízik a lányban - Jobban vagy kicsit?
|
*Álommentesen aludt hosszú,hosszú ideig,mikoris végre felébredt,Zokni karjai között.Felül,s körülnéz,majd ásít egyet és nyújtózkodik egy nagyot.Az arca már csa éppenhogy piroskás,ez azt jelenti,hogy lement a láza.A hideg se rázza,s láthatóan öntudatát is visszanyerte,mivel nem tekinti Zoknit idegennek első látsára.*
|
Yaisa felnéz a feje fölé ahol a lombok terülnek el. -Igen, nagyon hasonlít.- Kikkit nézi, nem látja az arcát, és megkérdezi magában ~Vajon min gondolkodik? Néha olyan jó lenne az emberek fejébe látni...~
|
Kikki felsóhajtott majd kinyitotta a szemét és a lombokra nézett amit még mindig fújt a szél.-Olyan mint a tenger!-Mosolyog kedvesen.~Nemtom hogy Endornak és nekem lessz-e valaha kapcsolatom de remélem!~Mondja magába egy nagy sóhaj közepette a nőstény.
|
- Lüke...szeles... lány... - néz végig rajta, látja, hogy elaludt, ezért nem akarta felébreszteni, ijedten néz mestere után, Kirarat tartva karjában nem tud utána rohanni és Kiraranak is szüksége van rá - Ne menj... - kiálltott utána - Ne hagyj itt Osoreru! Apa! - kiálltotta még, talán Osoreru még meg is hallotta, bár ez nem biztos, Kokoro végül leveleket gyűjtött és bár nehezen egy kis ágyat fabrikált a lánynak, bele helyezte és akkor nézett csak arra a helyre,ahol osoreru eltűnt. A földre rogyott, könnyei előtörtek, nem is tudta mióta sír... pár másodperce, perce, vagy órája, de sírt.... végül kicsit megnyugodott és a lány mellé bújt, könnyes szemeit a lány felsője szívta fel és így merült a lányos kandúr, a szeles lányt ölelve álomba.
|
*Mi elől futott?A sok idegen elől,akik biztosan bántani akarták.Ezt őolyan biztosra vette,mint azt,hogy a föld deszka alakú.Mert szerinte olyan.Mikor felkapja Zokni,őkiscicásan befészkeli magát az ölébe.A biztonság érzete önti el,ami megnyugtatja.Békésen tekint fel rá,aztán elmosolyodik,végül a szemhéjai elnehezülnek.Ásít egyet,majd elnyomja az álom.Ez nem az az ijesztő,hirtelen ájulás a rémálmokkal.Ez az az egyszerű,megnyugtató,pihentető álom,aminek a szervezetnek a leginkább szüksége van betegség esetén.Másnap reggelig fel se fog ébredni.*
|
Nem várja meg Kiyoki válaszát, nem nézi végig Kiraraék újbóli találkozását. Erőre kapott, s ideje elkezdenie a tervét beteljesíteni is. ~ Viszlát Kokoro. ~ búcsúzik gondolatban a fiútól. Tudja, hogy a fiatal és dilinyós nőstény mellett majd megtalálja a boldogságot, a jó kedvet, a vidámságot, a szeretet, s még biztonságban is lesznek egymás mellett. Ő nem tudná mindezt biztosítani neki, s a kandúr már nem tartozik az ő szárnyai alá, hisz száműzte. Már nem az övé, már nem teheti vele azt, amit mindig is akart, de valahogy sosem jutott el oda. De miért nem? Már késő magát rágia ezen, így csak lassan megcsóválja fejét, majd leemeli a kendőt sárga szeméről, megnyitja az Árnyvilág egy kapuját, s nehézkesen belesétál. Eltűnik a sötét fátyolban, ködfelhőben, ahol ismeretlenség, félelem, könyörtelenség és talán Shidosa várja. De ha megtalálja őt, nem térhet vissza, ám nem csak erre a földre, az életbe se. Robot, báb vagy halott lesz belőle mestere karmai közt.
|
- Kirara... én vagyok... - öleli még mindig a lányt és nem engedi szabadulni, majd valahogy felkapja és magához szorítja - ki elől futottál így? - kérdi de valahogy érzi, hogy erre nem kap majd választ - Ne haragudj, hogy ott hagytalak... muszáj volt jönnöm - simít végig a lány tincsein - Nincs semmi baj, nyugodj meg... - próbálja csitítani
|
*Mikor az egyik "idegen" futva felé indul fújva kezd el hátrálni.Mikor elkapja és töleli őt csapkod és próbál elhúzódni,de csak nem engedik...ráadásul olyan erőtlenek a csapásai,mint egy szárnya szegett légynek.Ellazulnak izmai,rátámaszkodik a fiúra.Nem tudjamiért,de valamiért megbízik benne.De miért is?A szaga...olyan ismerős...*-Zokni?*Pislog párat.Hangja erőtlen és fáradt.A gyógyszer dolgozni próbál benne.Pihennie kéne de nem,ő nekiáll szélsebeen futni,meg fújni és menekülni mindenki elől...szép dolog.*
|
Kokoro meglátja Kirarát, jókedve híretelen a semmibe foszlik, kibújik mestere ölelő karjából, de mancsát még végighúzza rajta és bocsánatkérő pillantásokat küld felé, oda szalad a lányhoz és átöleli, mégha kapálózna, rúgna, harapna, akkor sem engedné - Mi történt kislány? - kérdi
|
*Jóval a folyó előtt elhagyta már az ereje.Botladozva lelassult,s már cak vánszorgott előre.Hová ment?Nem tudta fogalma sem volt.Mikor meglátta a többi macskalényt,felnyögött.Kínjában?Bánatában?Nem tudni.Elhátrált egy fához,annak tövében lekuporodik,térdét szorosan átöleli mancsaival.~Miért van itt ennyi idegen?~Még Zoknit sem ismeri fel.~Mami..hol vagy?~Hirtelen at hitte maga elé tudja képzelni az anyja arcképét.De aztán rájött,hogy nem.Miért is nem?Miért nincs róla egy emléke sem?A torkába fájó gombóc nőtt,olyan,ami sírás előtt keletkezik.Még mindig remeg,ha lehet még jobban szédül.Az arca megint kipirult a sok energiahasználattól*
|
[717-698] [697-678] [677-658] [657-638] [637-618] [617-598] [597-578] [577-558] [557-538] [537-518] [517-498] [497-478] [477-458] [457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
