|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:38 - |
Ilyet talán még senki nem látott. Ez a tenger háborog és hullámzik ugyan, mégis olyan hatást kelt, akár egy vízágy. Menni lehet a felszínén, de vigyázni kell az égből előtörő madárrajokkal, mert előszeretettel riogatják az ide tévedőket.
|
[499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
-Kedveskedés?-néz rá furán és kicsit elhúzódik tőle,majd az újonal érkezetre néz.-Szia.-mosolyog kedvesen.-Kyo vagyok.
|
- Rendben! - mosolyog Rain, majd az új macskára néz - Szia! - köszön és elengedi Hiwatari ujját
|
- Nem, semmim nem fáj. - tagajda le, hogy mindene fáj. Férfiúi büszkesége nem hagyja panaszkodni túl sűrűn. - De valami kedveskedés sosem esne rosszul. - vigyorog újra kacérul. - Heló. - oda se néz szinte a kandúrra, bár nem szándékosan, egyszerűen sárga szeme zárva van. - A nevem Fujiwara Takumi.
- Ez... betarthatatlan ígéret lenne. - megfogja Rain ujját a saját kisujjával. - Inkább azt ígérem, hogy megpróbálok mindig vigyázni rád, mert azt nem fogom megszegni. De azt, hogy tudok is vigyázni, nem ígérhetem, hisz sosem tudhatom, mi ugrik épp elém. - mondja őszintén, a lány szemeibe nézve. - Szia. - kedvesen mosolyog az idegenre. - Ő Rain, én pedig Hiwatari. - mutatja be maguk az újonnan érkezett kandúrnak.
 
|
*Éppen arra cammogott nyugott léptekkel.Észrevett messziről egy kombojt és odasietett.*Üdvözletem mindenkinek.A nevem Hitsugaya.*Körbenézett a jelenlévőkön és azon elmélkedett el hogy gyűlhetett ide ennyi macskalény.És mindegyikből mást lehetett kinézni.Az egyikből a szeretet árad a másikból a perverzség(XD) és még sorolhatnám.Csak áll némán és várja a válaszokat.*
|
- Igen... igaz - engedi el lassan a fiút - Hiwatari! Igérjük meg, hogy mi mindig vigyázunk a másikra és sosem hagyjuk el egymást! - nyútja oda kisujját, közben a fiúra mosolyog
|
-Örvendek.-mosolyográ majd ujra aggodalom ül ki arcán mikor a fiú arcáról lehervad a mosoly.-Mi a baj,megint fáj valamid?-kérdi aggodva és végignézi a sebeket.
|
- Nem vagy modortalan, csupán elfelejtetted a nagy aggódásban. - mosolyog továbbra is ugyanúgy. - Fujiwara Takumi a nevem. - mutatkozik be, s ahogy végiggondolja, hogy milyen lehet a nőstény alatta, egyre inkább hervad le a mosolya, s eszébe jut egy másik nőstény kirajolódott alakja.
- Igen, az ölelés a csend tanítása, a csend beszéde, a csend pedig a szereteté. Hisz gondolom, ismered a mondást, a szeretet néma csendben jár. - motyogja. - Apa és anya sokszor mondták egymásnak, hogy szeretlek. De miután apu meghalt, anyuci senkinek se mondta, még nekem se. Sok kandúrt ismert, sok jött hozzánk, s ő is sokhoz ment, de kevéssel találkoztam másodszorra is.
|
- A nagyi sokszor ölelt át engem... mindig azt mondta, hogyha valakit átölelsz az azt jelenti, hogy szereted...
|
-Öh...igen,aggodtam.-mondja megleppeten a kérdésre,majd zavartan elmosolyodik.-Oh mijen modortalan vagyok, Kyo vagyok.-mutatkozik be.
|
- Semmi baj. - mosolyog erőtlen Kyora. - Nektek pedig köszönöm. - egy pillanatra néz csak Tyeere és Hitomira, majd visszanéz Kyora. - De te aggódtál a legjobban, igaz? - kacér vigyorát még a fáradtság, a kimerültség és a még meglévő fájdalmak se tudják elnyomni.
- Nem. - visszonozza a gesztust, s lehunyja szemeit. - Anyu ölelt mindig meg. Apu meg a hátán vitt, mint a pacik. - kuncogja. - Ezek jók.
|
- Nem tudom... - mondja, de még mindig nem engedi el a kandúrt - Baj? - kérdi halkan
|
-Nem...-süti le szemét.-Ők!-mutat Tyee-re majd Hitomira.-Én...leblokkoltam.-mondja szégyenlősen.
|
- Köszönöm. - mondja már kissé észhez térve Takumi. Amint meglátja Kyot, megörül, hogy ide jött. - Te gyógyítottál meg? - kérdi mosolyogva.
- Nem haragszom. - mondja neki. - Nem bántottál meg. - hiába ejti ki a szavakat, érzelmek nincsenek nagyon mögöttük. - Miért öleltél meg? - nézi Raint.
|
Rain nagyon megijed, de szorosan átöleli az ifjú kandúrt- Sajnálom! Ne haragudj.... Nem akartalak megbántani! - mondja halkan - Csak nekem ezt tanították...
|
-Ezt hogy csináltad?-kérdi csodálkozva majd a kandúrra néz és megkönyebűlten látja hogy életben marad,de még aggódik kicsit.
|
- Nem! Nem kötelességünk! - kiabál hirtelen a fiú Rainre. - Az anyukámért se tettek semmit! - üvölti eltorzult hangon. Belül égtelen sikoltozás csendül fel, hallja a nő hangját, amint segítségért és kegyelemért könyörög, majd homályosul a hang, s képként megjelenik a hörgő asszony sok késszúrással testén, sírva. Aztán sötétül a látott emlék, s egy másik lép helyébe, a családi ház, ahogy kibújik a szekrényből, s lelövik édesapját. Ahogy elterül mellette egy lukkal a fejében, eltűnik szeméből a csillogás, ajkain kibukik a vér, s elernyed. Újra a sikoltás anyja torkából, s letérdepel hozzá, majd futásra szólítja őt fel. A banda, mindenki elillan, s ő egyedül marad a zokogó asszonnyal, a halott apával. Lassan ez is eltűnik előle, majd egy fekete teremben egyedül látja magát még nagyon kicsiként. S mindez másodpercek alatt pörög le Hiwatari szemei előtt. - Fájdalmas... űrt hagy... de természetes a halál... - hidegen és lihegve tolja el Rain kezeit. - S már nincs is baja. - mormogja az orra alatt.
- Mina... - suttogja a kandúr. Sebei nem gyógyultak be rendesen. Hegesek lettek, mintha évek óta történt volna vele, hogy megsebesült. Ereje nem jön vissza hozzá, fekszik tovább. Alig fogja fel, mi történik körülötte, még mindig az Árnyvilágban ragadt a tudata, ahogy küzd minden erejével Osoreru ellen, ahogy a másik lény beszél hozzá, ahogy használja a kandúrt, s együttes erejükkel, szinte legyőzhetetlenül állnak ki ellene. Esélytelen volt, mégis megúszta valahogy. Szerencse folytán.
|
- Hogy lehetsz ilyen érzéketlen! - fut a fiú elé és megfogja vállát - Akár egy idegen, akár nem, kötelességünk segíteni, a nagyi mindig ezt mondta. És mindent meg kell tennünk, hogy az aki bajban van jobban legyen! - lesz könnyes a lány arca - Mondd, hogy csak vicceltél és nem úgy gondolod, ahogy mondtad... - észre sem veszi, hogy a kandúrt közben meggyógyították, könnyes szemekkel néz a fiúra és nem hiszi el amit hallott
|
-Hitomi is odaszalad.Lehajol és megfogja a fiú kezét.-Most koncentrálj...Nézz rám.-Mondja,és elaltatja a fiút,majd furcsa,kékes rózsaszín csípős port szór sebeire,maitől azok összehúzódnak,majd letörtli a vért körülöttöük,és feláll.
|
-Tyee a nővérére néz,majd az ájult fiúra.-Vigyázat..-Mondja,és odalép Takuminoz.A fiúnak egyszerre eláll a vérzése,de a sebei még látszanak.-Tyee mosolyog.-Jobban vagy?-Kérdi kedvesen,és Rainhez bújik.
|
Kyo hülledezve néz Hiwatarira.-Lehet hogy idegen,de megsérült!!És...nem kell keresni gyógynövényt mert tudom hogy holvan.-néz a tengerre.-Csak az a kérdés hogy megyünk le.-mondja ijetten.-Az a lány...letudott menni valahogy.
|
[499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
