|
Témaindító hozzászólás
|
2007.12.09. 16:35 - |
Ezen a helyen végzi Slayer, a titkos kísérleteket, brutális módszerei vannak, túlélhetőek egyáltalán?
|
[488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
- Hmm ez érdekes... *csillan a macska szeme* - Hallhatnám én is azokat a használható ötleteket? *ő is a hűtőhöz megy és kivesz belőle valami furcs gyümölcsfélét, színe fekete, s lilás foltok is vannak rajta* - Csak ebből ne egyél... mérgező neked... *harap bele, s enni kezdi, közuben pedig keres valami ülésre való romot, számára már teljesen megszokott ez a környezet* - Majd idővel amúgy meg fogod szokni ezt a helyet, fent az emeleten vannak szobák, elég kicsik, de talán épp megfelelőek lesznek, van olyan amiben mosdó is van, azt választod amelyiket akarod, kivéve amelyik már foglalt de azt úgyis észre veszed
|
Hálásan néz a kandúrra. Elengedi a kezét, s rideg boldogságfélével tölti el arcának simogatása. Nem érti Kamiyát, nem tudja elképzelni őt kedvesen, de amennyire ő kifordult magából, talán a Sátán fiának is megengedhető egy cseppnyi bátorító szándék. - Megteszem, amit kérsz. - egyezik bele, mert nagy szüksége van arra, hogy tanítsák, erősítsék, s talán arra is... igen, arra is, hogy elpusztítsák belőle a jót, a fájdalmat, a bánatot... a szeretetet. Hogy többé ne csalódhasson, s ne érezze magát ennyire egyedül, elveszve, mikor valaki, akivel sok évet töltött, hirtelen kiszáll az életéből. - Élek, míg meg nem ölnek. - suttogja, aztán ahogy Kamiya felrántja a földről, egy pillanatra megijed, majd lelkesedéssel bólint. - Végigjátszom a játékod. - mondja hittel, hogy ez a jó, igaz, egyenes út. Nem veszi észre, hogy épp most dudált rá az alagút végén lévő fény, nem veszi észre, hogy a vesztébe rohan, mert a fény nem más, mint egy vonat lámpái. Csak rohan, mint egy őrült a vég felé, s ha tudná, hogy így történik, már azt sem bánná. Örül a szövetségnek. - Shidosa terve az volt, hogy sötétséggel vonja be a macskavilágot, amelyet egyedül ő uralt volna. A terve csődbe ment, mert az árnymacska mellé szegődött a fény, s immár az Árnyvilág is kétséges, hogy létezik. Viszont voltak használható ötletei annak a korcsnak. - mondja elgondolkodón, s ha engedi neki Kamiya, a hűtőhöz megy, hogy egyen valamit, miközben gondolkodik.
|
- Tudod mit? *mosolya valahogy gonosz lesz, s rejtelmes* - Megtanítalak... cserébe csak annyit kérek, hogy az engedélyem nélkül ne hagyd el a labort... csak szólnod kell, hogy hova mész+ *simít végig a kandúr arcán, persze nem azért mert annyira tetszik neki, csak valami olyasmi jut eszébe, hogy hírtelen kivájná a srác szemeit, s darabokra zúzná csontjait* - És mi lenne ha száz évig kéne élned vagy tovább? Nem valami jó dolog, deee vannak az életnek olyan dolgai amik megérik a fáradtságot... kemény harcost fogok faragni belőled... *rántja fel karjával a kandúrt* - ne légy ennyire esetlen... a démoni szárnyaim alá veszlek... megfelel így neked? De vigyázz... ez nem lesz egyszerű játék....
|
Yamatakonak nem tűnik fel, hogy félreértette Kamiyát. Ahogy a kandúr kérdőre vonja és a mellkasára bök, megszédül. Elkapja a kezet és felnéz, bele Kamiya szemeibe. - Kínt... - nyögi - fájdalmas kínt... Őrületesen fáj... Haragot... haragszom és bosszút akarok állni, de nincs bátorságom hozzá... Nincs hozzá erőm. - süti le tekintetét, de nem ereszti el a kezet, amit elkapott. Sőt. Szorítani kezdi, mintha ez a kar lenne az egyetlen, ami megakadályozhatná abban, hogy belezuhanjon önnön sötét mélységébe, s ott pusztuljon éhen. - Gonoszságban éltem végig majd harminc évet és nem váltam azzá... Most... mosth... - elnéz a hűtő felé, majd összecsuklik. Továbbra is kapaszkodik Kamiyába. - Nem is tudom, valóban mit akarok. Megfeneklettem... belefáradtam az életbe... - megtörik lassan, ahogy újra megtámadja a depresszió. - Szükségem van egy kis segítségre, hogy az legyek, akinek szántak mindig is engem. Cserébe én erősítem a csapatod.
|
*Kamiya csak pislog, igazából fogalma sem volt arról, hogy az a lény létezik, Nantanra célzott az elején, de érdeklődve hallgatja az új fejleményeket* - Mit érzel? Bosszút? Haragot? Gyűlöletet? kínt? Szenvedést? Folytottságot? Mit érzel? Ha ezek közül bármelyik is megfordul benned akkor az én segítségem szükségtelen... magadtól is képes leszel megkeményíteni a szíved *bök a kandúr mellkasára* - Ez itt... csak téves érzelmek felkutatására jó... *keze vissza omlik oldalára* - Amúgy... én már közel száz éves vagyok, számomra azért vagy te, még mindig kölyök... talán nem látszik rajtam, de hidd csak el... *mutat a hűtő felé* - Ott találsz élelmet, szolgáld ki magad... a forradalmam... Minocsi és köztem fog lezajlani... ő a nővérem... nagyobb csapatot kell toboroznom mint ami neki van és erősebbnek kell lennem nála...az ő hatalma sokkal nagyobb mint az enyém, bár így is korlátozza...
|
- Forradalom? - kérdezi halkan. - Mi a célja? Kik az ellensége? - érdeklődik, miközben észrevétlen a palyzs felé sodródik. - Ha Shidosára gondolsz... nem macskalény. Ember volt. - mondja csendesen, mintha ennek hatalmas jelentősége lenne Kamiya számára is. Pedig nem tudhatja talán, hogy gonoszabb bárkinél ezen a világon és veszélyesebb mindent elpusztító támadásoknál is. - Nincs itt titok, hatalmasabb volt nálunk. Minden tekintetben. - teszi hozzá, azzal hozzáér a palyzshoz. Nem tudja, beengedi-e őt, vagy bántani fogja, nem is figyelt arra, hogy hova viszik a lábai. A szíve tiszta, tettei sötétek, lelke majdhogy belehalt a fájdalomba, amit Merolin elvesztése okozott. - A Pokolba kellett jutnia. - morogja, s visszaemlékszik a sötétségszörnyre, amivé változott Shidosa. - Nem akarok belépni, még semmiképp sem. De lelépni sem, még biztosan nem. - szól halkan. Odaszalad Kamiyához, s elképedve néz szét a romokon. - Mi történt itt? - suttogja döbbenten. Ahogy Kamiya belépked, követi. Elámul a berendezésen, a törött cserepeken, alkatrészeken. Lenyűgözi őt ez az egész. - Ettem egy halat, de még bírnék enni valamit. - válaszol. Nem tudja, hogy maradhatna ilyen ördögi szervezetben belépés nélkül, viszont nem akar elmenni. Szeretetre, megértésre, törődésre, erőre, hatalomra vágyik. Bosszút akar állni bátyján, amiért eldobta magától, de szíve képtelen rá. Hirtelen Kamiya elé áll, szembe vele, hogy belenézzen a szemeibe. - Segíts megölni a szívem, s én külsősként segítek a forradalmad előremenetelében! - kéri elszántan.
(képet majd otthon teszek...)
|
- Ez a te döntésed... és az én forradalmam... *néz a macskára, nem tesz semmit, csak nézi az arcát, nem igazán lát a lénybe* - Az a macska nem közönséges lény... nem tudom mi lehet, de egyszer meg fogom fejteni a titkát... ha itt most elmész egy kicsit távolabb, megtalálhatod a pajzsot, ami elzárja a macskákat tőlünk... nem tudjuk áttörni pedig már ezerszer próbáltuk... csak olyan léphet be akit beengednek, de akinek tiszta a szíve, az azonnal bejuthat... nem ismerős az a név.... de talán apám ismeri, ha a pokolba jutott a lelke... végülis nem az én dolgom... az hogy milyen életed volt és hogy most milyen azt sem szabhatom meg neked, nem kényszerítelek, hogy csatlakozz... ha gondolod most azonnal leléphetsz... de már itt vagyunk... *nyitja ki a labor ajtaját, a kitört ablak nyomai, szilánkaji még mindig látszanak, melyet Ukiyo tört be... s Natane átalakulásának nyomai is szétterülnek a földön, törött üvegcsék, ezernyi alkatrész mi nem tudni, mire való, a kandúr magabiztosan lépked befelé* - Éhes nem vagy? Mielőtt elindulsz... hiszen úgyse maradsz itt, ha jók a megérzéseim... *szája ördögi mosolyra húzódik, de csak amolyan megszokásból már* |
Yamatako eltátja száját, ahogy meghallja, hogy valaki visszatért az életbe a halála után. Elképedve gondol bele, micsoda félelmetes és hatalmas erejű macskalény lehet az a Nantan nevű srác, s még kisebbnek érzi magát a világban, mint egyébként. Mi ő ehhez képest? Egy porszem. Egy ártalmatlan porszemecske, amit sodornak a szelek. Leszegi fejét, rúgdalja maga előtt a földet. - Jó vagy rossz, egyre megy... nem? Relatív fogalmak, szemszög kérdése, mit nevezünk épp jónak vagy rossznak. - motyogja elgondolkodó hangon. - Nincs célom. - vallja be kisvártatva. - Nemrég még minden pillanatban arra vágytam, hogy a bátyámmal bejárjuk a világot, felfedezzük valamennyi csodáját, miután megszabadulunk Shidosa rémuralmától. - felnéz a kandúrra, hátha mond neki ez a név valamit. - Shidosa meghalt, a tanítványok túlszárnyalták a mestert, s most, hogy végre szabadok lehettünk volna... rabságba taszítottak minket önző vágyaink vagy ostoba érzéseink. A bátyám félt a bosszútól, ami sosem jött volna el. És én... hiába akartam megállítani... végül mégis elveszítettem. Magamra hagyott, pedig jobban szerettem, mint bárkit ezen a nyomorult világon. - maga elé fordul, hogy láthassa a labort. - Azon kellene gondolkodnom, beállok-e? Válasszak egy újabb mestert, aki majd uralkodik rajtam, az életem kockáztassam érte, miközben mind az ő malmára hajtjuk a vizet? Mi az üzlet ebben, Kamiya? - kérdezi először használva a kandúr nevét. - Csupán annyi, hogy edzhetek veletek és megerősödhetek? És ha én ennél többre vágyom? Ha nem erre van szükségem? - megáll és szembe fordul a macskával. Valóban a Sátán fia volna? - Valójában... már nincs célom... és nincsenek vágyaim. Ezért hát... mindegy, mi történik ezután... ami biztos, hogy nem leszek hűséges szolga, inkább már most hátat is fordítok neked. Nem élek még harminc évet egy olyan úrat kiszolgálva, aki a nevem kívül semmit sem tud rólam és semmit sem ad jutalmul nekem. Remélem, megérted.
|
*A macskalány dorombolva bújt a nőstényhez, boldogság csillant a szemében, hogy végre látja a Ankokuna mosolyát, megfogta kezét, s mivel a kandúrok leléptek a helyszínről, lassan a haza felé vezető útra invitálta a lányt, bár egy dolgot még mindig nem értett, miért hívta őt Kamiya Minocsinak, miért nem rémlik neki semmi amit tett és miért érzi úgy hogy két lélek él a szívében, sőt... * |
*Ankokuna dühösen nézett a két kandúr után de mindeközben meg furcsállta Mico folytonos viselkedés változását is.*-Minden rendben?*Kérdezte aggódóan,talán most először.Egyik kezével megfogta a nőstény vállát.*-Köszönöm hogy megszerezted nekem!Ez mindennél fontosabb a számomra!*Mosolygott al ányra boldogan,még kpucniját is levette a fejéről és látszott szemében a csillogás.A boldog fény ami talán már nagyon régen kihúnyt.Az a boldolg fény.*
*Sasori vicsorogva nézett Micora és Ankokunára aztán ő is eltűnt Kamiyával együtt.*
 
|
- Nemhiszem hogy valaha is megfejted a titkot! *vigyorgott, s a fekete villám elkapta, kicsit megszédült tőle, de szinjte azonnal magához is tért* - Minocsi, ezért még leszámolunk! *mondta majd még mielőtt bármi is történt volna eltűnt Sasorival együtt,a kis nőstény már sírva kapaszkodott a lányba, majd amikor eltűntek, szorítása kicsit enyhült de nem engedte el a lányt* |
*Ankokuna nem számított másra mint hogy ennek valami ilyesmi lesz a vége.Megtartotta egyensúlyát és kicsit arrébb ugrott.*-Meg fogom találni módját!*Kiáltotta a fiúnak.*-Mint mondottamvolt,nem állok meg addig míg el nem érem a célomat,míg fel nem élesztem!*Nyújtotta ki Kamiya felé a kezét.*
*Sasori mindeközben mögéjük került a jelzésre és kezei között néhány éles fonál csillant.*
*Ankokuna keze ökölbe szorult.*-És nem nyugszom addig amig meg nem bosszulom hogy megölted...*Suttogta a dühtől remegve.Kezei közül a fekete villámok továbbra is szikráztak,öklével a földre csapott mire sok fekete kar nyúlt ki a földből elkapva Kamiyát és Sasorit.*
|
*Kamiya felkelt majd kezét hátra fűzte, s kelzett Sasorinak, hogy kerüljön mögéjük, ő pedig megremegtette a földet, amikor tapsolt ketté tört a föld* - Sohasem fogod tudni vissza hozni még ha meg is szerezted, kell hozzá a varázsigém azt pedig csak én tudom! *röhögött fel, de azért vissza akarta kapni az üvegcsét* |
*Ankokuna meglepetten nézett a lányra,nem értette hogy megint mi üthetett belé.De örült hogy sikerült megkaparintania a láncot,boldogan kapta el.Elrejtette a köpenye alá az üvegcsét és a háta mögött lévő nőstényt teljesen hátához húzta nehogy Kamiya tudja bántani hisz végre megszerzete párja lelkét.*~És most végül...valahogy el kéne tűnnünk innen!~*Lépett egyet hátra.*
*Sasori kiváncsian nézte az eseményeket de nem akart közbeavatkozni míg Kamiya nem utasítja.Így is megjárta mikor Sarasaék után ment.*
|
*Mico szemei ismét izzottak, de most egyenesen Kamiyára, s hírtelen fenntről ráugrott, mielőtt az bármit is tehetett volna, így Kamiya a földre került, a lány kitépte nyakából a láncot, majd a nősténynek dobta* - Bármi is van, sose fogod megközelíteni az erőmet! *nyomta a kandúrt egy fának miután felrángatta a földre*
- Tehát mégis te vagy az! tkozotttt nőstényördög! Hogy hozhatott vissza téged? Pont téged!
- Az élet furcsa fintora... *nézett a lányra* - Abban van a szellem, remélem örülsz....*esetta földre, de most nem vesztette el eszméletét, a test lassan hozzá szokott a változáshoz, Mico ijedten ugrott a nőstény mögé* |
-Most őszintén...van bármi közöd is hozzá?*Vicsorgott a fiúra dühösen.Kezei körül továbbra is cikáztak a fekete villámok.*-Az hogy megölted még semmit sem jelent!Te is tudod hogy addig nem állok le amíg meg nem szerzem amit akarok!Addig keresem ameddig csak lehet!És úgyis megtalálom,tegyük hozzá!*Mosolyodott el gúnyosan.*
*Sasori nem foglalkozott Mico tekintetével csak vicsorogva nézett rá vissza aztán megint le a veszekedőkre.*
|
*Mico is észrevette a kandúrt, szemét egészen a kandúréba mélyesztette, lassan és könnyedén, zajmentesen ült le a fa ágára, de szemét nem vette le a fiúról. eköben Kamiya felnevetett* - Ugyan tudod hogy sokkal erősebb vagyok nálad, sajnos ez elkerülhetetlen... nem tudsz ártani nekem... mondd csak legalább dugtatok egy jót mielőtt meghalt? *széles vigyor terült el arcán* |
*Miközben Kamiya végigsimította arcán elkapta a fiú kezét és megszorította.*-Az egyedüli romlott az itt te vagy...semmi érzés nincs benned!*Lépett egyet hátra hogy a fiú ne érhessen hozzá.*-És az hogy te ismersz,nem jelenti azt hogy nem változhattam!Érzelmeim lehet hogy vannak de ugyanakkor ha olyan kedvem támad senki nem éli túl hogy a közelemben van!*Csapta hátra füleit.Legszivesebben Kamiyának esett volna de félt hogy alul maradna,még nyakörvével is.*
~Na mintha pont azért tartana minket hogy helyette harcoljunk...megvívja ő a maga csatáit nélkülünk is!~*Nézte a két macskát továbbra is,de észrevette hogy Mico is csatlakozott ak is társasághoz.*
|
- Kötve hiszem... ismerlek... tudom hogy milyen vagy... és ne próbáld bebizonytani az ellenkezőjét mert nem fog menni... nekem meg nincs szükségem a szolgáimra, csak amikor úgy érzem hasznosak, ellened nem kell senki... *simított végig a lány arcán* - Semmit se változtál, érzelmektől csúf az arcot, romlott... *eközben Mico megérkezett, s felkúszott egy fára, bár sebei még eléggé fájtak* |
*Ankokuna elmosolyodott.*-Nem vagyok én olyan elveszett mint ahogy azt te hiszed ám...!*Mosolygott.*-És hol van a te kis buzó osztagod?*Utalt a többi fiúra akit maga köré gyűjtött.*-És az hogy ő itt volt nem feltétlenül jelenti hogy én küldtem!*Vigyorodott el.*-Hidd el kibirom nélküle!*Fordult szembe a fiúval rideg arcal.*-És egyáltalán nincs jogod a szádra venni őt!*Szorította ökölbe egyik kezét ami körül fekete villámok cikáztak.*
*Sasori minden kérés nélkül kint volt az egyik közeli fán és nézte a kialakuló vitát.*
|
[488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
