Ez egy különleges hely. Képes a sziget teleportálni. Egyik pillanatban még a Bűvös folyónál van, a másikban pedig már a Tengeren lévő szigetnél. Itt mindig sötét van és senki nem fedezte még fel teljesen. A Mystikus szigeten található még egy sárga fényoszlop. Aki oda belép, elteleportálja, de mindig máshova. Ha nem akarnak elszakadni egymástól a csapatok, akkor ajánlatos egyszerre belépni. A folyókból nem ajánlatos inni, mert higany van benne. Elég sívár a terület, de sok démon megbújik a sziklák között.
Nem bizza el magát, a védőpajzs megvédi őt a vizesedéstől. Ám ahogy Yahto beszól neki, belerúg a földbe tehetetlenségében. Morog az orra alatt valamit, de nem érteni, mit. Csak annyi biztos, hogy bosszantja, hogy az egyik pillanatban felség, uram, a másikban leosztja őt a fiatal kandúr. - Nem érdekelnek a kisded játékaid. - közli hidegen, azzal belegyalogol a vízbe. Ha megsértik, visszasért. Úszni kezd Yahto után, dühös képpel csapkodja maga elől el a vizet.
A kandúrt nem nagyon érdeklik az idegenek, ám ahogy rájuk törnek, igencsak bosszús lesz. Köpenyét ölti magára, csak azzal takarózhat jobb híján. Morogva, fújtatva lép Yahto és az érkező Erles elé. A férfi úgy megrémül a zord macskapasas látványától, hogy meghúzza magát Yahto mögött. Osoreru azonban nem vacakol, kések jelennek meg a markában, s egyetlen lendületes mozdulattal szegezi mind a négy hegyét az ifjú nadúr nyakának. - Mit kerestek itt? - morogja.
- Csak ne bízd el magad... *keres egy nagy levelet amibe ruháit csavarja* - ahogy akarod... csak induljunk, nem szándékozta az egész napomat rád szánni... még Nantannal sem beszéltem... *szontyolodik el*- Tudod sokat jelent nekem.... de miután megdugtam Atsuit, azt hiszem szívből gyűlöl.... *jelenti ki mintha csak amolyan hétköznapi dolog lenne, majd beleveti magát a vízbe, s a dicsérettel nem is törődve úszni kezd, ruhái nem lesznek vizesek mivel a levél nem engedi át a vizet*
*Kokoro hírtelen alakokat vél érezni, fülei felpattannak s evvel úgy esik ki a ritmusból, mintha éppen nem szeretkezéd közben lennének* - OSoreru.... valaki... érkezik.... *villannak szemei az idegenre, aki kijön a vízből, s evvel mindenféle látvány elé tárulkozik, Kokoro pedig ijedtében Osoreru mögé húzódik* XD
Erles védőpajzsot von maga köré. Bizalmatlanul lépdel, de nem felejti el Yahto minden mozdulatát szemmel kísérni. Nem akarja a nyomát veszíteni, ugyanakkor felkelti érdeklődését a kecsessége. Ám mielőtt még komolyabban szemet vetne rá, eszébe jut Naoto. Az a kölyök rajong érte. Nem akarja egy másik macskára lecserélni. Ám ahogy vetkőzni kezd, óhatatlanul eljátszik a gondolattal. - Úszni? Ahhoz nekem nem kell levetkőznöm. - jelenti be kedélyesen, s élveteg képpel nézi végig, ahogy a kandúr levetkőzik. Nem felejti el alaposan végigmérni a testét. - Impozáns látvány. - jegyzi meg.
*Yahto és Erles hamarosan megérkeznek a szigetre, persze Yahto közben ugrál a fákon is macskához méltóan, s kecsességgel* - Nem azt mondtam hogy azért hozott ide... hanem a pajzs alá azért hzott, hogy ne legyen bajod.... *pillant a víztükörre, majd leveszi cipőjét, s a többi ruháját is* - Vetkőzz felség, úszni fogunk... *mutat a távolban lévő szigetre*
Kicsit sem bánja, hogy levetkőzteti őt a fiúcska. Elégedetten szemléli őt, finoman segít neki, hogy könnyebben megszabadíthassa a ruháitól. Engedelmesen a hátára fekszik, de így is megtartja az uralkodását Kokoro felett. Szerinte legalábbis. Ahogy felé hajol a fiú, még húzza is őt, élvezi a kéjelgését, nyúrgázik kicsit a nyakának nyaldosására, s ahogy Kokoro halad lefelé, finoman vezeti őt kezével. Nem lepődik meg, inkább elégedetten felnyög és belemosolyog a dologba. Ujjai belemarnak a rózsaszín tincsekbe, szemei a semmibe néznek az élvezettől. Kiemeli csípőjét, s rásegít Kokoronak az örömszerzésben. Milyen rég volt már, hogy valaki így kényeztette. Végigfut agyán Atsui, a megalázott, de élvező arcával. Ő már tapasztaltabb volt ilyen téren. Mégis ez... sokkal jobban feltölti belül.
*Érzi ahogy a férfi nadrágja egyre jobban feszül, hiszen testük egymáshoz simul, ha Osorerunak nincs ellenvetése, akkor szépen lehámozza róla a nadrágját és alsóját is, Kokoro hátra dönti a férfit, a kisfiús őillantást hírtelen felváltja valami egészen más, felnőttes és kéjsóvár tekintet...belenyal a kandúr nyakába, s fokozatosan halad lefelé, a sebhelyeken át, a kandúr forróságáig... talán még Osorerut is meglepi vele, de szájába veszi a kandúr érzékeny pontját :P, néha fogai is érintik a bőrt, de nem okoz vele fájdalmat*
Megérzi kettejük illatát. A szerelemnek van egy illata, biztosan érzi ezt Kokoro is. S most ő ebben a pillanatban elbódul ettől az illattól. Mélyen beszívja tüdejébe, hagyja, hogy teljesen megtöltse és bebarangolja minden sejtjét az oxigénes fergeteg. Azok az édes kis hangok, melyek egyre erősebbek, bátrabbak és valljuk be, nagyobbak lesznek az idő folyamán, a fülét cirógatják. Pokolian szenved a szerelem boldogságától, de ha valaki megszabadítaná tőle, akkor jutna csak igazán a Pokolba. Szerelem nélkül az élete elképzelhetetlen a továbbiakban. Fura, nagyon szokatlan, de így van. Kokoro nélkül fogalma sincs, mihez kezdene. Alighanem benépesítené szolgálókkal az Árnyvilágot. Nem tudja, hogy a lelke a Fényvilággá lett, hála ennek a kis rózsaszín lénynek. - Zűrzavaros világ... - suttogja. Ó igen, ez a folyton változó tér, folyton úton lévő és fogyó idő... Szorosabban öleli magához a fiút. A félelem, hogy egyszer elveszítheti, hirtelen belemarkol a szívébe. Ez nem történhet meg! Minden alakjával és erejével azon lesz, hogy Kokorot megvédelmezze és megtarthassa maga mellett. Pillanatok görcsös szorítása után a sebek érintése derült égből villámcsapásként hat rá. Lélegzete felgyorsul, arca torzult, leírhatatlan vonásokat ölt, lelke és teste megremeg minden apró mozdulatra. A sebek felszínei felizzanak, úgy fájnak, ugyanakkor annyira izgalomba hozzák, hogy ha eddig nem is, mostanra kő keménnyé válik. Nagyot nyel, torka végigropog, felhajtja fejét, szemeit lehunyja, füleit hátra lapítja, háta ívbe feszül, karmai pedig kissé belemélyednek a kandúrka bőrébe. Macskafarka egyenesen eláll tőle, a szőr szétáll rajta. Borzong és kéjeleg egyszerre. Őrült kavalkád, katarzisszerű élmény.
*Kokoro kezei magatehetetlenül lógnak a levegőben megfeszülve, keresve valami kapaszkodót, s végül Osoreru egyik karján állapodnak meg, a vágyak fokozódnak a testében, egyre mélyebbre túr Osoreru testének és lelkének legérzékenyebb pontjaiba, már nem figyel azokra a hangokra amik elhagyják száját, némelyik kéjsóvár nyögés erősen eltorzul az élvezettől.* - Osoreru... *nyitja ki szemeit, szíve a torkában dobog* ~ Ez... roszabb mint egy kínzás, de mégis... olyan jó.... *a kandúr arckifejezését nem tudja mire vélni, de ez az ördögi boldogság is kellemes érzéseket kavar a rózsaszín fiú lelkében, kezeivel felmerészkedik Osoreru arcához, s átkulcsolódnak nyakán, lejjebb húzza a kandúrt, hogy testük teljesen egymáshoz érjen* - Szeretlek... boldoggá akarlak tenni ebben a zűrzavaros világban... *tolta el magától egy kicsit, hogy végignézhessen a macska testén, önkéntelenül is nagyot nyelt ettől a látványtól, majd elmosolyodik, egyik kezére támaszkodva, másik kezével éppen eléri a sebekkel borított bőrt, alig érintve húz végig rajta, s magában készül valamire*
Osoreru lehunyja szemeit, így az érzések sokkal erősebben hatnak rá. Felnyög, ahogy az első harapás eléri nyakát. Kezével vadul beletúr saját hajába, markában pár szál ott is marad, de a fájdalmak csak még jobban megédesítik ezt a különös együttlétet. Felemelkedik kicsit a talajról, s mielőtt még Kokoro segíthetne neki, lehámozza testéről csatos pulcsiját. Ültében beletúr a kandúr rózsaszín tincseibe, s belehúzza egy mély, szenvedélyes csókba. Ujjaival végigtáncol az íves oldalon, át a hátra, a ruhán keresztüli őrjítésre. Ezután ráhajol a kandúrka mellkasára, s egyszeriben beleharap annak bőrébe. Vigyorog magában, de olyan ördögi boldogan, hogy az kiütközik arcára, mikor felnéz Kokorora.
*Kokoro nem tétovázik sokat, közel hajol a kandúrhoz és kezével végig húz nyakán, lassan elér füleihez is, majd keze mellé társul szája is, belenyal a kandúr nyakába, néha bele-beleharap óvatosan, teste ég a vágyaktól, szinte szétfeszítik* ~ Én is akarok adni neked Osoreru... még... én... tudom, hogy nem lesz olyan jó, de mindent bele fogok adni....* nyelve táncot jár Osoreru nyakán, kicsit tétovázik, arcán halvány pír ragyog* - Osoreru... a... felsőd... *nyúl az aljához, jelezve, hogy szeretné, ha ezt most szépen levehetné és ebben segítene neki Osoreru is*
Élvezi Kokoro reakcióit, a meg-megremegést, az összerezzeneséeit, arcának mimikajátékát, sóhajait, nyögéseit. Kéjes mosollyal kalandozik tovább a folyamatosan felhevülő testen. A kandúr igyekszik őt tartani. Mindenesetre elkapja, ha megpróbálna elesni. Mindaddig őrülten játszik a kandúrka érzékeivel, míg bele nem túr a hajába. Abban a pillanatban Osoreru lenyugszik, ellazulnak feszülő idegei, szemeit lehunyja, arcát felfelé fordítja a srác felé, s torkából dorombolás tör fel. Pár pillanatig így marad, aztán rájön, mennyire nagy hatást tett rá ez az érintés, s kibújik a kézek alól. Nem érti, hogy lehetséges ez, keresi a magyarázatot magában, de mielőtt megtalálná, Kokoro fölé magasodik. Zakatoló szívvel méri végig őt, kitátja száját, vágyakozón mosolyogva kimutatja fogait, s lassan összecsukja őket, mintha valami ízletes húsba harapna.
*Ahogy falnak nyomja osoreru, kicsit megijed, a hidegtől kicsit összerezzen, s libabőr futja végig, de a hírtelen érintések, a fogak vad játéka meglepik, teljesen a falnak nyomja testét, lábai meg - meg remegnek, a vágy hullámai szinte elnyomják a tűréshatárt, fájdalomtól, mégis kélytől zihálva szakadnak fel hangok a torkából, próbál kapaszkodót keresni kezeivel, a hideg és sík falban, de minden próbálkozása hiábavaló, magának kell megtartania testét, de most olyan nehéznek tűnik, mintha ólomból lenne minden egyes porcikája, kicsit lejjebb csúszik, de nem hagyja el magát, kezeivel végül a kandúr hajába túr valami veszett gyorsasággal, nem akar szabadulni a vad játékból, ő is csatlakozik, a kandúrra helyezi testsúlyát, s ha sikerül a terve akkor most ő lesz mestere felett, s remélhetőleg sikerült a köpenykén földet érni, még nem tesz semmit, várja a reakciót*
Megráng a felfedezőúttól, annyira élvezi a játékot. Izmai meg-megfeszülnek, leginkább önkéntelenül, ahogy Kokoro végigsimít testén, de néha megesik, hogy játékos mosollyal ő húzza be őket, hogy ezzel viccelődjön, illetve imponáljon a kandúrkának. - Egymás mellett egymás nélkül? - kérdezi elcsodálkozva. A kettő nem nagyon fér össze először a fejében, majd ahogy többször újragondolja, lassan rájön, mire érti ezt a másik. - Igazad lehet. - suttogja, s már nem is nagyon akar tovább törődni a múlttal, hisz a jelenben minden olyan hihetetlenül rendben van, minden úgy ég, mint egy jól megrakott kandalló. Biztonságot és meleget nyújt, amiért nagyon hálás, még akkor is, ha nem tudja kimutatni rendesen. Belemerül a vadságba, őrülten simogatja Kokorot, majd durván nekinyomja a barlang hideg falának, s tovább folytatja szédítő és esztelen táncát testén. Letérdel elé, valójában beleszédül a kéjbe, de ez csak nagyon alig észrevehető. Feltolja a halványrózsaszín pólót, hogy hozzáférhessen az addig rejtve tartott hashoz. Beleharap, ahogy csak tud, kezei végigszántanak a combokon. Nem tudja magát kontrollálni, pedig talán kellene. Nem bánhat többé agresszíven Kokoroval. Mégis így tesz. Nem fékezheti indulatos vágyakozását. Tépi a kis testet, kéjjel és szeretettel. Apró és élvezetes fájdalmat okoz, nem bántja valójában a kandúrkát. Nem képes kínozni őt igazából. Túlságosan félti a fájdalomtól őt.
*Kokoro testét mintha égő mágjára vetették volna, úgy forrósodik, ahogy Osoreru ingerli a testét, pirultan csodálja volt mestere száját, annak vonalát, kezével felfedező utat jár be az erős testen.* - Talán mert... túl sok időt töltöttünk el egymás mellett, egymás nélkül... *mondja mielőtt megkapná a csókot, tetszik neki ez a vadság, az erőszakosság, nem tudja miért, de egyre jobban hevül tőle, izgatottabbá válik, keze feszesen szorul Osoreru csípőjére, vissza csókol a vad ajkaknak, s szemeit is lehunyja, többet akar kapni... még többet és többet a kandúr testéből, mindent meg akar tudni róla... *
Miután megkapja az igenlő választ, megkönnyebbülten elmosolyodik és teljesen összesimul Kokoroval, hogy érezhessék egymás kívánalmát. Beleborzong az érintéseibe, libabőrös lesz, úgy érzi, még a haja is égnek áll ettől a jóleső dologtól. Imádja ezt a kölyköt, megveszik érte, a hangjáért, az illatáért, a bőréért, a formáiért, mindenéért. Óvatosan végigkarmol hátán a pólóján át, játszadozik érzékeivel. Az első nászuk megvolt már, mégsem ismeri még a törékeny testet, nem tudja, hol vannak azok a zónák, amik érintésétől a kandúrka teljesen elalél. - A vonzalom kölcsönös... egyre csak erősödik. - duruzsolja orra alatt. - Sokáig nem értettem és még most is ijesztő... de amint a közelembe érsz... nem tudom lefékezni a bennem élő vadállatot. - újra vadul csókolja Kokorot. Nem engedi el újra, nem áll meg ezután, simogatja, öleli, ösztönösen, nem is kontrollálva magát.
*Kokoronak nem kell sok, s alul nagyon is bajba kerül, nagyot nyel, s az érzéki érintésekre apró nyögésekkel válaszol* ~ A testem... nem tudom uralni... egyszerűen.... kívánom őt, azt akarom, hogy addig csináljuk amíg a testünk ki nem fullad a fáradtságtól... * - I...igen... *nyökögi elfúló hangon, s kezei végig siklanak a kandúr felsője alatt, bejárva a hegeket, forradásokat, ismerkedik a test gyönyörűségével, fájdalmaival, érzékenységével.... * - Annyi év telt el és... magadhoz vonzasz... nem tudok mit kezdeni evvel az érzéssel... ezen csak te tudsz segíteni... *néz a kandúr szemeibe*
Osoreru teljesen értetlen, ahogy Kokoro magához rántja, de szinte azonnal belelendül a szenvedélybe. Testéhez szorítja a kandúrt, folytatja ajkai bitorlását. Megőrül ezért a lényért, minden részéért, porcikájáért. Létezik ilyen? Hiszen éli! Akkogy hogy a fenébe ne létezne?! Teljesen beleszédül a mámorba. Megnyalogatja Kokoro fülét, puszit ad szemöldökére, majd újra lázasan csókolni kezdi. Alig kap levegőt, szinte erővel kell elszakítania magát a játékos nyelvtől, a finom íztől, a bódító érzésektől. - Ezt akarod? - leheli erőtlen. Ő nagyon is megkívánta a srácot, de ha ez nem kölcsönös, akkor inkább elfekszik a köpenyen, összekucorodik és bealszik. Ninc kedve álló kandúrsággal bajlódni egy fél éjszakán át, erőszakkal pedig nem akar Kokoroval hálni. Amíg a kandúrka nem válaszol, addig nem is folytatja bekebelezését.
*Kokoro teste lángra lobban, ahogy Osoreru mohón lecsap ajkaira, de amikor abbahagyja, kicsit csalódott lesz, megvárja amíg leteríti a pokrócot, s hallja amit mond, de valahogy elsuhan füle mellett, arca vörös színben kezd pompázni, elkapja a kandúr kezét, minden erejét összeszedve magáz rántja, s vissza csókol neki* ~ nem hagyhatsz égni, a lángot ki kell oltanod... megértetted mesterem? *kuncog magában*
Ahogy behúzza őt Kokoro, örömmel karolja magához, s csókot lehel szájára. Hirtelen újra elkapja a hév, valósággal ráront a fiúra. Harapni, szívni kezdi ajkait, hevesen csókolja tovább nyakát, miközben kezeiből kiesik a cipőkkel és kesztyűkkel teli köpeny. A hang ébreszti fel a szenvedélyből. Lesomja füleit és hátrább lép. Megköszörüli a torkát, nem is mer igazán Kokorora nézni, mert nem érti, miért történik ez vele folyton, ha közelebb kerül a kandúrkához. Inkább lehajol a batyuért, hogy a köpenyét leterítse ideiglenes hálózsáknak. Régen úgy aludt, hogy mindent jól magára húzott, összegömbölyödött és a köpenye volt a lepedője és a takarója egyben. Most még nem tudja, hogyan aludhatnának, mert nem akarja, hogy bármelyikük is megfázzon. - Ha ellenségként látjuk viszont bármelyiküket is, ne örülj neki. Nem lesz jó mulatság. - magyarázza csendesen, azzal leteríti a köpenyt. - Itt aludhatunk. Ha felébredünk, ehetnénk, aztán járjunk világot. Kíváncsi vagyok az életre.
- Nem csodálom... *Kokoro teljesen elpirul* - Remélem... ha még ellenségként is... de viszont látjuk... *mosolyog* ~ Nem szeretném ha bárki is meghalna....- Osoreru... van valami célod? Mármint... holnap mit szeretnél csinálni, hova szeretnél menni? *érdeklődött, s közben a barlanghoz sétált, elég tágas volt így csak bele sétált, magával húzva Osorerut is*
AJÁNLOM AZ OLDALT
