|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.31. 15:21 - |
Ez a híres árnyék világ, amibe Osoreru viszi a karaktereket. Itt az ő szabályai szerint játszunk, gyakorlatilag bármit megtehet és bármit uralhat, hisz ez az ő, illetve mestere birodalma. Számukra akármi lehetséges, míg a többiek számára már kevésbé. LEZÁRVA! |
[46-27] [26-7] [6-1]
*Kokoro nem rántja el karját viszont teste körül már fény csillámlik, s aurája fényesedni kezd, nem direkt csinálja, de belül szétfeszíti ez a semmit sem tudás, hírtelen gyűlik fényességre, s szinte mindent láthatóvá tesz ebben a sötét világban, majd ismét vissza csökken fényének energiája, s elveszti teste felett az irányítást, a fény feltöri az "emberi" korlátokat s mint vadállat tör elő a fiú testéből ide oda cikázva* |
Shidosa harapós kutyaként odakap egyik karjával Kokoro felé. Nem akarja megvágni, de azért reméli, hogy sikerül neki, hogy bemutassa, ki az úr ebben a világban. - Nem adom! - rivall a rózsaszín fiúra. - A bosszú fontosabb most, mint a világ! - torkollja le szavaival a kandúkát, majd nyugodtabb lesz vele szemben egy hajszálnyit. - Úgy teszel, mintha a tiéd volna a macskalények birodalma, s úgy üzletelsz is vele. - lassan visszafordul Osoreruhoz, majd egy gyors mozdulattal szúr felé. A kandúr nyög és összegörnyed, Shidosa arcán őrült-boldog mosoly jelenik meg, a két harcoskandúr pedig csak tartja a kékhajút. Aztán egyszeriben az Árnymacska röhögése szakítja félbe a várakozással teli csendet. Shidosa elveszi a kezét és kétségbeesve tapasztalja, hogy a két karomszerű sötétség már nincs ott.
- A saját fegyveremmel akarsz megölni a saját világomban. - néz fel ijesztő haragos tekintettel a férfire, aki hátrahőköl a meglepetéstől. - Eresszetek, ez nem a ti dolgotok! - próbálja ellökni Merolint és Yamatakot, de azok délcegen tartják. A szőke macskaférfi fél kézzel is olyan erősen fogja Osorerut, mint bátyja.
  
|
*Kokoro megrezzen a látványon, majd úgy gondolja cselekednie is kell, hírtelen az ember előtt terem, s szemeibe néz * - Add őt át nekem... *szemei haragot tükröznek, s mivel faképnél hagyták a terve sem sikerülhetett* ~ A fenébe Osoreru... hogy a fenébe védjelek meg téged, ha ezek itt vannak? Hogy bírok el ennyi lénnyel? Nem számít... segítek neked bármi áron... - Hallottad? Ha nekem adod, megkapod cserébe a világot? Hát nem jó üzlet? |
Shidosa kissé világosabbá teszi a terepet, ahonnan a hang érkezett, s három alakot bont ki a sötétségből. Kettő magabiztosan áll és közrefog egy összerogyott, emészletlen harmadikat, aki gyilkos tekintettel morog a férfire. - Ejha... Úgy látom, jó kezekbe kerültél, Osoreru. - mondja kéjes örömmel, azzal faképnél hagyja Kokorot és elindul, hogy egy jelen pillanatban sokkal fontosabbá vált célt teljesítsen be. Vagyis hogy megölje az Árnymacskát. - Milyen kár, hogy a saját lelked mélyén fogsz csúfos halált halni. - hangzik szájából fura dallamú énekszóhoz hasonlatosan a mondat. - Milyen irónikus, hogy a testvéreid hoztak ide. - ekkor a kékhajú morgása torkában reked és döbbenten néz fel a szőkére, majd a barnára. Azok is lenéznek rá, mintha nem lennének biztosak, jól hallották, amit hallottak, aztán összenéznek. Ahogy a macskák le vannak döbbenve az új fejlemény megtudása miatt, Shidosa egyre csak közeledik feléjük, a sötétség körbefollya és egyszerű szúrófegyvert képez kézfejeire, mintha az X-man Farkasa mását szeretné kölcsönvenni.
|
- Örök élet? Nem értettem sohasem, hogy miért akar valaki örökké élni.... *hangja kicsit elcsitul, mikor a macska érinti, de mégse tesz semmit, meg akarja ölni, de ennek megvan az ára, oda kell adnia magát, hogy a méreg megölje ezt az ördögi teremtményt, teste megrázkódik, reagál az érintésekre akarva akaratlanul is, de a puffanásra felkapja fejét és füleit hegyezni kezdi, torka elszorul* - Mi volt ez? *néz a sötétségbe, de senkit sem lát, reméli, hogy nem Osoreru jött, mert akkor kitudódhat a terve, akkor mindennek vége, akkor ő nem segíthet, akkor ő haszontalan lesz, akkor ez az egész színjáték semmit sem fog érni... belül könyörgőn kéri az égieket, hogy ez a teremtmény ne a mestere legyen* |
- Nincsenek. Ha elfoglaltam a macskalények birodalmát, meg kell találnom az örök élet elixszírjét, hogy az idők végezetéig én uralkodhassak rajta. - búgja. Végigméri többször Kokorot, mire elmosolyodik. - Hmm... jót tett neked a szabad levegő, érettebb lettél tőle. - dicséri egyre jobban élvezve a helyzetet, hogy cirógathatja a fiút. Végigszánt füle szélén, megcirógatja fültövét, majd tarkójára kúszik, s elkalandozik nyaka hátulján is. - Erről a világról csak én tudok. És csak az enyém lesz! - lassan eluralkodik rajta az őrjöngés, s már épp rá akarja vetni magát Kokorora, mikor újra megrezdül a tér. Két apró puffanás, mint cipős macskatalpak érkezése hallatszik. A jövevény torkából morgás jön elő, Shidosa pedig visszahúzza kezét a rózsaszín kandúrtól és kérdőn néz a hang irányába. |
- Nincsenek valami nagy területi igényeid úgy hallom... *hagyja hogy a kandúr érintse, ez már a "játék" része ami halálosan komoly, s ő nem akarja, minden belső lénye tiltakozik, de kívül ebből semmit sem mutat, ahogy kibontakozik a sötétség láthatja ő is a férfit, még sose látta így, és ennyire közel, nincsen se macska füle, se farkincája, egy ember... aki felsőbbrendű mint ők? Mégis hogyan lehetséges ez? Egy embernek a hallása nem lehet olyan éles mint az övék, s talán még sok dologban eltörpül mellettük. Ez a lény lenne a legerősebb? Még csak nem is látja félelmetesnek* - Erről a világról... nem tudnak az emberek? *csillan fel szemében a kíváncsiság, s a férfi utolsó kérdésére bólintva hozzá teszi* - De ha csak ki akarsz szabadulni... *nem érinti meg a férfit, még nem érzi helyénvalónak, hagyja hogy az ismerkedjen testével, már egyre jobban ellenkezik teste az érintésekkel, mégis arca kéjvágyó marad* |
Ahogy elhangzik az első kérdés, megtorpan és visszafordul. - Osoreru halála nem jelenti az enyémet is. - mondja kimért halksággal. Mikor elkapják a karját, csak figyeli Kokorot, aztán ördögi vigyorra húzódik szája. Kicsit eloszlatja a sötétséget, hogy láthassa őt a kandúr, s ő jobban láthassa a fiút. - Bájos vagy. - szól neki elégedett hangon, s megsimogatja a srác arcát. - Tudod, az emberek már meghódították a környező bolygókat, s nem találtak semmit, ami fölött uralkodni lehetne. Az egyetlen hely, ami érdemes arra, hogy elfoglaljam, az a ti birodalmotok. - meséli Kokoronak kellemeskedő hangon. Keze végigsiklik a fiú nyakán, le a mellkasán, majd hasán megáll és visszafordul. - Gyújtsalak fel? - kérdi kissé feltüzelt hangon, de uralkodik tettein, cirógatása lassú marad. |
*Kokoro nem érti a férfit, valamiért nem is akarja érteni, tudja, hogy valamiért félelmet keltett benne, ezért elmosolyodik gúnyosan mikor az arcát érinti* - De ha Osoreru meghal... mondd te nem semmisülsz meg? *kapja el karját a férfinek, érzi hogy most fölénybe került, mégha csak egy kicsit is* - Nem venném a lelkemre, ha egy ilyen helyes férfi mint te, csalk úgy elveszne a süllyesztőben *incselkedik vele, nem tudja milyen hatást fog elérni, fel akarja izzítani belül, azt akarja, hogy célba érjen* ~ Itt ragdhatok örökre... talán nem olyan nagy áldozat ez érte... majd talál egy másik macskát akivel boldog lehet... - Csak ez a világ kell neked? Miért nem lesz az összes galaxis a miénk? Az összes bolygó és minden ami csak létezik? Tudod mit, gyújts fel és talán lesz elég tüzem... *mondja még mielőtt eltávolodna a hang, s megnyalja szája szélét, mintha csak azt üzenné a férfinak: Tégy magadévá!* |
Shidosa megijed, ahogy Kokoro magában megtalálja a fényt, s hirtelen regenerálódik, kiszabadul és felvillanyozódik. Éles késekként éli meg a férfi a fényt, eltakarja szemét, elvakítja őt a látvány. Még fel is jajdul, menekül, mert égeti bőrét a világosság. Elbújik egy gyorsan odahívott folyamfal mögé, de ott sem érzi magát biztonságban. Nem szólal meg, valójában retteg a kandúrtól. Nem hisz magának, mégis arra gondol, talán a macskalények mégis erősebbek az embereknél. Mikor kialszik a fény, elődugja fejét. Látja, hogy a fiúcska megzavarodik. Megérti, hogy valami olyasmi történt, amit aligha tudna megmagyarázni, ezért méltóságteljesen előbújik és ő is elindul Kokoro felé. Mikor elé ér, megérinti vállát. - Szép erődemonstráció volt. - dicséri elismerően. - Fogalmam sincs, hogyan bírsz az Árnyvilágban ilyen erővel, de úgy hiszem, a hasznodat vehetem. - ujjai végigfutnak a fiú nyakán, megérintik arcát, kitapogatják haját, mintha az előtte álló férfi vak lenne. Pedig nagyon is jól lát, csupán szereti az érzékeivel is tapasztalni a másikat. Mélységesen megveti a macskalényeket, ám közel sem tartja őket undorítónak. Épp ellenkezőleg, akárhányszor meglát egyet, őrült vonzalmat érez, hogy megérintse, magáévá tegye. De fél, hogy újra kigyúl a fény, s ezzel a srác sebeket ejt, legyengíti őt, ezért nem bőszíti, elveszi kezét. - Ezzel a kis fénnyel igen sokat segítettél nekem. - suttogja elégedetten. - Osoreru mélyén vagyunk, ugye tudod? És ha elegendő nagyságúra növeled az erőd... egyszerűen kitörhetünk belőle... mert, ahogy mondtad, a fény elűzi a sötétséget. Így... meg tudod ölni őt... Csak gyulladj ki! - bíztatja ujjongva, de ekkor újra elkapja Kokoro karját. - De! De ne most! - kéri riadt hangon. - A fény még nekem is árt. Még. Évtizedeket éltem ebben a sötétségben, ezért... megvakítasz. - lágy mozdulattal, mégsem kedvesen megsimogatja a fiú arcát. - Azt teszek veled, amit akarok. - búgja. - Elpusztítod Osorerut, s én meglelem szabadságom, hogy uralmunk alá hajtsuk a macskavilágot. - mondja el tervét. - De ha megölsz... örökre itt ragadsz. - kacagva eltávolodik a kandúrtól és elindul valamerre. - Edződj meg, hogy akkora fényed lehessen, mint a Napnak. Már közel a szabadság... érzem az illatát... - távolodik a hangja, de jókedvűnek tűnik. |
- Osoreru nem olyan gyenge mint ahogy azt hiszed! *pezseg a vére, s mikor a nagyúr karját töri, csak mégjobban elpattan az agya, teste megfeszül, s Osoreru vére dolgozni kell ereiben, különleges ajándékot kapott, miről nem tudott, s hírtelen fény töltötte be a sötétséget, eltaszította a fiúról a sötétséget, s sebeit beforrasztotta, majd körbevette Kokorot, s ebben a sötét világban csak az övé volt a fény, és lehet, hogy csak ő tudta előcsalni* - Van erőm *szemei zavartabbak lettek, szája mosolyra gyúlt* - A sötétet elűzi a fény... igaz...? Téged is a sötét tart életben mint Osorerut? Vagy segítesz nekem... vagy téged is megöllek! *rivallt rá, de hírtelen eltűnt a fény a fiúcska körül, s mintha az álomból ébredt volna fel* ~ Mi történt... *nézett maga elé, végig nézett magán is* ~ Minden forradás eltűnt... mi történhetett? *körbe kémlelt majd tekintete megszilárdult, s mélyen a sötétbe mélyesztette ahol a férfit vélte* |
- Ugyan már! Te sem hiszed el, hogy Osoreru még sokáig lesz képes itt tartani engem! - csattan fel egyszerre felháborodottan és kárörvendően. - Azt hiszed, kellesz bármire is? - kérdezi aztán köszönösen. - Mert akkor nagyon tévedsz. - A padlófolyam nem szorul tovább Kokoro körül, hanem néhány területén éles tüskék pattannak ki belőle, s belemélyülnek a fiú testébe. Shidosa vigyáz rá, hogy létfontosságú szerveket ne találjon el, nem akarja még megölni páratlan zsákmányát. Mint egy éhes fenevad, körözni kezd körülötte. Lassan egyre közelebb ér hozzá, néha engedi, hogy láthatóvá váljon a körvonala. - Konkrétan miért árultad el őt? - kérdi mézesmázos gonoszkodással. - És miért hiszed, hogy tettedért kegyelmet kapsz? - újra megszorul az egyik folyamkar, s eltöri a srác karját. Durván reccsen a csont, a hang messze száll, majd visszacsapódik és többszörösen zengi be a teret. - Miért kellek neked, te félvér lény? Egyedül nem tudsz bosszút állni, mert túl gyenge vagy? |
*Kokoro sebei még mindig nem gyógyultak be, s amit most az ember tesz vele azt már alig bírja állni, de mégsem nyekken meg, nem szól egy szót sem, de arca eltorzul, mégis nyökög valamit a "mesternek"* - A történelem... úgy... látszik... megismétli önmagát... de ha most... végzel velem... örökké itt maradsz.. ebben a világban *roppannak csontjai* - Sose jutsz ki inne, ha... én nem segítek neked.... *lehelli halkan, de mégis szemrebbenés nélkül, büszkén* - Bosszút kell állnom, azon a dögön... *céloz Osrerura és választ ad a kérdésre, hogy miért is akarja, hogy a férfi kiszabaduljon* |
- Hűűűűűűűűűűűűűűh! - szól elismerően a férfi. Érez valami komoly elszántságot Kokoróban, ezért megfontolja a dolgot. Óvatosnak kell lennie, nem bízhat azonnal egy ilyen félvér szörnyetegben, még akkor sem, ha Osoreru halálát akarja, ugyanúgy, mint ő. Ezért hát megmozdul a talaj a kandúr alatt, folyékonnyá válik, s körbefollya a fiút. Minden végtagjára rátekeredik a fekete padló, az ismeretlen anyag, majd úgy kezdi szorítani, hogy az igazán fájjon. - Miért akarod, hogy meghaljon? Hajdanán a mestered volt. Elárultad, mint ő engem, s most a halálát akarod, mint ő az enyémet? - kérdi vicsorogva, mely érződik hangjában is. Még szorosabban fonódnak a padlófolyamok Kokorora, míg csontjai ropogni nem kezdenek. - Miért akarnád a szabadságom? - a hang immár más irányból jön, élesen hasít a levegőbe, de nem visszhangzik. - Tudod, mit? - kérdezi egyszeriben, kis hallgatás után. - Ha azt teszek veled, amit akarok... akkor most rögtön összeroppantalak. - kísérteties, sátáni kacagás hallatszik minden irányból ezután. |
*Kokoro először összerezzent a hangokra, de eszébe jutott, hogy félnie, sőt magabiztosnak kell lennie* - Elhiszem, hogy érdekesnek találod... de én tényleg ezért jöttem, osoreruról van szó... szeretném ha örökre elpusztulna....és ezért szövetségre akarok lépni veled, azt teszel velem amit csak akarsz, de amíg Osoreru nem halott, te se leszel szabad* mondta határozottan, s várta a választ, direkt nem használta a szeertnék szót sem* |
Ahogy a nevét hallja, meglepődik. Megrezzen. - Nocsak... - szólal meg kíméletlen, érdes hangján, azzal lépdelni kezd a "teremben". Lépései kopognak, s mint üres helyiségben, visszhangot vernek. - Üzletet? Velem? - kérdi érdeklődve. - Egy macskalény, aki valahogy átjutott ide és most engem keres... ez érdekesnek tűnik. - mondja magának. Hangja is visszaverődik a "falakról", ezzel megsokszorozza szavait és ijesztővé teszi a helyzetet. Megmozgatja a talajt Kokoro alatt, kíváncsi, mennyire van beijedve a fiú. Játszani fog vele, ó, igen, addig játszik vele majd, míg meg nem unja, aztán visszaküldi a sajátjaihoz, hogy lássák, mekkora a hatalma, mennyire kegyetlen és üzenetet hordozzon az elkínzott, élettelen test, miszerint hamarosan mind ilyen lassú és csúfos halált fognak halni, mert ő eljön és kipusztítja ezeket a félvér lényeket. |
*A fiú lehuppan erre a furcsa helyre, ahol nem először jár, mégis oly fura neki itt lenni, főleg hogy osoreru nincs vele és nem is fog jönni, nehezen tápászkodik fel, a sötétségben körbe kémlel de az orráig se lát* - Shidosa...! *üvölti, hisz fel akarja venni vele a kapcsolatot minden áron, sebei lassan gyógyulnak be, főleg ebben a világban, lassabban regenerálódik mint ahogy kellene* - Üzletet akarok kötni veled, gyere elő... *fájdalmait igyekszik nem mutatni* |
Kokoro érkezése hullámot kelt a világban, amire Shidosa azonnal felfigyel. Nem tesz semmit, csupán vár. A sötétség elrejti őt, ezért a fiú nem veheti észre. Csak figyeli a jövevényt. Úgy sejti, hamarosan hűtlen szolgája, Osoreru is megérkezik, de hiába számolja a perceket, az csak nem érkezik meg. Így hát a kölyök nem lehet más, mint az ellensége. De mivel még nem biztos eme megállapításban, tovább figyel a mélyről. |
*Sok év telt el azóta, hogy a Macskalények felfedezték ezt a csodálatos helyet, sok kalandban volt itt részük, míg egy nap, szörnyű csapások érték e helyet, sokan elmenekültek, sokan itt maradtak és sokan bele is haltak... mégis maradtak túlélők, és olyanok akiknek fontos ez a hely, a macskalények földje most ismét felvirágzott, újból nyugalmat, csendet, biztonságot adó. (nem mindenhol, és nem mindenkor XD) A TE macskalényed túlélte? Kezdődjön hát a macskalények életének következő felvonása!* |
- Te eszetlen! - üvölti Shidosha. Hosszú, órákig tartó kínzás következik. Mintha eddig nem azt tette volna, úgy csinálja. Üti, vágja, zúzza a kandúrt, az meg csak tűr, fel-felkiált, de nem könyörög, hogy hagyja abba. Még azt is elviseli, hogy több lelketlen katona marcangolja, égesse, törje csontjait. Mikor a roham csillapszik, még nem lélegezhet fel, a gonosz Shidosha feláll bársony székéből. - Azt hittem, a legfőbb macskám lehetsz. De úgy látom, valami nagyon elromlott benned, Osoreru. - morogja ridegen, majd fojtogatni kezdi a kandúrt. - Megjavítalak, mert hasznos vagy. - amint ezt meghallja a macskalény, eszeveszetten kezd küzdeni. Kénytelen felhasználni az erejét, életét mentse. Illetve nem is az életét, a lelkét. Felnyitja sárga szemét, s belenéz mesteréjébe, aki ettől fájdalomtól tántorodik hátra, s ő szabadulást nyer. Azonnal iszkol is, nem várja meg, míg Shidosha darabokra tépi.
|
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
