|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[Későbbi] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
- Nantan értetlen néz, majd észhez tér és feláll valami után kutatva - Mindjárt hozok valamit! - szalad el és pár perc múlva vissza is tér egy hatalmas levéllel - Megfelel? - kérdi mosolyogva és leteszi atsui elé a levelet. - Vigyázz! Most nehogy megégesd magad! - figyelmezteti és botot nyújt át neki, aminek az egyik vége hegyes - gondoltam jól jöhet
|
-Igen, a forró. -mondja helyeslőn, majd magához öleli a fiút. ~Nem akarok hülyeséget csinálni és nem akarom megijeszteni. Nem lehetek hülye.~ hunyja le szemeit, ahogy figyelmezteti magát. -Hijj! Odasül a hal! -pillant oda. -Hova tegyük? -néz körül valami levél után kutatva. Elengedi a fiút is.
|
- A forró? - nyel hatalmasat mikor a fiú arca vészesen közel kerül az övéhez. ~ Kéne tenni valamit, feszült köztünk a hangulat. De nem bírok mozdulni, miért nem és miért ver úgy a szívem mintha ki akarna törni a helyéről. Nem ezt biztos csak álmodom, igen mindjárt felébredek és megint egyedül leszek valahol. - gondolkodik és tekintete csak Atsui szemeit fürkészi
|
-Igen... -remeg meg picit hangja, ahogy szíve szinte szétveri tüdejét, akkora hévvel kalapál. Hatlamasat nyel és egy leheletnyit közelebb hajol a fiúhoz. ~Ezt nem kéne...~ figyelmezteti magát gondolatban, de visszafele mozdulni nem tud. -Ha megégeted az ujjad... -kezd bele, majd újra nagyot nyel. -A forró rá a legjobb... Először fáj... de később könnyebben... megnyugszik. -tekereg farka a levegőben.
|
- Jó... - mondja és mikor Atsui a kezét rázza oda megy és megfogja, majd fújni kezdi - Jobb már? - kérdi még mindig Atsui kezét fogva és a szemeibe nézve, majd kicsit megint elpirul
|
-Akkor jó, ha nincs bajod. -csukja le szemeit egy pillanatra, ahogy mosolyog. -Miért nézek így rád? -fordul el kis pirulással kísérve. -Megfordítom a halat. -tér ki az azonnal válasz elől. -Még nem adnék erre választ. -mondja háttal a fiúnak, s egy gyors mozdulattal a másik lapjára fordítj a halat. -Jujj de forró! Jujjj! -zárra a levegőben mancsait. Fújogatja őket, majd újból rázza.
|
- Semmi bajom! - nevet zavartan, s amikor a fiú keze hozzá ér, méginkább megzavarodik - Biztosan a kő miatt, elég meleg itt a levegő... meg ... őőő... miért nézel így rám?
|
-Ez az! Reméltem, hogy menni fog. -mosolyog, majd meglepődik, hogy Nantan milyen piros. -Valami baj van? Meleged van? Vagy mi ez az arcszín? -kérdi kicsit aggódva, s végigcirógat a fiú pofiján. -Kicsit meleg a bőröd. Fázol? -gyanakszik a lázra. ~Olyan édes... Meg tudnám enni.~ mélyül újra Nantan szemeibe.
|
- Nantan megkapaszkodik a felé nyújtott mancsban, majd felveszi a halat is - Próbáljuk meg! - ujjong, kövön még nem sütött, ráteszi a halat, ami lassan füstölögni kezd - Jó illata van! -mondja fülét hegyezve ~ Atsuinak jobb! - gondolja magában és paradicsom pirosra pirul
|
Kuncogni kezd, ahogy felkapja felsőjét Nantan. Megvizsgálja a halat, meg is szagolja.
-Nem tudom, szerintem nem lesz bajunk tőle. Nincs különös szaga, nem érzem, hogy baj lenne, ha megennénk. -néz körül, hogy mivel lehetne sütni. -Nézd azt a követ! Füstölög! -pattan fel, de mielőtt megindulna, mancsát nyújtja a fiúnak.
|
- Most hogy mondod... - néz szégyenlősen csupasz felső testére és gyorsan felveszi felsőjét - Én jól aludtam - mosolyog vissza és a halra néz - Megsütjük? - érdeklődik - Egyáltalán meg lehet ezt a nagy kék izét enni? Ja és a víz nagyon kellemes, egyáltalán nem hideg.
|
-Szia. -mosolyog szégyenlősen Atsui. -Köszönöm, kellemesen aludtam. S te? -nézi, ahogy a fiú serénykedik. Lenéz a halra és megnyalja a száját. -Nyami. -neveti el magát. -Nem szokásod azt hiszem, a naplopás. -merül el nyílt tekintettel a gyönyörű smaragd tengerben. -Nem fázol? -kérdezi egyszer csak. Eszébe jutott, hogy a fiú meg van fázva és tegnap nagyon köhögött is. Félti, s nem szeretné, ha rosszabbul lenne.
|
- Nantan lassan ébredezni kezd és felül. Megdörzsöli szemét, majd észre veszi Atsuit - Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdi mosolyogva, majd feláll és kirázza hajából még a benne maradt vizet - Nézd, ezt én fogtam! - mutat a hal felé - Remélem szereted... - pirul el ahogy Atsui szemeibe néz
|
Atsui meglepetten ébred arra, hogy a fiú nincs mellette. Ijedten dugja ki a különös kis barlangból a fejét. Szemével azonnal keresni kezdi Nantant, s mikor megtalálja a parton feküdve, picit megijed, picit elmosolyodik. Odalépdel hozzá és leül mellé. Az idő kellemessége miatt nem teszi a fiúra felsőjét vagy a saját kabátját. Helyette homlokára teszi a kezét, s megnyugodtan tapasztalja, nem lázas.
-Helyes, legalább lázad nincs. -suttogja. Hátra támasztja mancsait, hátradönti fejét ahogy gondolkodik. Néha lenéz a mellette fekvőre, mosolyra deríti annak kellemes szuszogása. Megpillantja a halat, s dícsérő pillantásokkal néz végig a fiú hátán, így még maga sem tudja, mit dícsér, a szép fogást vagy a kecses vállakat, szép gerincet. Belepirul, inkább elfodul, hátha csak képzelte azt a mondatot, vagy csak többnek gondolja, mint ami valójában, esetleg a fiú csak a láz miatt mondta, nem is emlékszik rá és sosem gondolna olyasmit.
|
- Nantan reggel felébred és álmosan ásít egyet, eszébe jut, hogy mik is történtek tegnap, halványan elmosolyodik és kicsit el is pirul, majd óvatosan kimászik Atsui mellől, már nincs is olyan hideg, sőt mintha sütne a nap, bár sehol sem látja az említett napot, nyújtózkodik egyet és megfogja homlokát - Le ment a lázam! - mondja félhangosan magának és elkezdi szemlélni a tengerben úszkáló lényeket, a víz tükörtiszta így minden átlátszik. Meg is pillant egy közönségesnek nem mondható halat. A színe kék és hatalmas. - Reggeli... - nyalja meg szája szélét és a leveszi felsőjét, majd a hal után ugrik, meglepetésére a víz nem hideg, hanem igazán kellemesen langyos, a hal után ered és pár perces huza vona után már ki is viszi a partra, leteszi és lihegve fekszik le - Huh... te... aztán... gyors... hal ... vagy.... - mondja és hasára fekszik - Megvárom míg Atsui felébred és majd akkor eszünk meg... meg lehet téged egyáltalán enni? - böködi meg a halat - Vajon Atsui szereti is a halat, vagy hiába szenvedtem veled? - ahogy így gondolkodik lehunyja szemeit, de nem alszik, hagyja hogy a szellő és a "nap" játszanak a bőrével. El is felejti azt a sok rosszat, ami eddig történt vele és kicsit vissza is alszik.
|
-És azt is vállalom, hogy sze...? -ismétli suttogva és meglepetten Nantan utolsó mondatát. Megsimogatja arcát. ~Tűz forró!~ Megijed egy picit, de aztán, ahogy elaludt rajta a fiú, egyszerűen megnyugszik. -Köszönöm. -ad puszit fejére. -Köszönöm, hogy elfogadsz és mellettem vagy... sokat jelent... igazán sokat. -ásít ő is és kabátjába öleli a fiút. -Majd segítek, ha akarod a kiderítésben. -mondja már alig hallhatóan, majd átölelve Nantant elalszik.
|
- Hát azért szöktem el, mert utáltam ott lenni, más oka nem volt. - ásít egyet a fiú, a láza is felment és erre a legjobb mód ha alszik, kezeivel átkarolja Atsui derekát - Öt testvér? Hmmm... vajon nekem vannak testvéreim? Majd egyszer ki fom deríteni... - csukódnak le szemei kicsit - Én is elfogadlak ahogy vagy jó? És azt is vállalom, hogy sze... - alszik el a fiú ölében hírtelen a fáradtságtól és a láztól egyaránt
|
-Örülök, hogy rá tudtalak beszélni a maradásra. -mosolyog már megnyugodva. -Amikor azt mondtad, nagyon borzalmas az árvaházban, még nem értettem. Most már nagyon is értem, miért szöktél meg onnan. -mondja, majd ahogy magára gondol és a történetére, picit elhallgat. -Szabad. -böki ki végül. -Hát... az igazi történet nagy vonalakban az, hogy anyum felfedezte a titkom, aztán a barátom is... mikor apu ezt megtudta, elkergetett. A rossz már csak az, ami úgy plusz rosszul esik, hogy anyukám véletlen se akarta megakadályozni, hanem ugyanolyan villámló szemeket meresztett, mint apám, aki nem tudott elfogadni olyannak, amilyen vagyok. -nézi nadrágját. -Mindennek elhordtak. Tényleg vannak testvéreim. Számszerint öt. Az egyik kishúgom tudott róla és személyesen is ismerte a barátom, ő érdekes mód el tudott fogadni. -meséli kicsit összeszoruló torokkal és összehúzott szemöldökkel. -Az igazság az, hogy kicsit haragszom is a szüleimre, amiért kidobtak, s ahogy kidobtak. Azért is haragszom, mert mikor a barátomhoz mentem, hogy fogadjon be, kaptam kaját, aztán kirakott, hogy ő nem akar lebukni. -szorítja ökölbe mancsait.
|
- Jó, maradok! - dönti el, végre valaki meg akarja védeni és aggódik érte, olyan volt ez számára mint egy tündérmese. -Hát nem tudom, biztosan megvolt rá az okuk. Én egészen csecsemő koromban kerültem oda, szóval mire már nagyobbacska lettem, tudtam hogy mit szabad és mit nem. És persze azt is tudtam, hogy ha nem csinálom azt amit mondanak, akkor mi történik. Akik pedig nagyobb korukban kerültek oda, azokat keményebben szivatták. Ez az élet az árvaházakban. de most mesélj te, alig tudok rólad valamit... hallhatom most az igazi történetet? - kérdi érdeklődő pillantással. - Persze ha csak elmondod... -teszi hozzá
|
-Maradj itt! -mondja most már féltő és aggódó hangon, ahogy hallja, hogy miket mond neki Nantan. -A különbontás talán azért volt fontos, hogy kölyök ne születhessenek... de ez, ahogy megvertek másokat... félelmetes. Nem lehet így bánni gyerekkel. -mondja hüledező hangon.
|
[Későbbi] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
