|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:36 - |
Különös hely ez. Lebegő kövekkel tarkított part, fel-felcsapó tengervíz, melyben ehető vizilények találhatók. Egy holdja és egy kicsi aszteroidája van, melyeknek köszönhető az apály és dagály váltakozása.
|
[Későbbi] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
- Én nem arra értettem a tegnapi dolgot - mondja de gyorsan folytatja is - Volt egy lány, aki tetszett, vándorlásaim során akadtam a nyomára. kb 20 éves lehettem. Akkor is üldöztek, így a lányt csak veszélybe sodortam. Remélem él még a butaságom miatt. Ezért nem akartam maradni... nem akarlak vesélybe sodorni Atsui... Én 50 éves vagyok, csak 10 év van köztünk! - néz mosolyogva a fiúra - Kezd megint hűvös lenni, mint tegnap - jegyzi meg
|
Atsui kuncogni kezd, majd feláll és a fiú mögé ül, de úgy, hogy tudjanak egymás szemébe is nézni. -Kérdezz csak nyugodtan. -simogat végig a fiú karjain. -Ma mondtad először, hogy még nem csókolóztál. Semei? -sóhajt fel. -Vele egy suliba jártunk... sokat tanultunk, szorgalmasak voltunk, de nem voltunk jó kölykök. -kacarászik. -Elég sokszor ugrattunk a tanáraink például. Jó barátokként kezdtük, aztán összevesztünk valami butaságon. Fél évig nem beszéltünk egymással emiatt, majd mikor ismét láttuk egymást, a másik karjaiba vettük magunk örömünkben. Nem figyeltünk rá, s valahogy kialakult az, amit megbeszéltünk, hogy mindig is éreztük, ezért is vesztünk össze. Megkérdezte, hogy nem akarok-e csókolózni vele. -nevet fel. -Sokáig voltunk együtt, s megállapodtunk benne, hogy ezt titokban tartjuk, nem mondjuk el senkinek. Tudtuk, hogy nem tolerálnák nekünk, bár még nem láttunk példát, hogy lett volna más hasonló macska, mint mi. Egyszerűen csak tudtuk, hogy nem szabad másnak elmondani. Ennek ellenére ő megosztotta valakivel a titkunk. Ez nem esett jól. Addig jó volt minden, míg az a fiú meg nem jelent ennyire a képben, hogy tudta volna, hogy mi egy pár vagyunk. Utána elkezdett szétesni a felépített várunk. -sóhajt fel. -Még együtt voltunk utána is. Mikor már majdnem ott tartottunk, hogy szakítunk, még akkor is szerettem. Aztán ez a harmadik személy közénk állt. Talán keze van a dologban, hogy anyukám és apukám megtudta az igazságot a drága fiáról. Ezután elzavartak. -fejezi be a monológot. -Nem tudom, hogy mikor jöttem rá, hogy milyen vagyok igazából, valahogy akörül, hogy Semei megkérdezte, hogy akarok-e csókolózni vele. Akkor ugyan összevesztem vele, de később rájöttem, hogy csak azért, mert igenlő a válaszom, amit nem akartam beismerni és elfogadni. -magyarázza kicsit zavart mosollyal. -Hatvan éves vagyok. -mosolyog. -Neked gondolom, még nem volt senkid.
|
- Mondtam már tegnap is nem? - néz kicsit szégyenlősen Atsuira - És Semei, vele érezted? - kérdi és kiváncsiskodni kezd mint egy kölyök - Hogy ismerkedtetek meg? Mikor jöttél rá, hogy nem a lányokhoz vonzódsz? Tényleg hány éves vagy? Sokat kérdezek? - néz zavartan a fiúra
|
-Nincs semmi baj. -mondja halkan és kedvesen. -Azt mondtad, még nem csókolóztál sosem, én pedig nem szeretnélek mindjárt letámadni. -mosolyog szemeit is behunyva, mintha azok is mosolyognának. Mikor felnyitja, belenéz Nantanéba. Kedvesen megcirógatja az arcát. -Az az érdekes... hogy nem érzek bizalmatlanságot vagy félelmet... nem érzem, hogy hasonlóan járok, mint Semeijel... hogy mikor szükségem lenne rád, elhagynál, vagy kiraknál. -néz nyíltan a fiú szemébe. Csak úgy csillognak szemei a boldogságtól.
|
- Nantan megijed, hogy valamit rosszul csinált és ezért húzta el fejét Atsui, füleit lelapítja és csak Atsui szemeit látja, de dühöt nem lát benne, hogy elrontotta volna vagy ilyesmi - Mi a baj? - kérdi végül, mert nem tudja mit tegyen.
|
Atsui az utolsó pillanatban inkább visszafogja magát. Nem csókolja vadul meg, ahogy az ösztönei parancsolják, csupán egy lágy puszit nyom a fiú ajkaira, majd picit elhúzza fejét, hogy láthassa Nantan arcát.
|
- Nantan nem szól, csak bólogat, megnyugtatják ezek a bűvös szavak és lassan ő is közelebb hajol, becsukja szemét és megérint Atsui ajkait ~ Szeretlek Atsui még ha nem is mondom ki és édes az ajkad is... - mosolyodik el gondolataiban
|
Egy pillanatig megrémül, hogy mégiscsak visszautasítja őt a fiú, majd megnyugszik és szelíden elmosolyodik. Nem megy hátrébb, bár fejét elengedi.
-Nincs semmi baj. -cirógat végig füle szélén. Nagy adagokban szedi a levegőt, s sokszor nyel az izgalomtól. -Nem lehet elrontani a csókot. Csak át kell adni magad annak, ami kiváltja, hogy akard azt. -közelebb hajol hozzá egy picit. -De nem kell a közepébe vágni. -kezd dorombolás előtörni torkából. ~Ne félj... annyira édes vagy... bízz bennem. Én már bízom benned... nagyon...~ a boldogság csillog szemében.
|
- Nantant hírtelen elkapja a remegés, fél a fiú ajkaihoz érni. - Állj... - mondja halkan és elhúzódik - Én... szeretném, de... - akad el szava és kicsordulnak könnyei - Én még sosem... nem csókoltam meg senit. - jön zavarba és a fiú tekintetét keresi - Mi lesz ha elrontom? Én még nem... nem tudom... de tudom, csak - beszél kicsit össze vissza ~ Miért nem tudom kimondani, hogy szeretlek? Miért nem jönnek a számra a szavak? Miért nem mertem megcsókolni? Félek... de mitől? Ő sosem bántana engem. Mitől félek mégis, mi tart vissza?
|
~Nem húzódik el... nem lök el... nem vág undorodó fejet... nem fél... a szemembe néz...~ jelennek meg a gondolataiban a remény szikrái. ~Sajnálom Semei... de ezt már akkor elvesztetted... mikor kidobtál...~ csillognak szemei. Úgy érzi, akár atombomba is robbanhat körülötte, azt se venné észre, míg így elmélyülnek egymás szemébe Nantannal. Finoman húzni kezdi mancsával a fiú fejét és nagyon lassan ő is közelebb hajol hozzá.
|
- Nantan nem mozdul még mindig, aztán mikor Atsui a hajába túr, kicsit megborzong, de nem a félelemtől, csupán kellemesnek érzi és jónak ezt az érzést. Ő még sosem volt szerelmes pláne nem egy fiúba, így nem mer semmit sem tenni, csak csendben tátog, mert szavak nem jönnek a torkára és csak nézi Atsui szemeit, szinte beléjük veszik.
|
~Most!~ szólal meg a belső hangja. ~Most vagy elszalasztod az alkalmat!~ áthajol az ételeken. Meg-megtorpan, nem biztos benne, hogy amit tenni szeretne, azt szabad. Egyik mancsára támaszkodik, másikkal Nantan arca felé nyúl. Végig a szemébe néz, hogy lássa, ha megijed vagy ellenzi. Eléri a fiú arcát és végighúz állkapocscsontján, s megállapodik tarkóján picit beletúrva hajába.
|
- Te... tessék? - kérdi alig hallhatóan és Atsuira néz, a pirosló szín még mindig nem múlt el és így Atsui könnyen felismerheti, hogy miért viselkedik így Nantan. Nem mer megmozdulni, csak nézi a fiút. ~ Ez egy álom, csak egy álom. Nem én nem lehetek szerelmes és végképp nem egy másik fiúba. Nem... vagy mégis? Fáj a fejem, zakatol a szívem és forró a testem. Mit vársz tőlem Atsui, mit tegyek? - gondolkodik és közbe kérdő pillantással néz a szemeibe
|
Belemarkol mindkét mancsával a nadrágjába, ahogy látja vörösen elfordulni Nantant. Végigsimítva ajkaival a fiú ujján engedi azt el. Felnéz rá amolyan bocsánatkérő, de tüzes tekintettel. ~Nem bííírom türtőztetni magam...~ dagaszt saját combjába.
-Nan... -szólítja halkan a fiút. Úgy néz felé, mintha várna valamire.
|
- Lehet, hogy meg is fogom próbálni, ha mégegyszer kinyújtod - nyalja végig száján a sajátját - Semmi baja, ne is törődj vele! - mondja de akkor a fiú már cselekszik is - A...Atsui... - pirosodik Nantan - Ennyire nem komoly... - forgatja fejét másfelé, mert nagyon elvörösödött és ezt leplezi szeretné
|
-Próbáld csak meg. -feleli arra, hogy leharapja a fiú a nyelvét. Önkénytelenül is elmosolyodik kis kajánsággal, majd mikor elvágja az ujját, Atsui ijed jobban meg. -Annyira... jujj! -néz picit megrovó mosollyal a fiúra. -Azért, mert az ereinkben nyomás van, s mikor az megsérül, kinyomja a sérülésen a vért ez a nyomás. -magyarázza, majd előre hajol. Felpillant a fiúra s lassan bekapja az ujját. Lecsukja szemeit, inkább nem néz rá fel, attól csak még vörösebb lesz, mint most.
|
- Nantan is enni kezd, majd mikor meglátja, hogy Atsui kidugja nyelvét önként mozogni kezd a szája - Vigyázz mert még leharapom! - mondja és véletlen elvágja az ujját - Hupsz... tényleg éles! - nem tesz semmit, csak nézi ahogy a vér csordogál ujján - Szerinted miért vérzünk?
|
-Neked is. -kezd bele úri módra vagdosni, de csak addig, míg szét nem teríti levágott részét. Utána mancsait használja. -Tudom, hogy mondtad, de ez így egyszerűbb volt. -ölt nyelvet mosolyogva.
|
- Mondtam... - kuncog a fiú ahogy Atsui az ujjait próbálja védeni - Nem vagy semmi, pedig direkt azért kerestem, hogy megfogd vele - mondja kicsit szidalmazón, majd mikor Atsui átnyújtja a kagylót, kedvesen rámosolyog - Köszönöm! Együnk! - mondja és mielőtt még neki kezdene - Jó étvágyat!
|
-Ne aggódj, túlélhető. -mosolyog kedvesen, aztán harciasan pillant a halra, s végül két manccsal teszi át a levélre. -Auu! -jajdul fel és valamennyi ujját a szájába veszi. -Vidázs... foó. -mondja teli szájjal, majd kihúzza ujjait, s megtörli a nadrágjában. -De legalább finom. -mosolyog. -Már csak valami vágóeszköz kéne. -körül néz és éles kagylóhéjakra bukkan. Minden szó nélkül felkap kettőt és megmossa a tengerben. Leül a hal mellé, majd egyet a fiú felé nyújt. -Ha szükséged lenne rá. De vigyázz, tényleg éles!
|
[Későbbi] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
