|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 14:41 - |
Két kastély található ezekben a hegyekben. Az alsó lakatlan, míg a tetőn láthatóban már uralkodik egy rém. Az oda vezető úton sok szörny és veszély vár, ahogy a lombok is rejthetnek meglepetéseket.
|
[215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Megáll a világ körülötte, se virágok nem nőnek, se nem halnak el. Fél, de ez a félelem csak dob a csók szépségén. Belemarkol Mila pólójába, majd szájuk elváltakor szégyenlősen hozzábújik. ~ Megcsókolt. ~ emészti a gondolatot. ~ Megcsókolt! ~ átcsap az ijedtségbe, s kiugrik a nőstény karjaiból. Meg van zavarodva, azt se tudja, mi lesz ezután, mit csináljon, hogy csinálja, miért csinálja, mit mondjon, miért mondja, hogy mondja. Látszólag még azt se tudja, hol van, miért volt ott, mi történt a csók előtt. Szájára kap, s ijedten néz a lányra, de a mosoly a szemében csillog. ~ Megcsókolt... ~ fürkészi Mila gondolatait, bár most nincs olyan közel a szeméhez, hogy igazán beleláthasson, ő meg tudja állapítani, hogy mi, merre, hány. - Szeretlek. - mondja ki a szót. Érzés is van mögötte, bár szavaiban haloványan érződik csupán. Sokként éri a felfogás, de azért örül is neki.
|
~ Vajon fél? Nem akarom kényszeríteni... de ha akarna már úgyis eltolt volna... de ez olyan mint egy álom, a kezeim között tartom, csókolom és érzem a puha bőrét... - válik el a lány ajkaitól - Szeretlek... - súgja neki
|
Yowaikoban a szusz is megáll. Teljesen megdermed. Puszit nyomott a szívére - ez a gondolat egyszerűen behálózza a fiatal összes gondolatát. Az aggasztja vagyis izgatja, hogy hol van a szíve. Lassan lenéz arra a pontra, ahova a gyengéd kedvességet kapta, majd ijedten néz fel. Mégis ellágyul, s hagyja, hogy megkapja, amire vágyik, arra, amire Mila is úgy vágyik, mint ő. S titkon eszméletlenül örül, hogy a nőstény vett bátorságot, s beteljesíti azt, amire vágynak. ~ Most nagyon fáj. Nagyon-nagyon fáj. ~ megmarkolja a ruháját, de remegő ajkakkal várja, hogy mi sül ki a dologból.
|
- Nem mindig jók... de vannak jó álmok is... - magyarázza de közben megáll - Hol? - néz a mutatott irányba és a ruhán keresztül puszit nyom rá - Most már jobb? - mosolyog a lányra, de egyben el is pirul, legszívesebben megcsókolná a lányt és ahogy így töpreng közelebb is hajol szájához, nyel egyet és a nőstény ajkaira tapad, szemeit lehunyja, de felkészül arra is, hogy Yowaiko el fogja tolni, mégis reménykedik hogy nem teszi meg.
|
- Az álmok jók? - kérdi, majd kicsit elgondolkodik kérdésén. - Ne... állj. - bújik Milához. - Nem... az álmok nem jók. - motyogja. - Nekem nem szépek... nem jók... - magyarázza alig hallhatóan. - Mila... itt fáj... - dörgöli meg azt a helyet, ahol szíve zakatol.
|
- Rendben... - lepődik meg kicsit a heves érzelemkitörésen - Menjünk egy nagyon szép helyre! - hallgatja végig a lány szavait - Nagyon szép... - mosolyog és útját az Álmok ösvénye felé veszi
|
- Menjünk máshova. Nem az én dolgom kujtatni egy kandúrt! - mondja picit hevesen. Mikor észbe kap, hogy picit hangosabb volt a kelleténél, lesomt fülekkel és bocsánatkérő szemekkel néz Miláéba. - Megálmodni a legszebb álmot, megérteni a világot... - jutnak eszébe a szavak. - Mindig szeretni és remélni, csak így érdemes élni. - motyogja a végét. Elmosolyodik.
|
- Nem tudom... sajnos odáig nem látnak el a szemeim - Mila észreveszi a virágok pusztulását és ebből következtet, hogy Yowaiko nem épp jókedvű - Mi baj megint? - kérdi, de sejti mi lehet a gond - Menjünk inkább máshova? - tesz fel inkább újabb kérdést - Biztosan van még olyan hely, ahol még nem jártunk, lenne kedved hozzá?
|
- Rendben... menjünk. - motyogja. - Szerinted ott lesz Shirei? - direkt nem használja a bátyám szót, amiért a kandúr elhanyagolta és amiért sosincs mellette, pedig megígérte. A virágok körülöttük hirtelen hervadni kezdenek, majd elszáradnak. ~ Helaku fontosabb neki. ~ érik meg az elgondolás a cica fejében. Megöleli Milát, szorosan bújik hozzá. ~ Mindig ez lesz, csak más formában. Valahogy szükség van rám, aztán letagad. ~ szemében könny kezd csillogni, melyet igyekszik elrejteni Mila elől.
|
- Semmi baj! Attól még nagyon élveztem! - simít végig a lány arcán, ügyelve nehogy leejtse közben - És előbb még kicsit fel kell épülnöd ahhoz, hogy magasabbra tudj vinni, tehát sokat kell pihenned. Menjünk vissza a többiekhez? - kérdi és a lányra mosolyog.
|
Nem túl magasra viszi Milát. Mikor zavarba hozza, pont akkor állnak meg a levegőben, majd ahogy elpirul, egyre inkább süllyedni kezdenek. Próbálja megtartani magukat, de aztán inkább a biztonságos landolás mellett dönt. Mivel minden erejével koncentrál, hogy puhán érjen a nőstény lába talajt, így nincs ideje, illetve módja válaszolni. Akkor, mikor már biztonságban tudhatja maguk, megnyugodva lazul el. Zavara nőttön-nő, arca is színesebb lesz, szemei pedig csak úgy ragyognak. Elmosolyodik, s ő is Mila szemeiben úszkál gondolataiban. - Nagyon jó repülni... de most ennyire futja az erőmből. - motyorássza kicsit szégyenkezve. - De ígérem, majd felviszlek jó magasra is. - felnéz az égre. - A felhők közé, vagy akár föléjük is. - egyre inkább elmosolyodik. Újabb virágok bontanak szirmot körülötte. Érzi magán Mila tekintetét, s ez zavarba is hozza. Lassan néz vissza szemeibe, s félénk mosollyal fürkészi, hogy vajon mire gondolhat.
|
- Vááá... repülünk... repülünk! - ujjong és tekintetét mindenfelé járatja - Ez csodás! - akad meg végül a lány szemeiben, mint egy falban - Nagyon szép és jó dolgokat tudsz művelni az erőddel... - ámul még mindig, de már nem a táj szépségében, hanem a karjaiban tartott lányéban.
|
- Az, hogy... rajon Shireiért... lelkesül érte... olyan nagyon. Nekem gyanús... olyan furán rossz érzésem van tőle... - motyogja. Most jön ő is kicsit tisztába érzései alapjaival, ahogy kimondja a szavakat. - Eleinte attól féltem, hogy becsapja a bátyámat... hogy kihasználja... de most... nem tom. - próbálná megfogalmazni, de nem nagyon megy neki. - Igen... jó kedvem van... és... boldog vagyok... - mosolyog zavartan. Farkát Mila lábára kulcsolja. - Nem tudom. Nézzük meg a kilátást. - kuncog, azzal elkezdi mindkettőjüket a levegőbe emelni.
|
- Nem tudom... de mondd csak mi bajod Helakuval? Mármint nem szimpatikus, vagy mi? - inog meg picit, amikor Yowaiko mozgolódni kezd - Csak óvatosan hé! - mondja nevetve, amikor meglátja a virágokat ámul egy nagyot - Gyönyörűek... ha jól veszem ki most jó kedved van! - mosolyog a lányra - De nem válaszoltál a kérdésemre... hova me... szóval hova vigyelek?
|
- Lehetséges, hogy csak az a bajom, hogy Helaku a bátyám párja? - kérdi halkan. Már egy ideje foglalkoztatja a gondolat, hogy mégis mi baja a kis hercegpalántával, de mintha nem a saját érzéseiről kéne döntenie, annyira bizonytalan és tudatlan az ügyben. - Jujj! - ujjong és meg is van szeppenve egyszerre, ahogy kiköt Mila karjaiban. - Még... sosem vittek... így... - rózsapirosan néz a másik lány szemeibe. Sajátjai csak úgy csillognak az örömtől, s egy izgalomfajtától. Mosolya zavart, mégis körülöttük egyszeriben nyílni kezdenek a virágok hadai. Színesek, illatosak, változatosak. Kedvtelve néz végig rajtjuk, néha el sem hiszi, hogy ő teremti ezeket a szép élőlényeket.
|
- Megértelek... - mondja és mikor a lány a nyakába kapaszkodik elpirul - Semmi baj... - gondol egyet és felkapja a rózsaszín lányt - Nehogy bajod essen! - viszi ki a várból - Nem tudom... te merre szeertnél menni? - kérdi, de még mindig nem teszi le Yowaikot
|
- Remélem, hogy jól van. Én... valahogy nem kedvelem Helakut... vagy nem bízom benne... de... szóval nem egészen értem, mit érzek vele kapcsolatban. - motyogja kicsit szeppenten, azzal ép kezét Mila felé nyújtja, majd belekapaszkodik a lányba és feláll. Megtántorodik, átkarolja a nőstény nyakát baljával és hozzábújik. - Bocsánat. - suttogja pirosra pirulva. - Hova megyünk?
|
- Semmi baj, ha nincs itt akkor már lehet, hogy rég megszökött... vagy ilyesmi... hiszen Helaku előbb elindult mint mi, lehet hogy megmentette... vagy nem tudom... - áll fel és kezét Yowaiko felé nyújtja - Gyere, segítek...
|
- Nincs itt a bátyám... tehát mehetünk. - egyezik bele, de meg sem moccan, hogy felálljon. - De akkor nem tudom, hol van. Nem akarom visszahívni a szellemeket.
|
- És mi? Mi nem megyünk? - kérdi halkan, de nem moccan.
|
[215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
