|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.21. 00:09 - |
Ez a terület csodálatos, egyetlen bökkenő csak az vele, hogy láthatatlan, védőburok veszi körbe amit Nantan és Yume emelt fel, és csak a tiszta szívű macskalényeknek van egyenes út ebbe a védett világba. Biztonságot nyújt mindenki számára, aki képes belépni.
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*Doragon épp akkor lépdel be amikor Samui távozik, meglepődik a kandúron, de aztán csak tölt magának valami italt, s közben hallgatja a kandúrokat* - Renji... beszélnünk kellene valamiről, majd ha ráérsz... ha lehet akkor négyszemközt....
*Nantan csodálva hallgatja szerelmét, néha elszörnyed a dolgok miatta miket mesl, de a bátorságáért küld neki egy elismerő pillantást* - Azt mondják, ha szembe nézel a saját félelmeiddel, akkor vagy csak igazán bátor... *simít végig a kandúr arcán* - Nem tudom mit hoz még a jövőnk, csak annyi a biztos számomra, hogy többé nem cselekszem meggondolatlanul... nem kellett volna annak idején elrohannom.... megfutamodnom és itt hagyni téged... végig kellett volna, hogy hallgassalak... de nem tettem meg.... önző voltam, s velem együtt te is... amikor Yahtoval lefeküdtél... de igazából nem ez volt a bosszantó... hanem az, hogy amikor kinyitottam a szemem... sokkolt a látvány, arra gondoltam, legalább elvonulhattattatok volna, de még annyira sem méltattatok... *vág durcás képet* - Mégis, most hogy visszagondolok, ugyanannyira bűnös vagyok mint te.... *suttogja* - Atsui... folytassuk amit az előbb elkezdtünk.... akarom.... *súgta és közelebb hajolt a kandúrhoz* - Kezdjünk egy új fejezetet az életünkben... *csókolja meg a kandúrt ha az nem húzódik el tőle*
- Áhh azt hittem maradtok itt nálunk még egy kicsit... mivel itt bőven van hely... *mosolyog a nőstényra Halona* - De persze megértem ha a saját otthonotokba húzódtok vissza... gyertek nyugodtan máskor is... *mosolyog* - Az csak jó, ha a családunk együtt van... hiszen ha úgy vesszük, mi egy nagy család vagyunk itt mindannyian.... és örülök, hogy ez sok viszontagság után nem változott |
Samui végül feladja. Elnézést kér a két kandúrtól és feláll az asztaltól. Be kell vallania magának, egyszerűen utálja Takumit. Ám ez az utálat valamiből gyökeredzik. Méghozzá abból, hogy ő bármilyen is volt, most nagyon bejött neki. Ez a szőke egész életében a nőstényeket hajkurászta, most pedig boldog családapa, míg Samui egész életében távol tartotta magától a nőket, s egybe mégis beleszeretett, akivel aztán sose lett semmi, akit pedig nem szeretett meg, csak megsajnált, gyakorlatilag rámászott és elvette, amit ő nem akart neki adni. - Sajnálom. - morogja. - Nem te tehetsz róla, de egyszerűen utállak.
- Samui?! - hördül fel a két kandúr.
- Ha más lenne a húgommal, őt utálnám. - ezzel kimegy a házból, sőt, még a területet is elhagyja. Takumi és Renji pedig csak nagy szemeket meresztve bámulna egymásra percekig.
- Talán sose békél meg, de jó jel, hogy nem hallgatott tovább az érzéseiről. - beszél vigasztalón Renji. Takumi csak biccent neki. - Én bizakodó vagyok.
- Tudsz valamit, amit én nem? - kérdezi meglepetten. A fehérhajú megrázza a fejét. - Nem szimpatizálok vele én sem a kelleténél jobban, de ez Atsuira is igaz, hiába fogadott el engem, mint Mina párját. A két fivér olyan, mintha... egy lenne... Hülyeség, de... mintha a tűz és a jég megtestesítői lennének, mégis... egyek lennének.
- Elvégre ikrek.
- Érted amúgy, amit mondok?
- Persze. Az érzéseik is hasonlóak. Atsui és Samui ugyanolyan tüzesen és fagyosan szeretnek valakit, akire nagyon akarnak vigyázni, de nem tudják megtartani.
- Tényleg?
- Persze. Atsui többször megbántotta már Nantant, de amikor ő elment, szerencsétlen kandúr a helyét se találta a világban. Samui meg sosem lépett igazán közel ahhoz, akit szeretett, megbántotta, de még mindig visszavárja.
- Őrület. Ehhez képest én egyszerű ficsúr vagyok!
- Hát ez az. - neveti el magát Renji. - De ne is légy bonyolultabb. Minako boldog veled, a kicsi gyönyörű és az életetek is kiváló.
- Ahogy te sem panaszkodhatsz.
- Halonával és a csajokkal megfogtam az Isten lábát. Nayong csak a hab a tortán. Imádom, ahogy sír és pátyolgatják. Olyan jó látni. - mesél önfeledten. Takumi megérti ezt, ő is képes hosszú perceket tölteni azzal, hogy beigya szerelme és Amai látványát.
Elmosolyodik, ahogy Nantan azt mondja neki, hogy nem probléma, hogy nem emlékszik a múltjára, ő így is nagyon szereti. Persze Atsuit azért bántja, hogy nem emlékszik a régi dolgokra, a kapcsolatuk alapjaira, ahogy az is szöget üt a fejében, hogy így IS nagyon szereti őt a kandúr. Mintha több lenne az emlékeiktől Atsui, mintha úgy lenne igazán önmaga és úgy szeretné igazán őt Nan. Ez borzalmas gondolat, nem is akar hinni neki. Persze engedi magát megcsókolni és rögtön úgy érzi tőle, hogy kész lenne szeretkezni a fiúval, de ő már csak ilyen tüzes szerelmes. - Valószínűleg. Nyilván szüksége volt rá, hogy eltüntettesse az emlékeimet, így kisebb volt az ellenállásom az irányába. Nem tudtam, ki vagyok, ki voltam, mi történt velem, nem ismertem senkit... bábbá tett ezzel a manőverrel. - mondja őszintén. Felsóhajt. Ezek a dolgok még mindig fájóak egy kicsit a számára. Ám ahogy a kandúrka felajánlja neki, hogy menjenek el Osoreruhoz, Atsuit kirázza a hideg. - Kizártnak tartom, hogy Osoreru bármit is tudna tenni az ügy érdekében. Azt meg végképp, hogy ha tudna is, tenne. - teszi hozzá, s látszik rajta, hogy rossz érzések kerülgetik az árnymacska nevének hallatán. - Őszintén megvallom, soha többé nem akarom őt látni. Kiver a víz és még most se tudok uralkodni az indulataimon. - fel is kel az ágyról, rögtön megrázza magát, s mintha ez a név beszennyezte volna a testét, egy pillanatra felizzik tetőtől talpig, majd csak ezután néz a szerelmére. - Gyűlölöm őt, Nantan. Minden percben kész vagyok megölni, holott rettegek tőle. Öl a pillantásával, láttam. Olyan világot képes megnyitni, ami maga a szenvedés. És ha még ez nem lenne elég... villámot szór a kezéből, velejéig gonosz és romlott. Elmebeteg az a macska. - mondja ki a gondolatait, az érzéseit. - De... arra is rájöttem... hogy ha nem győzöm le... nem fog sosem elmúlni ez az érzés. Ezért... már csak ezért is... keressük meg. - mondja komolyan.
Mina jóízűen mosolyog Halona meséjén. - Nem hallottam róla, de még Trialról sem. - mondja csodálkozva, hogy mik történtek a nősténnyel régebben. - Elképesztő. Ezzel szemben velem sose történt szinte semmi érdekes. Takumi csak felbukkant az életemben, s mint egy forgószél, felforgatott mindent bennem. A bátyáim féltettek tőle és tudom, Samui még most sem kedveli őt, pedig becsületes és lelkiismeretes. Valahogy... más, mint amilyen volt. Mikor megtalált, szerelmet vallott és el se akart hagyni. Pedig egykor híres volt a nőügyeiről. - nevetgél, aztán feláll. - Lassan indulnunk kell haza, hogy Amait időben ágyba tudjuk tenni és még egymásra is legyen egy kis időnk. - mondja kedvesen.
Persze ez a kölyöknek annyira nem tetszik, átkarolja Nayong nyakát és les az anyjára, hátha megenyhül. Naná, hogy nem.
  
 
  
|
*Nantan sose tudott igazából sokáig haragudni valakire... mindig is rossz tulajdonságnak tartotta magában ezt az érzést.. de oly annyira fúródott önmagában valami tiszta és megfoghatatlan, míg a pajzs eltűnt, s felnyitotta vele a macska szívét... és majdnem beleőrült a fájdalomba, ha ő maga nem bocsájtott meg valakinek... így inkább mindig úgy vélte, jobb ha enged, akkor neki sem fájdalmas annyira, Atsuihoz bújik, s csak hallgatja*- Végülis... nem annyira fontos... én... így is nagyon szeretlek téged Atsui... *mosolyog rá s ha a kandúr engedi akkor megcsókolja* - Szerintem Osorerunak van hozzá valami köze... nem hiszem hogy Yowaiko akarattal csinált volna bármit is.. *gondolkodik el a dolgon* - Nem kéne felkutatnunk Osorerut inkább? Ha annyira akarod talán ő is vissza tudná adni... *gondolkodik*
- Nagyon régen történt már... még kicsi voltam... de már akkor is nagyon szerelmes voltam Renjibe... vagy talán csak rajongtam érte, nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy elválaszthatatlan szeretet kapcsolt minket össze... egészen pontosan addig a napig amig engem el nem raboltak... egy robotmacska volt az... ki a Trial nevet viseli.... miután elrabolt elvitt egy furcsa szerkezethez... időkapszula... nem tudom hallottál e róla, de ott egy év eltöltött idő megfelelt az itt eltelt idő egy órájának... amíg engem Renjiek kerestek, én már évek óta ott voltam... és elhiheted hogy nem volt Trial olyan szelíd velem... kiképzett és a bábujává tett... szerencsére nem sokáig tudott az irányítása alatt tartani... mivel a Renjihez fűződő érzelmeim sokkal erősebbek voltak mint az eltörölt elmém... *magyarázza és mosolyogva nézi a játszó gyerekeket, Chu is kinyúlt Natane ölében és már rég aludt, de nővére csak figyelte Nayongot*
(Lia itt meg kéne beszélnem veled a többi részletet xD Yumeékkal kapcsolatban) |
Nantan kezd megnyílni. Azt hitte, hosszabb idő lesz, tovább tart majd és nehezebben vívhatja csak ki, de most mégis nagyon örül, hogy így történt. Komolyan veszi a fiút ettől még, jól tudja, hogy ha nem szeretné őt ennyire, még mindig játszaná a keménylegényt, vagy vissza sem jött volna a biztonságos pajzs alá. Öleli és cirógatja jutalmul Nant, amiért kinyitotta újra a szívét Atsuinak. A kandúr nem akarja többé összetörni. Kiirtotta magából a Yahto iránti szenvedély legapróbb morzsáját is, gyakorolta az önmegtartóztatást és nagyon sokat meditált. El kellett rendeznie magában a dolgokat, főleg azt, ami Osoreruval és Yowaikoval történt. Arra már rájött, hogy a lány vette el az emlékeit, így azt tervezi, hogy felkeresi, hátha vissza is tudja adni. Csak persze nem akart elmenni a házból, míg Nan vissza nem jön. Érezte, hogy így lesz, bár Yahtotól sosem merte megkérdezni. Csak várnia kellett és most tessék, úgyra egymás karjaiban vannak. - Nem. Sokat... meditáltam... de azok nem jöttek vissza. Mintha... nem is létezne semmilyen múltam. - mondja csendesen. - De már tudom... hogy Yowaiko vette el az emlékeimet. - meséli el, mire jött rá. - Nem tudom, miért, vagy hogyan, egyszerűen csak arra emlékszem, hogy egymás szemébe nézünk és úgy érzem, még a lelkem is távozik a testemből. Ez az első dolog, amire emlékszem, előtte se kép... se hang.
Minako őszintén meglepődik azon, hogy Halona tudja, mi az a kínzás. Érzi a hangsúlyából, hogy ezt nem csak úgy mondja, van valami komoly oka, egy mélyen eltemetett emlék, s a nőstény kíváncsi lesz. Közelebb húzódik Halonához, szemeiben látszik, hogy érdekli a dolog, de nem ront rá, nehogy esetleg felszakítson sebeket. - Akarsz róla beszélni? - kérdezi óvatosan. Belegondolva még sosem beszélgettek ilyen bizalmasan és meghitten. Sőt... a bátyjain kívül szinte senkivel. Takumival jól megértik egymást, de vannak dolgok, amikről nem meséltek a másiknak. Mina nem tudja, miért, egyszerűen csak nem. Talán butaságnak érezte a kölyökkori dolgait ecsetelni, a kandúr pedig nem akart elbüszkélkedni egykor nőstényfaló életével. Ez rendjén is van, úgy gondolja Minako, s talán Takumi is. - Értem. - mosolyodik el. - Ez... nagyon szép. Azt hiszem, én sem tudnék más kandúrt szeretni, csak Takumit. Nekem ő az első és az egyetlen kandúr az életemben. - mondja. - A bátyjaim már a második helyre szorultak, hiszen ha a nősténynek családja van... - pillantásával megkeresi Koit. A kis nőstény már álmoskás pislákolással figyeli a még mindig élettel teli Nayongot, mígnem nem tudja tovább tartani magát, lecsukódnak szemei és szép lassan eldől, hogy a szoba közepén hajtsa álomra a fejét. Anyja jót nevet rajta, de nem piszkálja, hagyja őt durmolni, tudja, hogy most nagy hiszti lenne, ha felébresztené. Nayong is ösztönösen érzi, hogy most hagynia kell a lányt, ezért egy takarót levitál rá, majd őszinte szemekkel nézi, ahogy alszik. Már most nagyon szereti Amait.
Renji, Takumi és Samui a konyhába ülnek ki, hogy beszélgessenek. Samui még mindig csak próbálja elfogadni a szőkeséget. Félti tőle még mindig a kishúgát, de nem tehet a kandúr ellen semmit, hisz a nőstény választ és Minakonak ő kell. Mindenesetre rajta tartja a szemét, míg csak lehet. Renji tudja, hogy a két macska nem barátkozik meg sosem egymással, hiszen Takumi is érzi a jégúr bizalmatlanságát. A feszültség érezhető köztük, de csak nagyon alacsony fokon vibrál.
Ameliea még mindig Yume után szalad. Nem tudja, miért, egyszerűen szimpatikus neki a néma kandúr és a kis róka párosa. Nem akar most a háznál lenni, túlságosan tetszik neki Takumi, a szívében még mindig vihart kelt Samui, s így lassanként teljesen összezavarodik.
|
*Sarasa továbbra is jókedvűen sétálgat fia és a hatalams tigris társaságában.Ő nem érez semmiféle bajt,vagy ilyesmit.Fiát felveszi a földről s Juki hátára ülteti.*-Elég,így is éppen elég koszosak vagytok...*Kuncog kicsit megtörölgetve fia kezét és arcát.Juki engedelmesen ballag tovább,bár még szivesen játszana Nikkoval.*
 
|
- Őszintén szólva... te is nekem.... *borul a férfire, valahogy most teljesen más érzés lesz úrrá rajta, biztonságot érez... * - Atsui... még mindig nem emlékszel azelőttre? *kérdi mert tényleg kíváncsi rá, hogy az emlékeit vissza kapta e, bár erre igen csekély az esély, igazából nulla...*
- Tudom mi az a kínzás, nem kell bemutatnod... *mondja halkan, hiszen a robotmacska sem volt vele kegyelmes, s ő még csak kölyök volt* ~ Igaz én nem vesztettem el az emlékezetem.... csak a tudatomat... *gondolkodik magában* - Akár hiszed, akár nem sosem gondoltam ilyesmire... mert ha Renji nem is tért volna vissza többé... akkor felneveltem volna a lányaimat akár egyedül is... nekem más sosem kellene Renjin kívül...
|
Atsui meglepődik, majd majdhogy elérzékenyül, ahogy Nan odateszi a szívére a kezét. Érzi, ahogy dobban a fiú szíve, ahogy zakatol szinte. Tudja, mit jelent ez, s a srác gesztusa. Tudja és őszintén csodálja a maga természetes és csodálatos mivolta miatt. Odahajol Nantanhoz és nyugodtan megcsókolja. - Hiányoztál. - mondja csendesen.
Figyelmesen hallgatja Halonát. Mélyet sóhajt, majd ülőhelyzetet vált. Megértő a macskanővel, de jobban szereti bátyját, mintsem tétlenül hagyja ezeket a szavakat csengeni a csöndben. - Atsui nagyon tüzes kandúr és rettenetes dolgok történtek vele. Elég sokat kínozták, míg nem volt velünk. Emlékszel, elveszítette az emlékezetét? - kérdezi. - Azzal együtt az érzései is eltűntek, persze nem nyomtalanul. Én azt gondolom, nehéz volt neki visszatalálni önmagához és kellett egy hatalmas baklövés is, hogy rájöjjön, kicsoda ő valójában. - beszél bölcsen. Minako is sokat változott, mióta anya lett. - Valamikor a veszteség sem elég elriasztó, a macska bevállalja a kockázatot, mert esélyt lát rá, hogy esetleg nem bukik el, vagy pedig nem tudja nem kihasználni a lehetőséget. Mondd, te sosem gondoltál arra, hogy Renji meghalt és apát kell találnod a lányaitoknak?
|
*Ahogy Atsuit hallja, szemeiben felcsillan valami elveszettnek hitt fény, halványan elmosolyodik és végig simít a puha arcon* - Ennyi nekem pont elég.... * hátra simítja saját tincseit, de ahogy Atsui fölé hajol, azok ismét előre bomlanak* - Hát nem érzed Atsui? *teszi a kandúr kezét a szívéhez* - Ismét dobogni kezdett... olyan gyorsan mint még soha... *nem mondd többet, úgy érzi evvel mindent elmondott, sőt még többet is*
- Igazad lehet, én is láttam Atsuin a változásokat... de nem igazán értettem meg akkor sem... hiszen akárhogy is vágyunk valamire... gondolnunk kell arra, mit veszítheünk... persze ez csak az én véleményem... és megértem ha most Atsui bánja, nem is hibáztatom, de gondolkodnia kellett volna... ha Nantan most elküldi, nem hiszem, hogy ő lenne a hibás... |
Ahogy visszarántják őt, meglepetten pislog. ~ Micsoda erő... ~ gondolja, ahogy visszazuhan az ágyra. Elvörösödik, hiszen pont azt tervezte, hogy egyedül könnyít magán, ha Nantan nem hajlandó őt felszabadítani a hatalmas súlytól, amit a vágy szül, és szül folyamatosan. Lesüti szemeit, nem tud ezek után a zöld tengerekbe nézni. Aztán mélyet sóhajt, ahogy színt vall neki a srác. - Sajnálom, ha úgy érzed, lerohantalak. Ha korán van neked ez az egész, akkor azon leszek, hogy megvárjam azt az időt, ami neked is alkalmas. - fogalmaz kicsit diplomatikusan, kínosan, de őszintén. Beletúr a hajába Nan, s ő végre bele tud nézni a szemeibe. - Igyekszem beérni mindennel, amit adsz nekem. Míg távol voltál, nekem is nagyon sok minden futott végig a fejemben.
Mina megértően és szeretően néz Halonára, ahogy elmondja, micsoda szerencséje volt neki. Aztán sóhajt egyet. - Rengeteget beszélgettem Atsuival erről. Sok mindent be kellett látnia, de úgy érzem, most már kész arra, hogy hűséges párja legyen Nantannak, ha hagyja. - beszél csendesen. - Samui úgy érzi, megbánt nagyon sok mindent és ezek mélyen a lelkében ülnek, mint régi sebesülések hegei, ugyanakkor még mindig halálosan szereti Nant. Azt mondta, sokszor érezte belőle, hogy fél, míg Nantan nem volt itt. De hogy mitől, azt nem tudja. - mesél. - Mivel ők ikrek, nagyon sokban hasonlítanak, nagyon sokban különböznek, de nagyon érzik egymást. Samui azért van itt legfőképpen, hogy a bátyja segítségére legyen. Úgy látom, a kapcsolatuk vége újra igazán bensőséges, bizalmi és szeretetteljes.
|
*Nantan elkapja Atsui karját, minden erejével visszarántja és komolyan néz a szemeibe* - Nem tudom... de nem akarom hogy egyedül oldd meg ezt... *céloz arra hogy esetleg önkielégítéssel segít majd magán Atsui* - Olyan hülye vagyok néha... a testünk összehangolódott és még mindig a múlton töröm a fejem.... nem tudom miért...sajnálom... *könyörgő szemekkel néz Atsuira* - de azt hiszem mégsem akarom ezt elszalasztani... ráérünk még helyre hozni a dolgokat... *túr Atsui tincseibe*
- Érdekes történet... nekem nem voltak ilyen emlékeim... a szüleimnek nem kellettem... aztán amikor családra találtam elraboltak... ilyen a szerencsém... *mosolyog* - Mostmár nem bánom... talán... igazából sose bántam... *halkan folytatja* - Nem tudom... valamiért Nantan visszajött és nem pár nap múlva, sok idő telt el... nem tudom hogy rendbe tudják e hozni a dolgokat, kicsit aggódom ennyi az egész....
|
A foltos kandúr igyekszik türelmes maradni. Testéhez bújtatja a fiút, apró csókokat lehel fejére, fülébe, arcára, nyakára és vállára, oda, ahol éppen eléri. Így akarja megnyugtatni, némi kedveskedéssel. - Mi a baj? - kérdezi halkan, Nan gondolatairól mit sem sejtve. Ő csak azt látja, hogy hirtelenjében történt valami, ami véget vetett a nászuknak és nem érti, mi történt. Megérkeznek azok a kérdések és Atsui elhúzódik a sráctól. - Miért tőlem kérdezed azt, amit magadnak sem tudsz megfelelni? - kérdez vissza csendesen. Megkeresi alsónadrágját. Azt tervezi, hogy kimegy az udvarra lehűlni, mert most nem tud normális maradni a tomboló vágytól.
- Az igazit... - emeli ki a szót. - Kismacska koromban mennyit ábrándoztam erről! - sóhajtja örömmel visszagondolva azokra az időkre. - Pár barátnőmmel lerajzoltuk egyik télen az igazit, s beborítékolva a hófúvásba engedtük. Két nap múlva nála feltűnt egy idősebb kandúr azzal a szándékkal, hogy megkérje a kezét, mert ez a szerelmi vallomás, hogy lerajzolta őt, felülmúlhatatlan. Persze azt hitte, hogy a kandúr viccel, aztán évekkel később hallottam, hogy fiatalon, de igent mondott a kandúrnak. Biztosan nagyon boldogok azóta is. - álmodozik. - Nálam is feltűnt egy kandúr. - neveti el magát. - Kicsit sem hasonlít a rajzomon láthatóhoz, de úgy megsértődött, hogy szerelmes vagyok belé, hogy megpróbálta megetetni velem a rajzot. Erre a bátyáim jól elverték. - és nevetés tör fel torkából. Amai érdeklődve nézi anyját, aztán nagyokat vigyorog boldogságán. - Baljós érzéseid vannak? - kérdezi csodálkozva és a nevetés egyszeriben elhal, mintha elvágták volna. - Miért?
|
- Sajnálom... *kezeivel segélykérőn öleli Atsuit, bár tudja, hogy ezt most ő rontotta el, nem megy ki a fejéből az a kép ahogy Atsuit dugja Yahto... ahogy Atsui vonaglik alatta, ahogy élvezi... s ha bár úgy állította be magát, mint aki teljesne átalakult, mégis ugyanolyan maradt, sebezhető és gyenge... mégis a test rejtette a legnagyobb erőt, ami ezer démont is megölt* - Annyiszor hívtalak... akkor is amikor gyűlölni akartalak... mondd Atsui... mégis miért engedlek ennyire közel magamhoz?
- Igazán kedves vagy... *pirul el teljesen* - Úgy tűnik, hogy végül mindannyian megtaláltuk az igazit... én már csak Nantanék miatt aggódom... mióta eltűntek a szobában baljós érzésem támadt... |
Atsui látja a könnyeket és nem érti őket. Lassul a mozgása, a tüzelés is langyhul, aztán azonnal kihúzza ujját Nanból, amikor erre kéri. Megijed. Érzi, hogy valami baj van. Az arcára kiül az aggódás, a vágynak hirtelen már nyoma sincs. Féltőn öleli magához a srácot. - Sajnálom. - suttogja neki, mikor felfogja, miről beszél neki. Persze a forrongás ott bújkál a testében. Egyszerűen megvadulna tőle, ha nem lenne erősebb a szívének szava, ami arra ösztönzi, most legyen nagyon lágy, nagyon gyengéd és megértő Nantannal.
Erles magában nagyon örül, hogy Yahto vele tart. Persze még csak hátra sem néz, büszke királyhoz híven tovább nyargal a házból kifelé. Samui és Takumi kíváncsian nézik, amint Erles és Yahto elhagyják a pajzs védelmét, de nem próbálják megállítani őket. - Tévedsz, ha azt hiszed, azért hozott ide, hogy bajom essen. - közli morogva a keleti király. - Én akartam idejönni. De most már mást sem akarok, csak visszamenni Keletre és elfelejteni ezt az egész borzalmat. - motyorog tovább az orra alatt mérgesen. - Vezess el oda! - parancsolja, de már nem azzal az egyértelmű parancsoló hangon, hanem inkább már kéréshez hasonlít a hangsúlya. - Meggyőzöm én azt az Osorerut. - persze nagyon biztos magában. Vagy csak úgy tesz.
- Nagyon jól játssza az új szerepét? - kérdezi meglepetten Minako. Nem akar ennek a gondolatnak hinni, ezért megrázza a fejét. - Én is úgy érzem, hogy megváltozott. - mosolyodik el, majd teljesen zavarba jön, ahogy Halona megdicséri őt, mint jó társat. - Bizonyára Renjinek is te adtál erőt mindenhez. - próbálja viszonozni a kedvességet.
|
~ Hazug embertől hazug ajándék.... *dörömbölnek benne a szavak, s felcendül egy zene amit odaát hallott, már akkor is fájdalmas volt számára, nagyot nyel, szemeiből könny pereg, nem érzi a kényeztetést, csak a fájdalmat a testében* - Nem megy... hagyd abba Atsui... *könyörög neki szinte...de nem tolja el, érezni akarja a férfit de nem akarja most a szexet... valami egészen mást akar azelőtt mielőtt ez megtörténik* - Kérlek... előbb hozzuk rendbe a dolgokat... nem akarom ezt így....
- Jobb lesz ha veled megyek... Nantan nem akarná hogy egyedül legyél itt, nagyon sok ám a veszélyforrás, bizonyosan azért hozott ide téged... *megy a férfi után, ha a többiek akármit mondanának, leinti őket és távozik Erlessel* - el kell mennünk a szigetre... ott van Osoreru... de ez nem lesz egyszerű dolog... mármint ha meg akarod őt győzni...
- Biztosan... vagy pedig nagyon jól játsza az új szerepét... *kuncogja* - Ne aggódj, egészen más energiák lengik körbe már ezt a kandúrt... azt hiszem jó társra talált... *mosolyog*
(Yume reagjával megvárom Zoyt :)) |
+18
Atsui is már alig bír magával, őrülten szeretné megkapni Nantant, de ő is érzi, hogy ez már nem a régi szenvedély, a vágyott, de vissza nem kapható. Ez már egy új. De ő ennek is örül. Reméli, hogy kiújítható a kapcsolatuk és ezután minden rendben lesz. Odaadóan, de lázasan kényezteti a fiút. Megvárja, míg elönti teljesen a forróság, átjárják a lángok, s kéri, hogy tegye meg.
18-as karika vége
~ Uram? ~ feltűnik neki a szó, s emiatt kezdi nem érteni egyetalán Yahtot. Talán tudja, hogy ezzel a hízelkedéssel meg tudja békíteni őt? Nem, az nem valószínű. Pláne, hogy a második mondatával már el is szúrja azt a pici jobb helyét, amit kiharcolt magának ezzel az egyetlen szóval. Elereszti őt, mikor azt mondja, be tud hatolni a testébe, a tudatába. Leheletnyi félelmet érez. Nem mutatja, túl büszke hozzá és attól tart, ha kimutatja, csak még jobban sarokba szorul. Fújtat egyet, aztán az ablakra néz. - Egy király nem közlekedik az ablakon keresztül. - méltatlankodik, azzal nagy hévvel az ajtóhoz megy. - Ha nem kísérsz el, majd elkísér más. - vágja oda a szavakat a macskasrácnak sértetten, s kimegy a szobából.
- Látszik is rajtuk, mennyire odavannak az apjukért. - mosolyog boldogan Mina. - Néha még eszembe jut a nőcsábász Takumi is. - teszi hozzá kacérkodva. - Vajon megváltozott? - kérdezi elgondolkodva.
Ahogy Yume elindul, a lány nem habozik, elindul utána. - Várj! - kiabál. - Most meg hova mész?!
|
- Már nem emlékszem... *búgja halkan ahogy testét ismét átjárják az érzések, az efeledett mozdulatok lassan ismerőssé válnak, mégis oly távolinak... s oly jólesőnek.... egyre inkább csak azt akarja, hogy Atsui végre benne legyen, mégis fél az újra fellángoló tűztől mellkasában*
- Vigyáznod kellene a szavaidra, uram... *néz megszorított kezére* - Talán nincs olyan erőm mint a többieknek, de be tudok hatolni a múltadba,a jövődbe, az elmédbe,a gondolataidba, s a testedbe is... *figyelmezteti* - De ám legyen... elmondom hol van Osoreru.. a Mystikus Szigeten.... nyitva az ablak, akár indulhatsz is... de az ajtón is távozhatsz csak félő hogy Samuiék nem néznék jó szemmel, hogy felügyelet nélkül távozol!
- Ennek igazán örülök, igazából a mi életünk is álomszerű mióta Renji velünk van, a lányok szinte istenítik, s nagyon sokat is foglalkozik velük, remek apa... és férj is... keresve se találhattam volna jobb szívű lényt nála... és mégis ha kell keménykezű... jó hogy ti is boldogok vagytok!
*A fehérhajú hírtelen megindul, ahogy megérzi családja jelenlétét, s valami mást, valamiféle energiát, ami nem árulkodik jóról, nincs ideje etikettre, elköszönésre, olyan gyorsan rohan ahogy csak tud* |
18+
Atsui visszahúzza az ágyra Nantant, s addig csókolja, cirógatja, míg végleg meg nem őrjíti a vágy. Most ő van felül, hogy ne menekülhessen el többet a feketehajú. - Miféle... rossz érzés? - kérdezi halovány hangon, szinte dorombolva és suttogva. Lágyan hullámzik a kis testen, ösztönösen újra izgalomba akarja hozni a kandúrt, ezért ujjazni kezdi.
18-as karika vége
Zavarja, hogy Yahto nem ijed meg, de ez nem látszik rajta. Magabiztosan néz a zöld szemekbe, készen arra, hogy megüsse védőpajzsával a fiút. Lassan egyre sértettebb ábrázatot vág. Nem jó, ha őt bosszantják, mert elveszti az eszét. Elkapja a felé nyúló kezet, szorosan csukódnak a csuklóra ujjai. A védőpajzs visszahúzódik, eltűnik, de tüzesen néz Yahtora. - Lehet, hogy itt nem léteznek rangbéli különbségek, de ahonnan én jövök, ott igen, vagyis nem bánhatsz velem akárhogy. Nem tudom, milyen képességeitek vannak, de azt látom, hogy nagyon összetartóak vagytok. - mondja neki dühösen. - Vigyél el ahhoz az Osoreruhoz, vagy mondd el, hogy merre menjek! - parancsolja ingerülten, nem törődve Yahto szavaival.
- Pontosan. - mosolyog Mina. Nayong közben tovább formálja a dolgokat maga körül, néha megrepteti a többieket, beleértve a felnőtteket is. - Megértem. Sokáig fogalmam sem volt az anyaság dolgairól, mígnem gyanakodni nem kezdtünk Takumival, hogy esetleg én is áldott állapotba kerültem. - mesél halkan, pirultan. - Az egész olyan volt, mint egy csodás álom, Takumi úgy vigyázott rám, mint valami üvegből lévő, de nagyon értékes kincsre, teljesen elkényeztetett. - mosolyodik el. - Nagyon boldogok voltunk és azok is vagyunk. Amai szerelmünk gyümölcse. - s ahogy kiejti a lányka nevét, az anyjára pillant. - A kölykök nagyon szerethetőek. - néz végig boldogan a társaságon.
Liea nehézkesen hiszi el, hogy nincsen semmi baj, csak kóborol Yume családja. Egy család nem szokott így szétesni, hacsak nem valaki küldetésre megy, mint Renji esetében. De nem hiszi, hogy létezik még egy olyan felelősségteljes, elszánt és hűséges macskalény, aki képes lenne időlegesen feladni a családi kötelességeit, még akkor is, ha a szíve szakad bele, hogy teljesítse küldetését. Megfogja a fejét tappancsoló kezet, majd az arcához érinti. - Ugye te szerelmes vagy? - kérdezi csendesen.
|
*Sarasa mindeközben hazafelé tart fia és Juki társaságában.Jót nevet a két fiú hülyéskedésén.Juki rágcsálja Nikko kezét séta közben,akárha kölyök lenne még mindig,Nikko pedig hagyja neki és néha befogja az orrát,összekócsolja feje búbján a szőrt.*-Hé ti ketten,elég már.*Neveti.A hatalmas macska abbahagyja és ártatlanul pislog a kis pajtásával egyetemben Sarasa-ra.*
|
*Mielőtt bármit is válaszolhatna, Atsui ismét magával ragadja, nem tud ellent mndani ennek az érzésnek akárhogy is akar, szinte vonzza magához mint valamiféle mágnes, hagyja hogy Atsui megcsókolja, s már nem tud neki nemet mondani, túlságosan felforrósodik a teste, túlságosan ég a vágytól, már késő visszafordulni, ő is tudja* - Rossz előérzetem van... *motyogja*
*Ahogy Erles kezében megjelenik védőpajzsa, a fekete hajú nem nem ilyed meg* - Hmm szép kis képesség... halálos sebeket okozhatsz vele... térdrekényszeríthetsz bárkit... s vér tapad már ígyis a kezedhez... de tudd meg, az én vérem az ereimben marad! *kinyújtja kezét Erles felé, nem fenyegetően de mégis magabiztosan* - Ha velem tartasz a végén hazajutsz, ha megpróbálsz megölni, a többiek két perc alatt letépik a fejed... látom a jövőt... jobb ha most te engedelmeskedsz nekem, elteszed azt, és döntesz, hogy mit akarsz leginkább...
- Úgyvan, igazi kis bűvész, nem igaz? *neveti el magát Halona, s mosolyog a csöppségekre* - Olyan mintha csak a sajátom lenne... pedig tudom, hogy ez nem így van... de mégis... és a gyerekek is nagyon megszerették, főleg Ukiyo...
- Biztos csak csavarognak valahol, nem kell félteni őket... Yume csak nagyon sokat aggodalmaskodik! *teszi hozzá a fehér róka, Yume megpaskolja a macskalány fejét* - Azt mondja minden oké, semmi baj sincsen, csupán elkerülik egymást!
|
Meglepődik, ahogy Nantan ledermed. Nem érti, miért. Csak kérdőn, szemöldökfelvonva pislog rá. Ahogy leszáll róla, Atsui azonnal utána kap. Megfogja Nantan karját, s derekát átkarolva magához vonja. - Nem válsz vaddá. - lihegi neki vágytól könyörgő hangon. - Macskalények vagyunk, az ösztöneink sokkal erősebben működnek, mint például az embereké, így hát amikor szeretkezünk, sokkal erőteljesebben hatnak ránk. De ez nem baj, Nantan. - simít végig eddig a fiú karját szorító kezével a fekete fürtökön. - Kikerülhetetlen, hogy elragadjanak az ösztönök, pláne ennyi idő nélkülözés után. - teszi hozzá, azzal megcsókolja a srácot, ha az nem húzódik el tőle.
- Azért van a védőburok is, hogy védjen minket. Értelmetlen lenne idehozni a veszélyt, holott egyszerűbb megszüntetni a pajzsot. - vélekedik Renji katona aggyal. Biccent Halonának, azzal ő leszedi az asztalt, elpakolja a kint hagyott étkeket, a mosogatóba teszi a koszos dolgokat.
Takumi és Samui elvonulnak megbeszélni nézeteltéréseiket.
Nayong szórakoztatja bent a társaságot, Amainak már sokat javult a kedve, Mina pedig ámulva nézi a kisfiút. Ahogy Halona is megérkezik, ránéz. - Elképesztő ez a fiúcska. - mondja neki lenyűgözve. - Nagyon különleges a képessége szerintem.
Liea lassan megnyugszik és hálásan visszamosolyog Yuméra. Aztán elszontyolodik. - Nem láttam őket. Valami baj történt? Ugye minden rendben van veletek? - kérdezi aggodalmasan.
Erlest dühíti, hogy Yahto nem ugrik a parancsára. A fiú nagyon hasonlít szerinte Naotohoz, de habitusban mások. Fújtat egyet. - Nem vagy a szolgám, de te tudsz nekem segíteni hazamenni. - mondja neki. Próbál esdeklő fejet vágni, megjátszani az elesettet, de most nagyon dühös. Nem érdekli, hogy kirakják-e a szűrét, csak az, hogy Demetri meglakoljon. Tüzesen néz bele Yahto szemeibe. - Az uralkodók feladata őrizni a köveket. Demetri meglopott, ezzel elárulva engem, s Keletet is. - közli izzó hangon. Aztán felvonja kék pajzsát. - Hozzánk képes nomád törzsek vagytok, kik nem érthetik meg a mi modern életformánk. - morogja. Aztán ahogy a fiú azt mondja, nem segít, felhorkan. - Segítesz! - mordul egyet. Kezében megjelenik a kék, semmihez sem hasonlítható, hosszúkás alakú, guminak tűnő anyag. Maga a pajzs korbácsként használva. Őrült ötlet, de egy elkeseredett ember sok mindenre képes a céljáért.
  
 
|
[563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
