|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.31. 15:21 - |
Ez a híres árnyék világ, amibe Osoreru viszi a karaktereket. Itt az ő szabályai szerint játszunk, gyakorlatilag bármit megtehet és bármit uralhat, hisz ez az ő, illetve mestere birodalma. Számukra akármi lehetséges, míg a többiek számára már kevésbé. LEZÁRVA! |
[46-27] [26-7] [6-1]
Ide senki se írjon már! A terület megszűnt! LEZÁRVA!
Köszönettel:
Lia & Taly |
Csend lesz. A testvérpár összekapaszkodva, míg a falak lassan kivilágosodnak. Üres fehérségben találják magukat. Yamatako elmosolyodik örömében. Elengedi bátyját, majd Kokorohoz megy.
- Vigyük őt is ki innen. - mondja testvérének, aki kardját a hüvelyébe teszi, majd odalépdel a rózsaszín kandúrhoz. Merolin egy morcos pillantást vet a szőke macskára, majd fél vállra veszi Kokorot. Yamatako azonnal besegít, azzal elhagyják az Árnyvilágot.
  
|
* A lény nem áll le, Kokoro lassan elveszti felette az uralmát* ~ jaj ne... nem tdom megállítani.... könyörgöm állj le fények ura... könyörgöm neked!!!
~ Könyörögsz? S mit adsz cserébe ha kimentem innen azt a férfit akit a szívedben örzöl?
~ Mit adhatnék... *gondolkodik* ~ Meg kapod cserében az életem...
~ Rendben.. az alku megköttetett! * a fénylény vissza adja testét a fiúnak, aki összerogy, mikor vissza változik, elhalkul... lélegzete is elapad... * ~ Viszlát Osoreru... *mosolyog,s "elalszik"*
|
Shidosa egyre gyengébbé válik, Osoreru pedig a kínok kínját éli át a harc közben. Tartja magát, míg csak lehet, de amikor már túlnő rajta a fájdalom, hirtelen összenyomják a még sötétszürke falak a megtépázott Shidosát. Merolni és Yamatako kezeiket használják védelmül, a sötétség, mint titaszerű vér, úgy terül szét. A szél süvít, a hideg csípi a szabadon lévő bőrrészleteket.
- Állj meg! - kiáltja Kokoronak Yamatako. - Elég lesz! Innentől nem a te dolgod fényt csinálni itt! - megpróbál odarohanni a fiúhoz, aki olyan fényes, hogy nem is tud ránézni, csupán sejti hollétét, de Merolin nem engedi őt el. - Megölöd őt! Megölsz így mindannyiunkat! - végül nem tépi ki magát Merolni karjaiból, hanem testével védi a csapkodó tér ellen. Felsérti hátát valami, ezért ijedten felkiált. Hangán túlharsog Osoreru ordítása, melyet a végtelen fájdalom szül. Ha tovább tartja magát fényesen Kokoro, azzal megöli őt.
|
*Kokoro bólint Osorerunak, majd a többiek felé néz* - teszem amit tennem kell... ne aggódjatok az életetek miatt! * majd kitárja két kezét* ~ gyerünk... válj eggyé velem ahogy nemrég tetted... hozd ide a fényt! *parancsol magának és a benne élő fényforrásnak... mintha szél támadna, s örvény, a rózsaszín macska eltűnik benne, megtépázza rháját és bele kap hajába, majd hírtelen eltűnik a fiú, helyén a fénylény áll, hangosan üvölt, s egyre csak növekszik, egyre több fényt bocsájt ki* ~ Mit csinálok? Mi lesz ennek a vége? *a fénylény most Shidosanak támad, tépi ahol csak éri a sötétség forrását, fénye jobban és jobban terjed, egyre erősödik* ~ Legyen... ragyogjunk! *üvölti magában amit csak a fénylény hall, s a fény lassan minden sötétet eltakar, kiiktat, de ha Osoreru tűréshatára nem bírja, Kokoro már akkor sem tud leállni...reméli, hogy ez nem történik meg*
|
- Osoreru? - keresi tekintetével Merolin, de sehol sem látja. Yamatako mosolyog.
- Ne keresd, nincs úgy itt, mint mi. Úgy fest, magába nézett és elkezdett igazán élni. Világosodik.
- Ez hogy lehetséges?! - ordít dühösen Shidosa. Idegesen próbálja uralni a sötétséget, de mivel a tér egyre világosabbá kezd válni, egyre csúszik ki a kezéből az irányítás. Már nem az ő rémuralmának helye az Árnyvilág, hanem hogy ha sikerül, akkor Fényvilággá válik. Egy olyan területté, amibe csak Kokoronak lesz bejárása. De még nem tartunk itt. A sötétség nagyon nehezen oszlik, Osoreru zihálása és fájdalmas hangjai töltik be az űrt.
- Ragyogj! - parancsolja fájdalmasan és kérőn Kokoronak. A helyszín egyre felborul, formálódik és szétcsúsznak a formák. Egy hullám a magasba dobja Yamatakot, aki azzal próbálja gyengíteni Shidosát, hogy újabb robbanó cédulákat dob rá. Ám a világ immár nem úgy működik, mint régen, az igék a világosodó sötétségre tapadnak és ott robbannak fel. Osoreru keserves kiáltássa rázza meg a teret.
- Tedd, amit kér! - rivall a fiúra a szőke macska. Tudja, hogy hibázott, s azt is, nem teheti jóvá.
- Ki kéne jutnunk innen! - szólal meg ijedten Merolin. - Ez a hely vagy megsemmisít minket, vagy átküld az emberek világába!
- Addig kell maradnunk, amíg ez a szörny él!
- Nem lehet!
- De muszáj!
- Nem fog ránk vigyázni! Gyűlöl minket! Őt még lehet, hogy megmenti, ha tudja - mutat kardjával Kokorora -, de minket biztosan nem fog, Yamatako! Menjünk! - mindketten kétségbe esnek. Yamatako bátyjával akar tartani, de attól tart, ha ketten elmennek, Kokoro jár úgy, ahogy Merolin jósolta maguknak. Ha viszont marad, meghalhat, illetve elveszítheti testvérét. Pathelyzet.
|
*Kokoro meglepődik, s már elfutni sincs ideje, fájdalmasan kiállt fel, de aztán csak hallgatja amit a szörnyeteg mond* - Talán nem... de honnan tudod te mocsadék? *kiálltja, mert ő látta Osorerut csak olyannak amilyen, tudja hogy vannak érzései akkor is ha nem mutatja, s akkor meghallja, szíve egyre hevesebben dobog ~ Osoreru... *szemei könnyesek lesznek, majd vicsorog a lényre, s ha az nem akadályozza meg akkor Osorerunál terem* - Gazdám... *lapítja hátra füleit* - És mi lesz veled? *szemei aggodalommal telnek meg*
|
A sötétségszörnyre ragasztott cédulák felrobbannak, mielőtt még Kokoro odaérne. Az a kis fény, meg amit a rózsaszín kandúr kelt, behorpasztja, sebzi Shidosát, de az a fájdalomtól csak dühödtebb lesz. Belemarkol Kokoro ruhájába és földhöz vágja, ha a fiú ki nem rántja magát markából.
- Szereted? - dörög a sötét hang. - Mégsem ment meg téged! - nevet sötéten, azzal meglendíti szörnykezét a srác felé. Ha eltalálja, belezúzza a végtelen padlóba. Ha nem, végighalad az egész Árnyvilágon az ütés hangja. Merolin akcióba lép, kardját marokra fogva rohan Shidosa felé. Míg az Kokoroval van elfoglalva, azt reméli a fiú, hogy nem tud rá is figyelni. Téved, óriási nagyot téved. Hiába döfi kardja hegyét a lénybe, annak látszólag meg sem kottyan. Viszont ahogy kirántja magából a fémet, súlyos sebet ejt a barna kandúron. Yamatako rémülten kiált fel, s újabb cédulákkal igyekszik menteni bátyja életét. Újabb robbajok, fények, még nagyobb düh...
- Ez így őrült mókuskerék! Nem győzhetünk!
- Ti nem... - zendül egy másik hang. Elkínzott torok szülte szavak, erőtlenséget áraszt. Mégis valami lehengerlő történik. A sötétség, mintha folyékony fal lenne, hullámzani kezd, lassan oszlik a fekete köd is, mintha világosodna. - Kokoro... - szólítja egykori tanítványát. - A fény... ami jött belőled... hihetetlen volt. - nyögi erőlködve. A feketeség lassan szürkülni kezd. - Ragyogj! - kiált fel fájdalmában Osoreru.
|
*Kokoro nem felel semmit, ideje sincs, a lény lecsap, de nem történik baja, nem őt éri a támadás, elgondolkodik.... belepi a csend és a sötétség * ~ Osoreru... *talpra perdül, puszta kézzel megy neki a sötétség lényének, nem gondol arra hogy akármi történhet vele egyáltalán* - Igen szeretem! Szívem minden egyes apró rezzenésével szeretem őt! *kiabálja, s fogát vicsorítja* - A gazdám és egyben az aki megmentette az életemet! *körülötte fény gyúl, s megpróbálja két mancsával darabokra szaggatni a lényt, de nem tudja lesz e hatása, a fény halványan pislákol csak, nem annyira hogy megölhesse vele a lényt* ~ Bármi is lesz... nem fogom hagyni hogy meghaljon, nem amíg én élek! *könnyek...talán a szerelem vagy csak az elkeseredettség könnyei hulltak le arcán, de égetőbbet még sosem érzett* |
Yamatako meglepetten néz Kokoro szemébe. Olyan mélyen, amennyire csak tud, hogy kiderítse, mi is a pontos igazság. Majd kardjával rámutat Shidosára. - Te szereted ezt a gusztustalan pokolfajzatot? - kérdezi megrökönyödve. Nem érti, hogy miért undorodott, miért akarná megölni, ha egyszer szereti, ha nem csak a szeretője akart lenni, de nem volt elég jó számára. Bosszúvágy? - Gazdád? - teljes sötétség borul a kandúr fejére, egyre jobban nem érti a dolgot, de még mielőtt kibogózhatná, Shidosa szörnykeze megmarkolja a kardot, majd felemeli vele együtt a kandúrt is.
- Yamatako! - kiáltja testvére, de fegyvere hiája nem tud mit tenni, hátrálni kezd. - Engedd el a kardot! - kéri, s a testvére így tesz. Lepottyan a földre, a sötétségből készült lény félresöpri Kokoroval együtt, majd megpróbálná összezúzni testüket. Merolin viszont nem vonul vissza, lendületet vesz és nekiugrik a kardnak. Ettől az kissé kicsúszik Shidosa kezéből, majd ahogy a fiú elkapja és kirántja a marokból, belevág a sötétséghúsba. De nem történik semmi, egy pillanatnyi csend, meredt figyelés, majd észveszejtő kacaj Shidosától. - Nem jó! Nem vágja a kard!
- Majd én! - gurul kettőt odébb, majd pár cetlit dob Shidosára. Kettő fenn ragad, három pedig visszarepül. Egyik megvágja a kandúr arcát, aki az ijedtségtől hátrahőköl. - Valamit tennünk kell... - motyogja. - De ha túl nagy a fény, az megölheti Osorerut... Ha meg nem vetjük be, mi halunk meg...
|
- Tehát... akkor meg kell ölnünk! *csattan fel a rózsaszín fiú* - De mégis... mégis hogyan érhetnénk el, hogy megsemmisüljön? *elkapja az undor ahogy figyeli a szörnyet, de a kérdés hírtlen jön, meglepi, letaglózza, teste színe bíborban úszik, majd nyel egyet, s a kandúr szemeibe próbál felelni* - Nem csak az... *utal arra, hogy nem csak a testét szánta az árnymacskának, hanem lelkét, szívét, s mindenét ami csak van... * - De én nem vagyok elég jó számára... ne is firtassuk ezt... *kéri, majd a szörnyet figyeli* - Meg kell ölnünk ezt a szörnyeteget... megesküdtem a gazdámnak, hogy megteszem... nem hátrálhatok meg... *motyogja alig hallhatóan az utolsó mondatának második felét* - Mondd... itt hatásosak a fegyvereim? *kérdi a képességeire értendően, hisz nagy segítség lehet ha elveszi a szörny funkciójit... látását, hallását... mégis ez a világ oly furcsa, hogy nem biztos abban, képes e rá. * - Te is az ő szolgája vagy? *kérdi meg azért a biztonság kedvéért, benne nem merül fel, hogy a macska át is verheti, ilyen ő... hiszékeny... * |
Merolin magához tér, de annyira homályos a látása, s úgy szédül, hogy időbe telik, míg felfogja, mi történik körülötte. Yamatako védelmébe veszi Kokorot, a kardot erősen markolva, vicsorogva nézi Shidosa szörnyű hörgéses kínlódását és átalakulását. Nem is átalakulás ez, hanem egy test halála, egy szörnylélek felszabadulása. Félig hátra fordul a szőke, hogy kisegítse a rózsaszín fiút a félréértésekből. - A világ Osorerué, Shidosa csak azért tudja irányítani a teret, mert Osoreru igazi szeme nála van. Semmi más miatt nincs hatalma az Árnyvilág felett. - magyarázza neki. - Ha Shidosa meghal, Osorerunak lesz esélye eltörölni innen a sötétséget. Addig talán nem. - aztán ahogy visszanéz, irtózatos látvány tárul szemei elé. A férfi teste darabjaira szakad, s előbújik belőle a teljesen fekete, sebzett szörnylény. - Hát ez a valódi Shidosa. Már értem, Osoreru miért félt tőle. - azt sem veszi észre, hogy beszél, hogy hangot ad gondolatainak. - Kicsalni innen csak a saját világába lehet, de talán az átalakulása után már oda sem.
- Ha kimennétek vele az emberek világába, ott rekednétek. - mondja hideg hangon Merolin, aki Shidosától nem messze, mint hűséges szolgálja tűnik fel.
- Tehát ez azt jelenti, hogy addig vagyunk biztonságban, míg itt vagyunk. Odaát nem lenne jó nekünk. - állapítja meg Yamatako, aki előszörre fel sem fogja, hogy testvére tán esküdt ellensége. - Elpusztítjuk. - mondja magabiztosan, bár belül eléggé nagy kétségek gyötrik, amit úgy érez, meg kell osztania Kokoroval. - Bár még nem tudom, hogyan. - mondja, aztán félig szembe fordul a fiúval. - Korábban a szeretője akartál lenni, nem? - kérdezi a tisztánlátás végett. Közben Shidosa lassan kezdi megismerni új testét. Yamatako támadna, de még nem biztos benne, hogy Kokoro nem fogja hátba támadni. Hiába ígért segítséget neki, hiába várja a segítségét, még nem lehet benne biztos, hogy nem alattomos hazudozó a kölyök, hisz oly sok ilyennel találkozott és maga is oly sokszor volt kétszínű.
|
- De azt mondta lezárul a világ ha ő meghal! *engedelmeskedik a macskának, s mérgét a férfi nyakára keni, de miután megjelenik a szönyeteg, háttra hőköl* ~ Ki kéne csalni innen... akkor a fénylény megölhetné... de itt tehetetlen vagyok... mit tegyek... *szalad a szőke kandúrhoz, s ha az nem veszi rossz néven sustorogniked neki* - Ti jobban ismeritek ezt az embert... hogy lehet kicsalni innnen? Mivel lehet elpusztítani? *kétségbeesett hangon szólal fel, s csak nézi a folyamatot ami végbe megy az emberem* - Rusnya egy dög... *jegyzi meg hangosan, majd figyeli a két macskalényt* - Bármit megteszek csak segítsetek... *kéri, s továbbra is nagyon figyel a lényre* |
Yamatako bátyja felé kapja a tekintetét. Legszívesebben Shidosát ölné meg, de testvére élete mindennél fontosabb neki. Kihúzza a férfiből a kardot, amivel nagy hibát követ el, majd csapkodni kezdi a sötét folyam alját, ahol érintkezik a "földdel", mert azt reméli, ha elvágja, elengedi Merolint. Ehelyett csak Shidosa tudná beforrasztani a világga sebét, ám az újbóli fény újra megbénítja erejét.
- Ha ő meghal, szabadok leszünk, nem halottak! - kiált a szőke kandúr. - A világ Osorerué, nem ezé a szenny alaké! - morogja igazán haraggal, s mikor bátyja eszméletét veszti, újra a férfire ront. Az elgyengül a fénytől, majd a mérges szorítás felmarja ruháit, bőrét és ordítani kezd a kíntól. Az Árnyvilág minden pontja remegni, mozogni, hullámozni kezd, Merolin a földre hull, Yamatako pedig hatalmasat esik a bizonytalan "talaj" miatt. Nem adja fel, feltápászkodik fél kézzel, gyorsan egy igét ragaszt a kardra, majd megragadja a markolatot és egy pörgő mozdulattal egybekötve átvágja Shidosa torkát. - Oda kend a mérged! - utasítja Kokorot, mert tudja, hogy nincs sok idejük. Egy szörnyeteg a férfi, s hiába gyengítik, hiába mérgezik, hiába nem kap levegőt a légutaiba kerülő vértől, ettől még van annyi ereje, hogy küzdjön. Felnyílik egyik szemét fedő fekete anyag, s így elkezd kiszabadulni Shidosa lelke, a valódi alakja, egy valódi szörny, egy árnylény, mely ugyan nem bírja a fényt, ám az nem elég a megöléséhez.
|
*Kokoro tétovázik, nem tudja mit tegyen, majd hírtelen megint fény veszi körül, de nem engedi szabadjára a lényt, tartja mintha csak ő uralná* - Menjetek innen! Ha meghal ti is itt ragadtok! Menjetek innen! Vigyázzatok helyettem is Osorerura! Kérlek titeket, még ha az ellenségei is vagytok...! *avval a fény kiterjed, de nem hatalmasodik el az árnyvilágban, épphogy annyi ereje van, hogy megfossza az embert hatalmától a sötétség felett* ~ Légy boldog Osoreru... *keresi meg az embert, karmait végighúzza saját bőrén, felszakítva evvel a puha bőrt, mindezt szempilantások alatt, s hátulról "öleli" át Shidosát, így a méreg és a fény hatása talán elég lesz ahhoz hogy elpustuljon, de nem biztos benne, így ha kell meg is öleti magát, de a kandúrt nem fogja veszni hagyni, nem azt nem lehet... * ~ Osoreru... *mondja ki magában ezerszer a kandúr nevét mintha csak hívná magához, pedig csak jegyzi eme különleges nevet, s magába vési örökre... ~ Szeretlek... *szorítja mégjobban a férfit, hogy még mélyebbre hasson a méreg, leégesse ruháit és egész testét is, pusztuljon el ez az egész sötét világ, s gazdája szabad lehessen, a fény jobban terjed, bejárja Kokoro testét, de ügyel arra, hogy a világ ne pusztulhasson el, mely Osoreru lelkét képezi* |
Yamatako meglepetten megáll, mikor Akari el akarja pusztítani Kokorot, nem biztos benne, hogy ezt akarja, ezért megmarkolja a kardot és vár. Tudja, hogy bénító igéi nem tartják örökké a földön Merolint, aki belsőjében forrong a dühtől, ezért úgy érzi, sietnie kell, mégis habozik, míg a kandúrka fel nem ébred, hogy újra ő uralja teste felett a hatalmat. Ahogy Kokoro behízeleg Shidosának, megérik a fiúban az elszántság, gyors és hangtalan léptekkel futni kezd, nem egyenesen, hanem szinte itt-ott eltűnve és feltűnve a sebességtől. Shidosa még eléggé le van dermedve a fénylény miatt, így csak akkor veszi észre a szőkeséget, mikor az keresztülszúrja a kardjával.
- Neeeee! - ordít fel Merolin, mert az ember döbbenetében és kínjában elnémul. A barna hajú kandúr végre talpra tud szökkenni, s egy szemvillanás alatt öccse mellett terem, hogy félre lökje az árnyúr haragja elől. A fény megszűnésével ugyanis visszanyerte a sötétség feletti hatalmát. Elkapja az útjába eső kandúrt a földből kinyúló formátlan karokkal, körbefollya vele és erősen szorítani kezdi. Yamatako viszont nem adja fel ilyen könnyen, látva testvére kínos helyzetét igéket hajít feléje, amik megbénítják a sötétségkarokat, s gyengítik Shidosát.
- A benned lakó fény nélkül nincs esélyünk! - kiált a szőke Kokoronak. - De ha megint eluralkodik rajtad, megöl.
- Áááá!
|
*A lény a fiú hangján csendül fel, mégis sokkal mélyebb tónusban, mint Kokoroé, a számára idegen kandúr igen érdekesnek igérkezik* - A nevem Akari... nem pedig valami kis lényecske... ez a fiú ébrsztett fel, a sötétben szunnyadoztam eddig... s ha most elpusztítom ezt a testet, örökké szabad leszek! *izzik fel a lény teste, s az emberébe néz, de ezek a szemek Kokoroé... épp oly szelídek mint a rózsaszín kandúré... amikor a hatalmas vad agyarait vágná az emberbe, s kitörni innen Osoreru élete árán, visszafogja őt, a fény hírtelen alszik ki, gyorsan és csendesen változik Kokorová, aki a földre hull az emberhez, de nem feledte még el a régi színjátékot, s hírtelen gúnyosra húzódik mosolya* - Nem eléggé ügyes a fény ahhoz hogy Shidosa nagyurat térdre tudja kényszeríteni nem igaz? ~ Tarts ki osoreru... tarts ki könyörgöm... *szorítja ökölbe kezét, hogy karmai nyomán vér serkenjen, majd a férfi felé nyújtja, mintha még mindig a cinkosa lenne, s az árnykandúr ellensége, de kezén életet ontó vér csorog, s ha a kandúr nem fogadná el kézfogását, akkor is megmérgezheti, megölheti őt vérével... de vannak itt még kandúrok... ki kéne őket menekíteni mégha az ember társai is... nem érdemli mindenki a halált, mindig van jobbik út, de ezt az ember esetében tudta, hogy nem így van, neki nem akart könyörülni* |
A férfi próbálja védeni magát, karjaival takarja arcát és ordít, mint a fába szorult féreg. Még jobban próbálja vonzani, irányítani a sötétséget, de nem megy neki. Yamatako tudja, hogy meg kellene védenie Shidosát, de annyira nem bánná, ha meghalna és végre normális életet élhetnének a bátyjával. Pár cetlit mégis kilő a fényszörny felé, mely egykor Kokoro volt. Úgy hiszi, ha fényből van, átsuhan rajta minden egyes darab, ha van fizikai teste, megtapadnak rajta, ha pedig nagyobb az ereje, mint gondolta, akkor visszalöki őket. Osorerut végül elemészti a fájdalom, hirtelen az ordítása hallatszik, majd eltűnik az Árnyvilágból.
- Hol van?! - kiált fel értetlenül Merolin.
- Vagy meghalt vagy elmenekült. - mondja neki öccse látszólag érzelemmentesen, aztán megemeli hangját, hogy Kokoro hallhassa. - A fényt magának kell kigyújtani, hogy ebből a világból a Fényvilág születhessen. Ha ez a fény még sokáig ég, abba Osoreru belehal.
- Mit érdekel az engem?! - legyint fújtatva a méregtől Merolin, azzal Kokoro felé iramlik, ám öccse egy bénító igét ragaszt a hátára. - Yamatako?!
- Sajnálom, bátyám, de ennek az embernek halnia kell, különben kipusztít minden macskalényt és elpusztítja az élőhelyünk. Ha életben marad, nem maradhatunk többé együtt, mert én már nem tudok tovább a sötétségben élni. - őszinte vallomás ez a kandúrtól, mely egyszerre megrázza és feldühíti a barna fiút. - Fénymacska! - kiált végül elszántan Kokoronak. - Segítek neked! - bénító és különböző belső szervekre ható cetliket lő Shidosa felé, aki tehetetlenül próbál védekezni. Minden fegyvert bevet, hatalmas küzdelemet vív Kokoroval, de úgy fest, tehetetlen. Aztán Yamatako kiveszi bátyja ernyedt kezéből a kardot és elindul, hogy végső csapást mérjen arra az ellenfélre, aki tönkre tette az életét.
|
* A hatalmas fénycsóva vissza száll a fiúba majd vele együtt növekedik hatalmassá, a fiú macska alakot ölt fel, nem is macskáét inkább egy szörnyét melynek hat mancsa van, hatalmas fülei, hosszú nyaka s olyan kutyafej forma, hátán sörény mint egy kóé, farka mint egy legyező, s a lény felhörög, egyenesen az embernek ront, s minden egyes lépéskor beleremeg ez a világ* |
MIndenki hunyorogva, acot takarva fogadja Kokoro felizzását. Shidosa végül nem csillapszik, nekiront a szenvedő Osorerunak. Érdekes harc alakul ki, a két macskafi elengedi a kékhajút és hátrálni kezdenek a fényponttá lett Kokorotól, míg Shidosa vakon ütögetni kezd, Osoreru pedig hol védi, hol benyeli, hol csak véletlenül nem kapja el az ütéseket.
- Megmondta a prófécia, hogy egyszer fényesség tölti be az Árnyvilágot! - kiáltja a szőke kandúr. - Ugye mondtam, hogy így lesz?
- Ne dumálj, te féleszű, inkább találjuk ki, mi legyen. Megvakulok ebben a fényben! - morog rá erélyesen bátyja.
- Semmit. Ez nem a mi harcunk, mi most válunk szabaddá.
- Ne légy áruló, mert akkor meg kell, hogy öljelek, azt pedig nem akarom! - fogalmaz keményen és könyörtelenül Merolin, azzal kardot ránt. - Öljük meg Osorerut! - adja ki a parancsot. Yamatakonak nincs más választása, egy cetlit vesz elő kimonójából.
- Rád ragasztok egy segítőigét. - szól bátyjának, azzal a cetli már repül is a barna kandúr felé. Megtapad haján, ezzel pedig könnyen alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. Shidosa próbálja felhasználni a sötétséget, de mindhiába, a fény vagy Osoreru elsöpri, így védtelen marad. Hátrább húzódik, hogy Merolin lássa el helyette a feladatot. Ő szeretne Kokoroval foglalkozni, de a srác számára annyira világos, hogy nem tud ránézni sem. Lehunyja szemeit és csak hallgatja az eseményeket. Az Árnymacska is így tesz, a fülére hallgat, bár mikor arcát megvágja Merolin kardja, igyekszik megszoktatni szemeivel a fényt, s dobófegyvereivel felveszi a harcot a ninjakandúrral.
|
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
